Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-17 / 193. szám
Szombaton 14,40-kor érkezik az olimpiai !án?5 Ke"e" m?rr* BajnokjelöEt ellen mutatkozik be a Dózsa Kedden délután 14 árakor Kecskeméten a megyei TS székházában bemutatással kezdődött a XX. Nyári Olimpiai Játékok Kecskeméten áthaladó lángjának fogadására rendezett ünnepség főpróbája. Az MTS Országos Tanácsát képviselő Per- gyik József és Súlyán Mihály, valamint Borszéki Lajos, megyei TS elnöke, az olimpiai láng fogadására alakult szervező bizottság elnöke és Endre István, a bizottság titkára előtt Király József, a városi TS elnöke mutatta be azokat a sportolókat, akik a kecskeméti szakaszon az olimpiai láng áthaladásánál közreműködnek. Ezek a sportolók a következők: Bikádi Gábor (Kecskeméti Vízmű), OR válogatott, ifjúsági úszó. Dunai Ilona (Kecskeméti MÁV) válogatott teké- ző. Vlgh János (Kecskeméti Fémmunkás), volt ORT- győztes és országos bajnok ökölvívó. Szabó István (Kecskeméti TE), I. osztályú birkózó válogatott kerettag. Abonyi Imre (Magyar- Szovjet Barátság Tsz) Európa-bajnok, fogathajtó. Tóth Katalin (Kecskeméti MÁV), válogatott tetéző. Sajdik Péter (Kecskeméti Dózsa) ifjúsági aranyjelvényes atléta. Kerekes Sándor (Kecskeméti Dózsa) I. o. csel- gáncsozó, 1972. évi országos felnőtt bajnok. Kovács Ferenc (Kecskeméti Fémmunkás), I. osztályú ökölvívó, válogatott kerettag. Kovács Tamás (Kecske! méti Petőfi) válogatott kosárlabdázó. Magyar Márta (Kecskeméti Dózsa) válogatott kosárlabdázó. Kiss Endre (Kecskeméti Dózsa) I. o. cselgáncsozó és válogatott kerettag. Balassa János (Kecskeméti TE) I. o. birkózó és válogatott kerettag. Adamilc Zoltán (Kecskeméti Dózsa) ifjúsági aranyjelvényes sportoló, az 1972. évi országos középiskolás magasugró bajnok. Gór István (Kecskeméti Dózsa), az NB I. B-s labdarúgócsapat kapusa. Pt szervező bizottság tájékoztatásából ezután megtudtuk, hogy a Kecskeméti sportolók Kiskunfélegyháza határán veszik át a lángot a félegyházi sportolóktól és motorkerékpáron hozzák a 92-es kilométerkőig. Innen Abonyi Imre a híres négyesfogatán Kecskemét város határát jelző tábláig. Itt veszi át tőle az első futó, Sajdik Péter, s ezer méter megtétele után átadja Kerekes Sándornak, majd Kovács Ferenc, Kovács Tamás következik, s végül a Széchenyi téren át Magyar Márta fut be vele a Kossuth téri díszemelvény elé. A láng fogadására rendezett ünnepség szombaton délben a Kossuth téren 13.30-kor kezdődik. A félegyházi katonazenekar térzenét ad. Pontosan 14.35-kor fanfárok jelzik a láng érkezését, majd 14.40- kor, amikor fellobban a kandeláberben a láng, Reile Géza, a városi tanács vb-elnöke mond ünnepi beszédet. Ezután a kecskeméti sportiskolások zászlógyakorlatot mutatnak be, majd Borszéki Lajos búcsúztató beszéde után Kiss Döntetlen a 14. játszma Kevésnek bizonyult a négy szabad nap