Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-02 / 207. szám

1 oldal 1972. szeptember 8, szombat Közérdekű témák Amit a palackos gáz fogyasztóinak tudni kell A KÖZELMÚLTBAN számos levelet kaptunk a propán-bután gáztűzhelyek ellenőrzése körüli visszás­ságokkal kapcsolatban. Ol­vasóink kifogásolják, hogy a kéményseprők gyakorta használnak nyílt lángot a gázszivárgás megállapítá­sához, s hogy az eléggé veszélyes, alig egy percet igénybevő műveletért 10 forint munkadíjat szám­láznak. Ezen túlmenően sérelmezik, hogy a hibás készülék javítása nagyon lassú. Előfordult már, hogy a munkát a soron követ­kező ellenőrzés időpontjá­ig sem végezték el. Különböző helységekből érkeztek hozzánk a pana­szok, amelyeket így sum­mázhatunk: megyeszerte problémák vannak a pa­lackos gázzal működő tűz­helyek ellenőrzésével és javításával. Az ügyben tájékoztatást kértünk a Bács-Kiskun megyei Ta­nács Építési, Közlekedési és Vízügyi Osztályától. Sándor Béla osztályvezető levelében informálta szer­kesztőségünket a szóban- forgó gázkészülékek üze­melésére vonatkozó legfon­tosabb tudnivalókról. Eze­ket részleteiben, illetve né­mi kiegészítéssel az aláb­biakban közöljük. MINDENEKELŐTT a probán-bután gázkészülé­kek biztonságos használa­tának feltételeivel foglal­kozó 1969. évi VII. gáztör­vényt kell megemlíteni, ugyanis ennek végrehajtá­sa tárgyában adta ki a Nehézipari Minisztérium a 19/1970. (XII. 30.) számú rendeletet, amely többi között leírja, hogy a gáz- szolgáltató üzem — nálunk a Dél-magyarországi Gáz­gyártó és Szolgáltató Vál­lalat e terület gazdája — legalább kétévenként kö­teles ellenőrizni a gázfo­gyasztók készülékeit. Ez utóbbiak üzembe helyezé­sekor készített jegyző­könyv a műszaki-biztonsági vizsgálatokra is felhívja a tulajdonosok figyelmét. Bács-Kiskun megye háztartásaiban, illetve kö­zületi szerveinél jelenleg százötvenezer gáztűzhely található. Ennyi berende­zést az említett terminu­son belül és újabb mun­kaerő alkalmazása nélkül képtelen ellenőrizni a DÉ- GÁZ, amely a gondok megoldásának szerencsés módját választotta: a fela­datok elvégzésével meg­bízta a Bács-Kiskun me­gyei Kéményseprő és Cse- répkályliaépítő Vállalat dolgozóit. A KÉT VÁLLALAT kö­zötti szerződés értelmében a kéményseprők — akik rendszeresen felkeresik a lakó- illetve üzemi épüle­teket — egyúttal felül­vizsgálják a gáztűzhelyek műszaki állapotát is. E munkákból persze csak azok vehetik ki részüket, akiket a DÉGÁZ Vállalat kiképzett, s működési iga­zolvánnyal ellátott. Fontos tudni, hogy a ké­ményseprők javítást, szere­lést nem végezhetnek. Mindössze arra vannak felhatalmazva, hogy a szappanos vízzel történő ellenőrzésnél észlelt hibát feljegyezzék és szükség esetén kicseréljék a nyo­máscsökkentő bőrtömíté­seit, szabályozzák az égők lángnyelveit. Tevékenysé­gük ellenértékeként 10 forintot számolnak fel. Ezen összeget az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatója a 19/1968. számú utasításában hatá­rozta meg. Még annyit, hogy a készülék hibáit tartalmazó és a fogyasztók által aláírt — munkalapot az ellenőrzést végzők köz- velenül továbbítják a DÉ­GÁZ területi kirendeltsé­geihez, amelyeknek szak­emberei városokban két, községekben pedig három napon belül kötelesek el­végezni a megrendelt ja­vításokat. Homokvára#, szemétpart A KÖZÖLTEK alapján nem férhet kétség ahhoz, hogy az illetékesek mesz- szemenően gondoskodjanak a propán-bután gáztűzhe­lyek működésének zavarta­lanságáról, az esetleges bal­esetek megelőzéséről. Jólle­het