Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-24 / 226. szám
Egy elfelejtett író felfedezése Osváth Gedeonról, a jeles Peiőfi-kutatóról és irodalmárról S ülé Sándor a Köznevelés tavaly 8. számában „Ezt akartam én: jelemelni a Petőfi-kultuszt” címmel portrévázlatot ad egy hajdani aszódi tanárról. írja továbbá: „A véletlennek köszönhetem, hogy rábukkantam Osváth Gedeon életúiúvére.” Én hadd kezdjem azzal, hogy cikkével való véletlen találkozás ébresztette fel bennem az. utókor felelősségét: miért feledkezünk meg róla, miért nem máltaijuk és őrizzük szép ereklyéink között emlékét, írói munkásságát, a Fetőfi-kultuszt tudományosan tápláló, iniciatív, fáradhatatlan munkásságát? Köszönöm Sülének az emlékeztetést, s hadd mondjam meg, hogy némi bűntudattal vegyes érzésekkel Kezdem írásomat; hiszen Osváthnak személyes ismerőse voltam, élete egy szakaszának tanúja, ambícióinak tudója és egyik bepillantó ja annak az irodalmi és az irodalom körüli életnek, ami az 1940-es évek táján Kecskeméten kialakult. De mielőtt Osváthról szólnék, engedtessék még írnom arról is, hogy annak idején én es még sokan mások a magyar irodalom iránti szeretetében milyen nagy jelentősége volt a tanár egyéniségének, • D r. Vetéssy Géza — nyolc éven át volt osztályfőnököm és magyar— latint tanító tanárom — plántálta belém Mátyási, Katona, Vörösmarty, Arany, Vajda, Tompa, vagy a későbbiek közül például Molnár Ferenc szeretetét. Az érettségin azt hittem, hogy Vörösmartyt kapom (mert akkor még adták a tételeket), de nagyon szerencsésen tévedtem: Katonát kaptam. Jól emlékszem — bár éppen harminc esztendeje volt —, milyen hatalmas éhséggel, s a mindent elmondani akarás igényével vetettem magam a nagy költő irodalmi ténykedésének bemutatására. Vetéssy megkérdezte: „Mondja, nem tudna valamit idézni a Bánk bánból?" Azonnal észrevettem a mosolygósszemű cinkosságot: „Hiszen fiam, te ezt kívülről tudod, megtanultuk együtt, az osztály előtt állva a különböző szerepeket.” Én hasonló tettetést színlelve, s időt kérvén a gondolkodásra, egyben felfogva a személyes sikert is elkönyvelni akaró tanári kívánságot, de nem sokkal később kiböktem: „Talán az első szakasz hatodik jelenetéből egy rövid Bánk-monológot.” „Tessék, mondja csak, kérem — bátorított az érettségibiztos, a nagynevű tudós: Imre Sándor. És én belevágtam, előadói minőségben is talán megismételhetetlen bátorsággal : Melinda! és mindig Melinda — szent Név! égi s földi mindenem javát Szorosan egybefoglaló erős Lánc, úgy elomlana törhetetlen élted, Hogy abból a gazoknak is jutott? Mondtam volna tovább, de Imre elégedett, bölcs tekintete, nem kevésbé álljt mutató jobb keze megszakított, és tanárommal elégedetten összenézve csak eny- nyit mondott: köszönöm! Imre Sándortól egy „köszönöm”-öt kapni nem volt kis dolog, hiszen a lexikonban már akkor ezt olvashattuk róla: „ ... tanár a szegedi egyetemen. Pedagógiai, történet- filozófiai és irodalomtörténeti tanulmányai jelentek meg a folyóiratokban. A világháború óta is számos kiváló tanulmánya jelent meg: egyike a legműveltebb és legmodernebb pedagógusoknak. (Nemzetnevelés, A nevelés sorsa és a szocializmus.)” Ilyen vagy legalábbis a példával érzékeltetett légkörben szívtam magamba a magyar irodalom engem is éltető oxigénjét. Szinte minden kezemügyébe aka- dót elolvasva, pelyhes állú maturandus- ként találkoztam dr. Osváth Gedeonnal, az akkor már