Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-22 / 197. szám
6. oldal 1972. augusztus 22, Itei&f Postások önmagukról Dugár Dénes kiváló dolgozó, hatszoros szocialista brigádvezető. 1958-ban, mint táviratkézbesítő kezdtem a postás életet. Megismertem az egész várost, mert enyém volt az összes körzet. Volt időszak, amikor a tanyavilágot is Jártam, s egy- egy újsággal, vagy levéllel néhány, kilométert kel-. Kora reggel még sokan alszanak, amikor a levelesládák már megtelnek a napilapokkal. A postás korán kelő. Ha taxival járna, még íel sem gyorsulna a kocsi, máris meg kellene állni. Körzetében jóformán minden házhoz visz újságot, levelet, vagy pénzesutalványt. Reggel még „alig” 15 kiló a táska, de estére, mire megürül, már húsznak is érzi. Azt mondják, a postásoknál az első tíz év nehéz. Aki ezt letölti, az már aligha mond búcsút a vállon csüngő nagy táskának. Ismerek olyan postásokat, akiknek más szakmából bizonyítvány van a zsebükben, s bármikor 4—500 forinttal magasabb fizetésű helyre mehetnének. Ök azonban maradnak a postánál, mert szeretik, hivatásuk- nak érzik. A minap három kecskeméti levélkihordót kérdeztem meg, milyen is a postás élete? Kőszeghy Károly nyolcszoros szocialista brigád- vezető, ezüstplakettes postás. — Számunkra mást jelent a kerület, mint ami a térképen van. Én a 10-es postás kerületet járom. Tizenhat évvel ezelőtt Szabolcsban kezdtem napi 150—200 küldeménnyel, ma 4—500 levél, utalvány, cimszalagos újság a táskám tartalma. Tizenkét kilométer a napi normám. A 10-es körzetet 66 óta járom. Azóta sokat cserélődtek a lakók. Legtöbben ahnte saját családtagnak teúintik a postást. Ha örö.mhírt viszünk, jól esik a címzettnek és együtt örülünk vele, ha szomorú a hír, megköszönik az együttérzésünket. Leginkább az idősekkel találkozunk, mert ma már a fiatalabb generáció az otthontól távol dolgozik napközben. Megkönnyíti a munkát, ha jó a kapcsolat a lakosság és a postás között. Kifizetik a számlát a szomszéd helyett is. Átveszik a küldeményt, — Mennyi idő jut a postásból a családnak? — Hááát? nem sok. Tízéves kislányom van, s szinte vele járom az iskolát. Ha segíteni akarok neki, újra elolvasom a tanulni- valót, persze nekem sem árt. Jobban megértem az ő problémáit is. Betegeskedni nincs időnk. Tudja, úgy vagyunk ezzel, hogy az in■ jekciót menetközben felszedi az ember. Hat éve járom ezt a körzetet, s mondhatom, a lakók barátságosak, kedvesek, tisztelnek úgy, ahogy mi tiszteljük őket. De a kutyák — akármilyen szépen szólunk hozzájuk — nem szeretik a postásruhát. lett kerékpározni földes úton. Havas időben persze gyalog. Mi dolgunk a hírlapszervezés is. Ehhez pedig türelem, meggyőző szó kell. Néha bizony szellemileg és fizikailag is elfárad a postás. Nem ritka az olyan levélíró, aki valóságos keresztrejtvényt ad fel nekünk. Egy alkalommal például a pontos címzés helyett a következő rajz állt: Egy cserép virág, egy ny-betű, melynél az y át volt húzva, majd egy esernyő. A lakhely megnevezése helyére egy kecskét rajzolt az illető. Alatta egy szélmalom állt, majd néhány ház, az egyiken 38-as szám. Ezt még csak kiböngésztük: Virág Ernő Kecskemét, Szélmalom utca 38. Volt ennél cifrább is, melynek a címzése így szólt: E levél azon alacsony, barna hölgynek szól, aki október 4-én, pénteken este a Városi moziban 8-tól 10-ig volt egyedül, négerbarna orkánkabátban. Nehezen bár. de megtaláltuk a címzettet. Nem panaszkodunk, de egyre nő a munkánk. Az én körzetemben például 1963-ban 70 tv-előfizető volt, majd 411. Rengeteg időnket elvesz a díjbeszedés. Napközben nincsenek otthon. Valami más módszert