Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-17 / 193. szám
4. »Mal 1972. augusztus 17, csütörtök Könyvek a kiskunmajsai művelődési húsban A nyári hónapokban sem kihalt a kiskunmajsai művelődési ház. Főként az irodalom népszerűsítésében szereznek érdemeket. Június elején Varga Domokos látogatott a községbe. Még most is emlegetik az érdekes előadást, a jól sikerült vitát. Elsősorban a diákok tájékozottsága lepte meg a vendéget. A művelődési intézmény vezetői fontosnak tartják az ifjúság megnyerését. Kedvező a visszhangja az újszerű ballagásnak A végzős diákok — idén első alkalommal — közösen felkeresték a művelődési házat és meghallgatták a zeneiskola tanárai és növendékei által összeállított, előadott műsort, az intézmény szakköreinek bemutatóját. Kettős célja volt ennek a ballagásnak. Jelképezni akarták, hogy az iskolás éveket követően a művelődési házban fejleszthetik tudásukat, bővíthetik ismereteiket és itt tölthetik el legcélszerűbben szabad idejüket. Az intézmény vezetői abban is reménykedtek, hogy a szakkörök új tagokkal gyarapodnak. Írásunk címében azt jeleztük, hogy a könyvek és a kulturális intézmény „kapcsolatairól” szólunk. Még ma is eléggé ritka eset, hogy művelődési otthonban ilyen tudatosan, sokoldalúan foglalkozzanak az i irodalom, az ismeretterjesztő könyvek népszerűsítésével. (E sorok írója fiatalabb éveiben könyvtárosként kereste kenyerét. Máig sem felejti; mennyire bírálták, amikor az általa irányított könyvtárban felhívta a látogatók figyelmét aíra, hogy az új kiadványokat a közeli könyvesboltban megvásárolhatják. „Az a maguk dolga, hogy a könyveket kölcsönözzék. Ha nagy propagandát csinál a könyvesboltnak, odaszoknak az emberek és hogyan teljesíti a tervszámokat ?”) A régi esettel összevetve a kiskunmajsaiak kezdeményezéseit érzékelhetjük igazán a közművelődés vezetőinek, munkásainak szemléletváltozását. Arról már írtunk, hogy az ottani könyvtár és a művelődési ház között milyen jó, tartalmas kapcsolat alakult ki. A közös rendezvényeken kívül is segítik egymást. Néhány hónapja a „helyi könyvkereskedelemmel” is szövetkeztek. Először a művelődési intézmény tágas előcsarnokában állandó kiállításon mutatták be az új kiadványokat. A mozielőadásokra, táncestekre és más összejövetelekre igyekvők közül többen sajnálkoztak, hogy ott helyben nem vehetik meg a kiszemelt kötetet. (Az ismeretterjesztő előadások során is hivatkoztak a téNem ér egy szalmakalapot?! Az SZMT munkavédelmi bizottságának irodájában — sajnos — sosincs „uborkaszezon”. Illetve, az csak látszat, hogy mivel most például csupán Gróf István megyei munkavédelmi felügyelő dolgozik idebent, azért volna, mert a többieknek „nincs munkája”. Sőt! A felügyelők ezekben a kánikulás hetekben is nagy munkahelyüket, a megyét járják. Hogy szemük különösen ezekben a tikkasztó, bágyasztó, a szó szoros értelmében szédítő időkben legyen rajta az embereken, a munkahelyeken. (Aki bent van, rendszerint eljárást kezd munkavédelmi óvórendszabályok megszegése miatt. Annak írásbeli tennivalóit végzi.) Most kiváltképp szükség van arra, hogy ellenőrizzék, számonkérjék a munkavédelmi óvórendszabályok betartását. Mert — s ez nem írható a forróság rovására — sok helyen megfeledkeznek, vezetők s beosztottak