Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-03 / 208. szám
197S. szeptember 3, vasárnap 5. oldat Korszerűsödik a megyeszékhely piaca Ízléses árusítóasztalok, ÜJ BURKOLAT ÉS VÍZHÁLÓZAT RENDELETISMERTETÉS A PIAC LÁTOGATÓINAK Néhány napja Kiskunfélegyháza piacának fényei- ről-árnyairól írtunk. Joggal vetődhet fel a kérdés: mi a helyzet a megyeszékhely piacán, a kereskedelemnek azon az őrhelyén, amely jelentőségét kétségkívül az űrkorszakban sem veszítette el, és még igen hosszú távon — mondhatni talán minden időben — hézagpótló szerepet játszik a lakosság mindennapos ellátásában. A városi tanács illetékesei tudatában vannak annak, hogy a piac változatlanul jelentős feladatot tölt be. Hiszen köztudott, hogy a friss gyümölcs és zöldség túlnyomó hányadát, az élőbaromfit pedig szinte kizárólag itt szerzi be a lakosság. A hetipiaci napokon és vasárnaponként sok tízezren fordulnak meg az egyre korszerűsödő, a követelményekkel mindinkább lépést tartó, hatalmas árusítóhelyen. Bár az idei szeszélyes Időjárás hátráltatta némely áru piacra kerülésének időpontját, s a terméseredményeket is csökkentette, általánosságban mégsem beszélhetünk az árak emelkedéséről, a piac „mutatói” tartják a megszokott szintet. Régóta dédelgetett óhaj, többször is már napirendre tűzött elképzelés Kecke- méten a fedett vásárcsarnok. Ennek kivitelezése azonban egyelőre anyagi lehetőségek hiányában késedelmet szenved. Ezt a hiányt számos ésszerű és célszerű megoldással igyekszik áthidalni a város vezetősége. Még ez évben jelentős felújítási munkákat végeznek: burkolatjavítást, víz. és csatornahálózat-felújítást; átfestik és tatarozzák az eladóhelyeket. E munkák egy része már el Is készült. A legszembetűnőbb változást azonban az jelenti, hogy szeptember közepéig összesen 400 méter hosz- szúságú mozgatható árusítóasztalt állítanak fel, fémalvázon, impregnált falécekkel. Ezzel lényegében megszűnik a földről való árusítás, amely bizony eléggé parlagi képet kölcsönzött piacunk egynémely részének. Kulturáltabb lesz így a piaci kereskedelem, s könnyebb az áruválogatás, egyszerűbb az eladók munkája. Sokan és joggal kifogásolták korábban a piaci egységek egyikében-mási- kában már-már bántó méreteket öltő szeszfogyasztást. Idestova egy éve már, hogy ennek véget vetett a tanács. Megszűnt a röviditalok árusítása, emelkedett nemcsak az üdítő italok forgalma, hanem a piacon működő kávézóé is. Főként a távolabbi községekből pia- cozók és vásárlók előszeretettel keresik a büféárukat, friss ételeket is. Az említett intézkedések — még ha olykor csak átmeneti megoldást jelentenek is — egytől-egyig hasznosan és jól szolgálják a piaci kereskedelem fejlődését, az árusítás és a vásárlás színvonalának emelkedését. Említsük meg végezetül: a városi tanács szándéka, hogy a közeljövőben a piactéri hangosbemondót fokozottan a tájékoztatásra, s a mezőgazdasági propaganda céljaira használják fel. Ismertetik majd a lakosságot érintő főbb rendelkezéseket, szólva a bennük rejlő előnyökről. A piacot látogatók így szinte automatikusan megismerkedhetnek majd a rájuk vonatkozó utasításokkal, tudomást szereznek az érdekükben álló rendeletekről. J. T. — Hogy rendesen tudják felnevelni a gyerekeket, megérdemelnének egy normális lakást. Én szeretem őket, mert szépak és kivétel nélkül mindegyik okos, értelmes. Sajnálom, hogy ilyen körülmények közt kell élniük. Rajtuk kellene, hogy jobban segítsen az állam mert ők már idáig felemelkedtek, s mondhatom, hogv rendes emberek. Kérem, itt egy tű eignem v-~Hk! Az Irénke nevű kislány már azt mondja, hogy ő nem számít cigánynak, mert őt minden család szereti az udvarban. Sokat jelent nekik, hogy itt normális életet