Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-16 / 166. szám
8. oldal 1972. július 1B, vasárnap ' — A Minisztertanács megvitatta az aratósztrájkok elfojtásának módozatait. Egy részlet a jegyzőkönyvből: „A földművelés- ügyi miniszter úr jelentést tévén az Alföld több vidékén, nevezetesen Bács- Bodrog vármegyében jelentkező agrárszocialista mozgalmadról, s az aratási munkaerő biztosítása érdekében tett intézkedésekről, előadja, hogy a munkásmozgalom erősebb kitörése főleg azon a vidéken várható, ahol elemi csapások következtében rossz termésre van kilátás, s ahol a munkások a kedvezőtlen kereseti viszonyok miatt vagy béremelésre, vagy pedig a munkaszerződés felbontására törekszenek”. Ezért szükségesnek tartja, hogy: „kétezer főnyi legénység készenlétben tartassék, hogy ez a katonai munkássegély a veszélyeztetett pontokra gyorsan kiszállítható legyen”. Július 10—július 16. cselekményt követtek el- s hogy emiatt ellenük bűnvádi eljárás indult. Tisztelettel jelentem, hogy e bűnügyben szereplő Csontos József és Szalai Béla ellen magánosok elleni erőszak vétsége miatt indított nyomozást a kecskeméti kir. ügyészség megszüntette,.” ■— A Budapesti Hírlap július 14-én tudósítást adott a hírhedt ellenforradalmár, Héjjas Iván beszédéről, amely ’az EME gyűlésén hangzott el. Héjjas hatásvadászóan, többek között ilyeneket mondott: „Egy ország akkor veszett el, amikor a feje beteg, mikor a fejét vesztette el. Ilyen feje Magyarországnak Budapest. Kecskemétről jövök, ahol egy orvos barátom súlyos, életveszedelmes operációt végzett egy betegen. Kérdésemre kijelentette, hogy szükség esetén megismétli az operációt, mert ez orvosi kötelessége. Az én múltkori nyilatkozatomról mondhatok akárrriit — én még nem adtam ki az utolsó parancsomat, én még mindig teljesíteni fogom kötelességemet, amely azt parancsolja, hogy hazámért mindig előre menjek a megkezdett úton. Egyet mondhatok nektek: ha a magyar ég bármely táján villámlik, mennydörög. Budapest számára én leszek az istennyila.” Prónay mindenben csatlakozott Héjjas Iván kijelentéséhez. Két nap múlva, ugyancsak a Budapesti Hírlap Héjjas nyilatkozataira Nemzetgyűlésen címmel ezt írta „Rassai Károly hangoztatja, hogy Héjjas Iván kijelentései elarjgzot- tak, de anélkül hogy Héjjast a bíróság elé idézték volna. A nyilatkozat igen súlyos izgatás _ ugyan a törvényes rend ellen, de nagyon óvatosan mondták el és hátsó ajtót hagytak. Csupán az atmoszféra rettenetes, hogy ilyen nyilatkozatot el lehet mondani az ÉMÉ-ben.” — Lakner Ferenc bajai rendőrfelügyelő július 10- én jelentést állított össze a Kamarás-dunai kikötői munkálatoknál alkalmazott munkások panaszaival kapcsolatosan. „Fenti tárgyban a nyomozást lefolytatva. tisztelettel jelentem, hogy a m. kir. Csendőrség Központi Nyomozó Parancsnokságának átiratában foglalt panaszok tárgyában Baja thj. város mint építtető által létesítendő Kamarás-dunai kikötő földmunkálatait veze- zető Knézi László, m. kir. folyammérnök és a város részéről közreműködő Knézi Pál városi mérnököt, Horváth János folyammérnöki hivatali munkafelvigyázó bajai lakosokat, továbbá Bán Mihály és Nagy Péter