Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-17 / 220. szám
\ \ Aranydombon aranymáglyák gabonakeresztek kaszakőkék búzavirág mécslángja is reszket aranyember bronz a bőre kaszasútjás ütemére lelkek füstölögnek Kék kék kaszakék szem csikorog hús elég aranytűzvész a vidék süt a föld süt az ég süti a test kenyerét a tarló parazsán az ember tövig ég Az anyám az apám, szobrok a domb oldalán aranybúza aranyrozs halálosra aranyoz A sejtekbe mélyre ás kaszakék villanás hetedhét látomás Jön a gép megy a gép aranytűzben gázol fenn az ég kaszakék mi lett az anyámból otthon ül szeme kék csöndessége menedék visszanéz messzenéz hetedhét nyarából Lakatos István: Dal \ Á lélek tájai felett arcod, mint sebzett nap remeg, kezdődik — végső számadás — valami belső utazás. Nyílnak világoki mélységek fénye áradt sebek tengerszeme, zárva az út visszafele. Mosolyod, mint fagyott, rezzenéstelen tó ragyog: szívem sötét telében homlokod süt fehér erű S A kulturális rendezvények propagandája Kecskeméten Petőfi Sándor: Távozol hát- ifúságom? Távozol hát ifjúságom? Oh bízvást távozhatol, Nem siratlak. Búcsúm tőled J Keserű, hideg mosoly. Nem valánk mi jóbarátok. Ür voltál te, én kutyád; Korbácsoltál, uszítottál Egyre tüskén-bokron át Néha dobtál irgalomból Száraz csontokat nekem; S akkor büszkébb voltam, semhogy Alamizsnád elvegyem. Távozol hát, ifjúságom, S halld hozzád végszavamat; Vidd magaddal emléked, vagy Vidd magaddal átkomat! (Szalkszentmárton, 1846. januárt A költő jó levélíró, örömeit, bánatait megosztja barátaival. 1S46 elején elapad a levélírási kedv. Csalatkozott az emberekben. Minden búját, keservét a munkába, versekbe fojtja. Dolgozik, folyamatosan, indulatosan. Petőfi életkorával, körülményeivel magyarázható a világfájdalmas hang átmeneti eluralkodása, „a keserű, hideg mosoly”. Fekete Ferenc Kiss Dénes: Hetedhét- látomás Kék ekék ekekék kasza vasa villan kék szilánkot vet az ég régi álmaimban v kék a tócsa kék a béka kék szárnyú szél illan Szenzációs babiloni ásatásokról számol be személyes élményei alapján a hetvenötezer lakosú városban a híres régész. A háromszáz emberre méretezett teremben tízen hallgatják szavait. A világjáró művész nagy örömmel készült kecskeméti szereplésére. Alig tudta elfojtani kedvetlenségét, amikor megpillantotta az erősen „foghíjas” széksorokat. Elszomorító tapasztalatok. Szerencsére nem általánosíthatók. Mégis keresnünk kell az időnkénti részvétlenség okait. A rendezők, nézők elszontyolodva találgatják ilyenkor, hogy miért maradtak távol olyan sokan? Szó esik szervezési hibákról, rossz témaválasztásról. A népművelők újra és újra kénytelenek megállapítani, hogy a lakosság tekintélyes része távoltartja magát a művelődési intézményektől. (Ma már tudjuk, hogy a művelődési lehetőségek egyenlősége nem azonos az igények demokráciájával.) Őket ügyes plakátokkal, ötletes meghívókkal nehezen lehetne közönyükből kimozdítani, legalábbis egyelőre. Ha erre számítanánk, illúziókat kergetnénk. Most azokról beszélünk, akik alkalmanként szívesen beülnek a művelődési intézmények nézőterére, a klubszobákba, figyelemmel kísérik a könyvkiadást. Szívesen töltik szabad idejüket a kulturális intézményekben. Ha — tudnak az ottani eseményekről. Még- inkább: ha a tálalás, a propaganda hatásos. Érdemes megvizsgálni, hogy a kulturális intézmények miként