Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-01 / 206. szám
(. oldal 1972. szeptember 1, péntek Az öntözés gazdaságossága és a munkaerő Fogalmak — fókuszban w Állóalapok Hazánkban mintegy 2,2 millió hold öntözésére van elegendő víz. 1971-ben az öntözőberendezések 44 százalékát használták ki. Az öntözére gazdálkodásról ma már elmondhatjuk, hogy mezőgazdasági termelésünk növelésének alapjait rejti. Ugyanakkor mégis tudomásul kell venni, hogy gazdaságaink nem élnek a lehetőségekkel, és mint az előbbi számadat is bizonyítja, még a meglevő öntözőberendezéseket sem használják ki. Az okokat kutatva két tényezőre kell figyelemmel lenni. Az első az, hogy vajon mit várnak az öntözéstől a gazdaságok. Vagy éppen mi várható? Hazánkban több mint tíz éve öntöznek már, elsősorban kertészeti kultúrákat. Az 1950- es évektől, a rizstermesztés fellendülésével öntözőgazdálkodásunk fejlesztése elkezdődött. A 60-as évek után már több szántóföldi kultúrát, elsősorban kapásokat is öntöztek. Az öntözés termésnövelő hatását, sajnos, többfelé helytelenül értelmezték, ugyanis magától az öntözéstől várták azt, hogy a termésátlagok ugrásszerűen emelkedjenek. Ez helytelen szemlélet. A gazdaságok mást nem tudtak elérni, csupán stabilizálták, biztonságosé tették — főleg az aszályos évszakokban a termésátlagokat. Ahhoz, hogy öntözőgazdaságaink magasabb termést érjenek el, színvonalasabb termelésre van szükség. Mit jelent ez? Az Öntözéssel megnő a talajból felvehető tápanyag mennyisége, maga a talaj is változásokat szenved. (Elősorban szerkezetében, a talaj életben és az úgynevezett felhalmozási szint változásában.) Az öntözött területeken az addig nem tapasztalt gyomnövények is elszaporodnak. Másként érvényesülnek a gyomirtó- szerek és a műtrágyák. Ahhoz tehát, hogy gazdaságos termesztést valósítsunk meg az öntözendő kultúrában, ezekre együttesen kell figyelni és az öntözés függvényében szükséges változtatásokat kell végrehajtani. E témakörben szólnunk kell a helyes vetésszerkezet kialakításának fontosságáról. Szakértelemmel szükséges kiválasztani azokat a fajokat, s ezen belül azokat a fajtákat, amelyeket érdemes öntözni, vágy- is olyan tápanyag és víz reakciójú növényeket, hogy hogy az öntözést úgy hálálják meg, hogy lényegesen nagyobb termést adnak a száraz gazdálkodásban termesztett fajtáknál és ennek következtében gazdaságosabbá válik az öntözéses termesztésük. A kapásnövényeink között már megtaláltuk a megfelelő fajtákat, viszont szinte kategorikusan kijelenthetjük, hogy őszi búzából nincs olyan fajtánk, amelyik az öntözéses gazdálkodásnak megfelelne. Ez ma még nem látszik gondnak, mintegy 3—4 év múlva jelentkezik majd a hátrányos következménye, hogy napjainkban nem fordítunk elég figyelmet az öntözéses búzatermesztésre. Arra a kérdésre, hogy miért kell erről szólni a válasz kézenfekvő: az öntözéses vetésforgóba óhatatlanul belekerül a búza. És akár öntözzük. akár nem, az öntözés költségei terhelik ezt a növényt is. Nem beszélve arról, hogy ha rendelkezésünkre állna ilyen fajta, akkor egységnyi területről nemcsak nagyobb termést tudnánk betakarítani és ezáltal csökkent- hetnénk a búza vetésterületét, hanem az öntözés gazdaságossága is lényegesen javulhatna. Másik gondunk az öntözéses gazdálkodás munkaerő-szükséglete. A hagyományos félstabil-stabil öntözőberendezések üzemeltetéséhez 30—50 százalékkal növekszik meg a munkaerő-szükséglet a száraz gazdálkodáshoz viszonyítva. Ez a berendezések áttelepítéséhez, szükséges valamint a betakarítás, szállítás munkaerő-szükségletének növekedéséből adódik. Köztudott, hogy a termelőszövetkezetekben általában munkaerőhiány van és a gazdaságokban dolgozó emberek a berendezések áttelepítésével járó nehéz fizikai munkát még kitűnő bérezés mellett sem vállalják el. Az itt jelentkező