Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-11 / 188. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT B A C S - K I S K U N M & G Y E I. S i Z O T T S A G Világ proletárjai, egyesüljetek! XXVII. évi. 188. szám 1972. augusztus 11. ' PÉNTEK Ara: 90 fillérI Erőpróbák II a az időjárás nem M változik, néhány na­pon belül befejeződik az aratás megyénkben is. Is­meretes, milyen nehéz küz­delmet vívtak a megye mezőgazdasági nagyüzemei, hogy biztonságba kerüljön a kenyérnekvaló. Az idei aratás számos tanulsággal is szolgál. El- sősoroan arra figyelmeztet, mennyire döntő jelentősé­gű a korszerű géppark. Néhány szövetkezetünkben az idén sem okozott na­gyobb gondot a kalászosok betakarítása. A szabad- szállási Lenin Termelőszö­vetkezet hit kombájnja július 25-ig befejezte a több, mint 900 hold gabona aratását. Hasonlóképpen idejében tudtak végezni a munkával a hartai Üj Életben és más közös gazda­ságokban. Igaz az, hogy a Homokhátságon, a maga­sabban fekvő táblákon előbb érett a gabona. Ez némi előnyt jelentett. Az is tény viszont, hogy egy-egy üzemben döntő jelentőségű lett volna, ha még néhány kombájn rendelkezésre áll. „ Sok termelőszövetkezeti el- * nők elmondja ezekben a napokban, hogy levonta a tanulságot az idei betaka­rításból. Egy-két kiadósabb eső annyi kárt okozott, hogy azon akár egy kom­bájnt tudtak volna vásá­rolni. A tapasztalatok sze­rint holdanként C—8 mázsa a terméskiesés, ezenkívül számottevően csökkent a minőség is. A mezőgazdasági nagy­" üzemek most újabb erőpróbára készülnek. Egy hónap múlva megkezdődik a legfontosabb takarmány- növényünk, a kukorica be­takarítása. A megye 134 700 hektár tengerivetéséből mintegy 80 ezer a termelő- szövetkezetekben van. Ahol befejezték az aratást, már­is készítik elő a kombáj­nokat, az adaptereket a nagy munkára. A nagy­üzemek részére az AGRO- KER eddig 20 adaptert adott át, a többi megrende­lésre a szállítás ezután történik. Sajnos, valameny- nyi megrendelést nem tud­ja teljesíteni a vállalat. Csőtörökombájnból viszont még van elegendő készle­te. A kukoricabetakarítás megszervezése nem kis fel­adat, hiszen jó termés ígérkezik és a csökkenő kézi munkaerő miatt itt is szükségszerű a minél na­gyobb mértékű gépesítés. Az idén vizsgázik a Bajai Állami Gazdaság kukorica­termesztési rendszere. A gazdaság több termelőszö­vetkezettel összefogva a legkorszerűbb termelési el­vek alapján, a szocialista országok által gyártott gé­pi berendezésekre alapo­zott. Az AGROKER 25 kombájnt és számos gépet szállított a gazdaságnak. A jó felkészülés dön- '* tőén befolyásolhatja a betakarítás sikerét. K. S. Előkészületek az Alkotmány ünnepére Augusztus 12—19: magyar—szovjet barátsági hét Ülést tartott a Hazafias Népfront megyei elnöksége A magyar paprika világhírnevéért Kalocsán 1917-ben fűszer- paprikával foglakozó ku­tatóintézet alakult elsőnek a világon. Ugyanitt, ma a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Fűszerpaprika Ku­tató Állomásán a fűszer­paprika nagyüzemi ter­mesztésével foglalkoznak. A nemesítés hosszadalmas folyamatát úgy tették gyor­sabbá, hogy az üvegházban évi kétezer generációváltást valósítottak meg. Tegnap délelőtt Kecske­méten ülést tartott a Ha­zafias Népfront Bács-Kis- kun megyei elnöksége. Az ülést — amelyen megjelent dr. Fábián László, a HNF Országos Tanácsának mun­katársa is — dr. Bodóczky László elnök nyitotta meg, üdvözölve a résztvevőket, a meghívottakat és a ven­dégeket. Ezt követően Ge- tinczy György, a megyei titkárság munkatársa szá­molt be — első napirendi pontként — az augusztus 20-i ünnepségek előkészü­leteiről, a várható esemé­nyekről. Az ünnepségek, rendezvények szervezése, előkészítése és koordinálá­sa a nepfrontbizottságok feladata, de e feladat meg­oldásában nagy segítséget kapnak a bizottságok a párt- és tanácsi szervek­től, társadalmi szervezetek­től. Amint az ünnepségekről készített írásbeli beszámoló és a szóbeli kiegészítés hangsúlyozza: augusztus 20. elsősorban alkotmányunk „születésnapja'’, de egyút­tal a munkás—paraszt szö­vetség és az új kenyér ün­nepe -is. Kiemelt ünnepség színhelye lesz húszadikán Kiskunfélegyháza, ahol ezen a napon avatják fel a Dózsa-szobrot. A nagygyű­lésen dr. Romany Pál, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára lesz a szónok. A kecske­méti nagygyűlést 18-án dél­után fél négykor tartják a városi művelődési házban. Itt dr. Molnár Frigyes or­szággyűlési képviselő, a SZÖVOSZ elnöke mond ünnepi beszédet. Az emlí­tetteken kívül számos nagy­községben terveznek nagy­gyűlést, amelyeken ország- gyűlési képviselők, megyei és járási vezetők méltatják a módosított alkotmány je­lentőségét. Több várösban és iparo­sodó nagyközségüen lesz munkás—paraszt találkozó, így Sükösdön, Nagybaraes- kán, Hartán. Dunapatajon, a Szelidi-tó partján 4—5 közeli község lakói gyűl­nek össze. Több helyen emeli az ünnep rangját, hogy egy-egy létesítmény átadásával kötik össze a megemlékezést. Így például Hajóson vízmüvet avatnak, Tiszakécskén új óvója nyí­lik, Bátyán átadják az öre­gek klubját, Üjbögön pe­dig kétkilométeres, társa­dalmi munkával épített járda átadása lesz húszadi­kán. Bácsalmáson megyei szövetkezeti napot, Kiskő­rösön pedig ünnepi tanács­ülést tartanak. A népfront megyei el­nöksége ezután megvitatta azt a tájékoztatót, amely azzal foglalkozott, mi a népfrontbizottságok fel­adata a szülők pedagógiai ismereteinek, az iskola és a szülők kapcsolatának fej­lesztésében. E második na­pirendi pont előadója Pau- kovits Józsefné, a Haza­fias Népfront megyei al- elnölke volt. Az elnökségi ülés további részében Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára tájékoztatta a jelen­levőket azokról az előké­születekről, amelyek Dó­zsa György születésének 500. évfordulója és Petőfi Sándor születése 150. év­fordulója méltó megünnep­lésére eddig történtek. A Dézsa-ünnepségek tulaj­donképpen az augusztus 20-i kiskunfélegyházi szo- boravatással kezdődnek, míg a Petőfi-jubileum első eseménye a szeptember. •26-án Szalkszentmártonban sorra kerülő Petőfi-kutatók és Petőíi-emlékhelyek kép­viselőinek országos találko­zója lesz. Farkas elvtárs a továb­biakban tájékoztatta az el­nökség tagjait az augusz­tus 12-én délelőtt 10 óra­kor Kecskeméten, a Jókai Mór általános iskolában megnyíló kiállításról, ame­lyen testvérmegyénk, az ukrajnai Krím terület Mu­tatkozik be. Ezzel össze­függésben terjesztette elő azt a javaslatot, hogy a Hazafias Népfront megyei elnöksége az augusztus 12— 19. közötti hetet nyilvá­nítsa magyar—szovjet ba­rátsági hétnek. AZ elnök­ség egyetértett a javaslat­tal. azt elfogadta. A barát­sági hét során megyénk valamennyi városában, több üzemben, községben, mun­kahelyen barátsági nagy­gyűlésre, találkozókra ke­rül sor. A Hazafias Népfront me­gyei elnökségének ülése dr. Bodóczky László zárszavá­val ért véget. SS. A keresztezésekhez felhasználják a paprika őseit, a közép-amerikai vadon termő fajtákat is. (MTI-Foto — Kunkovács László felvétele — KS) JELENTÉS A BERUHÁZÁSI EGYENSÚLY JAVULÁSÁRÓL MAGYAR—SZOVJET GYARTASSZAKOSfTASI ÉS MŰSZÁKI-TUDOMÁNYOS EGYÜTTMŰKÖDÉSI EGYEZMÉNY MAGYAR VÁLLALATOK KÜLFÖLDI KIÁLLÍTÁSOKON RÉSZT VESZÜNK A FAO SZEPTEMBERI KONFERENCIÁJÁN Sajtótájékoztató az augusztus 20-i programról Illést tartott a Minisztertanács Hajóra szálltak csütörtö­kön délelőtt a sajtó képvi­selői, és a fővárosi Duna- szakaszon, az augusztus 20-i hagyományos vízipa­rádé „helyszínén” tájékoz­tatták „őket a Honvédelmi Minisztérium, az MHSZ és a KISZ Központi Bizott­ságának képviselőit az al­kotmány napjának buda­pesti programjáról. Kiemelkedő esemény lesz délelőtt az Országház előt­ti Kossuth téren a kato­nai főiskolák és a Karikás Frigyes Katonai Kollégium végzős hallgatóinak tisztté avatása — tulajdonkép­pen az egész ország színe előtt, mert az eseményt a televízió is közvetíti. Ez­után 11 órakor kezdődik a Dunán és a Parlament előtti légtérben (a Margit- és a Lánchíd között) az augusztus 20-i honvédelmi nap vízi- és repülőparádé­ja. Méreteiben, látványos­ságában felülmúlja az el­múlt évek hasonló ren­dezvényét. A folyón úszó „élőképek” ezúttal a X. pártkongresszus gondola­tait, a fegyverbarátságot, a Varsói Szerződés orszá­gainak összeforrottságát, az ifjúság tettre készsé­gét szimbolizálják. Az ün­nepnap „fénypontja” az es­ti tűzijáték lesz, a Gellért­hegy ormán­Az idén a III. országos Ifjú Gárda Szemle „finá­léja” is gazdagítja az augusztus 20-i esemény- sorozatot. A szemle 15-től kezdődik sok-sok résztve­vővel a csaknem 40 ezer ifjúgárdista közül. Duna­újvárosban lövészversenyt tartanak, menetdal-vetél- kedőre kerül sor, Székes- fehérvár környékén harci túrát rendeznek az ezer­éves város jubileumi ese­ményeihez kötődően. Az or­szágos szemléről azután 20-ára mintegy 600 ifjú­gárdista jön el az alkot­mány napján a budapesti programra. (MTI} A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta az Országos Tervhivatal el­nökének a beruházási egyensúly érdekében szük­séges intézkedésekről elő­terjesztett jelentését. A Minisztertanács korábban már határozatot hozott a beruházások tervezésének, szervezésének és kivitele­zésének kérdéseiről, amely előírta, hogy a IV. ötéves terv előirányzataihoz ké­pest a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek és a tanácsok által felve­tett többletigényeket felül kell vizsgálni. A beruházá­si egyensúly javítása érde­kében az eddig megtett in­tézkedések során elhalasz­tottak több ez évi kezdés- désre tervezett nagyberu­házást, csökkentették a be­ruházással kapcsolatos ál­lami támogatások mérté­két. a vállalatok részére pedig megszigorították a hitelezési feltételeket. Ezek az intézkedések már ked­vezően éreztetik hatásukat, nagyobb pénzügyi fegyel­met teremtenek, egyben fé­kezik a következő évek be­ruházásainak növekedését. A Minisztertanács a je­lentést és a javaslatokat jóváhagyólag tudomásul vette. Felhívta a miniszte­reket, az országos hatáskö­rű szervek és a tanácsok vezetőit, hogy a beruházási egyensúly javítására tegye­nek további intézkedése­ket, amelyek a már folya­matban levő beruházások befejezését meggyorsítják, s hozzájárulnak a népgaz­daság kiegyensúlyozott fej­lődéséhez. A kohó- és gépipari mi­niszter előterjesztése alap­ján a kormány jóváhagyta a magyar—szovjet építő-, útépítő- és kommunális gépgyártás területére vo­natkozó gyártásszakosítási és műszaki-tudományos együttműködési egyez­ményt. A két ország kö­zötti megállapodás elősegíti a termelés hatékonyságá­nak növelését, a termékek minőségének javítását, va­lamint az építő, és útépítő« gépek, továbbá az építő­anyagipari berendezések új gyártmányainak előállítá­sát. A külkereskedelmi mi­niszter a kormány elé tér« jesztette a külföldi hivata­los kiállítások 1973. évi programját és az 1974. évi programtervezetét. A Mi­nisztertanács megállapítot­ta, hogy a külföldön rende­zett kiállítások külkapcso- lataink fejlesztésében poli­tikai és gazdasági szem­pontból egyaránt hasznos szerepet töltenek be, s az előterjesztést jóváhagyólag tudomásul vette. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter elő­terjesztése alapján a kor­mány határozatot hozott hazánk részvételéről az Egyesült Nemzetek Élel­mezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO európai regionális konferenciájának Münchenben szeptember 18—23. között sorra kerülő ülésszakán. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt

Next

/
Oldalképek
Tartalom