egyértelműek, helyesek a rendelkezések, intézkedé­sek, mégis akkor lehetnek csak eredményesek, ha azokat betartják. Amint a bevezetőből is kiderült, né­hány dolgozó sajnos vé­tett a szabályok ellen, s amiatt kiváltotta több gáz­készülék-tulajdonos fel­háborodását. A bejelenté­sekre haladéktalanul és ér­demben reagáltak az érin­tett vállalatok vezetői, akik nemcsak orvosolták a gondokat, de a felelősség- revonástól sem tekintettek el. Mi reméljük, hogy az esetek tanulságul, figyel­meztetésül szolgálnak, s többé nem ismétlődnek meg. Ez utóbbira az a legfőbb garancia, ha ezen­túl valamennyi kémény­seprő, illetve gázszerelő felelősségteljesen, szaksze­rűen és gyorsan végzi el­lenőrző, valamint javítási munkáját a palackos gáz- fogyasztók örömére, akik létszámban a megye la­kosságának egynegyedét alkotják. Velkei Árpád A Víziváros jellegzetes levegőjét érzi az az ember, aki messziről érkezik Ba­jára, s megpihen a Sugo- vica-parti szomorúfűzek árnyékában, vagy a Petőfi- sziget hatalmas fáinak ko­ronái alatt. A megkapó, mediterrán hangulat ön­kéntelenül is szemlélődés­re késztet. Örök látványos­ság a kikötött csónakok so­ra, fentebb a szálloda előt­ti tér zsibongó élete és tá­volabb a magasodó homok­part, az oda épült házak tv-antennáival. Szép az a part kilomé­ternyi messzeségből is, de valami elcsúfítja. A közelben nyolc-tíz em­ber új virágágyásokon dol­gozik a Halászcsárda mel­letti „parlagon” maradt te­rületen. Oda megyek és megkérdezem őket: — Jó napot kívánok! Tessék mondani mi ékte­lenkedik ott a Homokvá­ros alatti partfalon? — te­szem a tájékozatlant. Ne­vetnek, ízesen csipkelődnek velem az asszonyok: — Szemét kérem, az, tö­ménytelen mennyiségben. Menjen el, nézze meg. Ta­lál ott mindent, rossz kály­hától kezdve a kocsikeré­kig. villanykörtétől a meg­romlott szilvásgombócig. — Mióta hordják oda a szemetet? — Régóta, nagyon rég­óta. Az Baja legmagasabb pontja, a dunai hajósok ar­ról ismerik meg, hogy hol is járnak. A vízparti sétányon igyekszem a Homokváros felé. Tűz a nap. Előttem csehszlovák turistacsoport lépked fölfelé a meredek, csodálatosan szép, roman­tikus utcán. Rálátni a Su- govicára. amelyen egy uszály és egy kotróhajó dolgozik. Csattognak a fény­képezőgépek rekeszei, mert a kén valószínűtlenül szép; a fákkal szegélyezett víz­parttal és a magasba törő házakkal. Ahogy közeledünk a szemétparthoz, a tűző me­leg és az enyhe déli szellő egyre többször csap hoz­zám orrfacsaró szagokat. S hogy tényleg jó felé já­rok, azt egyre erőteljeseb­ben jelzi az „illatiránytű”. A turisták az egyik ke­resztező utcában elfordul­nak, én megyek tovább. Rátalálok egy keskeny köz­re, amely a ragyogó ég­bolttal egymagasságban ér véget. Kiérve a partra jól meg­termett. vastag acélcsőre csavarozott tábla áll előt­tem: SZEMÉTLERAKÁS TILOS! Városi Tanács rok. Arrébb húzódom. Ti­zenegy éves fiú jön egy öl papundekli papírral. Leha­jítja a mélybe. — Gyere csak ide? — Csókolom, tessék. — Mindig ide hordjátok a szemetet? — Igen, de nemcsak mi — mondja megszeppenve — az egész Zrínyi és Fábik utca. Lepillantok a Sugovicára és az egész partig szemét, szemét: bár lentebb azon erőlködik a természet, hogy elfedje a virító szé­gyent, de az újabb és újabb menyiségekkel már nem tud megbirkózni. Király Pál, a Fábik Já­nos utca 2-es számú ház vakolatát toldozza-foldozza. Kérdésemre — hogy miért hordják ide a szemetet — elmondja: — Hova vinnék kérem- szépen? Erre nincs kuka, nem jár erre a szemetes autó. Az emberek pedig szemetelnek és a szemetet