patinás, országszerte ismert igényes íróval, az elsősorban Petőfiért rajongó és kutató irodalomtörténésszel. Ügy emlékszem, hogy akkor irodalmi érdeklődésem és kedvtelésem körét ő zárta be. Osváth akkor nekem a teliességet jelentette, részismereteim ösz- szefűzőiét, a háttér, a mozgatóerők meg- értetőjét. Nem elsősorban azért (azért is) írok most Osváthról, mert egy másfél százados Petőfi-évforduló küszöbén állunk, hanem elsősorban azért, mert a személyét ért méltánytalanság csak méltatással egalizálható, de azért is, hogy szándékosan zavarba hozzam a különféle lexikonokat. ahol — bár már húsz éve halott még mindig nem szerepel, s így az utókornak miként is lehet tudomása róla. (Kivéve a „Kecskemét jelesei” című ösz- sjeállítást.) Éleiben Osváth Gedeonhoz még nem a PftirJi-kutaJáshk miatt vonzódtam. Mit is tudhattam különösen róluk. Inkább az alkotóműhelye hívogatott. Es egyben úgy éreztem, hogy naponkénti látogatásaimmal feloldottam különös magányát, amit elsősorban mások értetlensége okozott. Talán mert a hallgatósága, közönsége voltam. Csak kéziratban meglevő drámáját, a Tízparancsolatot hallgattam naponta a 18 éves ifjú nesztorára feltekintő ámulásával. A Tízparancsolat nem jelenhetett rheg a háború szörnyűsége miatt. És ha Vetéssyre úgy hivatkoztam, aki az' irodalom egyik-másik alakja szerete- tére nevelt, Osváthra hadd hivatkozhas- sam úgy, mint aki az irodalom egyetemessége megimerésére terelte akkor még könnyen formálható elmémet, aki megmutatta, hogy olvasni, egyre többet és többet tudni nem más, mint szellemi létezésünk fundamentuma. Bizonyára sokan ismerték hozzám han- sonlóan, de én abban különböztem másoktól, hogy misei zengése közben hallhattam szép magyar beszédét, láthattam a pongyolaságokon felhúzódó szemöldökét. Nem tudtam mindent róla. Szerény volt érdemeivel. Utólag, sokkal később ismerhettem meg igazán: az alkotót, az írás művészét. Mikor 1952-ben Edit lányával és Rezső vejével a kecskeméti vasútparkban utoljára láttam, inkább hittem az örökkévalóságban, mint hogy még abban az esztendőben itthagy bennünket. Ha most róla szólunk, jószerivel halálának 20. évfordulóján idézzük fel emlékét, munkásságát. • T évedés volna Osváth hagyatékát csupán úgy kezelni, mint amiben másra sem lelünk, mint Petőfi ifjonti három esztendejének keresé- sére-kutatására. Osváth több volt ennél. Sokszínű alkotó, aki — ha nem is művek sokaságával, de — több drámában értékesítette nyugtalan tettvágyát, irodalmi ambícióit, és mindegyikben bizonyította tehetségét is. Méltatását azonban mégiscsak Petőfi-kutatásaival kezdem. Az Élet és Irodalom 1959. március 13-i számában Hatvány Lajos a British Múzeum könyvtáráról írt cikket, amelyben elmondotta, hogy annak hatalmas katalógusát áttanulmányozva olyan kiadványokat is talált, amelyeket az itthoni könyvtárakban hiába keresett. „így például Osváth Gedeon Petőfi Aszódon című füzetét. A szerző személyére vonatkozólag csak annyi felvilágosítást kaptam, hogy valamikor az aszódi gimnázium igazgatója volt, s miutánmyugalom- ba vonult, álltólag Kecskemétre költözött. A véletlen úgy intézte a dolgokat, hogy egy Kecskeméten tartott előadás közben kérdést intézhettem hallgatóimhoz: nincs-e véletlenül a jelenlevők között, aki felvilágosítással szolgálhatna Osváth Gedeon felől. Mire fölemelkedett egy alacsony, tanár külsejű öreg, s szerényen meghajolva bejelentette, hogy ő volna maga Osváth