egyaránt, elemi tudnivalókról. Mint Gróf István mondja, nem egy vállalatvezető egyszerűen nem tudja, hogy a napszúrásból, hőgutából eredő baleset is üzemi balesetnek minősül. Ezért fordul elő többször is, hogy például olyan olcsó, szerény, de roppant célszerű védő-„felszerelés” használatát, mint a szalmakalap, nem követelik meg szabadban dolgozóknál, az agyat szinte felforraló hőségben sem. Holott elég sok szédülés, napszúrás adódik napjainkban, s a mezőgazdaságban, szőlőmunkáknál, meg az építőiparban havonta 100 körüli azoknak a száma, akik a tűző napsütéstől munka közben rosszul lesznek. Hogy mennyire komoly, közérdekű, egyben a legközvetlenebbül egyéni ügyről van szó, sajnos, halálesettel is alá tudjuk támasztani. A közelmúltban történt. Egy építőmunkás órákhosszat vakolt már mintegy 3 méter magasságban. Fején mindössze egy apró micisapka volt, amely tarkóját teljesen fedetlenül, illetve árnyékolatlanul hagyta. Hajlongott, iparkodott, miként ennél a munkánál szokás, így a nap akadálytalanul égethette tarkóját. Egyszercsak nagyot kiáltott, leesett s már vége is volt. Lehetséges, hogy ha a semmibevett vagy egyesek részéről „hóbortosnak” tekintett szalmakalap nagy széle árnyékot vet a fejére, még rosszullét sem következik be, nem hogy a tragédia. Igaza van abban is Gróf István munkavédelmi felügyelőnek, hogy ha nincs is ilyen előírás az óvórendszabályban, a munkák irányítói ne sajnáljanak 1—2 óránként 5—10 perc szünetet, ami alatt az emberek megmoshatják arcukat, kezüket — védekezésül a rendkívüli hőség ellen. Meg lehet állapodni a munkásokkal korábbi munkakezdésben, hogy a legforróbb napszaktól ne kelljen szenvedniük. Szervezés kérdése az is, hogy esetleg sz építkezés árnyékos oldalán dolgozzanak, amikor legmelegebb az idő. Látjuk tehát, hogy bármennyire is egyszerűnek, magától értetődőnek tekinthető módszerekről van szó, alkalmazásuk még nem olyan természetes, — mindenütt. Holott, mint láttuk, egy közönséges szalmakalapon is nem hogy egy ember egészsége, de élete is múl- hatl Tóth István mával kapcsolatos irodalomra.) Az intézmény vezetői próbaképpen átvettek bizományba néhány polcnyi újdonságot. A kísérlet bevált. Három hónap alatt — a nyári ■ időszak ellenére — mintegy 20 ezer forint értékű könyv talált itt új gazdára. Többen csak azért térnek be időnként a művelődési házba, hogy megnézzék —• érkezett-e új könyv. Nyilván a kiskunmajsai művelődési ház dolgozói nemcsak az irodalom, a jó könyvek népszerűsítését tekintik legfontosabb feladatuknak. Minden elismerést megérdemelnek, hogy a könyvév során hatékonyan segítik az „olvasó népért” mozgalmat. H. N. Kenyérgyár korszerűsítése Tízmillió forintos beruházással még az idén megkezdik a Kiskunhalasi Sütőipari Vállalat kenyérgyárának korszerűsítését. Az elavult kemencék helyett két új olajfűtésű kemencét szerelnek fel, s a régi épületek helyén a célnak jobban megfelelő, tágasabb üzemet építenek. A tervek közt egy rétesbolt megnyitása is szerepel. iparfejlesztés Az összérdek tervszerű érvényesítésével Ipari munka helyben Jó lenne. Elmaradna az utazás, s vele száz kényelmetlenség. Megszűnne a zsúfoltság a közlekedési eszközökön. Több szabad idő teremtődne. Csupa előny! Az óhajok nem téveszthetek össze a lehetőségekkel, ami