Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-30 / 178. szám
1972. Július 30, vasárnap 3. oldal Párizsban csütörtökön tartották meg az európai kommunista és munkáspártok Vietnam-koníerenciáját. A képen részlet az ülésteremből a Francia KP székhazában. Az előtérben (balról jobbra) Nemes Dezső, az MSZMP PB tagja, Leo- nidasz Sztringos, a Görög KP PB tagja, Reuben Falber, Nagy-Britannia KP főtitkárhelyettese és Georges Marchais, a Francia KP főtitkárhelyettese. próbálják tagadni a gátbombázást, pedig elég sok más agresszív cselekményt elismernek, sőt kérdked- nek velük. A most záruló héten azonban egyre több kellemetlen bírálóval kellett szembenézniök. Waldheim ENSZ-főtitkár a funkciójából eredő pártatlansággal is összeegyeztet- hetőnek találta, hogy szót emeljen, mire Washingtonban a világszervezet első emberét is tűz alá vették. Nyilatkozott később Car- son Blake is, az Egyházak Világtanácsának elnöke, s hosszan idézhetnénk a sajtókommentárokból. Az érthetően leghatározottabb szolidaritási állás- foglalás Párizsban hangzott el, azon a csütörtökön, amikor százötvenkettedszer ült össze a Vietnam-kon- ferencia. Értekezletet tartottak Európa kommunista pártjainak képviselői, s felhívták kontinensünk közvéleményét, hogy tegyen meg mindent az indokínai népek igazságos harcának támogatására. Ez a felhívás olyan időpontban hangzott el, amikor a négy fronton megindított újabb szabadságharcos támadások bizonyíthatták: a népi erők „nem fulladtak ki”, s az Egyesült Államok Viet- namizálási elképzeléseit nehéz valóra váltani. A VDK és a DIFK azonban kész a tárgyalásokra, s hajlandó fontolóra venni minden ésszerű rendezési javaslatot. Az európai pártértekezletet a résztvevők széles köre jellemezte, az albánokon kívül földrészünk minden számottevő kommunista pártja képviseltette magát. Három esztendővel a moszkvai nagy tanácskozás után ez a találkozó is annak szellemében, az antiimperialista egység jegyében fogant. Aminthogy a hét az egység és a szolidaritás jeleit hozta más területekről is. Olaszországban csúcsvezetőséget alakított a három nagy szakszervezeti szövetség, elsőízben sikerült tehát szervezetileg is egységet teremteni a több, mint húszéves szakadás után. Nyilván lesznek még viták, ezek elkerülhetetlenek, de új elemről szólhatunk az olasz munkásmozgalomban. Angliában a sztrájkmozgalom. s az a tény, hogy 1926 óta az első általános sztrájkkal fenyegettek, meghátrálásra kényszerítette a konzervatív kormányt. A pentonvillei ötök (az ottani börtönerődben őrizték a dokkmunkások vezetőit) visszanyerték szabadságukat. a harc azonban folytatódik. A fontválság után, a közös piaci belépés biA krasznojarszki 6 millió kilowatt kapacitású erőművet, amely a legnagyobb a világon, üzembe helyezték. Képünkön V. Kirillin, a Szovjet Állami Tudományos és Műszaki Bizottság elnöke aláírja az üzembe helyezésről szóló dokumentumot. A Vénusz—8 szovjet automatikus űrállomás július 22-én simán szállt le a Venus bolygó napos oldalán. Jane Fonda Párizsban. Hanoiból visszatérőben Párizsba érkezett Jane Fonda, a hírneves amerikai filmszínésznő. Képünkön: Jane Fonda nyilakozik a párizsi Orly-repülőtéren. Soltvadkert ünnepe Szombaton délelőtt ünnepi tanácsülésen emlékeztek meg a nagyközség művelődési házában Soltvadkert újratelepítésének 250. évfor- 1 dulójáról. A tanácsülés elnökségében helyet foglaltak } többek között dr. Kőrös I Gáspár, a megyei tanács el- j nökhelyettese, dr. Dallos Ferenc nyugalmazott mi- I niszterhelyettes, dr. Pos- j váncz László, az MSZMP I megyei bizottságának osz- [ tályvezetője, dr. Csenki Ferenc, a megyei tanács vb ; titkára, Boza József az ! MSZMP Kiskőrösi Járási i Bizottságának első titkára, Csizmadia Tibor, a megyei tanács vb kiskőrösi járási hivatalának elnöke, Bala- bán Sándor alezredes, az MHSZ megyei titkára és Keresztes Jánosné, a Hazafias Népfront kiskőrösi járási bizottságának titkára. Hódos József tanácstag, az MSZMP soltvadkerti nagyközségi pártbizottságának titkára megnyitó és üdvözlő szavai után Nagy Károly tanácselnök mondott ünnepi beszédet. Először történelmi visszapillantás keretében emlékezett a jubiláló község múltjára. A hajdani királyi vadaskertről (innen a község elnevezése) szóló első írásos feljegyzés 1376-ban kelt, s így nemsokára fennállása 600. évfordulóját is jogosan ünnepelheti meg a nagyközség. Napjaink szép eredményeinek felsorolása után a tanácselnök beszédét a vadkerti napok jelmondatát idézve fejezte be: „Békeakaratunkkal, szorgalmunkkal és szülőföldünk szeretetével szolgáljuk a közösség és az egyén boldogulását.” Dr. Kőrös Gáspár köszöntötte ezután az ünnepi tanácsülés résztvevőit, méltatva a község fejlődését, felemelkedését az utóbbi negyédszázadban. Végezetül kitüntetéseket adtak át. Nagy