kellene kitalálni. Feleségem gyakran kér, hogy menjek a családdal sétálni. Ilyenkor bizony áldozat a séta is. Estére már elfárad az ember. Egyszer nyakamon maradt egy lottó. Gondoltam, már nem viszem vissza, megvettem. A tárgynyereményen nyertem vele egy kubai utazást. Az út 20 ezer forintot ért. Családom nélkül nem akartam menni, eladtam 13 ezerért. meg itt a helyét, postásszív kell ehhez. Szabó Ferenc Válaszolnak az illetékesek 500 éves a mm köiiyvaysitiiaiás 500 évvel ezelőtt, 14'72- ben kezdte meg a könyv- nyomtatást Hess András nyomdája. Napjainkban évente több millió könyv hagyja el a nyomdákat. Csupán a Kossuth Nyomda 4000 tonna papírt dolgoz fel évente. Képünkön-: Magas- nyomású nyomdagépek a Kossuth Nyomdában. Lapunk május 31-i számában jelent meg a Szemétügy című glossza. Ebben szóvá tettük — dr. Katona Piroska olvasónk panasza alapján, — hogy Kecskeméten, a Jókai utca 32-es számú ház előtti csordultig telt kukákat napok óta nem ürítik, s azok már-már elviselhetetlen bűzt árasztanak. Utaltunk az itteni csatornázási munkálatokra is. Bírálatunkra a Kecskeméti Városi Tanács Kommunális és Költségvetési Üzemének vezetője, Pólyák Péter főmérnök válaszolt, aki arról informált, hogy az öt kukányi szemetet már az írás közlésének napján elszállították. Tájékoztatásának további részéből megtudtuk, hogy a lezárt utcák, utcaszakaszok komoly problémát okoznak az üzemnek, mivel az úgynevezett szip- pantós kocsijaikkal nem gyűjthetik a szemetet, de a tárolóedények közerővel történő cipelése, kiürítése sem lehetséges, tekintettel a munkaerőhiányra. A gondok csak akkor oldhatók meg, ha az érdekelt lakók hulladékaikat olyan helyre — pl. utcakereszteződéshez — szállítják, amit gépkocsi megközelíthet. A főmérnök levelében említést tett azokról a többletfeladatokról is, amelyek a közterületeken elhelyezett — építési és egyéb munkákból származó — törmelékek elfuvaro- zásából adódnak. Végezetül ígéretet tett, hogy a városi kommunális és költségvetési üzem dolgozói a nehézségek ellenére mindent megtesznek az utcák tisztántartásáért. • Július 4-i számunk Ezt a kecskemétiek írják rovatában közöltük K. F. panaszát Szemét az utcán m ■ ■ ■ Simon István, szocialista brigádvezető, a. szakma ifjú mestere. En is táviratkézbesítőként kezdtem, majd katonáskodtam és újra a postára kerültem. Ezután egy nehéz területet, Törökfáit kaptam. Tizenhárom kilométer. Télen egy városszéli házban hagytam a kerékpárt, s onnan térdig érő hóban gyalog. Néha különös dólgdk történnek a postással. Egyszer egy levelet kézbesítettem egy csinos, 18 éves kislánynak, aki alig olvasta el az első sorokat, nyakamba ugrott és jobbról, balról megcsókolt Csak amikor értetlenül néztem rá közölte, hogy felvették az egyetemre. 1964 óta a Rákóczi és a Nagykőrösi utcát járomi. Igaz, itt nincs sár, de annál több emelet Nehéz meggTIápftaifl a postás hovatartozását Nem fizikai munkás, de nem is szellemi. Még sok időm van nyugdíjig, érzem, hogy többre lennék képes, mint ami vagyok. Négyen ülünk az asztalnál. A két postás mosolyog a harmadikra, ők is azt érzik, amit a kolléga mond. Nehéz a táska, sok a kilométer. Sokszor elfáradnak, s van aki egy hét múlva otthagyja. — Nem mindenki állja Csúcsok és középutak Hallottam egyszer egy bölcs tanácsot. Az intézményvezető így oktatta munkatársait: Mi ne törekedjünk soha arra, hogy a legelsők legyünk vala- miben. Ez mindig kockázatos. Nagy a tévedés veszélye, ha olyasmit vállalunk, amit még nem próbáltak ki mások; utána jön a felelősségrevonás. Az elsőkre mindig jobban odafigyelnek, azok szem előtt vannak. Meg azután, ha