látnak. Az asz- szony mindig mos. tiszta ruhában járnak a gyerekek — mondja Tóth Andrásné, a ház egyik lakója. Mit mond ennek a családnak a története? Nem akarok fejtegetésekbe bocsátkozni, de az tény, hogy a periférikus mélyvilágból kiszakadt cigánycsaládok a társadalom anyagi, erkölcsi gondoskodását az életforma váltással — ha lassan is, keservesen is — jobban kamatoztatják, mint a még putriban lakó, vagy sötét törvényeikkel elzártan élő közösségek. Mert ők példák is lehetnek, vagy legalább is a létük meggyorsítja a társadalom szempontjából kívánatos folyamat kiterjedését. Csató Károly Vízszintesek és függőlegesek Bányászsorsok az AI földön A modern kincsekben, földgázban és kőolajban gazdag szanki szénhidrogén mezőn 8 évvel ezelőtt fúrták az első, a föld mélyét megcsapoló kutat. Mégis dolgozik itt olyan ember, akinek az életében a mai ünnep valóban a XXII. bányásznapot jelenti a pályafutásában. Az üzemvezető szobájában, ahol megtudom a nevét, a falon egy hosszan tartó, váratlan olajtűz színes fotója függ: a meredeken feltörő, bíborvörös lángokkal a tűzoltó fecskendőből vízszintesen kilövellő sugarak viaskodnak. Az egész jelenet mintha víztükörben csillanna vissza, de ez nem víz, hanem vastag olajréteg. Szánkon kétszer tört ki a gáz, de szerencsére egyik esetben sem kapott szikrát, és így nem lobbant be. Vikor Zoltán, a földgázüzem ammóniákos mélyhűtő kompresszor egységével ismerkedik. egységeknél, fúróberendezéseknél dolgoztam motor- szerelő- és kezelőként. A fúrások kutató jellegűek voltak, tapogattunk az olaj után. Ezerkétszáz-ezerhá- romszáz forintot kerestem havonta (nagy pénz volt), és a bányászok külön központi keretből hozzájutottak a másutt hiányzó élelmiszerekhez, vagy egyéb cikkekhez. Hol voltak még akkor a munkásokat szállító váltókocsik! Tizennyolc kilométerről jártam be dolgozni mindennap. Az egyik helyről mentünk a másikra, ide és oda helyeztek, mert ilyen ez a szakma. Föltettük a bőröndöt a kocsira, és néha út közben kérdeztem meg, hogy hol is az a falu, ahová elindultunk. — 1953-ban vettem részt a számomra első — valójában a harmadik — bányásznapon. Pestről énekesek érkeztek, mindenki kapott vacsora- és sörjegyet, no meg jutalmat. — A szakmában ismeretes vándorélet volt ez, amit 1957-től a feleségem is végigélt. 1965-ben kerültem a kiskunma jsai fúrásokhoz, majd egy évre rá a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalathoz. Mindvégig albérletben laktunk, s Szánkon, ebben a bányászközségben végre otthont teremthettünk magunknak. Háromszobás, gázzal, vízzel, villannyal ellátott, konyhakertes, ga- rázsos szolgálati lakásban élünk. Tizenkét éves a kislányom, Ildikó. Ha igaz, akkor ő óvónő szeretne lenni. Vimláti Dezső több újítást alkotott, s — a kitartás és önképzési erő példájaként — nemrég letette a gépjárműjavító és szerelői mestervizsgát is. Vajon összesen hány kilométert haladhattak le függőleges irányban a fúróberendezések, amíg Vimláti Dezső — ennek az árán — Nagylengyeltől megtette a cikk-cakkos utat a szanki otthonig? Gyanítom, hogy nagyon-nagyon sokat. Kút a kukoricásban Jobb, ha minél többen tudják, milyen is a munkahely, ahol olajat vagy földgázt keresnek, illetve a kutatási mérések alapján a termelést előkészítő fúrást végzik. Az ilyen területek általában — akár a bugaci pusztán, akár a kiskunmaj- sai határban — elég messze esnek a lakott településektől. Egy-egy 47 méter magas, kinagyított A-betű alakú, tartósodronyokkal kikötött fúrótorony körül enyhén inog a föld, a szőke homok olajosbarnára változik a környéken. Ősszel, télen és kora tavasszal mintha még távolabb kerülnének a családtól ezek a munkások, amikor hideg van, eső vagy hó esik, és