Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-13 / 216. szám
Finálé Münchenben B t efejeződött a XX. Nyári Olimpia, amely a sport nagyszerű élményei mellett egy tragikus, a sporttól és az olimpiai gondolattól nagyon is távolálló eseménnyel írta be magát a sporttörténelembe. Először történt meg a modern játékok fennállása óta, hogy — ha csak egy napra is — de félbe kellett szakítani az olimpiát. Az izraeli sportolókat ért terrortámadás ugyanis merénylet volt az emberiség békéjét, az ifjúság barátságát hirdető olimpiai eszme ellen is. Az olimpiai küzdelmek egy drámai nap után folytatódtak és a NOB bölcs döntésének eredményeként végül sikerrel befejeződtek. Néhány ország és néhány sportoló ugyan nem várta meg a befejezést, a túlnyomó többség azonban ott maradt Münchenben, hogy jelenlétével és versenyzésével tüntessen az erőszak és a terrorizmus mindenféle megnyilvánulása ellen. I a csak a sporteredményeket nézzük, akkor a XX. Nyári Olimpia az eddigi legsikeresebbek közé tartozik. Amint az várható volt, a nagyszerű létesítmények, a modern berendezések, a technika, a tudomány vívmányainak H széles körű alkalmazása olyan feltételeket teremtett, hogy a kiemelkedő eredmények sem maradhattak el. Az is olimpiai hagyomány, hogy a figyelem elsősorban az atlétika és az úszás izgalmas, jól mérhető, emberi teljesítményekben és drámákban gazdag eseményeire összpontosult. A stadionban és az uszodában szinte minden nap telt ház előtt folytak a versenyek és a jól felkészült sportolók kielégítették a felfokozott várakozást. Például az úszás 29 versenyszámából huszonkettőben új világcsúcsot kellett elérnie a győztesnek ahhoz, hogy olimpiai bajnok legyen és, ami majdnem ennyit mond: kivétel nélkül mind a 29 versenyszámban jobb eredményt ért el a győztes, mint Mexikóban. Az atlétikai pályán már nem volt ilyen bő világcsúcstermelés, de ez részben magyarázható az elektromos időmérés bevezetésével, ami a szakemberek szerint körülbelül két tizedmásodperces többletet jelent. Világcsúcsokban és szenzációkban azonban a stadionban sem volt hiány. A legszenzációsab- bak közé tartozik a szovjet Csizsova nagyszerű súlylökő eredménye, amellyel elA XX. Nyári Olimpiai játékok pont- és éremtáblázata 1. 2. 3. 4. 5. 6. Pont 1. Szovjetunió 50 27 22 16 20 9 670 2. Egyesült Államok 33 31 30 28 23 8 644 3. NDK 20 23 23 22 22 24 481 4. NSZK 13 11 16 17 23 12 319 5. Magyarország 6 13 16 9 9 10 226 6. Japán 13 8 8 10 9 5 216 7. Lengyelország 7 5 9 8 7 12 160 8. Bulgária 6 10 5 8 3 3 145 9. Ausztrália 8 7 2 7 4 6 134 10. Nagy-Britannii. 