gondok megszüntetése céljából Magyarországon az elmúlt hónapokban több olyan berendezést próbáltak ki, amelyhez elenyésző fizikai munka szükséges és munkaerőszükséglete pedig az eddig használtakénak mintegy ötödé. Két éve kezdték el megyénkben Hartán az öntözést az osztrák Bauer cég által gyártott szárnyvezetékes berendezéssel. A napokban bemutató keretében ismertették a szakemberekkel e berendezés működését és gazdaságosságát. Sajátos helyzet alakult ki Hartán, a Béke Termelő- szövetkezetben. Ugyanis korábban a felszín alatti úgynevezett AC telepet terveztek, hagyományos kézi áttelepítésű berendezést szándékoztak üzemeltetni. A már korábban említett munkaerőgondok miatt azonban ezen a elgondoláson változtatniok kellett. Az 1400 held öntözéséhez ugyanis 45 dolgozóra lett volna szükség. Az új Bauer berendezés üzemeltetéséhez viszont 9 munkás és három traktor elegendő. A 240 méter hosszú szárnyvezetékeket — amelynek ára 114 ezer forint plusz állami támogatás — negyedórahúsz perc alatt telepítik át egyik állásból a másikba három személlyel és 2 traktorral. Egyszerre 32 méteres sávot tudnak megöntözni. A szárnyvezetékek kocsiszerkezeten vannak, könnyen mozgathatók. A csövek gyorskapcsoló bilinccsel össze- illetve szétszerelhetők. A vizet a táblák között elhelyezett hidránsokból nyerik, s mivel a földtől mintegy 2 méter magasan helyezkednek el a szórófejek, kukoricaöntözésre is jól használhatók. A berendezés gazdaságos kihasználása azonban speciális tömbösítést és vetés- szerkezetet kíván. Itt ugyanis a hosszú táblák, tömbök kialakítása feltétlenül szükséges. Nem mondhatjuk azt, hogy ez a berendezés minden gazdaságban alkalmazható, de kétségtelen, a Béke Termelőszövetkezetben jól bevált, gazdaságos, nincs olyan szárazföldi, vagy kertészeti kultúra, amelynek öntözésére ne lenne alkalmas. A következő hónapokban a szakembereknek el kell dönteniük, melyik az a két-három berendezés, amelyik a mi viszonyaink között a leggazdaságosabban használható. A kísérletezések, törekvések csak akkor dicsérhetők, helyeselhetők ha az eredményekből a helyes tanulságot levonják az illetékesek. Csabai István Egyszerű: az állóeszközök pénzbeni értékét állóalapnak nevezik. Ez és a forgóalap együttesen a népgazdaság termelési alapjait alkotja. A termelő ágazatban. Mert a nemzeti vagyon részeként vannak nem termelő állóalapok is... Álljunk csak meg! Hiszen újabb fogalmakat kényszerülünk felsorakoztatni, hogy egyet megmagyarázzunk. Jobb, ha beérjük a köznapi okoskodással. Az állóalap — mint neve is mutatja — „áll”, azaz az épület, a berendezés, gép stb. tartozik ide. A forgóalaphoz az, ami „mozog”, a nyersanyag, a félkész-áru, s így tovább. A nem termelő ál- lóalapok közé sorolódik például egy kórház, egy iskola, művelődési intézmény. Bővíti az állóalapokat a beruházás — ezért állóeszköz-fejlesztésnek nevezik, csökkenti az amortizáció, azaz az értékcsökkenési leírás, s az elhasználódott állóeszközök selejtezése. Mert az évek múlását nemcsak az ember, ezek az eszközök is megérzik. Igényesek és szerények Beszerzési áruk: bruttó értékűek. Amit az esztendők koptattak rajtuk: az amortizáció. Ha ezt levonjuk a bruttó értékből, megkapjuk a tényleges, azaz nettó értéket. Mindezeknek nemcsupán elvi jelentősége van. Az iparban például rendkívül eltérő az eszközigényesség. A villamosenergia-terme- lésben, a mész- és cementiparban harmincszorosa, ötvenszerese, mint a textilruházati iparban. Egy- egy vállalat állóeszköz állománya tehát szorosan függ a tevékenység jellegétől. Az iparágaké szintén. A nagy állóalap önmagában még nem biztosítéka a hatékony — gazdaságos — termelésnek. Az eszközök korszerűtlenaki ugyan az egyenrangú fesztelenségével társalog a> jóval fiatalabb szövetkezeti vezetővel, de azért talán attól a tsz-gazdától kicsit