sár borítja az utakat. A felállított lakókocsikat egyszerűbb dolog lemezbódéknak nevezni, hiszen így közelebb járunk az igazsághoz. Odabent öltözőszekrények, egysoros fogasok, a sarokban szerszámosláda és olajkályha, az asztalon egy óriás zseblámpa és védőkesztyűk. A vastag anyagon homok- szemcsék ülnek, amelyek megtapadnak az olajos szöveten. Az embereket mikrobuszok hozzák, viszik naponta. Szánk és Bodoglár között, kukoricatáblák környezetéből emelkedik ki egy to- ronyárbóc. Az egész jelképes is lehetne, hiszen azt tükrözi vissza, ahogy egy jellegzetesen mezőgazdasági vidék arculata átformálódik. Ugyanakkor szép is a látvány; mindig lehet találni egy olyan nézőpontot, ahonnan úgy tűnik, mintha a lenyugvó napkorong a toronyárbócon ereszkedne 1965 januárjában, a 4-es számú kút iszappal, vízzel és gazolinnal borította be a fél falut, vizes iszap-köd ült a fákra. A második alkalommal, 1969 karácsonyán a műszaki nyelven karácsonyfának nevezett, tolózárakból, zárószerelvényekből álló biztonsági kútfej szerkezetet darabokra szórta szét a kitörés, és napokba telt, míg végül „megfogták” a földgázt. Feltűnik a várt Vimláti Dezső, a 38 éves motorszerelő csoportvezető. Feljebb tolja a homlokán a bukósisakszerű védőkobakot, és — hogy is tehetné másképp — jó bányászszokás szerint szólal meg: — Jó szerencsét! Cikk-cakkban - az otthonig — Tizenhétéves fejjel, 1951-ben az egyik legnagyobb Zala megyei szén- hidrogén mezőn, Nagylengyelben kezdtem a szakmát — emlékezik vissza a ma aranyfokozatos törzsgárda- tag. — Az első, 1951-ben megtartott bányásznapon nem is voltam jelen. A központban bizonyára rendeztek ünnepséget, de én kis Vimláti Dezső, a kitüntetett munkás ÍTóth Sándor felvételei} Olajat találtak Szánk és Bodoglár között. alább és alább. A Dunántúli Kőolajkutató- és Feltáró Vállalat kiskunmajsai kirendeltségének a munkásai dolgoznak itt. Dohognak a motorok, forog a munkapad, vele pörög a hosszú fúrószár, amelynek a végén, túl az 1800 méteren, a görgős fúrófej eszi magát mind mélyebbre a kemény kőzetekbe. (Egy hónapig tartott, amíg idáig értek.) A bódéban néhányan falatoznak, azt, amire a fúrósoknak futja: szalonnát kenyérrel, vagy zsíroskenyeret. Havonta két és fél, háromezer forintot keresnek, és ebből — hiába — nem telik százforintos szalámikra. A só egy darabban áll az asztalon. Tanyáról a községbe Olyan ember is akad természetesen, akinek a mostani az első bányásznapi ünnepsége. Vikor Zoli 19 éves, júniusban végzett Nagykanizsán a Kőolajbányászati- és Mélyfúróipari Technikumban. Azóta megismerkedett a szanki üzemegységekkel. Kilenc forintos órabérrel vették fel, s a feladatok teljesítése után 15 százalékos prémiumot kap havonta. Heten vannak testvérek, neki mégis könnyebb elmozdulnia a „vízszintes irányban”, ami a komfortosabb élethez vezet. Családiházat húztak fel a községben, ahová az ősszel költöznek be a tanyáról. Az apa nyolc éve dolgozik a vállalatnál, a bátyja szintén üzembeli, a húga őt követi a nagykanizsai technikumban. Zoli a fizetéséből segíteni akarja a szüleit és a kisebb testvéreit, összetartanak. Egy újabb bányászcsalád az Alföldön. Halász Ferenc Szép, értelmes gyerekek petróleumlámpát, bemegyünk a lakásba. A konyhában két ágy, egy tűzhely, a parányi szobában négy ágy és egy asztal, a sarokban szekrény. Három gyerek állami gondozásban van a tizenkettőből. — Jó a családi életünk, nem panaszkodhatom. A gyerekek után járó pótlékkal együtt 4 ezer forintot kapok. — Néha kapunk 150—200 forint segélyt is a tanácstól és ha van valamilyen munka a házaknál — mosás, vasalás, takarítás — elvállalom és az is segít. A gyerekektől sajnos, nem tudok munkát vállalni — szól közbe az anya.