4 5 9 6 7 6 127 11. Olaszország 5 3 10 6 2 4 116 12. Románia 3 6 7 4 8 8 115 13. Svédország 4 6 6 3 4 10 109 14. Franciaország 2 4 7 5 3 4 87 15. Csehszlovákia 2 4 2 6 5 5 75 16. Finnország 3 1 4 3 — 6 57 17. Kuba 3 1 4 1 3 3 54 18. Kenya 2 3 4 2 1 1 54 19. Hollandia 3 1 1 2 3 4 46 20. Jugoszlávia 2 1 2 1 6 1 43 21. Kanada — 2 3 1 6 6 43 22. Norvégia 2 1 1 — 3 2 31 23. KNDK 1 1 3 — — 2 26 24. Irán — 2 1 1 4 1 26 25. Új-Zéland 1 1 2 — 1 2 24 26. Svájc — 3 — 1 1 4 24 27. Belgium — 2 — 3 1 2 23 28. Ausztria — 1 2 1 2 1 21 29. Brazília — — 2 3 1 2 21 30. Dánia 1 — — 2 — 1 14 31. Görögország — 2 — — 1 1 13 32. Kolumbia — 1 2 — — — 13 33. Uganda 1 1 — — — — 12 34. Törökország — 1 — 2 — 1 12 35. India — — 1 2 — — 10 36. Spanyolország — — 1 1 1 — 9 37. Dél-Korea — 1 — 1 — — 8 38. Mongólia — 1 — 1 — — 8 39. Etiópia — — 2 — — — 8 40. Ghana — — 1 1 — 1 8 41. Mexikó — 1 — — 1 — 7 42. Jamaica — — 1 — 1 — 6 43. Argentína — 1 — — — — 5 44. Libanon — 1 — — — — 5 45. Pakisztán — 1 — — — — 5 46. Tunézia — 1 — — — — 5 47. Niger Közt. — — 1 — — — 4 48. Nigéria — — 1 — — — 4 49. Ecuador — — — 1 — — 3 50. Burma — — — — 1 — 2 51. Puerto Rico 2 2 52. Portugália 1 1 53. Szenegál __ J 1 sóként a nők közül túljutott a 21 méteres bűvös határon, a másik pedig a finn Virén kiváló teljesítménye, az öt. és tízezer méteres síkfutásban, A huszonhárom esztendős, hallgatag rendőr Nurmi után újra a csúcsra hozta a finn középtávfutást, s ráadásul a tízezer méteres küzdelemben balszerencsés bukása után olyan akaratról és küzdőszellemről tett tanúságot, ami a müncheni versenyek kiemelkedő egyéniségévé avatta. A müncheni küzdel" mek jellemzően mutatták a nemzetközi erőviszonyok érdekes alakulását is. Tokióban és Mexicóban az Egyesült Államok sportolói bizonyultak a legjobbnak a nem hivatalos pontverseny tanulsága szerint. München azt bizonyította, hogy a szovjet sport kiheverte átmeneti visszaesését és mind érmekben, mind pedig pontokban alaposan megelőzte hagyományosan nagy ellenfelét. A két német állam beharangozott nagy viaskodása egyértelműen az NDK sportolóinak fölényes győzelmével végződött. Az NSZK sportolói több, mint száz ponttal maradtak le a küzdelemben. A magyar sport megtartotta korábbi előkelő helyét a nemzetek rangsorában annak ellenére, hogy ezúttal sportolóink jóval kevesebb aranyérmet nyertek, mint az utóbbi két olimpián. Annál gazdagabb volt a termés ezüstből és bronzból. A játékok megkezdése előtt úgy látszott, hogy sportolóink a japánokkal vívnak majd nagy küzdelmet az ötödik helyért. Az események a várakozásnak meg is feleltek, s bár nagy riválisaink kétszer annyi aranyérmet gyűjtöttek ösz- sze, mint a mi versenyzőink, a pontversenyben mégis tíz ponttal megelőztük őket. Cportolóinfe közül ez^ úttal is nagyszerűen álltak helyt a vívók, akik eddigi legeredményesebb olimpiájukat zárták. Dicséretet érdemelnek a birkózók, az ökölvívók, az öttusázók, a súlyemelők, az úszók és a női tornászok is. Megtették a kötelességüket a kajakozók és kenusok, a női rőplabdázók és a labdarúgók is, bár utóbbiak bizonyos mértékig elmaradtak a közvélemény és a szakemberek várakozásától. Csalódást okoztak az atléták, az evezősök, a kézilabdázók és a lovasok, akik létszámukhoz viszonyítva alig szereztek pontot. X/égül