tiszteletlennek tartotta ezt a stílust: „Utasítom az elnököt.” — Miért? Miért ne mondhatná így? — nyugtatja jókedvűen a tanítót az elnök — Elvégre engem ők választottak, ők a. gazdái a szövetkezetnek. Joggal várják el, hogy ezt is elintézzem... — Meg, csak hajtogatják nap mint nap: „Az a tv a miénk !” — Miért nem nézhetik... „A mi tévénk...” — tér a téma elejére a pedagógus. — Ebben is igazuk van — fogja vállon barátságosan az őszülő, akkurátus beszédű embert a fiatalabb. — Jó, hogy így ismerik jogaikat... Egyébként, tudja, tanító úr: mióta elnök vagyok, nekem még egy hangos szót nem mondott egy tagtársam se... olt idő pedig, amikor ebben a tsz-ben biciklipumpával verte az elégtelen tag az asztalt a vezető előtt. Tóth István sége, rossz kihasználása, alacsony hatásfokú működtetése sajnos, nem ritka eset. Alapos megfontolásra, számítások, elemzések seregére van szükség ahhoz, hogy dönteni lehessen: hol gazdaságos a fejlesztés, s melyik területen nem. Mivel az eszközök után használati díjat, hivatalos nevén eszközlekötési járulékot kell fizetni, s természetesen fenntartásuk is kiadásokkal jár. A megvételkor leszurkolandó summáról nem beszélve. Húsz esztendő alatt a népgazdaság anyagi ágazataiban az állóeszközök bruttó értéke a 2,6-sze- resére növekedett. Gyors volt a bővítés — huszonkétszeres — az építőiparban, a kereskedelemben, az iparban, utóbbiban 4,6- szeres. Lassúbb a mezőerdő- és vízgazdálkodásban, a szállításban és hírközlésben. Az iparban évi átlagban 6—8, a mezőgazdaságban 5—6 százalékkal gyarapodik az állóeszközállomány. 1966-1970. között az iparban 40 százalék volt a növekedés, Mindezekhez sok milliárd forint kellett. Amit mindannyian teremtünk elő. Ezért az állóalapok fejlesztése, kihasználása is közös teendő. Sorrend: ipar, szállítás Milliárdokról szóltunk. Bizonyítsuk, összehasonlítható árakon és bruttó értéket számítva az ipar állóeszközeinek értéke 145 milliárd forint volt 1960- ban, 216 1965-ben, s 289 1970-ben. A nettó érték 1970-ben: 197 milliárd. A második helyet — érdekes, de érhető tény — a szállítás foglalja el, 188 milliárd forint értékű állománnyal. A mezőgazdaság 105 milliárdra rúgó állóeszközt birtokol. Fontos — a működtetés, a megtérülés stb. gazdaságossága miatt — az összetétel; mennyi a gép, az épület? Az iparban nagyjából fele-fele. A mezőgazdaságban természetesen az ingatlan dominál, értéke 87 milliárdot tesz ki, a gépeké 18-at. S hogy érzékeltessük, nemcsak arra jut, ami rögtön forintot fial, írjuk le: a nem anyagi , ágazatokban lévő állóeszközök 416 milliárd forintot sűrítenek! Vizsgálhatjuk más oldalról is az összetételt. Ügy például, hogy az iparban, hol mennyi lelhető A mezőgazdasági termelés korszerűsítéséhez, az új módszerek elterjesztéséhez nagyban hozzájárulnak a tapasztalatcserék. A szakmai ismeretek bővítését célzó hazai utazások mellett egyre többen keresik fel a mezőgazdasági szakemberek közül a külföldi modern nagyüzemeket. A kecskeméti IBUSZ és az AGROINFORM szervezésében az idén is sokan jártak külföldön. A nyáron nagyobb csoport utazott a bécsi élelmiszer- ipari kiállításra. A Kecs- kemét-szikrai, a Helvéciái és Izsáki Állami Gazdaság fel az állóeszközökből? Kitűnik, a legtöbb — 76 százalék — a nehéziparban. Azon belül a villamosenergia- és a vegyiparban. A könnyűipar részesedése 12 százalék, az élelmiszeriparé 11. A megoszlás szükségszerű, az arány, azonban túlzott. Azt takarja, hogy a köny- nyű- és az élemiszeripar korszerűsége nem a legjobb; tényleges fejlesztés- tésről csupán egy évtizede beszélhetünk. Persze, az sem mindegy, hogy a befektetett pénz, hol miként kamatozik? Valamit valamiért E kamatozást megint- csak többféle módon mérhetjük. Ügy, hogy figyelemmel kísérjük az állóeszközök egységnyi bruttó értékére jutó termelést. Ez jelentősen nőtt 1965- 