valamiben az első helyről a másodikra, vagy a harmadikra szorulunk, azt mondják, hogy romlott az eredményünk, bírálni kezdenek, hogy már nem dolgozunk olyan jól. Bezzeg ha a negyedik, ötödik helyen vagyunk állandóan, nem bántanak bennünket, mi több, ha innen lépünk előre a harmadik helyre, még dicséretet is kapunk. Maradjunk hát mi szerényen mindig a mezőny közepén. A jó átlagot mindenben, ez a fontos. Első hallásra is kitűnt, hogy ez az okoskodás nagyon távol áll a kommunisták mindig jobbat akaró, jobbra törő, szenvedélyes elkötelezettségétől, de távol áll általában az igyekvő ember mentalitásától. Nem lehet mindig és mindenben az egeket ostromolni, de az egek ostromáról való lemondás végzetes lehet. Néhány év eltelt azóta, amióta az idézett bölcsességet hallottam, módom volt figyelemmel kísérni a szóbanforgó kollektíva munkáját. Ámint hitvallássá vált az „átlagon maradni” jelszava, nyomban követték azt más területen is konzekvens lépések. Ki lett ebben az intézményben a jó ember? Aki jól értette és alkalmazta a megfogalmazott vezetési elvet. Aki viszont minduntalan előállt valami rendkívülivel, az átlagtól eltérő gondolattal, olyannal, amire mások máshol is felfigyelhettek volna, izgága, akadéUoskodó embernek számított. A lassú, folyamatos kádercserék is azt a célt szolgálták, hogy a „szolid”, „megbízható módon” dolgozó emberek nyomuljanak előre. Akik a „világot akarták megváltani”, lassan elszállingóztak. Később kiderült, hogy az úgynevezett szolid, megbízható emberek bizony nagyon korlátolt képességűek, többnyire ebben rejlik — nem pedig valami — annak magyarázata, hogy nem törekedtek semmiben sem az élre, nem akarták az „egeket ostromolni”. De amint egy-egy nagy feladat, az átlagosnál nagyobb erőfeszítést, hozzáértést, leleményt kívánó munka akadt, recsegett a gépezet. Ilyenkor az átlagszint tartására törekvők le-lecsúsztak az utolsók közé. Tekintsünk el az egyedi példától, hisz sokszor találjuk magunkat szemben az eredménytelenséggel, az igénytelenség, az elmaradott állapotok vizsgálatánál, ezzel az „óvatos duhaj” szemlélettel. Pedig önmagában, a dolgok belső dialektikájának segítségével elemezve is kimutatható az ilyen nézet tarthatatlansága. Nézzük még egyszer. Maradhat-e tartósan a jó átlagszinten egy vállalat, egy intézmény, egy község, vagy akár egy járás össz- eredménye, ha minden részkérdésben, minden ágazatban a közepeset célozzák meg? Ha mondjuk iskolát iskolával, tsz-t egy másik tsz-szel, községet községgel, járást járással hasonlítunk, kiderül, hogy munkájukhoz, eredményeik produkálásához az objektív feltételek nem egyformák. Az egyiknek egy területen, a másiknak más területen jobbak a feltételei. A két kezünk elég annak a kiszámolásához, hogy ahol az az elv érvényesül: ne legyünk az elsők, mert az feltűnő, lelőbb-utóbb mindenben az I átlag alá kerülnek. Ismerünk tsz-t, ahol évek óta búzából, s még néhány növényből az országos rekordot döntögetik. Ugyanott bármit tesznek is, a szarvasmarha-tenyésztésben nem tudják a rekordot elérni, összességében ezért mégis az országos átlag felett állnak. De mi történne, — ez a gazdasági életben szinte képtelenségnek tűnik —, ha jelszavunk az lenne: csak semmi feltűnést, elég nekünk búzából is az országos átlagtermést produkálni évenként. Milyen tehát a helyes vezetői magatartás ? Semmiképpen nem a túlzott óvatoskodás, a fékezés, a „veszélyek”. méricskélése. Minden kollektívában olyan légkört kell teremteni, hogy a legnagyobb becsülete az „egeket ostromlóknak” legyen. (Szigorúan megkülönböztetve őket a légvárak építőitől.) Azoknak, akik helyesen