a Magyar Olim" piai Bizottságra és a sportági szakszövetségek szakértőire vár a feladat, hogy alaposan értékelve a XX. Nyári Játékok eredményeit, levonják a megfelelő tanulságokat és megtegyék azokat az intézkedéseket, amelyek valameny. nyi sportágban biztosíthatják a fejlődést Apróhirdetések Expressz ÜZLETHELYISÉGNEK megfelelő épületet keresek- forgalmas út mellett, „Kecskemét környéke”- jeligére kiadóhivatalba kérek. _______________20638 E ÁN—lOOO-s esztergapad eladó. S zárak, Tá zlári úti is kóla.__8327 K ÜLÖN bejáratú szoba kiadó üresen, vagy bútorozottan, magányos nő, vagy gyermektelen házaspár részére. Kecskemét, Frankel Leó u. 6. Szeleifalu. 8322 Adás-vétel 216-OS új Vinyisztó kazán, 220 literes szőlőprés, szőlőzúzó, 3 db 700 literes boroshordó eladó. Nagykőrös, Kecskeméti u. 16. ______________________________1369 H AROMAJTÖS szekrény eladó. Érdeklődni lehet egész nap. Kecskemét, Széchenyivé ros XII. ép. 52. alatt.___________8106 C SALÁDI ház eladó, fizetési kedvezménnyeL Kecskemét, Horog u. 14/a.______________19992 7 —40 HL-IG hordók eladók. Tóth János, Gyöngyös, Bacsányi u. 2.____________________1367 É LADÓ Kiskunhalason strandfürdőhöz közel 800 öl szőlő, veteményes. Tábor utca 23. 1288 Halasi ap r ÉRTESÍTEM a lakosságot, hogy Kiskunhalason, Árpád utca 1*. szám alatt badogosmunkat vállalok. Császár.______1319 MAGÁNYOS asszony eltartási szerződést kötne középkorú, jólelkű családtalan házaspárral, kis családi házért. Címem: Kiskunhalas, Kisfaludy u. 91. ______________________________1320 T ERMÉNYBOLT megnyílt, Kiskunhalas, Kölcsey u. 1. szám, árusítás egész nap.________li92l E LCSERÉLNÉM kiskunhalasi, 2 szoba összkomfortos lakásomat budapesti másfél vagy egyszobás összkomfortra. „Kelenföld előnyben” jeligére kiskunhalasi hirdetőbe._______1322 E LADÓ Kiskunhalason, Felsőszőlők 153. számú lakóház, szőlő, veteményessel. Érdeklődni a helyszínen, Nagy Károlynénál.___________________1325 K ISKUNHALASON, Buday Nagy Antal u. 32. számú ház, 240 négyszögöl telekkel beköltözhetően eladó. 1326 SÜRGŐSEN eladó 500 négyszögöl szőlő és veteményes, terméssel együtt. Érdeklődni: Kiskunhalas, Alsóöregszőlők 143._______ 1327 F IATALEMBER napi 4 órai alkalmi munkát vállal. „Ezermester” jeligére a kiskunhalasi hirdetőbe.______________1328 E LADÓ Kiskunhalas, Alsó- szállás 18. számú tanya. 1200 négyszögöl területtel, príma szőlőveteményessel. Érdeklődni a helyszínen Szakái ImrénénéL___________________________1332 SÜRGŐSEN eladó 20 méhcsalád kaptárral, áron alul: Kiskunhalas, Zöldhalom u. 19. 1333 KISKUNHALASON kétszobás komfortos üzletház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Budapest, Sallay u. 48. Kárpáti. 1305 Bajai apróhirdetések ELADÓ Kiskunhalason, Petőfi u. 18. számú beköltözhető lakóház. Érdeklődni Szász Ká- roly u. 7.____________________1336 T ACSKÓ kölykök kaphatók, Kiskunhalas, Mátyás tér 3., Darányi Dénesné.