Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-04 / 234. szám
0. oldal *1972. október i. „Szóljatok szép szavak—Petőfi Sándorról” Kétszáz pályamunka érkezett Irodalmi színpadok, színjátszó csoportok, honismereti, helytörténeti szakkörök, irodalmi és versbarát körök részére — amint azt hírül adtuk — a Művelődésügyi Minisztérium, a Magyar Rádió ifjúsági osztálya, a Népművelési Intézet, valamint társadalmi szervezetek Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója tiszteletére: „Szóljatok szép szavak — Petőfi Sándorról” címmel pályázatot hirdetett. A feladat, hogy a költőről, koráról, a forradalomról és szabadságharcról irodalmi műsorokat állítsanak össze, illetve a költő verseiből, prózai munkáiból vagy prózai munkáinak dramatizálósával — esetleg egy település Petőfivel kapcsolatos emlékeinek feldolgozásával — készítsenek műsorokat, élénk érdeklődésre talált. Az elmúlt napokban a pályázati határidő lejárt. Bács-Kiskun megye Tanácsához mintegy kétszáz pályamunka érkezett. Most Honnan a gezarol?! ESSZÜK az üzemi ebédlőben a zöldbabos, káposztás, zöldséges krumplilevest. (A színhely egyébként áttehető vendéglőbe, büfébe, szálló éttermébe, sőt otthonra is.) — Hű, de gezarolos! — jegyzi meg valaki csak úgy mellékesen, beletörődéssel, és tempóveszteség nélkül folytatja a kanalazást. Mindannyian ezt tesszük. Hagyjuk talán ott? Mikor a leves többi alkotórésze oly ízes. Inkább igyekszünk nem odafigyelni. Persze, a gezarol ezt nem egészen engedi. „Rajta van”, hogy míg burkoljuk a burgonyafalatokkal, igenis fogadjuk be őt jó szív ... izé ... gyomorral. Hogy majd egykoron olyan kedvenc fűszereink közé avanzsérozzon a gezarol, mint a paprika, bors. No ez aligha megy neki. Mármint hogy ínyünknek tessék valaha is. Csak megesszük. Csak. Mert szépen megtanultuk valamikor, hogy ha nem akarjuk kártékony bogarak prédájává tenni a krumplit, gezarollal kell előfűszerezni, már a talajban. Vagy mi esszük meg a burgonyát, vagy a bogár; ilyen alternatívára ■ egyszerűsödött a krumpli és az ember közti viszony. Még áldottuk is az eszünket. hogy emberek, rovarok és a burgonya közé olyan hatásos szert tudtunk iktatni, mint a gezarol. Azzal a felkiáltással, hogy „aki elpusztul, az nem eszik burgonyát többé”. EZÚTTAL IS bebizonyosodott, hogy az ember sokmindenre képes. A gezarolt jobban elviseli, mint a bogarak. Győztünk, s miénk a krumpli! S ki tudja, nem szeretjük-e meg majdan a gezarolt is? Az előbb említettük éppen, hogy az ember sokmindent kibír. A múltkor kiáltotta el valaki egy jó falusi ban- ketton, ahol krumplival adták a birkapaprikást. — Érzitek, milyen furcsa ízű ez a .krumpli? — Azám, én is akartam mondani... Olyan különös ... „Nekem is! Nekem is!’” — visszhangzott pillanatokon belül a kecskelábú asztalok partjai mentén, miközben a táplálkozol! akkurátus lassúdadsággal hör- pölték fel kanalukról a paprikás krumplifalatot Méla tekintetük feszült ösz- pontosításra vallott. Mígnem az ünnepélyes csendből megszületett a felfedezés. — Emberek! Ebből a krumpliból hiányzik a gezarol! Tetszenek érteni?: „Hiány.' zik”. Vajon nem a gezarolos jövőre utal ez az ösztönös megállapítás? Vannak már tehát, akik a burgonya szűz ízét furcsálják. De eljöhet az idő, amikor mondjuk a gezarolnál „ízesebb”, még pontosabban íztelen védőszert alkalmaz az agrártudomány a krumpliföl. dek vegyszerezésére. Akkor ismét elárasztják a piacokat originál, azaz