néha ki kell dobni. Bees­teledik, az egész környék olyankor „takarít”. Higyje el, megbolondulni, olyan büdös van. Néha kijönnek a tanácstól de nem tör­tént semmi. Látja, ez a ki­ugró rész már mind sze­mét. Egy kiadós eső és megcsúszik a part. Szem­ben, ott a sarkon, a Pin- térné szenved legtöbbet, mert annak az ablaka alá is odaöntik. Nyáron képte­lenség ablakot nyitni. A szemétre összegyűlt le­gyek tömkelegével nem bi­Nem bosszantani akarom a szemétügyben illetékes szerveket, intézményeket, csupán felhívom (én is), a figyelmüket arra, hogy ha ez így megy tovább, Baja képéhez annyira hozzátar­tozik majd a szemétpart, mint a Sugovicához a ha­jók. Gondolom, abban egyetértünk, hogy márpe­dig ez nem jó dolog. Csató Károly Munkát adnak a nőknek A kiskpnhalasi ÁFÉSZ a korábbi ^vekben az ál­tala felvásárol gyümölcsöt válogatás után azonnal to­vábbította a konzervgyá­rakba. Ez azt jelentette, hogy viszonylag kevés munkaerőre volt szüksé­gük, s nagyrészüket a csúcsszezon után „szélnek eresztették”. Az idén meg­állapodást kötöttek a Sze­gedi Konzervgyárral és vállalták, hogy a gyümölcs nagy részét felezett _álla­p otban szállítják, üunius elején kezdődött a munka, s azóta naponta hetven­nyolcvan lány és asszony talál itt elfoglaltságot és teljesítményének megfelelő keresetet. Sárgabarackból összesít) 12 vagonnal „feleztek” az itt dolgozó nők, s így to­vábbítottak már eddig több mint húsz vagon ősziba­rackot. Megkezdődött a ce- cei paprika szeletelése is, ebből mintegy 10—15 va­gonra tart igényt a gyár. Hamarosan kezdik a 10 vagon szilvát, majd ezt követi a 15 vagon jelleg­zetes halasi gyümölcs, a kiffer-körte szeletelése. Az ÁFÉSZ vezetői már tárgyaltak a konzervgyár­ral arrói, hogy az ősz fo­lyamán válásinak termék­csomagolást is, így év vé­géig tudják foglalkoztatni az asszonyokat. Teherviselő útpadka az E-S-ös A megyei közúti igaz­gatóság dolgozóinak igen sok gondot okoz a nagyfor- galmü utak padkáinak fenntartása. Évente a 2 ezer 200 kilométer hosszú úthoz tartozó, mintegy hat millió négyzetméter padka rendezésére négymillió fo­rintot fordítanak. Különö­sen sok munkát igényel a nagyforgalmú E—5-ös szá­mú úton az állandó kiko­pások, süllyedések javítása, megszüntetése. Ezt a fel­Kosszal» Ferenc: Sárköz adatot a kecskeméti út- mesterség irányításával kü­lön brigád látja el, amely brigád az E—5-ös úton megszervezett figyelőszol­gálat segítségével rövid időn belül gondoskodik a veszélyes kátyúk feltölté­séről. A főutak padkáinak fenntartása országosan is gondot jelent. Ezért a Köz­lekedés és Postaügyi Mi­nisztérium Közúti Főosztá­lya „Teherviselő útpadka” címmel pályázatot hirde­tett, olyan padkaburkolat kidolgozására, amely vi­szonylag kis költséggel, he­lyi anyagok felhasználásá­val épülne, s ugyanakkor a teherviselés és a vízel­zárás igényeinek is meg­felelne. A pályázaton a megyei igazgatóság dolgozói is in­dultak és harmadik helye­zést értek el. A díjazottak között a minisztérium 10 millió forintot osztott szét, amelyből a Bács megyei igazgatóság kétmillió fo­rintot kapott. Az összeget a díjazott pályaműben ja­vasolt teherviselő padka megépítésére kell fordíta­ni. Elfogadta a minisztérium közúti főosztálya a megyei igazgatóságnak azt a ja­vaslatát, hogy ez a padka­burkolat az E—5-ös számú út lajosmizsei átkelési sza­kaszán, a két benzinkút kö­zött fog megépülni, a meg­levő burkolat mellett 1—1 méter szélességben. Ez a nadka később a betonbur­kolattal egybefüggően asz­faltburkolattal lesz ellátva, így