______________133.8 2 20 VOLTOS hegesztő transzformátor eladó, Kiskunhalas, Fazekas Gábor u. 7. 1341 HÁZHELY eladó, Kiskunhalas, Vörösmarty u. 25. szám alatt. 1353 HÁZRÉSZ eladó. Baja, Martinovics u. 12. szám alatt. Érdeklődni : Pázmány u. 9/b. 948 502 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni: Baja, Kiscsávoly, Fehér u. 21. sz. alatt. 949 412-Es Moszkvics keveset futott személygépkocsi betegség miatt eladó. Csak személyesen tárgyalok. Minden nap. Bakai József, Bácsalmás, Kossuth L. u. 9._______________________950 „PACSIRTA” rádió eladó. Baja, Engels u. 30.___________ 951 G ÉPÍRÓ adminisztrátor elhelyezkedne, gépíró vagy hasonló munkakörben október 1-től. Szabó Lajosné, Baja, Bartók B. u. 5. n. em._____952 F ÉLAUTOMATA kötőgép acélágyas 5-ös, 360 tűből álló eladó. Baja, Bokányi Dezső utca 39. 954 HÁZ 2 szobás, összkomforttal, 115 négyszögöl lugasszőlővel beköltözhetően eladó. Baja, Bajnok u. 3. 955 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó VÍZ- vezetékes családi ház igényesnek (víztoronynál). Baja, Szalvay^u. 9. 956 CU forgalmi rendszámú Wartburg eladó. Baja, Hámán K. út 50.____________________________957 M ARABUKÉ (magyar), 2400 kalóriás kazán eladó. Érdeklődni: Baja, Varga I. u. 109. (Kiscsávoly) 945 óhirdetések KÉT ikerablak és egy hálószobabútor eladó. Kiskunhalas, Kertész u. 26.______________1343 T ANYÁS birtok kiadó vagy eladó, 19 holdas. Érdeklődni: Kiskunhalas, Felsőkistelek 66. szám alatt, özv. Oláh Istvánnénál. 1344 EGYEDÜLÁLLÓ nő részére bútorozott szoba kiadó. Kiskunhalas, Somogyi B. u. 3. ______________________________1345 E LADÓ Kiskunhalason, Zrínyi utca 55. számú lakóház, vagy kisebbért elcserélhető. Érdeklődni a helyszínen. 1346 KISKUNHALASON eladó Kisfaludy utca 8. szám alatt 155 négyszögöl házhely. Ikerház építésére is alkalmas. Érdeklődni: Budai N. Antal u. 4. ______________________________1347 B ORQSHORDÓK eladpk Kiskunhalason, Dobó utca 20. szám.________________________1348 E LADÓ 606 négyszögöl telek, a Natkai-sziget mellett, városhoz, villanyvezetékhez közel, valamint 20 méter ácsolt födémszerkezetű szín, építési anyagokkal. Érdeklődni Kiskunhalas, Dimitrov tér 8. Füzesi Sándornál. _____________1432 E LADÓ Imrehegy, Tüske 150. számú lakóház, 6000 négyszögöl szőlővel, és exportboros- hordók. Kövesút mellett. Érdeklődni a helyszínen Szekeres Jánosnál. 1340 FOTÓSOK, figyelem! Táska - nagyítógép eladó. Cím: Hol- lóssy Sándor, Kiskunhalas, Lom b u. 2. _________________1354 E LADÓ Kiskunhalason beköltözhető lakóház szőlővel együtt. Érdeklődni Alsószőlők 215. szám alatt, özv. Musánénál.__________________________1337 K IADÓ egyholdas szántó a zártkertben és 4 db jó karban levő boroshordó, 21 hek- tós, valamint fejőstehén, tejhaszonért kiadó. Kiskunhalas, Vörösmarty u. 26. 1351 KISKUNHALASON beköltözhetően eladó 3 szoba összkomfortos, 2 szintes kertes lakóház, garázzsal. Vállalatnak is. KISZ-telep, Kilián György utca 16. Megtekinthető 17 órától. Napközben érdeklődni Kígyó utca 3. Telefon: 215. 