burgonya ízű krumplival. És akik. nek ma is hiányzik már, ha nincs gezarol, így keseregnek az unokáknak. — Hej, mikor még azokat a jó gezarolos krumplikat ettük!... — Csettintenek. — Ennétek csak egyszer, megtudnátok, mi a jó... MINDENESETRE mi még örülhetünk, hogy „élvezzük” a gezarolos ízű burgonyát. Akiknek pedig túl nehéz átvergődni a megszere- tés időszakán, s ma még összetett kézzel vágyakoznak gezarolmentes krumplira, továbbítjuk egy főag- ronőmus tanácsát. „A háziasszonyok ne a szép, hibátlan burgonyát keressék a piacon. Olyan porral védték, amelytől kellemetlen íze támad. Inkább a kicsit megszurkált burgonyagumókat vásárolják. Annak nincs mellékíze, mert ha lenne, akkor a bogár sem támadná meg.” Egyszerű. Nem? Ez az igazi körforgás a természetben. Eszi a bogár a burgonyát — már a szárán elintézve — előlünk. Feltaláljuk ellene a gezarolt. Hogy majd a gezarol ellen a bogárszúrás mutasson kiutat. (Ne tessék azért mindezt tudományos hitelűnek tekinteni.) Hopp! — kénytelen vagyok a homlokomra csapni. De hisz’ a DDT felhasználását már évekkel ezelőtt kitiltották a mezőgazdaságból! Akkor honnét van a krumpli gezarol íze-bű- ze?! Lehet, hogy a régebbi használat miatt ma már egyenesen gezarolossá fajzott burgonyagumók teremnek? Vagy talán egyes raktárakban van a kutya elásva: tudnillik, hogy míg az eltiltáskor nyakakban maradt DDT-mennyi- séget pont burgonyatáblán „el nem földelték”, addig fütyülnek az ember, és környezetvédelemre. Mit számít még pár évig a gezarol, mikor az emberek gyomra úgy is annyi mindent bevesz —, mondják. Meddig még? AVAGY talán már nem nem is gezarol az, ami olyan bűzbüdös a krumpliban? Csak gezarol íze van? Olyan alapon, mint ahogy citrom ízű banán nő a banánfán. Tóth István bírálóbizottság forgatókönyvekilenctagú értékeli a két. Decemberben — az előzetes tervek szerint a Kecskeméti Városi Művelődési Központban — kerül sor a műsorok bemutatására. A területi döntők januárban, februárban lesznek. A tájjellegű bemutatók legjobb műsorait a Magyar Rádió januárban, februárban és márciusban közvetíti. 1973. március 14-én a Kiskőrösi Művelődési Központban szerepelnek a legjobb összeállításokat bemutató együttesek. A Televízió ezt az előadást „egyenesben” közvetíti. A legszínvonalasabb forgatókönyveket — a mű bemutatásától függetlenül — öt-, három-, illetve kétezer forinttal díjazzák. Külföldi jutalomüdülésen vehet részt az országos döntőbe került valameny- nyi együttes. A tanyayilág képviselője — Kilencszer nyolc? — Kilencszer nyolc ... az az... — No Pisti gondolkodj csak! Kint gyümölcsérlelő őszi napfényben fürdik a határ. A sárhalmi iskola ablakából a szőlőre, meg a közeli paprikaföldre látni. A felsősök éppen szedik a paprikát a Tiszagyöngye Tsz földjén, bent a tanteremben Rézman Imréné — a tanító néni — segít az alsósoknak eligazodni a számok világában. A napi tanítással nem ért véget a munkája, mert addig csak a gondjaira bízott gyermekekkel foglalkozott, azután a szülők, a közösség, a tanyavilág gondjaival törődik. A tiszakécskei tanácson azt mondják, nem hiába választották Rézman Imré- nét a Hazafias Népfron községi elnökségi tagjának. Ismeri jól a tanyát, az ott élő embereket, és a közös gond őt sem hagyja pihenni. Négyszáz tanya mintegy ezerkétszáz lakójával tartozik a körzetébe. Nehéz lenne összeszámolni, hányszor kopogtatott be az ajtókon, amikor a villany bevezetését tervezték. Amire nincs