Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-18 / 167. szám
L »Ida! 1978. Július 88, k*M 1 * ' , \* ■) JoZ fizetett a gabona A megválasztása óta eltelt másfél év alatt többször is alkalmam nyílott a megye 10. számú ország- gyűlési választókerülete, Kiskunhalas képviselőjével való találkozásra. S Nagy Csaba nevének említésekor, néhány felszólalása a képviselők megyei csoportjának ülésein, önkéntelenül is az eszembe jut. — Helyesnek tartanám, ha kiéleznénk a kollégiumi témát, mert szerintem csakis a kollégium teremtheti meg az egyenlő feltételeket a tanyán élő fiatalok életbe indulásához... A szakmunkásképzésben nagyon magukra vannak hagyatva a nevelők, ezzel a területtel kevéssé foglalkozik a tanács. S amit ugyancsak szorgalmaznék: szakmunkásképző kollégiumokra van szükség — hangoztatta például azon a múlt év szeptemberi csoportülésen, ahol az ifjúsági törvény tervezetét vitatták meg megyénk képviselői. Ugyancsak kellemes emlékként őrzöm az ország- gyűlés egyik ülésszakának szünetében — amely szünet után Nagy Ferencné, a kis- kunfélegyháziak ifjú képviselője következett felszólalásra — Nagy Csabától hallott mondatokat: — Úgy izgulok, mintha én lennék Nagyné helyében ... Felkészülését legalább néhány gondolattal igyekeztem segíteni, kétszer is elruccantam Félegyházára ... Több hasonló epizódot említhetnék még, amely tiszteletet ébreszt bennem Nagy Csaba közéleti munkássága iránt. De vajon hogyan ismerik, miként vélekednek róla a választókerületében, s hogyan látja a tevékenységét ő maga? Ezekre a kérdésekre kerestem választ Kiskunhalason. a lakásügyi társadalmi bizottságunknak, kivizsgálásra. Akadnak persze szép számmal másféle ügyek-ba- jok, nemegyszer elgondolkoztatóak, de gyakran apró-cseprő tyúkperecskék is. Emlékezetes marad a számomra Teleki bácsi, aki a legelső ügyfelem vo’t. A jelölő gyűlés napján, tehát még a megválasztásom előtt panaszos levelet tartalmazó borítékot bízott rám azzal, hogy segítsek. Tompái házingatlanával kapcsolatos problémájáról volt szó. Természetesen szabadkoztam, hogy én még nem vagyok képviselő. Erre Teleki bácsi nagy bizalommal kijelentette: „Nem baj fiam, én máris érzem, hogy az!” örülök, hogy a tompái tanács segítségével dűlőre jutott a bácsi problémája. Tóth Ferencnek, a Hazafias Népfront Kiskunhalasi Járási Bizottsága titkárának véleménye — mozgalmi tisztségéből adódóan és Nagy Csaba egyik választójaként is — bizonyára mérvadó. A népfronttitkár pedig így vélekedik: — A fiatal gárda tehetséges tagja. Nagyon aktív a közéletben. Sokat tesz. nem ígérget, nagyon megfontolt Inkább háromszor is tájékozódik, mielőtt véleményt formál. Ismerem a róla alkotott véleményeket és bátran mondhatom: választói becsülik Nagy Csabát. Szép osztályzat ez a fiatal képviselő másfél évi munkájára. Vele munkahelyén, a Dél- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalatnál, ahol kútépítő művezetőként dolgozik — az építkezés, vállalati székházbővítés miatt —, az ebédlőben találunk egy nyugodt zugot a beszélgetésre. Azzal kezdi önvallomását, hogy eljutott odáig: már érzi is és nemcsak sejti, mi minden tartozik az országgyűlési képviselő feladatkörébe. — Érdekes az is, hogy igazán mintha csak most kezdenék tudomásul venni a választóim is. hogy a képviselő helybeli ember. Eleinte ez nagyon újszerű volt— mondja. — Egyre többen megkeresnek ugyanis. Sajnos, legtöbben lakásgonddal. Ezzel úgy foglalkozom, hogy gondosan rögzítve a panaszt, eljuttatom1 Eddigi pályafutásom leg- elgondolkoztatóbb tapasztalata annak az édesanyának az esete, aki 15 éves, szellemileg visszamaradott fia gyógyító-nevelőintézetbe való elhelyezéséért talpalt öt éven át sikertelenül. A fiú szegény, már veszélyt jelentett a testvéreire. Az anya kétségbeesett panasza megjárta az Egészségügyi Minisztérium titkárságát is. S a megdöbbentő a számomra éppen az volt, hogy komolyan senki nem nézett a panasz