1350 SÜRGŐSEN eladó új állapot^ ban levő kombinált szobabútor, Kiskunhalas, Sáliéi u. 26., este 18 után. 1349 TANYA 800 négyszögöl kerttel Érsekcsanádhoz 1 km-re, Bajához 8 km-re, olcsón eladó, vagy bérbe kiadó. Választ: „Azonnali beköltözéssel” jeligére a bajai Magyar Hirdetőbe. __________________________998 H ÁZRÉSZ olcsón, sürgősen eladó. Baja, Madách u. 26. Megtekinthető: délelőtt 9 óráig. 959 HÁZ eladó, beköltözhetően. Szent László u. 60/b. 960 KÉTSZOBA, összkomfortos, nagyerkélyes, gázfűtéses ' lakás eladó, esetleg OTP-vel is. Érdeklődni lehet: Baja, Drescher Ede u. 24. 961 BAJÁN, Bokányi Dezső u. 11. alatti 3 szobás ház lakó nélkül eladó. 962 S—ÍOO-AS Skoda kifogástalan állapotban eladó. Baja, Batthyány u. 16. 993 Fizessen elő a Petőfi Népére! KÖZÉPKORÜ asszony idős házaspár eltartását, gondozását vállalná, házért, vagy lakásért. „Megértjük egymást” jeligére a bajai Magyar Hirdetőbe. 947 NÉGYDAKASOS társasházban házrész eladó: három szoba, étkező, beépített főzőfülke, fürdőszoba, garázs. OTP-rész- lettel. Baja, Bokodi u. 26. Ugyanott új, modern, világos, több darabból álló cseh lakó- szobabútor eladó. 935 140 négyzetméter alapterületű auójavítónak épült műhely -f 2 db 4x4~es helyiség 830 négyszögöl telekkel, ipari áron eladó. (A monostori úti vámnál.) Vízvezeték van. Baja. V. körzet 25/a. Érdeklődni a helyszínen, vagy Baja, Vasvári Pál u. 29. alatt._ ____ 940 Ü J csipke nylon, uszályom menyasszonyi ruha eladó. Ga- ra, Bunyevác u. 72. 941 MATEMATIKÁBÓL korrepeia- lást vállal szaktanár. Lengyel, Baja, Szarhuély u. 96. 9-2 BOROSHORDÓK és egyéb sz ülészeti felszerelések eladók.? Baja, Farkas u. 8. c 13 TRABANT 601 Lirp- keveset futott, garantáltan me^kíme:t állapotbán eladó. SzékclybiT, Baja. Deák F. u. 1.. este *.9 órától. ' £ Jj KERESÜNK megvételre 1 vav,.v 2 szobás tanácsi lakást. Hov.- necz József. Karapancsa. 9^7 BÁJÁN, a Kígyó utcai társa w- ház építése folytatódig. A harmadik épületben lehet jelentkezni a helyszínen. Kígyó u. 23—25. alatt, vagy az 1 sz. ÜgVr védi Munkaközösségben. 921 HÁROMSZOBÁS házT4Ö0"hégy- szögöl kerttel eladó. Baja. Pock Nándor u 19. Érdeklődni lehet,*: du. 3 órától. 888 BELVÁROSBAN új kétszobás, összkomfortos lakás eladó. Telefon : 884. 882 KÉT szoba, hallos, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Megtekinthető: Baja. Pozsony u. 5. (Szikvízüzemmel szemben.) 898 SOKAGAS, szép, nagy Ficus eladó. Szeremle, Fő u. 58. 915 NYÁR VÉGÉN GONDOLJON A TÉLRE! Még vásárolhat olajkárát OTP-Siitellevé!re! De mór csak szeptember 30-ig MOST TELJES A VÁLASZTÉK A Kecskeméten: Szabadság tér 6. Korona u. 2. Komszomol tér 3. Baján: Eötvös n. 5. Szabadság u. 10. Béke tér 11. Kiskunhalason: Lenin tér 1. Kossuth u. 8. Sziládi Áron u. 3. Kiskunfélegyházán: Wesselényi u. 1. Szabadság tér 5. Kalocsán: I. István n. 53. 7892