Gedeon, s hogy füzetét szívesen bocsátja rendelkezésemre. Ezt a meglepő bejelentést nagy taps követte ... Így sugárzik szét a londoni British Múzeum könyvtárának hatása Londontól Kecskemétig.” • H a már a lexikonok helyszűkében voltak, hogy legalább a nevét ejtsék Osváthnak, hadd tegyünk közzé valamicskét curriculum vitaejéből. Csengerben született Osváth Gedeon és Kolumbán Eszter gyermekeként 1880. december 4-én. Az elemi iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot pedig Szatmárnémetiben végezte. A kolozsvári egyetemen latin és magyar szakos tanári diplomát szerzett és ott is doktorált. Témája: Reviczky Gyula. (Kolozsvárott REVICZKY GYULA ’bDü isin Osváth Qedeom. 1905-ben adták ki.) Hogy Reviczky-tanul- mánnyal kezdte irodalmi ténykedését, arra valami érzelmi azonosság késztethette. Reviczkyt pesszimistának hitték, de nem volt az. Benedek Marcell állítja: „Egyenesen ellene fordul a pesszimizmusnak: tanulj’ meg élni — ez a tanítása. Nem filozófus ő, hanem költő, akinek az egész világ ragyog, ha ürül, az egész világ fekete, ha szenved.” 1906-tól nyolc éven át Aszódon a Petőfi Gimnáziumban f nevelőtanár, majd 12 éven át, 1926-ig, nyugalomba vonulásáig igazgató.* Aszódon 1925-ben írta meg „Petőfi aszódi ifjúsága" című tanulmáPETŐFI ASZÓDI IFJÚSÁGA. tanulmány. iRTA: Dr OSVÄTH GEDEON nyát, amelynek borítólapján ez olvasható: „E kiadvány teljes bevételét a szerző az aszódi Petőfí-reálgimnázium építési alapja gyarapítására ajánlotta föl.” A tanulmány egyébként a Petőfi- centenáriumra készült, és Osváth első ízben Aszódon, az Országos Evangélikus Tanáregyesület gyűlésén olvasta fel 1923. május 6-án. Petőfi életének, költészetének már korábban is hatalmas irodalma volt. Éppen ezért mégis mi az az újdonság, amire még Hatvány Lajos is rácsodálkozott Osváth tanulmányában? Az újdonság nem több, sem kevesebb, mint az, hogy Osváth az apró részletekig felkutatta Petőfi aszódi diákoskodása idején (1835. szeptember elejétől 1838. június végéig) a vele egykorú tanulótársa, Cancriny Emília iránt érzett első szerelmi fellob- banását. Cancriny Emília a megyénkbelieknek azért is érdekes, mert Hartán, 1823. november 10-én született. Alig egy esztendős korában elvesztette édesapját, aki 12 évi lelkészkedés után a faluban kiütött tűzvésznek, illetve a túlfeszített oltási munkának lett az áldozata. Az özvegy három leánya és egy fia taníttatása céljából költözik Aszódra. Canériny Emília a nagy költőt 50 évvel túlélve, 1900. december 23-án hal meg, 77 éves korában. Dienes András „A fiatal Petőfi” című munkájában ezt írja: „Első versei ... égre szórt panaszokkal, gyötrelmekkel lehetlek tele: az ifjú hölgy, Petőfi aszódi diákköri szerelme nem viszonozta érzelmeit.” S Petőfi, talán éppen (sőt bizonyosan) a viszonzatlanság miatt „dalolni kezdte csordultig telt szívvel édes ábrándját a szerelemről”. Az első szerelem emlékének lebírhatatlansága számtalanszor — ha csak egy-egy utalásban is — visszatér a költő verseibe. Amikor Tompával és Herényivel költői versenyre kél, „Az erdei lak" című költeményében ezt olvashatjuk: Mint a szív az első szerelemnek titkát Rejti a kis kunyhó bércek koszorúja Vagy az 1846-ban írt Tündérálom című versében: Sötétkék csillag volt az ő szeme és szemöldöke fekete szivárvány, Időközben sok seb begyógyult a költő lelkén, de megnyugodni nem tud sohasem teljesen: De e sebeknél jobban fáj nekem most Jobban fáj az, hogy már-már feledem Ábrándjaimnak édes üdvösségét Oh tündérálom, első szerelem! „Petőfi aszódi ifjúsága” kiadásához az Országos Evangélikus Tanáregyesület csak a nevét adta, a hat és fél milliós nyomtatási költséget Osváth viselte. 