Szpasszkijnak, s ebben közrejátszott, hogy a 13. játszmában, a függőállás után két alkalommal is tarthatta volna a döntetlent. Ennek lehetett következménye, hogy a 14. játszmában gjalogelőnyös végjátékát újabb elnézéssel rontotta döntetlenre. Szpasszkijnak még meg kell kísérelnie, hogy leküzdje a hárompontos hátrányt, míg Fischer közel áll céljához. A 14. játszma. Fischer Szpasszkij TARRASCH VÉDELEM 1. c4, eC 2. Hf3, d5 3. d4 Hf6 4. Hc3, Fe7 5. Ff4 (Fischer eltér a már két alkalommal játszott elágazástól). 0—0 6. e3, c5 7. de: (A d-gyalogot kívánja izolálni, amely jól ismert utakra visz. Sötétnek a gyenge — de nem is mindig gyenge — d-gyalogért élénk és hatékony tiszt játéka van.) Hc6 8. cd:, cd: 9. Fe2, Fc5: 10, 0—0, Fe6 11. Bel, Bc8 12. a3 (Nagv ára volna a gyalognyfe- rési kísérletnek: 12. Hd5: ??, Vd5: 13. Vd5Hd5: 14. Bc5:, Hf4: 15. ef:, Hd4! 16. BeR, He2:f 17. Be2:. Fc4) hG 13. Fg3, Fb6 14. He5, He7, 15. Ha4, He4 (A huszárok kavalkáclja sötét kiegvenlítésére vezetett.) 16. Bc8:, Fc8: 17. Hf3, Fd7 18 Fe5, Fa4: 19. Va4:, Hc6 20. Ff*. Vf6! 21. Fb5?) Elnézi a világbajnok közbeiktatott lépését.) Vb2:J 22. Fc6Hc3! 23. Vb4, Vb4: 24. ab:, be: 25. Fc5, Hb5, 26. Bel, Bc8 27. Hd4. 27. —, f6? (Bizonyára csak Hc6:-ot várta, amelyre Bc6:! döntene, egyébként marad a gyalogelőny, amely nyerésig fokozható, pontos technikával. A világbajnok ezzel a hibával jóvátehetetlenül rontja döntetlenre a játszmát.) 28. Ff6:! Fd4: (ef :-re Hb5:!) 29. Fd4:, Hd4: 30. ed:, Bb8 — döntetlen. Következne: 31. Be6:, Bb4:32. Xfl, a5 33. Bcö; vagy 32. —, Bd4: 33. Ba6. A világbaj iiökí párosmérkő- z '3 állása a 14. forduló után: Fscher—Szpasszkij 8,5:5.5. A 15. forduló magyar idő szerint ma este 18 órakor játsszák, ekkor Szpasszkij játszik vilá- 'g-os, Fischer sötét színekkeL Endre válogatott cselgáncsozó kezében indul tovább az olimpiai láng Nagykőrös felé. Balassa János, Adamik Zoltán és Gór István viszi ezután a fáklyát, majd megyénk sportolói a megyehatáron ünnepélyesen adják át Pest megye sportolóinak. A főpróba során a sportolók megkapták a müncheni szervezők által készített olimpiai emblémás mezeket. Megismerkedtek a gáztartályos, szép kivitelű fáklyákkal és megtanulták a kezelését. Végül autóbuszon bejárták a láng útvonalát és megismerkedtek a váltóhelyekkel. Rendkívül nagy az érdeklődés a hét végén az olimpiai nap műsorába is bekapcsolódó Petőfi Népe- Kupa ökölvívóverseny iránt. A rendezőbizottsághoz már eddig is több mint száz nevezés érkezett be. A sportkörök közül az Oroszlányi Bányász, a BuIdegen pályán, ismeretlen újonc ellen kezdeni a bajnokságot nem a legkellemesebb dolog. Érthető tehát, hogy vasárnap a mérkőzés előtt izgatottan készülődtek a Dózsa-játéko- sok a Knopp utcai pálya öltözőjében. Igaz, a BKV Előre nem is igazi újonc. A Dózsával egy időben jutott fel az NB