1971 között a híradás- és vákuumtechnikai-, valamint a műszeriparban. Csökkent a bőr-, szőrme-, cipő-, valamint a textiliparban. Azaz előbbieknél javult, utóbbiaknál romlott az eszközkihasználás. Számíthatjuk azután olyan módon is a kamatokat, hogy mennyi a 100 forint értékű | lekötött eszközre jutó tiszta jövedelem és nyereség. Előbbi — 1970- ben — 17,09, utóbbi 10,28 forint volt. Átlagosan. Mert az ipar egyes területei között szembetűnő különbségek észlelhetők. Gyakran nem a tényleges munka, hanem a közgazdasági szabályozás pontatlanságai miatt. Végül tegyünk fel egy egyszerű, de nagyon indokolt kérdést. Mi az értelme az állóalapok növelésének? Feleljünk példákkal. A villamosenergiaiparban az egy kWó termeléséhez felhasznált kalóriamennyiség — 1965— 1970 között — 3571-ről 3161-re csökkent. A bútoriparban a lakköntőgéppel fényezett bútorfelület aránya 33 százalékról 63-ra nőtt. A textiliparban 23-ról 31 százalékra emelkedett az automata szövőgépek részesedése. Á mezőgazdaságban a cukorrépa-betakarítás gépesítettsége 49 százalékról 72- re, áz aratásé 79-ről 93-ra növekedett. A fejlesztés, a korszerűsítés tehát nemcsak a nagyobb igények kielégítésének fedezetét hozza meg. Hanem azt is, hogy a munka könnyebb, gyorsabb, izmokat, idegeket, embert kímélőbb legyen. M. O. szervezésében szakemberek jártak Romániában, ahol a szőlőtermesztést és a bőripart tanulmányozták. A következő napokban az őszi lipcsei vásárra indul 60 személy. Olaszországban a szőlőtermesztést tanulmányozzák — szintén szeptemberben — Eács- Kiskun megyei szakemberek. Nagy az érdeklődés a szeptember elején megnyíló Mezőgazdasági Technika ’72 címet viselő moszkvai élelmiszergazdasági kiállítás iránt. Ide nemcsak a kecskeméti IBUSZ körzetéből, hanem a megye más területeiről is szép számmal utaznak r szakemberek. Nem félti a tekintélyét A tsz földjén levő ta- ™ nyai iskolába — a környező tanyákba úgyszintén — ezen a nyáron vezették be a villanyt. Az iskolában ugyan ezelőtt is világított már elektromos fény, csak azt még aggregátor fejlesztette. No, de csak annak a jóvoltából ismerkedtek meg a televízióval is a tanyasiak. Nos, éppen ebből kifolyólag adódik most, hogy amikor a tsz-elnök — arra jártában — belátogat az iskolába, az idősödő tanító nem a villanybevezetés fölötti örömének „illedelmes” kifejezésével kezdi, hanem a sopánkodás ízű panasszal. Noha az eredeti ok miatt is joggal zsörtölődhet. — A tanteremben nem ég a villany, pedig... — s mutatja az épület falán elég feltűnően látszó vezetéknyomot — bevezették, beszerelték ... Akik utoljára dolgoztak itt, olyasmit mondtak: „Ez már nem a mi dolgunk, keressék meg a mestert." — Ma már nincs rá mód, este van, de holnap utánanézek — ígéri határozottan az elnök. — Szeptemberre, mire kezdődik a tanítás, égni fog a. villany. — Ni Meg, tudja, elnök elvtárs, baj ez a televízió miatt is. Ott áll, hiába jönnének a tanyaiak, akiknek még nincs televíziójuk ... Igen rászoktak ám ... Mondja is az egyik tegnap... — Itt kis szünetet tart a tanító, s rásandít az elnökre; érezze az, hogy meglepő fordulat következik. Meg előre kíváncsi, milyen képet vág majd a tsz-vezető. — Azt mondja: „Na majd utasítom én az elnököt, hogy intézkedjen ebben a villanyügyben... Az a mi tévénk, tanító úr!” Hogy az elnök csak somolyog egy szívbélit, a tanító alig palástolja kis csalódottságát. Hátha nem jól hallotta? Igazít hát egyet nyári sapkáján, s más szórenddel, de megismétli a tsz-tag — szerinte nem egészen tekintélytiszteletre valló — megjegyzését. — Még aszongya: „Majd én utasítom az elnököt” — S, hogy amaz erre még szélesebben bazsajog, hangsúlyozottan csak az egy szót mondja: „Utasítom!" Az elnökön semmiféle elváltozás nem fedezhető fel. Pedig már le nem veszi szemét róla a tanítót Mezőgazdasági szakemberek külföldön