1926. július 1-ig a műből származó bevétel 86 millió korona volt, amit Osváth teljes egészében az új gimnázium telkének megvételre adományozott. A gimnázium 1925—26-os értesítője szerint az összeg futotta a telek megvételére és az alapok lerakására. A HALHATATLAN DIÁK SZÍNJÁTÉK 3 FEl'"~' ' «ÉPBEN Ista OSVÁTH GEDEON Osváth azonban az addiginál még többet akart tenni a nagy költő emlékének ápolása érdekében. 1933-ban kiadják „A halhatatlan diák” című színművét, Promo Sfdyoiújban IRTA OWtW GEDEON amely Petőfi ifjúságát viszi színpadra. A mű tiszta bevétele 7 ezer aranypengő volt, amelyet teljes egészében a gimnázium rendelkezésére bocsát: állítsanak fel egy Petőfi-szobrot. A színdarabot a magyar rádió is bemutatta (1939. december 15-én) és a szobor ma is ott áll a gimnázium telkének sarkában. Osváth hozta létre a gimnázium Petőfi- ereklyegyűjteményét is. Tizenkét csoportra osztva 530 darabból állt ez a háború idején szinte teljesen elveszett gyűjtemény, amely fényképeket, rajzokat, eredeti Petőfi-nyomtatványokat is tartalmazott. Nagyon fájdalmas a gyűjtemény elvesztése, de talán még ennél is fájdalmasabb, hogy Aszódon nem őrzik eléggé Osváth Gedeon emlékét. Utoljára talán 1966-ban, a gimnázium fennállásának 200. évfordulóján kapott a neve említést. (Ugyanakkor tisztelet Asztalos István igazgatónak, aki Osváthtal való foglalkozást szinte személyes ügyének tekinti.) Felmerülhet a kérdés: vajon Osváth mióta foglalkozik Petőfi-kutatásokkal? Erről maga vall 1949. október 19-i rádióműsorában (összesen három rádiószerep- lése volt), amikor Füsi Horváth József megkérdezte tőle: „Mióta foglalkozik az igazgató úr Petőfivel, illetve Petőfinek aszódi diákéveivel?” Osváth válasza: „Azóta, hogy engem aszódi tanárnak megválasztottak, vagyis 1906 óta!” Ebben a rádiónyilatkozatban mondotta el Osváth, hogy „Különösen megdöbbentően hatott reám, hogy Petőfi első szerelmének, Cancriny Emíliának csak a nevét ismeri az irodalomtörténet, de az életét és .Petőfihez való viszonyát egyáltalán nem.” De mint már írásom elején mondottam, Osváth nemcsak Petőfivel foglalkozott, és nemcsak az ezzel kapcsolatos, úgymond kuriozitások felkutatásában lelte örömét. Vérbeli drámaKÜZDŐ LELKEK MISZTÉRIUM IRTA JTK. OSV&IH GED£OIT író volt! Megírta a „Küzdő lelkek” című misztériumát, amely ugyancsak Kecskeméten jelent meg 1931 karácsonyán. Drámái közül talán a legjelesebb volt a „Hunyadi Mátyás” öt felvonásban, amely 1940 januárjában jelent meg nyomtatásban, és a Szegedi Városi Színház még abban az évben, december 20-án mutatta be. És ami nem került a nyilvánosság elé, s titkait csak a kézirat őrzi: a „Tízparancsolat”, drámai költemény 12 képben. Ügy hiszem, hogy elsősorban ezekben a művekben testesül meg Osváth Gedeon irodalmi alkotómunkássága. Jelentős volt ez mindenképpen, hiszen szinte úgy lopta e!_ az időt, hogy írjon, alkothasson. Petőfi Sándor születésnapjának közeledte pedig különösen felmaeasítja alakját, hatalmas műveltségének szűnni nem akaró teremtőkészségét, pedagógiai odaadását, önzetlenségét. Mindezért az utókor úgy emlékezik róla, mint a szép tollú és a szépségért mindent odaadó humanista íróról. W.D.