I. B-be, s tavaly csak egy évre váltott „átszállójegyet” a harmadik vonalba, s az NB II-ből megerősödve került vissza Povázsai László csapata. Piber István, a Kecskeméti Dózsa edzője kedden nem is titkolta, hogy elégedett az eredménnyel. — Persze a játékkal már nem vagyok ilyen elégedett — dapesti Fémmunkás-Építők, a Kun Béla SE, az MGM Debrecen, a Steinmetz SE, a Kiskunhalasi Szövetkezeti SE indítja versenyzőit és természetesen teljes létszámban indulnak a Kecskeméti Fémmunkás ökölvívó szakosztályának tagjai is. mondta. Igaz, a védelem ellen nem lehet panasz. A támadósor? Ott sajnos, még döcögött a játék. Főleg a bal oldal volt a gyenge. A középpályások sem bírták végig. Lesz változás a Haladás ellen? Ezt még nem tudom, Addig még sok minden történhet és csütörtökön még egy mérkőzést is játszunk Tatán az olimpiai válogatott ellen. Van-e esélyünk a Szombathely ellen? — A Haladás bajnokjelölt, de vasárnap ők sem tündököltek. Itthon nekünk is vannak esélyeink. Éppen a mostanában lejátszott nemzetközi mérkőzéseken mutatta meg a csapat, hogy tud jól is játszani. Gór Pistával kedden az olimpiai láng főpróbáján beszélgettünk. — Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én is futhatok a fáklyával, de legalább olyan öröm lenne vasárnap jól játszani az első otthoni mérkőzésen, és persze győzni is a Haladás ellen. Olvastam a Népsportban, hogy a szombathelyi csatárok a múlt vasárnap alaposan próbára tették Palotait, a Várpalota kapusát. Erre nekem is fel kell készülnöm. A kapus sorsa mindig nehéz és az sem mindegy, hogy milyen védelem játszik előtte. Ügy érzem, hogy a védelmünk most szilárdabb, mint tavaly. A Haladást nem ismerem, így nem is tudok nyilatkozni az esélyeinkről. Az biztos, hogy szeretnénk győzni és mindent meg is . teszünk, hogy ez sikerüljön. ! Lutz József csapatkapi! tány az NB I-ben már I többször is játszott a Szombathely ellen, de ő is óvatos maradt. — Kicserélődött a Haladás is azóta, hogy utoljára találkoztam velük. I.nkább csak névről ismerem őket. Az, hogy kiestek az NB I-ből, semmit sem jelent. Még mindig nagyon jó csapat lesz az ellenfelünk, de itthon mégis legyőzhetjük őket. Kemény mérkőzés lesz és nagyon fogunk küzdeni, ezt megígérhetem. Érdekes mérkőzésnek ígérkezik a vasárnapi Kecskeméti Dózsa—Haladás találkozó. Bajnoki mérkőzésen még soha nem találkozott egymással a két csapat, de — emlékezetünk szerint — még barátságos mérkőzést sem játszottak. Űj csapat mutatkozik be tehát a Széktói Stadionban. A Haladás most esett ki az NB I-ből és nvilván vissza szeretnének oda kerülni. A közvélemény őket tartja erre esélyesnek. Mi viszont azt szeretnénk, és azt várjuk, hogy a kecskeméti csapat lesz a győztes. Reméljük. ebben nem tévedünk úgy, mint a héttői tudósítás fényképével, ahol Szabó aláírással Lévai képe jelent meg. A hibáért elnézést