fel tudnak mérni minden lehetőséget, megkeresnek és megtalálnak minden mozgósítható tartalékot ahhoz, hogy a maguk munkájában a maximális eredményességet biztosítsák. Ez a maximális eredmény nem lesz mindig rekord, hisz ahhoz a körülmények rendkívül szerencsés, ezért nagyon ritka találkozása is szükséges. Csak az ilyen célkitűzéseknek van húzóereje, lelkesítő hatása. Az aranyközépút üdvözítő voltának hangoztatása nem egyéb kispolgári óvatoskodásnál. Amikor az élet minden területén a nagyobb hatékonyságot tűzzük célul, nagy károkat okozhat az ilyen szemlélet. A szocializmus magasabb szinten való építésének kongresszusi célkitűzése csak úgy valósítható meg, ha minden részterületen az objektív lehetőségek maximális kihasználására törekszünk. Ha úgy tetszik: a csúcsokat ostromoljuk. y. «L címmel. Olvasónk a Csókás József utca lakói nevében ragadott tollat, s kifogásolta, hogy a 8-as számú épület tulajdonosa esetenként 10 sertést is tenyészt, s a bűzlő, légyinváziót kiváltó trágyát pedig az utcán tárolja. A panaszra írásos választ kaptunk a Kecskeméti Városi Tanács Műszaki Osztálya vezetőjétől, Juhász István főmérnöktől, aki közölje, hogy azonnali intézkedésük eredményeként megszűnt az utcai szeméttárolás. * Szeméthegy a Rendőrfaluban címmel jelent meg július 21-i számunk ugyanezen rovatában Tóth Pá - térné levele. Soraiból fény derült arra, hogy a környéknek giz-gazos, kőtörmelékes, szeméthegyes a parkja, s a szomszédos játszótér is igen elhanyagolt, rendezetlen. Olvasónk az ott lakók nevében felajánlotta, hogy társadalmi munkában segítenek a szóbanforgó épület kiépítésében, csinosításában. E szemétügyben ismét Pólyák Péter főmérnöktől érkezett válasz. Ebből megtudtuk, hogy a cikk nyomán soronkívül intézkedtek, s a hulladékot elszállították a térségből. Amint írta, köszönettel veszik a lakosság segítségét, amely révén lehetőség nyílik a nagyszabású parkosításra, kertipadók kihelyezésére, valamint a játszótér területének rendbehozására, felszereléseinek kijavítására. Az üzemvezető levelében kéri a Rendőrfaluban lakókat, hogy fokozott gonddal óvják majd a kiépített tjerületet, a parkot és a játszótér berendezéseit , * Faragó Sándorné panaszát sziptén a július 21-i számunk Ezt a kecskemétiek írják rovatában közöltük Legyen rend a gáz körül címmel. Olvasónk sérelmezte, hogy a Bács-Kis- kun megyei Kéményseprő és Cserépkályhaépítő Vállalat ddlgozója kétszer is megállapította propán-bután gáztűzhelyük hibáját, de a 2x10 forint kifizetéséért ellenszolgáltatásban nem részesült, vagyis a berendezést senki nem javította még. A panaszra két válasz is érkezett szerkesztőségünkbe. Az : egyiket a megyei kéményseprő és cserépkályhaépítő vállalat igazgatója, Biróczi Gyula írta, aki többek között arról tájékoztatott, hogy a kéményseprők csak a propánbután gáztűzhelyek ellenőrzésével vannak megbízva. Az észlelt hibákról munkalapot készítenek, amit a DÉGÁZ területi ki- rendeltségéhez továbbítanak. Az ottani szerelők feladata ugyanis a javítás elvégzése, amely záros határidőn belül kell, hogy megtörténjen. Mint az igazgató közölte, a jövőben figyelemmel kísérik majd a hibás gáztűzhelye’* sorsát, s ha szükséges, h’ vatalos úton sürgetik a DÉGÁZ-t a javítások e1 végzésére. A másik választ Farkas Zoltántól, a Délalföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vá1 - lalat osztályvezetőjétől kaptuk, aki arról értesített, hogy a! gázkészüléket a panasz megjelenését követő harmadik napon, július 24- én kijavították. Mint közölte, felelősségre vonják a mulasztó személyt, s intézkednek a hasonló esetek megelőzése érdekében.