kubikos munkás csoportvezető magyarkanizsai lakosokat a panaszra vonatkozólag a helyszínen kérdeztem. Megállapítható, hogy a szálláshely a szalmának nehéz beszerzését figyelembe véve, alapos panasz» ra okot nem ad, mert. ha az ottlévő szalmát kissé kiválogatnák és összegyűjtve felhasználnák, akkor kényelmes fekhelyet lehetne készíteni. Egyébként az általam kikérdezett munkások kijelentették, hogy a bolháktól és szúnyogoktól eltekintve, szállásukkal meg vannak elégedve. Üj szalma beszerzése, tekintettel a nagyon is előrehaladott mezőgazdasági idényre, teljesen lehetetlen az egész környéken.” — Kéthetes mezőgazda- sági politechnikai továbbképzést kaptak a pedagógusok. Kalocsán, Baján. Kiskunfélegyházán és Kiskunhalason a Szomszéd megyékből érkezett politechnikai tanárok között százötven Bács-Kiskun megyei nevelő is részt vett a tanfolyamon. A tanfolyamon az elméleti tárgyak mellett megtanulták a különféle munkagépek | kezelését, az asztalosmű- helybpn gyakorolták az egyszerű eszközökkel elkészíthető használati tárgyak előállítását és meglátogatták a környék legjobb termelőszövetkezeteit, állami gazdaságait. — Az MSZMP Központi Bizottsága egyéves mező- gazdasági pártiskolájának tanárai — Vass Ernőné és Gál József — július 12-én a megyei pártbizottságon beszélgettek az ősszel kezdődő iskolai év Bács-Kiskun megyei hallgatóival. — Ugyancsak július 12- én tartott ülést a megyei nőtanács végrehajtó bizottsága. amelynek vitájában szó esett arról is, hogy „hasznos lenne, ha a tanácsok a jövőben intenzívebben foglalkoznának a szülői munkaközösségek munkájával, hiszen azok helyes irányítása, a közösségek keretében folyó felvilágosító, nevelő munka nem egyedül nőmozgalmi, hanem össztársadalmi és politikai feladat is. — Kecskeméten a felsőfokú mezőgazdasági technikum hazánkban elsőként bocsátott útra fiatal gyümölcs- és szőlő- termesztési szakembereket. A huszonkét sikeres vizsgázó közül Kiss Ilona, Török Ferenc, Kerek Mária, vörös diplomával végzett. A magsai kollégium építői (Folytatás az 1. oldalról) — Ezt mind ők csinálták — mutat büszkén a nyolc, egyenként 12 méter hosszú árokra a táborparancsnok. Szorgalmasan, becsületesen dolgoztak. kél műszakban dolgozunk — vette át a szót Vali. — A második turnusban 63- an vagyunk, 43 fiú és 20 lány. Két brigád egy hétig délelőttös, a másik két csapat pedig délután lát munjes a létszám. A lányok közül néhányan még alszanak, mások olvasn.ak, vagy levelet írnak. — A helyi tanács, a termelőszövetkezet, illetve szakszövetkezet és a KISZMunka közpen a Budapesti Műszaki Egyetem másodéves hallgatói. A 15 tagú brigád sódert lapátol a szállítószalagra. A .-m i. , ■ ' v'a » ^ S > : " ;■■■ 1 *-*V*£? * ' : „ ~iß~. v,< . •?>•%,. . • ' • ' • -3 v?Vv' w ! v : I m *é — így igaz — helyesel Vass Irdre művezető. — Az árkokat nem is látta a markológép, amely csak 65 centi széles földet tud kimarkolni. De — hadd tegyem mindjárt hozzá — a mostani csoport is nagyon szorgalmas. A betonozás nehéz munka. 