kérünk. Szabó Zoltán NB III-AS MÉRKŐZÉSSEL KEZDŐDIK Sz. Z. Gazdag sportműsor Olimpiai nap, jubileumi kosárlabda-torna PÉNTEKEN KEZDŐDIK A PETŐFI NÉPE KUPA ÖKÜLVÍVÓVERSENY A PETŐFI NEPE TOTÓ TANÁCSADÓD Eger-Ounaújváros, K. Bűzsa-HaJaáás A hét végén már a labdarúgó-bajnokság valamennyi alsóbb osztályában is megindul a küzdelem a pontokért. Az első NB III-as találkozóra már pénteken délután sor kerül Kecskeméten. A Délkeleti csoport újonca, a Kecskeméti Fémmunkás, augusztus 18-án 16 óra 30 perces kezdettel a Széktől Stadionban játszik NB III-as mérkőzést a Szentesi Vízművel. A totó 34. heti, augusztus 20-i szelvényén már az NB I. B-s mérkőzéseken kívül NB II-es találkozók s szerepelnek, hiszen ebben az osztályban is megkezdődnek a küzdelmek a bajnoki pontokért. Az NB I. B-ben több rangadónak számító mérkőzésre kerül sor. Nehéz megjósolni, milyen eredménnyel végződik az Egri Dózsa—Dunaújváros, a Kecskemét—Szombathelyi Haladás és a MÁV DAC—Debreceni VSC találkozó. Tippjeink: L EGRI DÓZSA—DUNAÜJ- VAROSI KOHÁSZ. NB L B. Az Eger NB I.-es rutinja va- lószínűeg érvényesül ezen a találkozón, és győzelemmel kezdheti a bajnoki hazai mérkőzését. Tippünk: 1, x. 2. KECSKEMÉTI DÓZSA— SZOMBATHELYI HALADÄS. NB I. B. A Haladás személyében nagyon nehéz ellenfelet kap a Dózsa. Az NB I-ből kiesett szombathegyi csapat vissza akar kerülni és ennek érdekében mindent elkövet a győzelemért. Tippünk: x, 2. 3. MÁV DAC (Győr)—DEBRECENI VSC.) NB I. B. Két kitűnő csapat találkozóján döntő lehet a hazai pálya előnye. Tippünk: 1. 4. SZEKSZÁRDI DÓZSA— OROSZLÁNYI BÁNYÁSZ. NB I. B. Az újonc Dózsának nem lesz könnyű feladat a rutinosabb Bányász ellen a pontszerzés. Ezen a találkozón sokat segíthet a hazai közönség lelkes biztatása. Tippünk: x, 1. 5. VOLÁN SC—PÉNZÜGYŐR SE. NB I. B. Két közei egyforma képességű csapat találkozik Rákoscsabán. Kettőjük mérkőzésén bármilyen eredmény előfordulhat. Tippünk: 1. x. 6. GANZ-MAVAG—MISKOLCI VSC. NB I. B. Az Újonc MVSC jól rajtolt az elmúlt vasárnap a Dorog c'’~" r MAVAG pedig vesztett a Ptuiz- .ÜJZá'óXiCJ szemben, A legvalószínűbb eredménynek a döntetlen látszik. Tippünk: x, 1. 7. DOROGI AC—SZOLNOKI MTE. NB I. B. A Dorog képes arra, hogy biztosan megszerezze a két bajnoki pontot. Az elmúlt bajnokságban közel egyformán szerepeltek és ezen a mérkőzésen is döntő lehet a hazai pálya. Tippünk: 1. 8. varpalotai bányász —BP. SPARTACUS. NB I. B. Nagy küzdelem és hazai győzelem várható a találkozón. Tippünk: 1. 9. BAKONY VEGYÉSZ (Veszprém) —FŰZFŐI AK. NB II. Nyugati csoport. A veszprémi együttesnek nem lesz könnyű dolga, a jó játékerőt képviselő fűztőiek ellen. Tippünk: 1, x. 10. ZALAEGERSZEGI DÓZSA —PÉCSI ÉRCBÁNYÁSZ. NB II. Nyugati csoport. A pécsi csapat látszik jobbnak, de a Dózsa nyilván bizonyítani akarja, hogy a Kupa-szeren- lés után tudnák még többet is. Tippünk: x, 1. 