Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-29 / 256. szám
4. oldal 1972. október 29., vasárnap Elnökváltás után Dunapatajon /. A hanyatlás lépcsőfokai A zűrzavar jegyében telt el a dunapataji Petőfi Tsz idei nyara. Nemkülönben az ősz is. A gazdaság teljesen fizetésképtelenné vált, a tervezett hozamot is csak a gabona „hozta”, betakarítása azonban a vártnál jóval nagyobb költséget emésztett fel, a több mint százholdas fű- szerpaprika holdanként 13 mázsát adott a tervezett 40 helyett, visszaestek az állattenyésztés bevételei, a fiatalabbak egy része fel- kerekedett és továbbállt. Szilasi Lászlót, aki a tsz- flek 1965-től főagronómusa, 1969-től elnöke is volt, még a nyár folyamán leváltotta a tagság és megválasztotta Vincze Károlyt, aki korábban 11 éven át volt dunapataji tanácselnök. Nem az idén kezdődtek a bajok. Botykai Józsefné főkönyvelő tájékoztatásából a hiány fokról fokra történő halmozódása jól nyomon követhető. Itt tegyük félre azt az aggályunkat, amelyet az válthat ki, hogy a volt elnök és a főkönyvelőnő közötti ellentét a hiányok nagyobbodásával párhuzamosan éleződött ki. Feltételezzük, hogy a szövetkezeti számvitel gyakorlását nem befolyásolhatja személyes ro- konszenv, vagy ellenszenv. — Már 1970-ben egymillió 508 ezer forintos alaphiány • mutatkozott. Megvolt az elszánás. az elnök részéről is, hogy 1971-ben kigazdálkodiuk. Ha másképp nem, akkor úgy, hogy 700 ezer forintot az amortizációs alapból átírunk az alaphiány rendezésére. Egyik rovatból a másikba. Csak ennek aztán olyan következményei voltak, hogy a tervezett gépvásárlások, felújítások elmaradtak. (Szilasi László tiltakozása: „Épp azért keletkezett alaphiány, mert közvetlen azelőtt sok pénzt elköltöttünk gépekre. Az történt csak, hogy az amortizációs alapot kissé előbb felhasználtuk .. — Ez nem így igaz — replikázik Botykainé. —■ Valóban voltak gépvásárlások, de a kétéves törlesztésre felvett hitelekből... Na, haladjunk tovább. 1971 őszén a bank mérte fel pénzügyi helyzetünket, s ekkor mutatkozott 653 ezer forintos alaphiány. Hogy rendezzük, egyéves visszafizetésre forgóalaphitelt vettünk fel. De év végére további 309 ezer forintos alaphiány mutatkozott. Személyes véleményem az volt, hogy ezt a zárszámadásban „hozzuk ki”, lássunk tisztán, még akkor is. ha ettől kezdve az első számú vezetők 75 százalékát kapják csak a bérüknek. De a vezetőségi ülés elnöki beszámolójában az egész téma egy mondatot kapott, s azt is úgy, hogy a 309 ezer forintot számoljuk el túlelő- legezésben. „Mérleg szerint” tehát nem volt hiány, ám valójában, ha összegezzük a 700, a 653 és a 309 ezret, jó másfél milliós terheléssel indult az idei év. Kigazdálkodásról tehát nem beszélhetünk. S ez év áprilisában, bértúllépés miatt, a bank felmondta a hitelt, több mint egymilliót kellett visszafizetni. Olyan időszakban, amikor bevétel jóformán semmiből nincs. Csak úgy tudtunk egyenlíteni, hogy a banktól újabb hitelt vettünk fel. Hogy a banknak fizetni tudjunk ... Kívülálló számára, elhiszem, ez furcsán hangzik, sajnos, a tsz számára ez igen hátrányos, mert ez az akció csak ez évre félmilliós kamattal terheli meg a tsz-t. Mindezek tetejébe tervet is kellett készíteni, méghozzá olyat, amely nem veszteséget, hanem _ nyereséget mutat, másképp a bank szóba sem áll velünk. Ennek megfelelően a munkabérnek csak 80 százalékát fizethettük volna, amely egész évben nem haladta volna meg a négymillió 67 ezret. De ezt augusztus végére kimerítettük.,. Nem szemfényvesztés Ám ne vágjunk elébe a legújabb fejleményeknek. Lényeg az, hogy a munkabértúllépésből további másfélmilliós „mínusz” keletkezik, s ha az. eddigiekhez hozzászámítjuk az Október elejéig’ mutatkozó terméskieséseket, a mérlegveszteség már közel áll a négymillióhoz. És ez már nyilvánvaló csőd. Nincs szó számszaki szemfényvesztésről. Figyeljük csak meg a halmozott termelési érték három év alatti mozgását. Vegyük bázisnak az 1969. évit, ekkor az összérték volt 18 millió 372 ezer forint, s ez egy majd négyezer holdas gazdaságra vetítve, Duna menti jó öntéstalajon, nem kimondottan rekord. De a rákövetkező évben már épp egy millióval kisebb a termelési érték. A következő évben az esés a milliót is meghaladja. S az idén sem emelkedésre lehet számítani. Volt a gazdálkodásban néhány elhibázott lépés. Még 1969-ben 96 előhasú üszőt vásároltak, kétéves rövid lejáratú hitelből. A jószágok, már tehénkorukban, nem bizonyultak jó tejelőknek. 