Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-18 / 194. szám
Befejezte látogatását a krími delegáció Világ proletárjai, egyesüljetek' xxvn. évf. 194. szám 1972. aug. 18. PÉNTEK w Ara: 90 fOtér Pénztárgép nemzetközi kooperációban Alkatrészek Kecskemétről és Kiskőrösről Az előzetes tárgyalások után a közelmúltban nemzetközi megállapodást írtak alá a nyugatnémet ANKER cég, a csehszlovák irodagépgyártó vállalat és a magyar Irodagépipari Vállalat képviselői. A szerződés értelmében a három cég közösen előállított pénztárgéppel jelenik rneg a piacon. A kooperáció Bács- Kiskun megyét is érinti, mert megvalósításában részt vesz az Irodagépipari Vállalat kecskeméti és kiskőrösi gyára is. A megállapodás hosszú távon meghatározza az üzemek gazdasági, valamint műszaki fejlődését. A termelés fokozatosan emelkedik. A termék befolyását a gazdasági egyensúly jellemzi, hogy 1975-ben már az ebből származó Összeg teszi ki az IGV teljes bevételének 35 százalékát, 1980-ban pedig a tervek szerint 45—50 százalékos lesz a részesedése a jövedelemből. Az együttműködés révén meggyorsul a műszaki fejlődés és nemzetközileg versenyképes cikkel léphetünk piacra. A készülék terveit a nyugatnémet cég mérnöBiztatóak az ősziek terméskilátásai Amíg a júliusi esőzések csökkentették a gabonatermés-eredményeket, addig a kapásnövényekre jól jött az eső. így a gabonatermés-kiesést várhatóan pótolják maid az őszi betakarításé növények nagyobb átlagos hozamai. A vidékről érkezett jele 'esek azt bizonyítják, 1 'V különösen szépen fej- i "k a kukorica, amely- ; csőképződése befeje- : ’itt. és megtörtént a ; -mkötés is. A paprika és paradicsom — az esőzé- maid az ezeket követő napsütés után — kedvező termést hozott, illetve hoz maid a hátralevő nyári, illetve kora őszi i A gyümölcsök kö-dU a téli alma jól fejlődött. Az őszibarack jó termést hozott, a minőséggel sincs baj az idén. a kínálat továbbra is megfelelő a piacokon. A szőlőre szintén jó idő iárt, így a fürtképződés előnyös volt. es augusztus .íözeoén í* termésbe lehet számítani Az állattenyésztés szem pontjából biztató, hogy a rétek, a legelők is dús termést hoztak. kel készítették és egyelőre az NSZK-ban és Ausztriában állítják össze a kész gépeket. 1975-től azonban már Budapesten történik az alkatrészek összeszerelése. A kooperációba történő bekapcsolódás átalakítja az üzemek jelenlegi gyárt- ményszerkezetét is. A tömeggyártás érdekében megszüntetik a kevésbé gazdaságos cikkeket. Az új pénztárgép alkatrészei még együtt futnak a szalagokon a Ratus A—20 program elemeivel. Sőt, a vállalaton belüli munkamegosztásban úgy7 igyekeztek meghatározni az egyes gyáregységek feladatait, hogy ezek alkalmazkodjanak a jelenlegi Ratus alkatrészekhez. Kiskőrösön például az új készülék bázís- alapblokkját és a biller tyű- váz-szerkezetét készítik — ugyanezeket az elemeket szállították innen a Ratus- hoz is. Ily módón kevesebb gondot okoz az átállással járó szervezés, csökken a meghonosítandó ismeretlen gyártási eljárások száma. Az előrelátó koordinálás dacára is a két készülék közötti eltérések következtében elég sok lesz az újdonság. Az eddig öntvényből készülő alaplap például az ANKER-gépen műanyag, gyártásához már keresik a partnert Az előkészületekhez tartozik a dolgozók betanítása, ezért ősszel mindhárom gyárból többen utaznák az NSZK-ba az egyes munkafogások elsajátítására. A műszakiak a technológia adaptálásán dolgoznak és folyik a termelés növeléséhez szükséges beruházások előkészítése is. Már lényegében a program jegyében épül az új csarnok a kecskeméti üzemben, Kiskőrösön pedig átadták a korszerű alkatrészraktárt. A régi épületben műhelyt rendeznek be, ahol megkezdik az első ANKER-alkat- rész. az Indítómotor gyártását. Az idén kísérleti jelleggel ezret, jövőre pedig már 17 ezer darabot készítenek belőle. P. M. Az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságán dr. Romany Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkára augusztus 17-én fogadta az Ukrán Kommunista Párt Krím területi Bizottságágának küldöttségét, élén A. M. Roscsupkin megyei titkárral. A tanácskozáson részt vett: dr. Gajdócsi [ István, a megyei tanács