'A betonkeverő előtti szállítószalagnál a lapátoló lány egy pillanatra felegyenesedik. Végigsimítja a derekát. . — Izomláza van?' — kérdezem. — Már elmúlt — válaszolja Tóth Olga. — Ez a sok hajlongás viszont még „nem tetszik” a derekamnak. Ma nagy a „hajtás” az építkezésnél. Most ugyanis használni tudjuk a markológépet a 65 centi széles gödrök kiásásához, s utána nem zsaluzzuk ki az árkokat, mint korábban, hanem mindjárt beto- nozunk is. A betonkeverő pedig nyeli a kavicsot. Döme Valéria évfolyamtársammal reggel 6 Órától felváltva lapátoljuk a sódert a szalagra. A fiúk a keverőtői talicskázzák a betont. — Reggel 6 órától délig, s negyed 1-től 7 óráig kához, ök most az építőtáborrá alakított, szemközti Dózsa György Gimnázium szobáiban pihennek... Valahonnan a pingpong- labda jellegzetes kopogását hallani. A folyosókon egyébként néma csend. A táborparancsnokkal benyitunk az egyik szobába. Telbizottság minden estére nagyon jó 'programokat szervez — jegyezte meg Farkasházi Edit, másodéves mérnökhallgató. — Nagyon jól sikerült a múltkori tábortűz. Szalonnát sütöttünk, s utána még a maj- sai bort is megkóstoltuk. Tárnái László A második turnusban 63-an dolgoznak a kiskunmajsai általános iskolai diákotthon építkezésénél. (Pásztor Zoltán felvételei) — A rendőrség vidéki főkapitánya július 14-én jelentést küldött a belügyminiszternek: .....jelentettem Nagyméltóságodnak, hogy a kecskeméti repülőtér építkezés munkásainak munkabeszüntetése körül Csontos József és Szalai Béla kecskeméti lakosok terhére az a gyanú merült fel, hogy nevezettek bűnRádió—televízió—színház —mozi 7.25: 7.28: 8.05: 8.20: 9.ll: 10.30: 12.10: 12.15: 13.04: 13.14: 13.36: 13.56: 14.44: 16.02: 17.05: 17.57 í 18.17: 20.52: 21.20: 21.47: 22.10: 22.20: 23.05: 0.10: VASÁRNAP KOSSUTH-RÁDIÖ Múzeumi híradó. Nagy családok, öt kontinens hét napja. Szentendrei gyerekek. Véleményünk szerint. Vasárnapi koktél. Édes anyanyelvűnk. Jó ebédhez szól a nóta. Jegyzet. Szvjatoszlav Richter Schumann-műveket zongorázik. * Tudósaink fóruma. Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Károlyi Amy versei. A Karamazov testvérek. Faluról — falunak muzsikával. A Mayas együttes lemezeiből. Pillantás a nagyvilágba. Az opera a jelmeztervező szemével. Minden jegy elkelt! Alomfejtés. Népi zene. Paganini: h-moll hegedű- verseny. Jacques Loussier felvételeiből. Snorthírek — totó. Magnósok, figyelem! Kamarazene. A dzsessz kedvelőinek. 17.00: 17.10: 17.35: 18.40: 19.00: 20.00T: 20.10: 22.00: 22.15: PETÖFI-RÁDIÓ 8.30: Az MRT gyermekkórusa énekel. 8.41: Nótacsokor, 9.10; A „Nyitnikék** postája. 9.40: Csehov levelei. 10.17: Rose Bampton és Kim Börg énekel. 10.50: Százados szenzációk. 11.20: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. 12.15: Az Alföld. Versek. 13.16: Hóvirág. 14.00: Táskarádió. 15.0Ö: Mit üzen a Rádió? 15.35: Népi zene. 16.05: Franck: A-dúr szonáta. 16.35: Fényes Szabolcs operettjeiből. 17.00: Kérdőjelek. Minus idő. 17.30: Lantos Rezső Bárdos La- . jós műveket vezényel. 17.45: Ki ez? 18.05: Könnyűzene, tánczene, 18.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.00: A vasárnap sportja. 19.35: Népi zene. 20.15: Hofi Géza énekel. 20.28: A főszerepben: Benjami- ni Gígli. Verdi: Az álarcosbál. 