paragrafus.,.!? Hahn Márton panasza Barátságos feleség, két ragyogó szemű kislány, egyre szépülő családi ház, ízléses bútorok, televízió — és két dolgos munkáskéz: ez az, amit Hahn Márton ma magáénak mondhat. Elégedett a sorsával, megvan mindene, de van egy keserű sérelme is, amely — ha szóba kerül — a ború redőit vonja a homlokára. Elmondja az életét: — 1929-ben születtem Bajmokon. (a jugoszláviai Vajdaságban). Apám törpebirtokos, vagy inkább napszámos volt. Hat gyer- mek a családban. A legidősebb Anna: ma szőlő- gazdaságban dolgozik, éppúgy, mint én. Júlia Komlón él, bányász felesége. Én vagyok a harmadik. Margit húgom hosszú évek óta idegbeteg. Két legkisebb testvérem, Léna és Mátyás még gyermekkorában Németországba került. 1940- ben meghalt az apám, felbomlott a család. A három legkisebb testvér a nagyszülőkhöz került, Anna férjhez ment, Júlia parasztoknál szolgált és ott is lakott. Én már 11 éves fejjel anyai nagybátyámhoz, Köpfler Andráshoz kerültem Kunbajára. Sose felejtem el: télen hoztak lovas kocsival Baj- mokról Kunbajára. Először édestúrót adtak enni. De rögtön meg is mutatták: holnap reggel itt kell legeltetni a teheneket. És este már az istállóban aludtam. Igaz, Köpflerék fiával együtt, aki később odaveszett a háborúban. 1941- től 1957-ig kivéve a két év katonáskodást — Köpfleréknél dolgoztam — minden fizetés nélkül. Amikor a fiuk meghalt, először a lelencből akartak hozni egy gyereket, de aztán azt mondták: itt vagy te, úgyis rokon vagy, téged fogadunk örökbe... Iskolába nem járattak, csak két elemit végeztem. Munkámért semmi bér. Kosztot is alig kaptam. Azt mondták, hogy többét eszek, mint ők ketten. De- hát fiatal voltam és sokat dolgoztam, A kenyeret a pincében tartották. Lopva kellett belőle szelnem, ha jól akartam lakni. Szalonnához, kolbászhoz nem jutottam hozzá, elzárták előlem ... 1949-től már el-eljártam dolgozni a szőlőgazdaságba. Nem mindennap, csak amikor az otthoni munka engedte. De a keresetemmel ők gazdálkodtak. Műveltem a földjüket. A be- adásos időben — persze csak papíron — kisha- szonbérbe fogtam a földjeiket hogy mérséklődjék a beadási kötelezettségük. Borfejadag is volt a nevemen, de inni egy csöppet sem kaptam ... Mindvégig az istállóban aludtam, pokróccal takaróztam. Ha megázott is a pokróc, akkor is az volt a takaróm. 1950—52- ben voltam katona. Csak azután mertem eléjük állni: állami gazdasági keresetemből egy hízót vettem és takarónak paplant. Megtakarított pénzemet — tudtom nélkül — akkor is elvették. 1955-ben kétezer forintot. Nagy pénz volt ez akkor... Csak munka, munka, látástól vakulásig, örökös parancsolgatás, semmi megbecsülés ... — Miért tűrte? — Azt hittem, hogy örökbefogadott gyerekük vagyok, enyém lesz az örökség: a ház is, oda nősülhetek ... — És? — 1970-ben meghalt a nagybátyám, Köpfler András. 1971. decemberében pedig a nagynéném is öngyilkos lett. Amúgy is idegbeteg volt... Vártam az idézést a hagyatéki tárgyalásra, hogy legalább a veszett fejsze nyelét mentsem, de nem jött semmi. Kunbajai munkatársaim biztattak is, próbáljak valamit tenni, mert jár nekem valami — legalább a munkabér... Közben értesültem arról, hogy Köpflerné halála előtt fél évvel eltartási szerződést kötött az egyik kunbajai lakossal, őt illeti a hagyaték... Dolgoztam tizenöt esztendőt éhbérért és semmi eredményei — Mit tett? Fordultam már tanácsi és igazságügyi szervekhez, de semmi biztatás. Azt kérik, hogy