1970-ben eladták a növendékmarhákat és a süldőket, hogy ezáltal is ellensúlyozzák az alaphiányt. ám ez másfelől a kieséseket növelte, s innen is magyarázható a termelési érték csökkenése. Volt olyan is, hogy év végén eladták a kukoricát, s tavasszal. amikor hitelhez jutottak, a duplájáért megvették. Itt is a következő év terhére kezdtek létezni, mint Sok; más gazdaságban, ahol nem számolnak előre a következményekkel ... Itt készül a zománcpor A Lampart Zománcipari Művek kecskeméti gyáregy" ségében a fürdőkádak mellett zománcalapanyagot is készítenek. Bizonyára csak kevesen tudják, hogy a kecskeméti, az ország egyetlen zománcporgyártó üzeme, amely a vállalat hat gyáregysége mellett la teljes hazai piacot ellátja zománcporral. Azt sem árt megjegyezni, hogy az importzománc — még a legolcsóbb is — kétszer annyiba kerül, mint a magyar. A részleg fenntartása tehát népgazdasági érdek. Hogy léte miért kötődik épp^n Kecskeméthez? Erre ésszerű magyarázat, hogy az éveny előállított hatezer tonnából kétezer-ötszázat a fürdőkádak fogyasztanak el, éppen annyit, mint a vállalat többi üzemei együttesen. A kilenc olvasztó dobból kétóránként 280-300 kilogramm, 1300 fokos zománc ömlik a vízzel telt medencébe, a „fritte” vagy „kristály”. Ezt a porcelánbélésű malmokban őrlik púder finomságúra. A 10-12 féle alkotóelemből, amelyben található keletnémet, sőt „kengurú- látta” ausztrál kvarchomok is, mintegy hatvanféle receptet állítanak össze. Nemcsak a recept szó; a pontosság is a patikát idézi : a négy'mázsányi adagnál mindössze 20 deka a megengedett súlyeltérés. A keverékből először a láboratórium kemencéjében égetnek zománcot, amit a megrendelőtől kapott mintával vetnek össze. Szemléltetésül: csupán a fürdőkádaknál 23 féle színárnyalatot használnak a fehéren kívül. A selejt — a szigorú követelmények ellenére — igen kevés; alig fél százalék. A termelés adatai minden tekintetben imponálóak, körülményei már kevésbé. Az agg épületet még az egykori gyufagyártól I örökölték. A dobokat kézzel. „etetik”, a 400 kilónyi port vödörrel töltik fel. A helyiségekben erős a huzat, Kovács Laszlone a m malmokat ellenőrzi. Baki Ferenc mintát csurgat a friss zománcból. a torkot maró fluort szellőztetik. — Nekünk is a gáz a legnagyobb gondunk miként a környék lakóinak — mondja Rendeczky János mérnök. — Reméljük, az új elszívók végleg leszámolnak a fluorral. Időiszerű lenne egy nagyobb rekonstrukció, addig is apránként csökkentjük a fizikai munkát, — s az új zománcporszitá- ló gépet mutatja. Közben a dob lassan elfordul, oldalán szélesedő sugárban árad az izzó zo- I mánc. 7 Gondsűrűben lé*ritkulás Bár csak az idén robbant a felszínre a gondok özöne, a gyújtózsinór már tavaly és azelőtt is füstölgött. Senki sem vette volna észre? A válasz nem egyszerű. Először is az elnöki szerep megvilágításából kell kiindulni. Szilasi László a múlt évtized közepén frissen megszerzett agrármérnöki diplomával került Dunapataj- ra, egy homogén középparaszti eredetű tsz-tagság éléie, mint főmezőgazdász. Majd kétmilliós mérleghiány volt akkor. Abban, hogy ezt pár év alatt kigazdálkodtak. neki is része volt. Néhány hathatós módszert vezetett be a munkaszervezésben, törekedett a gépesítésre, s néhány év alatt megkedveltette magát, mert mi mással magyarázható, hogy 69 elején egyhangúlag elnökké választották. Továbbra is ellátta a főaffronómusi tisztséget, már csak azért is, hogy kedvére élhessen szenvedélyének, a lucerna- mag-termesztéssel kapcsolatos kísérleteknek. Kapott miniszteri kitüntetést. Ilyen „háttérrel” útját állhatta volna a gondok sokasodásának. Amelyek abban is gyökereztek, hogy a