Lajosmizsén az E—5-ös 11 méter széles, korszerű burkolattal rendelkezik majd. Sz. A. A SZÉPIRODALMI Könyvkiadó két évvel ez­előtt indította el a „Ma­gyarország felfedezése” so­rozatot. Ennek legfőbb célja, hogy szociológusok, szoci- ográfusok „feltérképezzék” — a mai olvasó számára „felfedezzék” — a sokszor bizony nehezen kitapintha­tó (gyakran bonyolult) ma­gyar életet —, napjaink va­lóságát. Olyan Ismert szerzők művei jelentek meg a so­rozatban eddig, mint Erdei Ferenc, Mocsár Gábor, Moldova György és Varga Domokos, s legutóbb Feke­te Gyula. Most Kunszabó Ferenc­nek, az évek óta Kecske­méten élő író-szociográfus- nak Sárköz címmel jelent meg műve, a sorozat hato­dik köteteként. Sárköz, történelmileg is érdekes, izealmas kicsinv tájegység. Néhány apró fa­lut foglal magában. A Du­na jobb partján található, Szekszárd és Bátaszék kö­zött. Ez a táj — ahol száza­dokon át annyit kínlódtak a mocsárral (részben belőle élve; nádas, hal, vad stb.) — régóta elsősorban sajá­tos népművészetéről és a kincset érő gemenci erdő­ről híres. Kunszabó Ferenc a tőle már megszokott alaposság­gal (sokszor valóságos „nyomozási” bravúrral ku­tatva az életek, életsorsok, életalakulások ága-bogait) ír a táj ezeréves történel­méről, a századok alatt ki­alakult — és mindig válto­zó, mozgásban levő, társa­dalmi-gazdasági életéről. CSEPPBEN a tenger; e viszonylag parányi tájban az ország: ez az író egyik legfőbb erénye. De sok más is: például az, aho­gyan a szociográfus mód­szereiről meditál. Vagy a lírai hevület, a személyes élmények, gyerekkori em­lékek „átjátszódása” a mű be, s az a rokonszenves türelmetlen indulat mely a könyv szinte valamennyi fejezetét átjárja, különösen a két legszebbet, legmé­lyebbet. A „Búvó élet”, s az „Elsüllyedt világ” ez a kettő. (Itt áll a talpára a szociográfusban leginkább lírizáló-meditáló-vívódó író annak is az „esztétikus” oldala: úgy ír, hogy élvezet olvasni — egyszerre szól a szívhez és az észhez. A HÉTSZÁZNÁL ma már alig több (tíz év alatt százzal fogyott!) lakosú Sárpilis (a Sárköz egyik faluja) régi és mostani éle­tén, s a környező falvak életszemelvényein keresz­tül mutatja be az író e táj történelmi és jelenbéli sa­játosságait, megcsillantva- jelezve a jövő várható út­ját is. És várható (s meglevő) problémáit. Különösen figyelmet ér­demel a Szekszárdi Állami Gazdaságnak erre a terü­letre eső munkaszervezési kezdeményezése-kísárlete. Egyik erénye a műnek az állandó mérlegelés és ha­sonlítás: hasonlítás múlttal és más tájakkal. (Még kecskeméti utalást is talá­lunk a kötetben.) Hosszabban lehetne so­rolni, mi mindent ismer­het meg e kötetben az ol­vasó. Itt a témák (társa­dalmi rétegeződés, gazdál­kodásalakulás, életmódok, szokások, szövetkezeti élet stb.) gazdagsága mellett a műfaji sokarcúságot han­goztatjuk: az esztétikus ta­nulmány, portré, riport és interjú mellet ebben a könyvben emlékeztető val­lomás, naplójegyzet, „ada- tos” szociográfia, pampflet- szerű indulatos cikk stb. — és mindez együtt, mesteri­en összeszerkesztve. Egysé­ges egész; kerekké, késszé munkált önálló alkotás. HA NÉHOL a szerzőt talán túlontúl el is ragad­ja a hév, s ha netalán (ezt nem áll módunkban e’len- őrizni) művében, némi túl­zások vagy egyoldalú be­állítások is akadnának (nem hisszük), még akkor is nyeresége lenne szociog­ráfiai, valósáfffeltáró „tény­irodalmunknak” ez a szép kiállítású kötet. Izgalmas ..regény” ez a mű; a sárközi nép „életre­génye”. Varga Mihály 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom