Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-05 / 235. szám

Kevesebb vesztesé*, nagyobb választék I tsz-ek feldolpzi tevékenységének leleíiséiei Az ország legnagyobb te­rületű megyéjében, Bács- Kiskunban a termelőszö­vetkezetek az 1960-as évek közepén kezdték meg a fel­dolgozó tevékenységet. A jelenlegi gazdaságirá­nyítási rendszer bevezeté­sének hatására meggyor­sult a fejlődés. 1968-69- ben viszont, különböző gaz­dasági szabályozók miatt, lelassult a folyamat. Erre utal az a tény is, hogy 1969—70 között több mint 20 százalékkal csökkent a feldolgozóhelyek száma. A visszaesés egyértelmű­en kedvezőtlen, hiszen a feldolgozó tevékenység nö­veléséhez fontos népgazda­sági érdekek fűződnek. A fejlesztés gyorsabb ütemét kívánná meg a felesleges szállítások elkerülése, a falun élő lakosság folya­matos foglalkoztatása, va­lamint a szövetkezeti ipar viszonylag alacsonyabb esz­közszükséglete. Megválto­zott a fogyasztók igénye, megnőtt a kereslet a vál­tozatosabb, jó minőségű tartósított termékek iránt. A továbbfejlesztés mellett szól a mezőgazdasági üze­mek gazdálkodásának meg­szilárdítása és működésük eredményesebbé tétele is. Bács-Kiskunban mindez hatványozottabban érvé­nyesül, hiszen egyre több tanyából költöznek be az emberek, erősödik az urba­nizáció, a városlakók pedig fokozódó mértékben kere­sik és fogyasztják a külön­böző tartósított készítmé­nyeket. Az igények kielé­gítését a kertészeti ter­mesztés igen magas aránya alapozza meg. Gátolja viszont a fejlő­dést, hogy nem elegendő az anyagi érdekeltség. A gaz­daságok csak akkor bőví­tik a feldolgozást, ha az előállított mezőgazdasági termékek egyébként nem, vagy nehezen értékesíthe­tők, illetve gyorsan megté­rülnek a befektetett eszkö­zök, nagy nyereség érhető el és egyúttal lehetővé vá­lik a munkaerő folyamatos foglalkoztatása. Az elmúlt esztendőkben kialakultak a korszerű, nagy tömegű, egvséges mi­nőségű árut előállító üze­mek. A szükségeshez ké­pest azonban elmaradt a feldolgozó télének, tárolók építése. Koncentrált nagy­ipari tartósító knnacitások jöttek létre, amelveknek sok esetben nem gazdasá­gos a termelése a szállítá­si távolságok miatt. A termelőszövetkezetek feldolgozó tevékenysége hasznosan egészíti ki az ál­lami ipar munkáját, a fo­gyasztók jobb ellátásához járul hozzá. A jövőben a további fejlesztések érde­kében az eddigieknél job­ban össze kell hangolni a termelést és a feldolgozást, illetve az egyes üzemek, vállalatok munkáját és ér­dekeltségét. Lehetőség kínálkozik a termelési kooperáció bőví­tésére, amibe ma még csak kis mértékben kapcsolód­nak be az ipari vállalatok, pedig — elsősorban a zöld­ség- és gyümölcstermesz­tésben — többféle módon segíthetnék a 'fejlesztést. Célszerű lenne ésszerűb­ben összekapcsolni a ter­melési és feldolgozási fo­lyamatokat. A munkaigé­nyes műveletek „helyszíni” elvégzésével elérhető, hogy csökkenjen a romlási és szállítási veszteség. Jelen­tős raktározási és göngyö­legköltség takarítható meg, jobban hasznosíthatóak a melléktermékek. Igen fontos, hogy meg­valósuljon az üzemek és vállalatok kölcsönös érde­keltsége, amelyhez a hosz- szú távra szóló szerződések • r r •• , •• rr Önjáró ontozo Akár „vízágyúnak” is nevezhetnénk a szovjet ipar DDN—70 típusú önjáró öntözőberendezését, amely másodpercenként 100 liter vizet 70 méter távolságra lövell ki. A lánctalpas traktorral szállított berendezés bal oldali szűrőkosaras szívócsövét a víznyerőhelyhez érve lebocsátja a gépkezelő, és máris özembe helyez­heti a nagy teljesítményű szivattyút. A sugárcső víz­szintes középálláshoz képest 2 X 45 fokos mozgást vé­gezhet, ami viszonylag nagy terület vízzel való be­szúrását teszi lehetővé. Ha a víznyeröliely a földeken át húzódó csatorna, az esőztető berendezés annak mentén haladhat helyről helyre. A konstrukció előnye, hogy csupán egy ember szükséges e nagy teljesítményű gépi rendszer kiszolgálásához. kínálják az egyik módszert. Az sem elhanyagolható, hogy a termelési, feldolgo­zási és értékesítési együtt­működésben részt vevő üzemek a vállalkozás mér­téke szerint osszák szét a jövedelmet. Meg kell határozni, me­lyek azok a munkafolya­matok, amelyeket a hely­színen, a gazdaságokban érdemes elvégezni. Ugyan­akkor korszerű technikai berendezések szükségesek, amelyek a minőségi és hi­giéniai követelmények be­tartásával gazdaságosan dolgoznak és megfelelnek a kisüzemi méreteknek. Papp Géza Vasasok — együtt Hat bajai vasipari vál­lalat lép szövetségre an­nak érdekében, hogy az eddiginél jobban kama- tozódjon a külön-külön meglevő szellemi tőke. másutt is hasznot hajt­sanak a bevált újítások, s egyetlen gép se álljon ki­használatlanul a jövő­ben. Az előkészítő meg­beszélés nemrég zajlott le a Duna parti város­ban. Jelenleg a kölcsönö­sen előnyös, aláírásra elő­készített szerződés kidol­gozásán munkálkodnak. Tapasztalatcsere Kecskeméten A Híradástechnikai Tu­dományos Egyesület mik­roelektronikai alkatrész ankétot rendez Kecske­méten, a városi tanács dísztermében október 11. és 13-a között. A cél az, hogy a mikroelektronika szélesebb körben is el­terjedjen a híradástech­nikában és a számítás- technikában. Az alkat­részgyártók és felhaszná­lók kicserélik eddig szer­zett tapasztalataikat, s megvitatják a továbbfej­lődés lehetőségeit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom