Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-08 / 185. szám
I. oldal 1972. augusztus 8, kedd Hol as igazi piac? Megkérdeztem az idei Nemzetközi Vásáron, egyik híradástechnikai gyárunk mérnökét, miért nem jelennek meg az üzletekben is azzal a gyártmánnyal, amelyek némileg módosított változataival immár harmadik éve jelentkeznek a vásáron. Válaszként meglehetősen bonyolult műszaki fejtegetés következett, majd befejezésül a következő mondat: „ ... egyébként más az igazi piac, és megint más a vásár, itt ugyanis minden évben illik valami újat bemutatni”. Eszi nem eszi... Mindehhez aligha kell különösebb kommentár, márcsak azért sem, mert amúgy is nyilvánvaló: sok vállalatnál gondolkodnak hasonlóképpen és nem csinálnak különösebb titkot abból, hogy piaci politikájuk vezérelve: „ez van, eszi, nem eszi, nem kap mást...” E gondolkodásmód megnyilvánulásai: elkényelme- sedett műszaki-technoló- giai fejlesztés, a minőség romlása, egyfajta sajátos, beszűkült vállalati szemléletmód, amelynek horizontja az üzem kapuinál, falainál húzódik, s amely egy idő után annyira pató- pálossá/ deformálódik, hogy felcseréli a fogyasztói — végső soron pedig a nép- gazdasági — érdekeket e torz, semmit sem kockáztató, vállalati érdekkel. Pozíciók „inkubátorbanu Mi mással lehetne magyarázni azt a sok gazdaságtalan terméket, amelynek gyártása senki másnak, csak egy-egy vállalatnak jelent soványka, — többnyire államilag dotált — megélhetést? Mi mással magyarázható, hogy nálunk európai viszonylatban is meglepően lanyha a licenc, illetve a knowhow kereskedelem, s ha időnként vásárolnak is egy-egy korszerű gyártási eljárást, külföldön már jól bevált találmányt, akkor annak hazai alkalmazását a végeláthatatlan huzavona, a körülményeskedő és sok esetben eredménytelen „piaci” munka előzi meg. A munkaügyi miniszter helyettesének nemrég tartott tájékoztatóján elhangzott, hogy a hazai vállalatok jó negyedrésze, — értve ezalatt e vállalatok vezetőit — még odáig sem jutott el, hogy felismerje az üzem és munkaszervezési módszerek alkalmazásának szükségességét. Nagy a gyanúm, hogy a szóban- forgó vállalatok egytől- egyik költségvetési támogatásból épült, inkubátorban élő, a „biztos” pozícióban, a monopol helyzetben levő üzemek közé tartoznak, amelyek rendszerint érzéketlenek minden változásra, a piac, a gazdasági élet minden, az eddigiektől eltérő követelményeire. E gondolkodás- mód eredménye aztán ott látható az üzletek kirakataiban és látható volt — példának okáért — a BNV kiállítási pavilonjaiban, ahol illik ugyan minden évben valami újjal megjelenni, de ez az új sok esetben csak önámítás, olyan termék, amelynek egyedüli rendeltetése, hogy a gyárak házi kiállításain, vagy egy-egy nemzetközi vásáron „reprezentálja” az illető üzem teljesítő képességét. Ez bizony visszaélés Tessék megnézni például a gyermekruhát készítő üzemek házi produkcióit és a gyermekruha üzletek kirakatait. A cipőgyárak alkalmankénti bemutatóit és a cipőüzletek kirakatát. Lehetne folytatni a sort szinte végnélkül, s lehet kérdezni: ugyan mi a jó, mi a hasznos ebben a vállalati magatartásban, amely ráadásul erkölcstelen is. Erkölcstelen, mert ezek a vállalatok visszaélnek azzal, hogy nálunk egy állami vállalat — a szó valódi értelmében — nem mehet tönkre, nem juthat csődbe. A siker titka A jelenség azért is szembetűnő, mert szép számDiópánt — 6 millió forintért Munka a nőknek Ounapatajon A negyedik ötéves terv lakásépítési programjának megvalósítása jelentős feladatokat ró az építőipart különböző alkatrészekkel kiszolgáló gyárakra is. A nyílászáró szerkezeteket, ajtókat, ablakokat készítő üzemek egyik nagy gondja volt, hogy az elmúlt években hiába keresték az aj- tó-diópántot. A termelésükhöz szükséges mennyiséget kénytelenek voltak külföldről, elsősorban — Olaszországból beszerezni. A Dunapataji Vegyes- és Építőipari Szövetkezet 1971- ben kezdte meg az addig importált fémpántok gyártását. Az első esztendőben 3 millió forint értékű elemet állítottak elő. Az idén jelentősen emelkedtek az igények, különösen a szegedi házgyár munkába állása miatt. A szövetkezet megkétszerezte a termelést, az év végéig 6 millió forintnyi _AeX0léli£k. adnak a megrendelőknek. A pataj iák elégítik ki az Épületasztalos- és Faipari Vállalat szükségleteinek mintegy 60 százalékát, a vállalat összesen nyolc gyárat, köztük a kiskunhalasit és a bajait látják el alkatrésszel. Ezenkívül szállítanak a vas nagykereskedelmi vállalatoknak és az ipari szövetkezeteknek is. A vásárlók a jövő esztendőre az eddiginél is nagyobb megrendelésekkel jelentkeztek. A szövetkezet már 9 millió forint értékű diópántra kötött szerződést. A termelés bővítése alkalmat ad a község foglalkoztatási gondjainak enyhítésére. A pántgyártó részleget ugyanis, amelyben jelenleg tizennyolc asszony dolgozik, 1973-ban egy helyett két műszakban működtetik. Ezzel újabb húsz nőnek teremtenek kereseti lehetőséget. __ ***** *— mal vannak olyan üzemek is, ahol e magatartásnak éppen az ellenkezője tapasztalható. Jártam olyan vegyipari vállalatnál, amely szintén monopol helyzetben van, de amelynek igazgatója hosszasan fejtegette, hogy a piaci egyeduralom, e monopolhelyzet az állandó kereskedelmi partnerek megtartására és bővítésére kötelez. S ennek érdekében „bevetik” a legkorszerűbb módszereket. Állandó figyelemmel kísérik a világ számottevő, hasonló profilú üzemeinek munkáját, fejlesztési, gyártási eredményeit, ötletes kereskedelmi módszerekkel kísérleteznek, vállalják az új műszaki-technológiai- gazdasági megoldásokkal járó kockázatot. Egyszóval a „mánakélés”, a „valahogy csak lesz” vállalati politika helyett előrelátó, kiszámított gazdasági stratégia szerint dolgoznak — és nemcsak a maguk hasznára. A vegyipari üzem példája csak véletlenül jutott eszembe, de az már nem véletlen, hogy például a hasonló elvek alapján dolgozó magyar gyógyszer- gyárak az utóbbi években elismert nemzetközi rangot vívtak ki maguknak, s említhetnék példákat a műszeriparból, a könnyűiparból stb. S a sikerek „titka” csak abban keresendő, hogy ezek a vállalatok saját érdekeiket nem akarják — és nem is tudják — elválasztani, külön érvényesíteni gazdaságunk egyetemes érdekeitől. V. Cs. V erseny — tanulságokkal Öt napig tartott, nemrég ért véget a mezőgazdaságban dolgozó 30 év alatti fiatalok megyei versenysorozata. Harmincnégy gazdaságból hetvenkilenc fiatal mérte össze tudását öt szakmában. Láttuk az öntözési szakmunkások, a vontatóvezetők, növényvédők, szántók, munkagépkezelők és erőgép-hibaelhárítók vetélkedőjét. Lapunkban a versenyekről részletesen tájékoztattuk olvasóinkat. A megyei verseny célja az volt, hogy kiválasszák azt a nyolc fiatalt, akik elméletben és gyakorlatban legjobban felkészültek, alaposan ismerik szakterületüket és politikailag is kitűnően tájékozottak. A győztesek — a hartai öntöző brigád, Zsoldos István vontató- vezető, Kiss Gyula és Szűcs Pál növényvédősek, Tóth János traktoros, Losonczi László munkagépkezelő és Slonczki István erőgép- hitjaelhárító — részt vehetnek augusztus 17. és 20-a között Mosonmagyaróváron a mezőgazdasági gépesítésben dolgozó fiatalok III. országos szakmai és politikai vetélkedőjén. A verseny megyei szervezője a megyei KISZ- bizottság volt. Segítséget a területi tsz-szövetségektől, a városi, községi tanácsoktól és a gazdasági egységek KlSZ-alapszervezetei- től kaptak, illetve vártak. Az országos verseny főrendezője a KISZ Központi Bizottsága. Joggal állapíthatjuk meg, hogy szükséges, kell az r Évente ezer vegyifülke exportra A kecskeméti Ezermester Szövetkezet 10 évvel ezelőtt kezdte meg a vegyifülkék gyártását. Az első szállítmányokat külföldre, — jórészt a Szovjetunióba — juttatták, de később hazai és más külföldi megrendelők is jelentkeztek. Az eltelt tíz év alatt a fülkéket a felhasználók kívánsága szerint továbbfejlesztették s igyekeztek kialakítani olyan típust, amely minden vonatkozásban legjobban megfelel a követelményeknek. A legjelentősebb változás most az év első felében történt, mert elkészült a legújabb prototípus, melynek jellemzője többek között, hogy szétszedhető és a súlya két mázsával kevesebb mint elődeié. A sikert bizonyítja az is, hogy a szovjet cég képviselője a helyszínen vizsgálta meg az új típust s rövid időn belül újabb 300 fülkére szóló megrendelést juttatott el a szövetkezethez. Egy évtized alatt összegen 5 ezer fülkét gyártottak s ebben az évben a jobb technikai feltételek megteremtése és a megrendelések növekedése jelentős termelés-emelkedést tesz lehetővé. Az év első felében 450 fülke indult útnak a szövetkezet műhelyeiből s december végéig ezt a számot 1250-re növelik. Ezret szállítanak összesen a Szovjetunióba. Görögországba és Bulgáriába, 250-re pedig a belföldi megrendelők tarta- A hazaiak kőzül nemrégen szállítottak 16-ot a Pécsi Tanárképző Főiskolára, ugyanennyit a Fővárosi Növényvédő Állomásra, sőt a nagyrédei Szőlőskertek Termelőszövetkezet saját laboratóriumában is a Kecskeméten készült vegyifülkét használják. O. L. ilyen vetélkedő. Nagyszerű dolog az, hogy a mezőgazdaságban dolgozó fiatal szakmunkások is ösz- szemérhetik tudásukat, bizonyíthatják képességeiket, szakmájuk iránti elhivatottságukat. Helyenként jó, izgalmas vetélkedőt nézhettünk végig. A szakmunkások lelkesen, szinte „fejfej melletti” küzdelmekben vívták ki a helyezéseket. Örömmel tapasztaltuk, a fiatalok megtiszteltetésnek érezték, hogy részt vehettek ezen az erőpróbán. A versenyt lebonyolító gazdaságokat dicséret illeti, hogy helyet adtak a fiataloknak. Mindent megtettek az ideális versenyzés érdekében. A bíráló bizottságok is lelkiismeretes, korrekt munkát végeztek, bár bizonyos, hogy a különböző pontozási módokon a következő, hasonló versenyeken javítani, változtatni szükséges. Minden kedvező tapasztalatok mellett azonban szólnunk kell a hibákról, hiányosságokról is. A versenyek akkor érik el céljukat, ha a résztvevők tudásban és sikerélményben gazdagodva hagyják el a versenypályát. Olyan gondolatokkal távoznak, hogy megérte a részvételt, a fáradságot, az izgalmat. Aki nem nyert, az is belátja, hogy a nyertesek nála jobbak voltak, megérdemelten szerezték meg a győzelmet, illetve a jobb helyezést. Természetesen mind ez csak akkor valósul meg, ha egy-egy versenyző a felkészülésben nem került hátrányos helyzetbe. Vagyis minden lehetősége megvolt a jó szerepléshez. Sajnos, a résztvevők többsége csak a verseny előtti napokban (sőt volt olyan versenyző csoport is, aki közvetlenül a verseny előtti napon!) tudta meg, hogy el kell mennie a vetélkedőre. Nem csoda, hogy hátrányba kerültek azokkal szemben, akik már hetekkel hamarább értesültek és felkészülhettek a versenyre. Mert bármennyire is a naponta végzett munkájukról kelPintér Tamás: Mózes repülői lett számot adni a fiataloknak, mégis más az, ha egy szakma egészéről, részleteiben kell beszámolni. A gazdaságokban ugyanis már egy-egy szakterületen belül olyan nagy a specializáció, hogy például egy erőgép-hibaelhárító csak bizonyos traktortípusokat, géptípusokat ismer, javít; ahhoz hogy egy versenyre felkészüljön, szükséges alaposan átismételnie, megnéznie a többi gépet is. Ehhez pedig idő kell! Afelől semmi kétségünk nincs, hogy a versenyen részt vevő fiatalok közül a legjobbak vesznek majd részt az országos vetélkedőn. De bizony többen keserű szájízzel búcsúztak a megyei „erőpróbától” ilyeneket mondva: „Ha előbb tudtuk volna’... „ha felkészülhettünk volna”... „ha egyáltalán értesültünk volna arról, hogy körülbelül mit is kérdeznek itt tőlünk”... és még sorolhatnánk. Az időpontról is szólnunk kell. A versenyt a csúcsmunkák idejében bonyolították le, ezért nem csodálkozhatunk, hogy a gazdaságok még egy napra sem szívesen nélkülözték szakmunkásaikat. Nem is beszélve arról, hogy időt szakítsanak számtalan teendőik között a fiatalok külön felkészítésére. Talán egy korábbi, vagy későbbi időpont mindenkinek jobban megfelelt volna. Ezért is történt, hogy a megye gazdaságainak csak mintegy 15 százalékából volt résztvevő. Nehezen hisszük el, _ hogy Bács-Kiskun megyében csupán hetvenegy jó, versenyre érett szakmunkás van! így aztán sokkal kevesebb szakmunkást mozgatott meg ez a megyei verseny, mint amennyit joggal elvárhattunk volna. Hisszük, hogy a verseny tanulságain a szervezők és rendezők elgondolkodnak és a jövőben1 az egész megye ifjú mezőgazdászait bevonják e hasznos, a fiatalok fejlődését szolgáló versenysorozatba. Csabai István A nyaraló drótsövény- *» nyel bekerített gyümölcsös közepén állt. Harminc napra béreltem ki egy idős asszonytól. Az asszony özvegy volt, a kis házat a gyerekei építették, hogy nyaranta kiadhassa, és így pénzhez jusson. Jó időt fogtam ki, a harminc nap alatt egyszer sem esett. A faház megfelelt a célnak, és a bére sem volt túl sok. A fenyőgerendákból nagy cseppek- ben olvadt ki a gyanta, a kis padláson tavalyi fű száradt. Nyugalmas, békés hely volt, mint az ilyen elhagyott faházak általában. A kert hátsó kapujától gyalogút vezetett a tóhoz, előbb fűzbokrok között, aztán keresztül egy fiatal nyárfaerdőn. Az út utolsó szakasza meredeken szaladt le a vízig. Hajnalban keltem, horgásztam, olvastam vagy csavarogtam, minden különösebb cél nélkül. Találtam egy helyet, félúton a ház és a Balaton között, fent, a meredek partoldalon, ahonnan az egész tavat látni lehetett. Gyakran leültem itt, s amíg itt voltam, nem tudtam semmihez sem kezdeni. A nagy víztükröt néztem, szemben a kék hegyeket, nem csináltam semmit, és itt ez is elég tartalmas dolog volt A z első hét végén, az “ ötödik vagy a hatodik napon, arra figyeltem fel, hogy piros repü- lőmodell száll el a fejem fölött, a tó felé. Nagyon korán volt még, talán öt óra. A fű harmatosán rezgeti a kis szélben, a víz fölött könnyű, fehér pára állt, lassan oszlott, ahogy kelt fel a nap. A kis gép szállt a tó felé, néztem, hogyan emeli magasra a légáramlat, hogyan viszi lassan és lágyan a víz fölé. Mögöttem, fent a meredek tetején, egy tizennyolc-húsz év körüli fiú állt. Kifakult farmer és sárga trikó volt rajta. Nem vett észre: a bokor, amelynek a tövében ültem, eltakart. Zsebredugott kézzel állt a fiú, a Balaton felé tartó gépet kísérte a tekintetével. A repülőmodell mqx—jól bent járt a víz fölött, az áramlatból kikerülve lejjebb ereszkedett, aztán rásiklott a vízre. A fiú sainálkozás nélkül, közömbös arccal nézte. Néhány nap múlva ismét megjelent. Most egy krémszínű. nagy szárnyfelületű modellt hozott magával. A szél kedvező volt, a gép egyenesen, mintha határozott céllal, egy előre kijelölt légifolyosón menne, siklórepüléssel. távol a parttól leereszkedett a vízre. A fiú megfordult, és elment. L w C rlhetetlen, értelmet^ len és céltalan játék volt. Még egyszer láttam őt. Ekkor egy kecses, nagyon könnyű építésű modellt engedett el. A gépet ismét a tó fölé küldte. Jól láttam, hogy megfigyelte a szél irányát és szándékosan arrafelé engedte útnak. A