hozamok nem emelkedtek olyan mértékben, ahogyan a kifizetett munkabérek. S ez elsősorban a tekintetben ásta alá a helyzetet, hogy fejlesztésre a minimálisnál is kevesebb jutott. Saját jövőjét élte fel a tagság. Utólag a tsz- ben a magtermesztási kísérleteket is felróják Szi- lasinak: mondván, hogv többe került a leves; mint a hús. vagyis mint kedvtelés költségesnek bizonyult. más ágazatok is kárát látták. Van ebben jó adag igazság, de az is kétségtelen, hogy egy kiegyensúlyozott fejlődés esetén az egyébként nagy lehetőségeket ígérő „hobbyn” senki sem akadt volna fenn. A kettős funkció közepette az elnök megkísérelte a lehetetlent, hogy mindenre odafigyeljen. A dolog tragikus következményeként ebből az sült ki, hogy mindent egyedül akart megoldani, s utóbb már a vezetőség tagjaival sem beszélte meg a gondokat. Nyilván ezzel függ össze, amit az egyik fiatal tehenész. Nagy István utólag felpanaszol: „Semmibe sem lehetett, belelátni. Faggattuk a vezetőségi tagokat. mi volt az ülésen, de nem mondtak semmit.” Igen, mert semmi érdemlegeset nem mondhattak. Ahogy sűrűsödtek a gondok. Szilasi körül úgy ritkult meg a levegő. Nemcsak a főkönyvelőnővel, de Váradi Gyula gépcsoportvezetővel is ellentétbe került, s ezenkívül a középé szintű vezetőkkel is. Június végén folytatott beszélgetésünk során ezt így fogalmazta meg: „Megbeszélünk valamit, s másnap épp az ellenkezőjét csinálják. Mindenfelől csak betartanak. Már nem tudok úrrá lenni a bajokon.” Ez év zárszámadási közgyűlésén került volna sor a vezetőség újjávál^zHsá- j ra. Csakhogy a csőd kör-' vonalai már a nyár eleién I kirajzolódtak. A július 1-rej összehívott közgyűlésen ■ ezért az elnök bejelentette; lemondását. Hatvani Dániel «* (Folytatjuk)_ ) Csapolás (Pásztor Zoltán felvételei) Másokért is él Ú‘ gy lehetnek vele a kalocsai Széchenyi lakótelepen élők, mint mondjuk a kecskeméti Széchenyiváros lakói. Tucatszám szaporodnak a több emeletes, több lépcsőházas épületek. A sor elején állókat már fiatal park övezf, s a lábrakapott facsemeték tenyérnyi árnyékában az új házakban született embercsemeték totyognak ... Itt zöldségpavilon, ott élelmiszerbolt. Már óvoda is van... Törzshelyek a sétányok oad iáin. szomszédolás ... Új szerelmek. .. Azaz: az új lakónegyed elején már szabályos és önálló városi életritmus lüktet, mialatt a tömb végében úíabb ház falai magasodnak, betonszerelők alakja rajzolódik az égre, amint lassú integetéssel jelzik a darukezelőnek: még egy kicsit arrébb emelje a betonelemet. Hasonló a kép itt a kalocsai Széchenyi-telepen is. — Hány házat is adtak már át? — kérdezem Nagy Istvántól, az állami építők 3/2-es építésvezetőségének karbantartó gépszerelőjétől, akivel a felvonulási épület egyik parányi helyiségében vagyunk nagy beszédben. — Ez a hetedik épület — ha jól tudom —, int abba az irányba, ahol a legújabb, 56 lakásos házon ég most a munka. Aztán, hogy ellenőrizze magát, félig- meddig feláll a kecskelábú asztal mellől, s az ablakhoz hajolva veszi számba a napfényben fürdő, már benépesült házakat. — ötvenegy, ötvenegy, negyven- kettő, negyvenkettő, ötvenhat — sorolja őket a lakások száma szerint. A legközelebb esőn megáll a tekintete. — Ennek a negyvenkét lakásosnak szerdán volt a hiánypótlási átadása. Azaz pótolták az október 10-i műszaki átadáskor észlelt hiányosságokat. — És az év elején is adtunk át egy tizennyolc lakásos házat. 'ögöttünk pedig az említett új, 56 lakásos épület, amely decemberben készül el. Áll már teljes magasságában, csak a falai betonszürkék még. Előttük, egymástól célszerű távolságban 3 teherfelvonó, A „vasliftben” mint örökmozgóban siklik a híű'arcs- csal, egyébbel teli tartály föl az emeletekre, s üresen vissza. Messziről olyanok e gyorsfelvonók, mint masz- szív vaspántok valami óriási, ablakos szürge kufer oldalán. — Hány géppel dolgoznak? — Várjon, össze kell számolnom ... — . Hunyorog, ujjai moccannak. Az eredmény: 1 daru, 3 gyorsfelvonó — 500—500 kilogrammosak —, 3 habarcskeverő, 4 betonkeverő. Valamennyinek Nagy I&tHiányok halmozódása