11. SÁTORALJAÚJHELYI SPARTACUS—NAGYBATONYI BÁNYÁSZ. Északi csoport. Kiegyenlített erők küzdelméből a hazai együttes kerülhet ki győzetesen. Tippünk: 1. 12. KISTERENYEI BÄNYAST —KAZINCBARCIKAI VEGYÉSZ. NB II. Északi csoport. Ezen a találkozón is döntő lehet a hazai pálya előnye, mivel két egyforma képességű csapat mérkőzik egymással. Tippünk: l, x. 13. SZEGEDI VSE—KISTE^'T NB II. Keleti csoport. A két régi vetélytárs találkozóján mindhárom eredmény előfordulhat. Tippünk: 1, x. 4- 1 mérkőzés: 14. TÖREKVÉS SE—GYÖNGYÖSI SPARTACUS. NB II. Északi csonort. Az újonc Törekvés győzelemmel szeretne rajtolni az NB TT.-ben. Ügy érezzük, ez sikerülni fog. ’“’Ippiink: 1. ! \ további mérkőzésese t?pp1 jeink: l, l- D. I. KECSKEMÉTI ŰSZÓK AZ ORSZÁGOS IFJÜSÄGI BAJNOKSÁGON Az elmúlt hét végén Budapesten az országos ifjúsági úszóbajnokságon indult Bikádi Gábor és Ka- nyó Tamás, a Kecskeméti Vízmű két úszója. Mindketten jó eredményeket értek eL Bikádi öt számban jutott döntőbe és a 100 méteres mellúszásban bronzérmet szerzett Nem sok hiányzott a másik bronzéremhez sem, a 200 méteres mellúszásban ugyanis a kecskeméti úszó az előfutamban elért idő alapján Hargittayval és az egri Tóthtal úszott az erősebb futamban. A két olimpikon természetesen már az első 100 méteren A kosárlabdázok jubileuma Ä kecskeméti kosárlabdázók az idén ünnepük a sportág 25 éves évfordulóját. A jubileumi év tiszteletére a Kecskeméti Városi TS kosárlabda-szövetsége és a Kecskeméti Petőfi SC elnöksége augusztus 25—26. és 27-én Aranyhomok Kupa férfi nemzetközi kosárlabda-tornát rendez. A tornán hat csapat Indul. A szovjet katonai válogatott, a kupa védője, a jugoszláv Bácska Topolya egység férficsapata, a Pécsi VSK, a Bajai Vízügyi SC, a SZEOL és a Kecskeméti Petőfi. Huszonöt évvel ezelőtt, 1947 februárjában a kecskeméti kosarasok az első hivatalos mérkőzésüket a alaposan megelőzte és így Bikádi szinte egyedül úszva egy tizeddel elmaradt a másik futam első helyezettjének időeredményétől. Így a kaposvári Hegedűs lett a harmadik. A kecskeméti úszók eredményei. 100 m mell: 3. Bikádi 1:15,8. 400 m vegyesúszás: 6. Bikádi 5:13,0 (megyei felnőtt és ifjúsági csúcs.) 200 m vegyes: 6. Bikádi 2:27,0 (az előfutamban 2:26,7, megyei felnőtt és ifjúsági csúcs.) 100 m pillangó: 7. Bikádi 1:06 (megyei felnőtt és ifjúsági csúcsbeállítás.). 200 m mell: 4. Bikádi 2:49,9, 5. Kanyó T. 2:53,6. kiskunfélegy háziak ellen játszották. A jubileumi ünnepség keretében augusztus 26-án délután 17,30-kor ez a két csapat újból találkozik egymással, mégpedig várhatóan az eredeti kezdő ötösök lépnek pályára. MA: Csütörtökön délután 17 órai kezdettel a Kecskeméti Dózsa labdarúgó-csapata Tatán az olimpiai válogatott ellen mérkőzik. Kecskeméten 17 órakor kezdődik a MÁV-pályán a Kecskeméti MÁV—K. Szolgáltató MNK selejtező mérkőzés,