mögé. Az édesanyával a közelmúltban találkoztam, jólesően üdvözöltük egymást. Éppen Ga- rára utazott a gyermekéhez, az intézetbe. Dr. Pataki József megyei főorvos elvtárs segítségével ugyanis sikerült a fiút elhelyezni. — Vajon hány választója kereste fel idáig valamilyen személyes gondjával? —tudakolom. — A fogadóóráimon mintegy hatvanan, összesen azonban nem tudnám megmondani. Akadnak, akik itt, a munkahelyemen keresnek meg, de a tanácstagi választókerületemben, meg ahol csak megfordulok, igyekszem útbaigazítást, tanácsot adni a hozzám fordulóknak. Most. mint képviselő, méginkább tudom: a tanácstagi körzetemet csak az egész város, Kiskunhalas érdekeit pedig csak az egész ország érdekeinek szem előtt tartásával lehet helyesen szolgálni. A választás olyan időre esett, arpikor már kialakult a program is, célként állt valamennyiünk előtt a negyedik ötéves terv. A legjobb tudósunkkal ezt kell hát szolgálnunk. Bármennyire sajnálatos, a vasúti felüljáró például nem fért ebbe a programba. Ezt a szorongató gondunkat pedig szinte naponta felvetik a választóim, hiszen az egész ipartelepünk és a Kis- kunmajsa, Kiskunfélegyháza, Szeged felé vivő utak is a vasúti átjárón túlra esnek ... mindketten KISZ-titkárok is. Szoktunk beszélgetni Márki Pistával és Szűcs Jánossal is. Nemegyszer megkérdezték, hogy ízlik a képviselőség. S őszintén mit tudok felelni erre? Sejtettem, hogy nagy dolog, de nem gondoltam, hogy ekkora fába vágom a fejszét... Nagy és sokrétű közéleti megbízatás ez — folytatja elgondolkozva. — Szerencsém, hogy sok a segítőm. Például Ispánovits Márton elvtárs, a képviselőtársam, és városunk valamennyi vezetője. Rendkívül sokat tanulok azoktól a kollektíváktól, amelyek tagjainak egy-egy országgyűlési ülésszak után beszámolok. Például városunk szövetkezeti vezetőitől, akikkel a szövetkezeti törvény elfogadása után találkoztam. Vagy a kórházunk dolgozóitól, akikkel nemrég folytattunk eszmecserét. Törekszem rá, hogy szélesítsem az ismereteimet. Nem vagyok ugyan tagja parlamenti bizottságnak, de a lehetőség szerint meghivatom magam. Részt vettem már az ifjúsági, a jogi és igazgatási, a kulturális és legutóbb az ipari és mezőgazdasági bizottság ülésén. Ez utóbbin a vitában is szót kértem. Azt vetettem fel, hogy Kiskunhalason milyen alkatrészekkel van rendszeresen gond. Ebben a tsz-ek elnökei voltak a segítségemre, mert előzőleg megkértem őket, jegyezzék fel leggyakoribb problémáikat. Egy javaslatom is volt: a tsz-ek nagy létesítményei koordinálással valósuljanak meg. A gyakorlat mutatja, hogy egy- egy gazdaságot évekre, olykor tíz évre is visszavethet valamely nagy beruházás. — Legközelebbi tervei a képviselői munkájában? — Szeptember táján egy körutat tervezek a város üzemeiben. A nagygyűléseken, s az ünnepélyes alkalmakkor való találkozások is hasznosak a munkám szempontjából. Ügy érzem azonban az igazi, őszinte véleménycserékre a munka- padok melletti beszélgetések kínálják az alkalmat. Sok sikert kívánunk a további közhasznú ténykedéséhez! P. I. A szalma egy részét bálázzák, másik részét pedig kazalrakó gép segítségévelkazlazzák A dusnoki Egyesült Munkás—Paraszt Termelőszövetkezet azon kevés gazdaságok közé tartozik, ahol nincs munkaerőhiány. A 6300 holdas szántóterületen hétszáz szövetkezeti gazda dolgozik. Az, hogy nagylétszámú a dolgozó tagság, meghatározza a tsz termelési szerkezetét is. Nagy területen foglalkozhatnak az erősen munka- igényes kertészeti növények, zöldségfélék termesztésével, kihasználva az öntözési lehetőségeket. Mesterséges csapadékkal ezer holdat tudnak ellátni. A megye egyik legnagyobb fűszerpaprika-termesztő gazdaságában, az idén 565 holdról szedik majd le a paprikacsöveket. Uborkát 67 holdon, paradicsomot 60 holdon termesztenek. A kalászosokat 1516 holdon vetették el, ebből 368 hold a Libelulla, a többi Bezosztája. Lassanként már befejezik az aratást, eddig a