21.21: Találkozások a színház- 12.20: zal. 12.35: 23.10: Kedvelt táncdalok 13.20: TELEVÍZIÓ 13.44: 10.00: Félidő 0:1. Magyarul beszélő lengyei rövidjáték- 13.59: filmsorozat. 2. rész. 10.30: Nemzetközi gyermek- 15.10: hangverseny II. rész. 15.15: 10.55: Környezetünkért. Riportműsor. 15*24: 11.25: Rusztaveli földjén. 14.58: Nótaszó .. . 15.39: 15.30: Galopp-verseny. 16.00: Hazai táiakon. 16.00: 16.35; Világjárók. 16.05; Üdvözlet Ada-Kaleh szigetéről. Román kisfilm. Delta. Kell a jó könyv! 3. rész. Esti mese. A „HÉT”. Hírek — sporthírek Gyilkos, vagy áldozat. Francia film. Hírek — sporthírek. Jó éjszakát, felnőttek! Casanova kontra Kéksza- káll. Bábfilmsorozat. 3. rész: Oroszlán. HÉTFŐ 8.15: 8.50: 9.06: 9.26: 9.30: 10.05: KOSSUTH-RADIÓ Mit üzen a Rádió? Mezők, falvak éneke. Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban. Rádióbörze. A hét zeneműve: Prokof- jev — Vili. szonáta. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. Vezényel: Kórodi András. Ki nyer ma? Tánczenei koktél. Népi zene. Válaszolunk hallgatóinknak! Klasszikusok magnószalagon. Édes anyanyelvűnk. A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. Könnyűzene Berki Géza szerzeményeiből. Szeberényi Lehel elbeszélése. A világgazdaság hírei. Zongoraművek« 16.27: Beszéljünk a demokráciáról. 16.47: Bellini: Az alvajáró 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Huszas stúdió. Szilágyi János műsora. 18.19: A lengyel kultúra hete. 18.38: Ki tanul tovább? Riport. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Magyar muzsika tegnap és ma. 20.00: A lengyel kultúra hete. Rádiószínház. 20.47: Kodály — Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez. 20.59: Egy rádiós naplójából. 22.20: Operettdalok. 22.48: Az Ob folyótól a Bajkál- tóig. 23.03: A leningrádi filharmonikus Zenekar hangversenye a Moszkvai Rádióban. 0.10: Mary Popping. Részletek Sherman filmzenéjéből. PETÖFI-RÁDIÖ 8.05: Mikrobi és a Holnaplátók. Fantasztikus rádiójáték. 8.35: Goar Gaszparian énekel. 9.03: Ezeregv délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10.05: Zenés műsor üdülőknek. 31.45: Néhány szó zene közben. 12.03: Népi zene. 12.30: Kamarazene. 13.03: Diákok, nyár, sátor... 13.20: Marió Lanza operaáriákat énekel. 14.00: Kettőtől — ötig . .. 17.00: ötórai tea. 18.05: Külpolitikái figyelő. 18.20: Emlékek útján. Zene. kabaré, riport 4x90 nercben. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Az esti krónika különkiadása. 20.30; Üj könyvek* 20.33: ÜJ lemezeinkből. 21.32: Nőkről — nőknek. 22.02: A lengyel kultúra hete. 22.30: A hét zeneműve: Prokof- jev — Vili. szonáta. 23.15: Nóták. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA BÁJÁN Július 16-án, du. fél 4 órakor ciganyszerelem Bérletszünet este fél 8 órakqr ciganyszerelem Bérletszünet MOZIMŰSOR Július 16: KECSKEMÉT VÁROSI tél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor . A ZEPPELIN KECSKEMET ÁRPÁD fél 4 órakor A NOSZTY FIÜ ESETE , TÓTH Marival háromnegyed 6 és 8 órakor HALÁL ERŐDJE Csak 16 éven felülieknek! Július 17: KECSKEMÉT VÁROSI féu4, háromnegyed 6 és 8 órakor PRÉRI , KECSKEMÉT ARPÄD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FURCSA PÁR