igazoljam az örökbefogadást, akkor lehet valamit tenni. De hogyan? Papír nincs róla. Vagy nem is volt, vagy a háborús évek zűrzavarában elveszett. Tanúk ugyan akadnak, de az örökbefogadás igazolására I aligha elegendő ez. Hogy ott dolgoztam, minden kunbajai tudja. Munkabért azonban már nem követelhetek a hagyatékból, az ügy elévült — mondják a jogászok ... — 1957 után hogyan alakult az élete? — Meguntam a kiszolgáltatottságot, parancsolgatást. Megnősültem. Madarasra költöztem. Mindent élőiről kellett kezdeni. 1966-ig apósoméknál laktunk, akkor vettük ezt a családi házat... — Ellátogattak azért Kunbajára? — Minden évben többször is! Nevelőszüleimnek tartottam Köpfleréket, illett a látogatás. Gondoskodni is akartam róluk öreg napjaikra, ha engedik ... De hát... Keserűen legyint Hahn Márton és megjegyzi: — Ha van igazság, szocialista igazság, valaminek történnie kell még! De mi történhet? A fiatal kor jóhiszeműsége, a jogi ügyekben való járatlanság elhitette Hahn Mártonnal, hogy örökbefogadott gyermek, érdemes dolgoznia: lesz háza és egyéb ingósága, mire családot alapít... És 1957- ben mindent újra kellett kezdenie! ... És hány Ilyen egyszerű ember, Hahn Márton él még az országban: megállják a helyüket a munkában, elégedettek is eredményeikkel, de életüket keseríti még a múlt, a régi gondolkodásúak embertelensége ... És a panaszukra nincs gyógyír, paragrafus ... ?! Valóban nincs!? B. A. — Jő, jó a villany — mondták — de hát az 5 ezer forint, nem kis pénz. amiért bevezetik. Harminc családnál már szól a rádió, s ahol mesz- sze a mozi, bizony jól szórakoznak esténként a tévé mellett. Rézmanné újabb javaslata volt, hogy az italboltba is vezessék be a villanyt, persze nem az italozóknak, hanem azért, hogy ott megalakítsák a népfrontklubot a könyvtárral. Elsők között „hadakozott” az iskolatelevízióért is. Azóta szinte nélkülözhetetlen segédeszközük. Sárhalom. Ez a neve a tanyaközpontnak. Valamikor, őszi időben inkább sártenger volt. Rézmanné a Hazafias Népfront-üléseken elmondotta, hogy a közlekedést mindaddig nem tudják javítani, míg az út el nem készül. Ti- szakécskére, a TIT-előadá- sokra sokan beutaznának, de nincs visszautazási lehetőség. A legkésőbbi járat 18 órakor indul Ceglédre, ez érinti Sárhalmot is. Az idén augusztus 20-án átadták a forgalomnak a tanyákat összekötő Hajtó utat. Most már csak a Volánon múlik a helyi járat beállítása. Persze addig sem tétlenkednek. Sárhalmon, Üj- bögön és Kerekdombon öt-hat ismeretterjesztő előadást terveznek a téli hónapokra. Mind olyan témákból, amelyek leginkább érdeklik az embereket Megkérdeztük, honnan gyűjti össze ezt a sok problémát, ami a környék lakóit foglalkoztatja? — A családlátogatásokon nemcsak a tanulókról mondunk és kérünk véleményt, ilyenkor szóba kerül a közellátás, és minden minket érdeklő téma. Négyszáz tanyán szinte kivétel nélkül gázpalackot használnak. Ennek cseréje Tiszakécskén történik. Gázcseretelepet kértek, de ezt még nem sikerült megnyitni. Rézman Imréné nem fárad. Férje szintén tanító és tanácstag. Esténként sokszor akad olyan beszél- getnivalójuk, ami a tanácstagnak és a Hazafias Népfront elnökségi tagjának is új feladatot, közösségi munkát jelent. A Hazafias Népfront azzal bízta meg Rézmannét, hogy képviselje a tanyavilágot. Talán azért is, mert ért a nyelvükön, köztük és velük él. Szabó Ferenc # A Hazafias Népfront elnök ségi tagja a kicsiket tanítja