kényelmesnek tűnik, az nem okvetlenül gazdaságos. Az iparfejlesztés rendkívül bonyolult feltételrendszert feltételez. A sokféle hallható kívánság — iparra van szükségünk, hogy haladhassunk, gyarapodhassunk — teljesítése tehát nemcsak anyagi akadályokba ütközik. A társadalmi érdekeken is csorbát ejtene. Ezért helyesen cselekedni az iparfejlesztésben annyi, rpint érvényt szerez, ni a hatékonyság elvének. Ami nem mindig sikerült, de most már elengedhetetlen. Megváltozott sorrend Húsz esztendő alatt egymillióval nőtt azok tábora, akik az iparban keresik meg kenyerüket. Míg a hatvanas évekig a főváros üzemei adták a termelés több. mint felét, azóta megváltozott a sorrend, a a vidék jutott az $lre. Üj üzemek, vállalatok serege kezdte meg munkáját, alig ismert helységekből fontos iparvárosok lettek. Az eredmények fénye sokak szemében délibábbá vált; mindenütt mód van —1 vélik — az ipartelepítésre, csak kérni, követelni kell. A terület- és településfejlesztésnek valóban fontos eszköze az iparosítás, ám egy a lehetséges módok közül. Alkalmazásához bizonyos adottságok, feltételek szükségesek. Ezek híján és sajnos, ez sem ritkaság, az új üzem elsősorban gondokat termel. Például elszippantja a lakosság elől a vizet; túlterheli az elektromos vezetékeket. S ezek még csak a kisebb bajok közül valók. A gazdasági tevékenység olyan összetett folyamat, amelyben minden tényezőnek szerepe van. A nagyon messziről érkező nyersanyag drágábbá teszi a tér. méket. A vasúti iparvágány, a közút az energia- ellátás kiépítése tetemes összeget emészt fel. Gondolni kell a víznyerésre, a szennyvízelvezetésre éppúgy, mint a rendelkezésre álló munkaerő összetételére, képzettségére stb. Ha valamelyik lényeges tényezőt szem elől tévesztették, a termék esetleg a kétszeresébe kerül annak, mint amennyiért jobban megválasztott helyen előállíthatnák. Kényszerű pihenőkkel szakíthatják meg a munkát a víz- és az energiaellátás zavarai. Késhet az alapanyag, s a raktárakban, halmozódhat a késztermék, mert az üzem létesítésekor figyelmen kívül hagyták a szállítás megoldását. S megtörténhet az is, hogy mindez renben van, mégis kapacitása felével termel csak az üzem. mert nincs elég munkás. A kevesebb több Sikeres félév Tíz esztendő alatt az állami ipar vállalatainak száma 1368-ról 812-re csökkent, s telepeinek száma is 6770 helyett 5681. (Hasonló folyamat ment végbe az ipari szövetkezeteknél: a tíz év előtti 1251 helyett ma 821 működik.) Ugyanakkor az egy-egy ipartelepre jutó munkáslétszám 128- ról 188-ra, a kilowattban számított hajtóerő pedig átlagosan 749-ről 1604-re növekedett egy telephelyen. Azaz létszámban, korszerűségben fejlődtek az ipartelepek, jó néhány „kóce- rájt” viszont fölszámoltak. S ezt csak helyeselni lehet. A társadalmi érdekek szemszögéből ugyanis az a döntő, hogy a meglevő eszközöket milyen hatékonysággal használják fel, s nem az, hogy ezeket hány helyre osztották el! Ez persze nem mindig talál elfogadásra, megértésre. Főként ott nem, ahol foglalkoztatási gondokkal küzdenek, s ezért minden áron ipart szeretnének. Igaz, az árat — jó szándékuk ellenére is — a társadalommal fizettetnék meg. Széles körben elterjedt, de hibás felfogás az, amely, nek , vallói a foglalkoztatás megoldását kizárólag