holdankénti termésátlag 24 mázsa volt. A betakarítás után a felszabadult területeken azonnal megkezdték a talajmunkákat. Eddig 300 holdat szántottak fel részben a másodvetések alá, részben \pedig a karalábé és karfiolágyások előkészítéséhez. A két zöldségnövényt 70 holdon kívánják termeszteni. A learatott területeken nagy ütemben végzik a talajmunkákat. (Pásztor Zoltán felvételei) Felidézve a másfél évvel ezelőtti jelölő gyűlést, amelyen még két fiatalembert is javaslatba hoztak képviselőjelöltként a választók, afelől érdeklődöm Nagy Csabától: segítik-e munkájában hajdani „riválisai”? — Van azoknak is munkájuk bőven! — feleli. — Felelősségteljes a szakmai beosztásuk, s úgy tudom, 38. A tervhivatal elnökhelyettese nagy tisztelettel és szeretettel fogadta Balátai Jenő lányát, és a kölcsönös udvariasságok után azt mondta, hogy az a grandiózus terv, amiről édesapja álmodott, a megvalósítás útjára került. Egyezményt kötöttek a Szovjetunióval, és nincs már akadálya a magyar alumíniumipar gyors fejlesztésének. — Nemrég kötöttük meg és írtufk alá az egyezményt — magyarázta az elnökhelyettes, és barátságosan hunyorgott Évára. A bauxitból itthon timföldet csinálunk. Ezt kiszállítjuk a Szovjetunióba, ahol olcsó vízi energiával a timföldből tömbalumínium készül, s ezt a tömbalumíniumot vízi úton visz- szahozzuk Magyarországra. Mi ebben az üzlet? A Szovjetunió nekünk az áramot világpiaci áron számítja fel. Ugyanakkor hatalmas vízierőműveiben a világpiaci ár alatt tud elektromos áramot előállítani. Ök tékát ebben megtalálták számításukat. Mi pedig szintén jól járunk, mert elektromos áramot veszünk az alumíniumgyártásunkhoz, s bauxittal fizetünk, tehát azt csináljuk, amit a kedves édesapja akart! Évente mintegy 80—100 ezer tonna tömbalumíniumot kapunk vissza, s ebből fedezzük az autóbuszgyártási programot, az építkezések alumíniumszükségletét, műszer-, híradás- és elektrotechnikai iparunk óriási alumíniumigényét. Ezért építettük fel Székesfehérvárott és másutt a további feldolgozó egységeket. Hazánk így Európa egyik legnagyobb alumíniumfeldolgozó államává válik.., Az elnökhelyettes végül megkérdezte, miben lehetne Évának segítségére? Éva szeme felcsillant, és már majdnem kimondta, amire gondolt, amikor az elnök- helyettes közbevágott: Balátai Jenő lánya, ha geológus, akkor biztosan kutatni akar, s ő bármelyik intézetbe szívesen felvéteti Évát, ha ilyen kérése lenne. Éva megjegyezte, a kutatás helyett a bányászati tervezőnél osztályvezető, és többet keres, mint két kutató együttvéve. Ezen jót nevettek, és a fogadásnak vége lett. Szász a szállodai szobában könnyű mozdulattal fellibbentette Éva ágyán a takarót, mintha valaminek a helyét keresné. Szíve hevesebben vert. Éva parfümje úgy ölelte körül, mintha egy test melegét az érzékiség más hullámhosszára hangolták volna át. Éva illata tikkasztó édességgel töltötte meg torkát és tüdejét, néma átkokat szórt a szeretett nőre, hogy nincs itt és nem csókolhatja puha ajkát, nem ölelheti át kissé nőietlenül erős, de mégis kívánatos testét. A zajra később figyelt fel, s talán ha felkészül rá, akkor nem éri ilyen váratlanul. Összerezzent. Az ajtón nem kopogtak, hanem valaki belerúgott, nekiesett. A zaj az előszobán át tompa puffanásokkal ért el hozzá. Kirohant. Kinyitotta az ajtót. Éva majdnem a karjaiba zuhant. — Drágám, mi történt veled? —kérdezte, mert azt hitte, felesége rosszul van, beteg, baleset érte. — Ne vágj Dániel ilyen bamba képet. — Az asz- szony megfordult sarkain, kilódult Dániel kezéből és az egyik heverőre zuhant. Szász felesége fölé hajolt. Arcába konyakfelhő csapott. — Ügy, szóval ivott — állapította meg keserűen. Éva imbolygott, kezével tétova mozdulatokat tett. Irányérzékét is elvesztette már, mert a cigarettájára sem tudott rágyújtani és öngyújtójának lángját kétszer is elfújta» de az agya kifogástalanul működött. A kiskunhálasiak képviselője