népszerűsítik — maradjunk ennél a divatos kifejezésnél — szolgáltatásaikat. A megyeszékhely művelődési intézményei többnyire forgalmas helyen működnek. Naponta több ezer ember sétál el a könyvtár, a művelődési központ, a TIT-klub, a színház, az Árpád és a Városi mozi bejárata előtt. A három utóbbi intézmény nagyszerűen kihasználja a helyzeti' adottságokat. Messziről láthatóan tudatják az előadásokra vonatkozó legfontosabb információkat. Sokan nézegetik a mozik fényképes híradóit. A művelődési központ bejáratánál még az sem derül ki, hogy mikor tart nyitva az intézmény, noha ezt a működési szabályzat nyomatékosan előírja. Az ajtóra erősített keretes tabló gyakran csúfoskodik üresen. Időnként egy-egy megállító táblát helyeznek el a gyalogjárdán, fontosabb rendezvények népszerűsítésére. (Ezt a módszert városképi szempontból sem tartjuk véglegesnek, megnyugtatónak.) A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat hirdetődobozát is érdemes lenne újrafestetni, esténként kivilágítani és folyamatosan ellátni, hírjapyaggijű,. A .megyei könyvtár kirakátában gyakráh' réndáftíék szerény, alkalmi könyvkíállítást.’ Nsßjpäl■ jbnéMíá/áii megállnak egy pillanatra a tárlát megtekintésére.. Szürkület után sötétben’ szomorkotíik a kirakat, egyetlen égő sem világítja meg a könyveket. (A városszéli fűszerüzletek is neonfényben pompáznak.) Az utóbbi években csökkent a kulturális eseményeket hírei ő falragaszok száma. (Nagyon felszöktek a nyomtatási költségek.) Érdemes hát alaposan meggondolni, mit propagálnak e módon és hogyan. Beváltak — mert mindig azonos formátumúak, stílusúak — a színház és a két mozi plakátjai. (A hangversenyeket, műsoros esteket csak elvétve népszerűsítik a hirdetőoszlopokon.) Találkozunk rosszul megfogalmazott, a lényeget eltakaró falragaszokkal. A — remélt — nézőt nem az érdekli elsősorban, hogy milyen szervek, intézmények a rendezvény gazdái, ki mondja a bevezető szavakat, hanem: mit látnak, hallanak, ha a plakát hívó szavára jegyet váltanak. A múzeum falragaszai esztétikusak, de gyakorta öncélúak. Legtöbbször az sem derül ki, hogy mennyi ideig látható a hirdetett kiállítás és ott tulajdonképpen milyen élmények várják a látogatót. Márpedig a hirdetmény színvonala, értéke elsősorban ja látogatottság alakulásán mérhető le. Hatékonyan segíthetik az érdeklődés felkeltésit a különféle kiadványok, meghívók, előzetes írásos táj á - koztatok. A Kecskeméti Műsorkalauzról többször írtunk már, inkább édest, mint keserűt. Léte és népszerűsége attól függ, hogy mennyire megbízható. Számításaink szerint ez évben a megyeszékhely kulturális rendezvényeinek legfeljebb hatvan-hetven százalékát jelezte előre. Valamennyi itt működő kulturális intézménynek érdeke, kötelessége lenne a Műsorkalauz szerkesztőinek s közvetve a lakosságnak a pontos tájékoztatása. A színházi műsorfüzetek kelendőek, de azért szívesen vennénk, ha ezek kicsit tartalmasabbak lennének. Csak dicsérni lehet a művelődési központnak azt a kezdeményezését, hogy nemcsak az előadások címéről tájékoztatja előre az érdeklődőket, hanem azok tartalmáról, a fontosabb következtetésekről. Az ötletes, figyelemfelkeltő meghívó azonban nfiég mindig ritka. Olyan intézmények sem alkalmazzák a korszerűbb reklámmódszereket, ahol a technikai feltételek adottak. (Pl. egy fényképes múzeumi híradó, „faliújság” bizonyára