Pál István nyugdíjas pedagógus — a nagyközség most megjelent helytörténeti kiadványának egyik szerzője — a Szocialista Kultúráért kitüntető jelvényt, Farkas János és Szabadi Lászlóné, a tanács dolgozói a Kiváló tanácsi dolgozó jelvényt kapták. Politikai, gazdasági, társadalmi tevékenységükért a — községfejlesztésben kifejtett eredményes munkásságukért pedig 21 személyt jutalmaztak elismerő oklevéllel. A tanácsülést követően Gila János, a megyei tanács művelődési osztályának népművelési csoport- vezetője nyitotta meg a vadkerti napok alkalmából rendezett településfejlesztési, helytörténeti, kerámia-, bélyeg-, képeslevelezőlap- és fotókiállítást, valamint az Iván Iván művészi faragványait bemutató tárlatot. A szombat délután programjában helyet kapott a Soltvadkertről elszármazottak találkozója, maid egy női labdarúgó mérkőzés, este pedig népdal- és táncdalest szórakoztatta az ünnenlő közönséget. A vasárnap eazdag rendezvénysorozatában térzene, sportvetélkedők és bemutatók, továbbá zenés és táncos műsorok szerepelnek. J. T. Már az új tanévre készülnek A nyári melegben már a következő oktatási, népművelési évre készülnek a Kecskemét Városi Tanács Művelődésügyi Osztályán, összegezik a tapasztalatokat, statisztikai kimutatásokat állítanak össze, javaslatokat egyeztetnek. A tanulmányi átlag 3,3 Frankó Mátyásné tanulmányi felügyelőtől megkér- kérdeztük: hogyan tanultak a kecskeméti gyerekek? A város általános iskoláiban az 1971—72-es tanévben nyolcezer-háromszáz- negyvenkilenc gyerek tanult. A külterületi iskolák átlaga 3,2, a belterületieké pedig kéttizeddel jobb, 3,4 volt. Osztályismétlésre a tanulók 2,1 százaléka (179 gyerek), pótvizsgára 2 százalék (170) bukott. A javuló eredmények a napközik növekvő szerepének is tulajdoníthatók. Az idén a városi tanács negyvenháromezer forintot utalt ki felszerelésük kiegészítésére. Ebből az összegből eddig tízezer forintot költöttek el. A hatvanhárom csoportban 126-tal többen tanultak, játszottak, mint az előző évben: összesen 2243-an. A tanévnyitóra elkészül Most folynak az iskolák karbantartó munkálatai, is. Madarász Lászlóné, az Alsófokú Oktatási Intézmények Gondnokságának vezetője elégedett, a tatarozások szépen haladnak és előreláthatólag augusztus 20-ig mindenütt befejeződnek. A kisebbekre is gondolnak. Az óvodákat hasonlóképpen felújítják. A munkákat a városföldi Dózsa Tsz II. számú építés- vezetősége végzi. Ötvenegy hangverseny A következő év hat»*, versenyprogramján dolgozik dr. Tapasztó Istvánná népművelési felügyelő és Gyer- gyádesz László művészeti előadó. A terv jobb megalapozása céljából összegezik, elemzik az elmúlt év tapasztalatait, eredményeit. Kész a komoly zenei események „leltára”. Az elhangzott ötvenegy hangversenyből az Országos Filharmónia felnőtteknek, közép- iskolásoknak és általános iskolásoknak harminc műsort adott. A Városi Művelődési Központ hármat, az Ifjúsági Zenei Bizottság tízet, az Állami Zeneiskola hármat, a Kodály Zoltán zeneiskola négyet és az Éneklő ifjúság egy koncertet rendezett. A látogatottság általában kielégítő volt. Reméljük, az 1972—73-as év is hasonló szép eredményekkel zárul. K.K. zonytalan légkörében, a tömeges munkabeszüntetések máris olyan helyzetet teremtettek, hogy egyes angol lapok rendkívüli választások kiírását is lehetségesnek tartják. Kontinensünk krónikája nem lenne teljes, ha nem szólnánk egy nagyfontosságú bejelentésről: Helsinki és Berlin tárgyalásokat kezd a diplomáciai kapcsolatokról. Finnországnak eddig is azonos szintű kapcsolatai voltak a két német állammal: egyiket sem nagykövetek, hanem főkon. zulátus-vezetők képviselték. Ha realizálódik a diplomáciai viszony, Finnország lesz az első nem szocialista európai állam, amelynek teljes jogú nemzetközi kapcsolatai vannak az NDK- val. Helsinki egyébként Bonnak is hasonló ajánlatot tett. de az NSZK még fontolgat. Akármit is tesz azonban (tárgyal vagy nem tárgyal a finnekkel) — tovább gyér gül a bonni „egyedüli képviseleti” igény... Végezetül távirati stílusban a Közel-Keletről, ahol két eseménysorozat került előtérbe. Gok'a Meir hangjában mérsékeltebb, de tartalmában változatlan beszédet mondott. Ismét közvetlen tárgyalásokat javasolt Egyiptomnak — ez az ENSZ-közvetítés a biztonsági tanácsi határozat kikapcsolását jelentené —, Szadat azonban visszautasította ezt. Még nem lehet tudni, hogy mit válaszolt Kairó a líbiai indítványra, hogy azonnal egyesítsék a két országot Az arab egység létfontosságú, de a tapasztalatok szerint az elhamarkodott döntések, legalább is eddig, többet ártottak, mint használtak ... Londonba érkezett Madzsibur Rahman sejk, a Bengali Népi Köztársaság elnöke. Képünk a londoni repülőtéren készült, Bangla Desh elnökét Anthony Royle brit külügyi államtitkár fogadja.