az ipartelepítésben, fejlesztésben látják, s a helyi terveket csak erre alapozzák. Amint hogy szintén tévedés a fejlődést szakaszokra osztó, azaz ugrásszerű tevékenységként felfogni, s például kire- keszteni az ipar köréből az élelmiszer—feldolgozást, a szolgáltatást, a nem túl nagy befektetést követelő helyi- kisüzemet — a több száz embert foglalkoztató „igazi gyár” reménye fejében. Az egyre inkább iparosodó mezőgazdaság jelentőségéről — mind a foglalkoztatásban, mind a fejlesztési források létrehozásában — már nem is beszélve. Megtervezett holnap Sikerrel zárta 1972 első félévét a Ganz-MÁVAG kiskunhalasi gyáregysége. Mintegy 2 százalékkal teljesítették túl az időszakra előirányzott értékesítési tervet, — hat hónap alatt több mint 77 millió forint értékű gyártmányt adtak el. A keresett áramfejlesztő berendezések mellett növekedett az érdeklődés másik önálló termékük, a légsűrítő iránt is. Ebből a GÉP- TEX Vállalatnak és az AG- ROKER-nek szállítanak nagyobb mennyiséget. Képünkön JZazi András és Juhász István, a Béke szocialista brigád tagjai éppen egy „Ciklon” légsűrítő „lelkét”, a meghajtó Diesel-motort emelik a vázra. (Tóth Sándor felvétele) A kormány két esztendeje hozott határozatot a területfejlesztés irányelveiről, illetve a településhálózatfejlesztési koncepcióról, világosan kijelölte azokat a járható utakat. amelyeken a gazdasági szerveknek éppúgy, mint az irányítás testületéinek, haladniuk kell. Az iparfejlesztés területenkénti centrumainak kijelölése az anyagi és szellemi lehetőségeket ésszerűbben fölhasználóvá teszi a haladást. A szomszéd portán megtalálható, de a társadalmi munka hatékonysága szempontjából nagyon is sokba kerülő ipari foglalkoztatás helyébe az összérdekek tervszerű érvényesítését léptette, a lehetőségek határáig egyeztetve a csoport- és egyéni érdekekkel. Távlatot nem az óhajok, a kívánságok, összefoglalása adhat, hanem a gazdasági célszerűséget és az emberi vágyakat jól egyeztető tervezés, a lehetőségek szigorúan elemző felmérése. Az eddigi, kezdeti eredmények azzal biztatnak, hogy a tervezés hosszabb távon is képes ma már számolni egyes területrészek helyzetével, adottságaival, s ennek következtében nem a véletlen, a szerencse, netán az akarnokság határozza meg az iparfejlesztés menetét, hanem a mindenkinek hasznot hajtó,józanság. M. O. A beteg növény is szomjazik A kutatók megfigyelései szerint a különböző növényi kórokozók — gombák, vírusok — hatására megváltozik a beteg növények anyagcseréje. Közismert például, hogy a rozsdagombával fertőzött kultúrnövények légzésintenzitása sokkal nagyobb, mint az egészséges növényeké. Dr. Borka Gyulának, a Keszthelyi Agrártudomá-1 nyi Egyetem adjunktusának több éves kísérletei azt igazolják, hogy már két órával a fertőzés megtörténte után és néha 15—20 nappal a betegség tüneteinek megjelenése előtt, megváltozik a beteg növények vízigénye. Vízfogyasztásuk növekedése elérheti a 30 százalékot is/ A lejátszódó folyamatokból annyit sikerült kivirus, „testderíteni, hogy a vagy gomba, mint idegen” fehérje megváltoztatja a sejtek áteresztő képességét. Mivel a növények biokémiai reakciói vizes fázisban játszódnak le és a betegséggel éppen a vízmegtartó képességüket veszítik f.4 nyilván gyorsabban pusztulnak