nagy érdeklődést keltene.) Javasoljuk, hogy a népművelők továbbképzésén nagyobb szerepet kapjon ez a téma. Mert fontos, hogy igényes választékot kínáljanak a kulturális intézmények, de legalább ennyire fontos, hogy minél többen látogassák az előadásokat, szakköröket, olvasótermeket. Csináljanak reklámot a propagandának. Az elhatározás önmagában kevés. A rendezvények, kulturális szolgáltatások eredményes népszerűsítése alapos felkészülést, pedagógiai, esztétikai, pszichológiai ismereteket kíván. Meggyőződésünk hogy jobb tájékoztatással, fürgébb reklámmal 5—15 százalékkal növekedne a kulturális intézmények látogatottsága. Ügy érezzük, fontos ügyről szóltunk. Heltai Nándor HONISMERET Különös verset Jelk A MÚLTAT dokumentáló írásos anyagban tallózva sokszor kerül érdekesség a kutató kezébe. Ilyennek jutottam birtokába a minap. Jelky András világutazó, a kalandos életű bajai szabólegény szobra mellett számosán mennek el naponta, sokan érdeklődve meg is állnak. Ilyenkor — óhatatlan — a gyermekkori olvasmányaikból jól ismert élettörténete is felidéződik a lelkekben. De vajon hányán tudnak arról a szerencsétlen sorsú íróról, aki először tette ismertté hazánkban akkor külföldön már híres bajai sza- bólegény történetét? „Jelky Andrásnak, egy született magyarnak történetei” volt a címe a német szöveg nyomán készült első magyar fordításnak. KI VOLT Lukai Sándor István „hazánknak tudós és munkás fia”, akit 1815-ben egy koratavaszi napon Bécsben halva találtak, akiről sem az Irodalmi Lexikon, sem az tJj Magyar Lexikon még- csak említést sem tesz. Társtalanul élt, magányosan halt meg — írták róla a korabeli újságok. Egyetlen barátja, senki rokona nem volt, mindenkitől elhagyottan, elfeledve távozott az életből. Avyywvvvv)i 1753-BAN született: Anyját korán elvesztette, apját is tizenhét éves korában. Nyolc testvére halt meg, csupán Károly és Rozália maradt meg apja első házasságából. A velük folytatott ádáz pörösködés, különösen annak gyűlöletes szítói, a nővére és só- I gornője, ember- és nőgyűlölővé tették. Végül az örökölt vagyonból neki maradt az ősi kúria a Nyitra megyei Lukén. Első dolga volt re- nováltatni a házat. A bejárat fölé réztáblára ezt vésette: „Jaj annak a háznak, hol tehén bikának jármot vethet a nyakába!” Huszonnyolc éves. volt akkor és nőtlen. Gazdálkodni nem tudott^ <$ falusi élet nem kötötte le, amint tehette, menekült hazulról. Sokat utazott, közben lázasan írt, jegyzett. Mindig valami különös lánggal a szemében. 1787-ben a magyar irodalom akkori fókuszába, Bécsbe költözött, otK kezdte fordítani Jelky András világjáró bajai szabólegény históriáját, amelyet 1791-ben ki is adott. Valami különös végzet lebeg ezen a Jelky-könyvön. Hevesi Lajos, a tno is közkézen forgó mű átdolgozó- ja is öngyilkos lett, miként az első fordító, Lukai Sándor István. Lukai jelentős alkotásai a tizenkét kötetben megjelent, enciklopédikus tartalmú „Sokféle” és a „Magyar könyveshá:. avagy a magyar könyvne kinyomtatások ideje sze - rint való rövid említé- sök” című munkái. Ez utóbbi — tudomásunk szerint — az első magyar bibliográfia. Ez őrizte meg nevét. A KÖNYVEK szerelmese volt, utazásai közepette is mindenütt a magyar könyveket kutatta, kereste azokat gyűjtögette, rendszerezte és ismertette. Méltó, hogy emlékezzünk re Bárdos Ferenc Orosz István: Kompozíció