elnöke, valamint Erdélyi Ignác, dr. Greiner József és Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkárai. A megbeszélésen összegezték a küldöttség Bács- Kiskun megyei tartózkodásának tapasztalatait. A küldöttség ellátogatott megyénk ipari és mezőgazdasági üzemeibe. Megismerkedtek a megye életével, a bácskai tájkörzet fejlett kukoricatermesztési eredményeivel, a korszerű sertéstenyésztéssel, s több kertészeti módszerrel. Találkoztak megyénk munkásainak, szövetkezeti parasztjainak, szocialista brigádjainak képviselőivel. Tanulmányozták a megye kereskedelmét, gazdag népművészeti hagyományait, kultúráját. Látogatást tettek Petőfi szülőházánál Kiskőrösön. A küldöttség itt-tartózko- dása során a Szovjetunió megalakulásának közelgő 50. évfordulója alkalmából — az előző évi Bács-Kiskun megyei kiállítás viszonzása képpen — megnyitotta Kecskeméten a Krím terület népgazdasági eredményeit bemutató kiállítást, amely hozzájárult a tcstvérmegye dolgozói eredményeinek megismeréséhez, a baráti kapcsolatok fejlesztéséhez. Megvitatták a Krím terület és Bács-Kiskun megye között az 1972/73. évekre szóló munkaterv végrehajtásának további tennivalóit. A Krím területi pártbizottság küldöttége ma elutazott Kecskemétről. Gyakorlati képzés A Habselyem Kötöttárugyár kecskeméti gyára tizenkilenc, 8 általános iskolát végzett leányt veit fel. Korábban az új munkaerőket csupán egy munkafolyamat elvégzésére tanították be. Az idén először meghatározott tematika szerint folyik a képzés. Elméleti oktatás keretében megismertetik a fiatalokat az üzemi környezettel. Ezt követően szakmunkás képesítéssel rendelkező, idősebb dolgozók felügyelete mellett gyakorolják a különböző gépek kezelését. így mód nyílik arra, hogy olyan gépekre osszák be a lányokat, amelyeken a legjobb eredményeket tud jó,k elérni. Másfél hónapi .begyakorlás után kerülnek Csak termelő műszakba a fiatalok . Képünkön a 8 általános iskolát végzett lányok a gépek kezelését sajátítják el. ' (Pásztor Zoltán felvétele) Testvérmegyénk, a Krím terület hivatalos küldöttsége Bács-ítiskun megyei tartózkodásának utolsó napján ellátogatott a kecskeméti Centrum Áruházba. A delegáció tagjai ezt követően — mint fotónk is mutatja — a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalattal ismerkedtek meg. A délutáni órákban koszorúkat helyeztek el a szovjet hősök Szabadság téri és a Budai kapunál levő emlékművére. Augusztus végéig minc|en iskolába elszállítják a tankönyveket Az általános, közép-, szakközép- és szakmunkás- tanuló iskolákat, a felsőfokú tanintézeteket a megyeszékhelyen a Katona József, könyvesbolt látja el a szükséges tankönyvekkel, mintegy 12 millió forint értékben. A tervek szerint augusztus 27-én és 28-án szállítják az iskolákba az előre megrendelt tételeket. Ez a módszer bizonyult a legcélravezetőbbnek. így lehet ezt a nagy munkát viszonylag gyorsan elvégezni. Minden iskolának van egy tankönyvfelelőse. ő veszi át a készletet és az osztályfőnökök tőle kapják meg a szükséges mennyiséget. Az igényléseket az intézetek még az elmúlt tavasszal elküldték. Természetesen kisebb változások mindenütt adódhatnak, ezért a könyvesbolt szeptember 15-ig visszaveszi a feleslegesnek bizonyult 'tankönyveket. Az új iskola ’’7 első hónapjában a » ' Mság téri könyvesbolt i tanulók rendelkezéséülmindenfajta tan- le yvből tartalékolnak néhányat. A korábbi években gon-, dot okozott a késedelmes ssállítás. Néhány „tétel” még hiányzik ugyan, de várható, hogy a kiadók a napokban megküldik ezeket is. A legtöbb tankönyv azonos a tavalyival. Az újak szépek, és remélhetően beváltják az előzetes várakozásokat. Űi énekkönyvből tanulnak az általános iskola felsőtagozatosai. Módosították a nyolcadikos élővilág és fizika tankönyveket is. Egyre nagyobb tért hódítanak a különböző feladatlapok, munkafüzetek. Az elsősök. másodikosok és harmadikosok már ezek segítségével birkóznak az olvasás és a számtan tudományával. A nagyobbak számára a mezőgazdasági és háztartási munkafüzetek tekinthetők újdonságnak. A megyében levő iskolák tankönyvellátása elsősorban a faluellátó könyvesbolt feladata. Értesüléseink szerint ők is gondosán felkészültek erre a munkára. S. K.