Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-16 / 166. szám
S: oldal 1978. JöTtus 16, vasárnap Üzemi óvoda — irattartóban — Már úgy állt a dolog, hogy csak a gombot kell megnyomni, és hamarosan lesz a gyárnak egy negyvenszemélyes, saját óvodája. Most meg valamiért mégis alszik az ügy... — mindössze ennyi volt a véletlenül hallott megjegyzés, amely a kecskeméti reszelőgyári látogatásra ösztönzött, megtudakolni a sokat sejtető mondatok hátterét. Munkához lát a vezetőség — Igaz az értesülés — szögezi le Mányoki Tamás, a gyár rokonszenves, fiatal párttitkára és magyarázó- lag hozzáfűzi: — Szinte minden együtt van, megtervezve. Majd az igazgató elvtárs megmutatja a dokumentációt is. Az üzemi pártszervezet nőfelelősi tisztét betöltő Berbély Ferenc megjegyzi: — Minden ősszel, amikor hely hiányában százával maradnak az óvodákon kívül a gyerekek, felújul ez a téma. 1970-ben is így volt. Az akkoriban újjáválasztott pártvezetőség azzal kezdte a munkát, hogy kérdőív kitöltésére kérte a dolgozókat. Az íveken pedig a legtöbbször a gyerekelhelyezési probléma fordult elő. — Az a helyzet — szól ismét a párttitkár, — hogy a hetven óvodáskorú gyerekünk közül mindössze tizenvalahányat vettek fel a város óvodáiba. És ez persze, hogy nyomasztó. Az irodában együtt ülők közül most Víg ‘Sándor igazgató veszi át a szót. — A pártszervezettel és szakszervezettel együtt már 1970-ben kerestük a megoldást. Méghozzá nehéz helyzetben, mert pár évig veszteséges volt az üzemünk ... Megfontolt szavai nyomán kirajzolódik a Reszelőgyár 40 személyes — egyelőre irattartóban őrzött — óvodájának története. A feltételek adva vannak 1970. őszén, az akkori nehéz helyzetükben is megmozdult, elindult valami. Legalábbis a megoldást nagyon akaró útkeresés. Egy évvel később már szinte kézzelfogható alapról tárgyaltak. Van ugyan-» is egy — 1966-ban nagy részt a gyár dolgozóinak társadalmi munkájával létrehozott — alig kihasznált, egyemeletes épületük. Ennek földszintje ideális óvodává alakítható. A szomszédos házban rendel az üzemorvos, aki ellátná a kicsik felügyeletét. A két épületet üvegházzal szeretnék összekötni. Aztán: az óvoda kapuja játszótérré alakítható kertre nyílik. Végül pedig a naponta ezer személynek főző üzemi konyha birtokában jelenthet-e problémát a kis óvodások étkeztetése? A megalapozott terveket tettek követték. Az üvegház vázához például összeszedték az udvaron hányódó, ‘helyenként már fűvel benőtt vasat. Eljártak az illetékes szerveknél megtudakolni, milyennek kell lennie egy óvodának, milyen követelményeket támasz a KÖJÁL, stb. _ Előbb bizonyítani kell... Az igazgató közben a szekrénybe nyúl, kiemeli óvoda dossziéját és tartalmát egyenként szedegeti eiő. — Itt a műszaki mun- • katársaink által elkészített tervrajz az óvoda belső kialakítására. Ezek itt a különböző leírások. És íme, a költségvetés... Az anyákkal beszélgetve kiderült, hogy hat-hétszáz forintokat fizetnek az óvodába be nem jutott gyerekük felügyeletéért. Mi úgy számoltunk, hogy a saját óvodában ennek körülbelül ötven százaléka elég lenne és ezt vállalták is. A többit a gyár fedezné. A későbbiekben pedig nyereségünkből évi kétszázezer futná a fenntartásra. Elég lenne... vállalná... futná .. — a feltételes fogalmazás hallatán izgat a kérdés: vajon lehet-e még akadálya az óvoda megnyitásának? Víg elvtárs azonban megelőz a válaszszák — Már minden elő volt készítve, amikor a komplex intézkedési tervünket tárgyaló taggyűlésen megkérdezték a párttagok, hogy szociális célokra, így az óvodára van-e tervezve pénz. Horváth Lajos elvtárs, a budapesti anya- vállalati igazgatónk egyetértett a törekvésünkkel, de hozzátette: van még tör- lesztenivalónk a korábbi tízmilliós veszteségből,' az óvodával tehát várnunk kell egy kicsit. Igaz, hogy tavaly már 4,7 milliós nyereséggel zártuk az évet és az idei első félévünk is ... De nem akarom el-» kiabálni — fogja halkra a szót, majd elgondolkozva folytatja: — Az édesanyák gyakran megkérdezik: mi van, mi lesz már az óvodával? Bizonyosan meglesz, mégha ez évben már nem is. Elhasználódtak az üzemi épületeink, egymilliót költünk a tatarozásukra. Ez az óvodánk ügyét is szolgálja. De a legfontosabb most, úgy befejezni az 1972-es évet, hogy egyúttal bizónyítson is ez a kollektíva! A pecsét hiányzik Amikor a jövendő óvoda falai között, a szétterített tervrajz segítségével magyarázza Mányoki Tamás, hol kap helyet a kis- és nagycsoport, melyik lesz a vetkőző, az elkülönítő stb., váratlanul kibuggyan belőle a szó: — És mindehhez már csak a pecsét hiányzik! Kétszázötven ember — ennyien vállalkoztak társadalmi munkára az óvodáért — vár a hívó szóra ... Számolni kezdek: egy gyermek óvodai elhelyezése fejében 25 ezer forintot fizetnek be az üzemek a városi tanácsnak — végeredményben az óvodafejlesztéshez való hozzájárulásként. A 200 ezer forintból — amelyről a reszelőgyári óvoda esetében évenként szó van — pontosan nyolc gyerek lenne elhelyezhető a város óvodáiban. Ott az üzemben ugyanennyiért negyven reszelőgyári dolgozó gondja oldható meg. És bizony a munkaerő-vándorlás miatt és a termelés eredményessége szempontjából sem mellékes, hogy mikor. Perny Irén Ez is történelem A z iroda nyitott ajtajával pont szemben íróasztal. Mögötte fehér hajú, vékonypénzű idősebb férfi ül. Papírlap fölé hajol, inas, szikár keze tempósan vezeti a tollat. Sötét öltönye még inkább kiemeli őszbe hajlott korát. Asztalán fénylik a rend. Ezért is valami ünnepélyes csend lengi körül a tisztes tsz-irodistának kinéző embert. Kis Bálint ő, a kunszállási Alkotmány Tsz háztáji bizottságának elnöke. Aki elé e szavakkal terítette szét május 15-én reggel az előző (vasárnapi) Petőfi Népét a szomszéd asztalnál dolgozó kolleganő. — Ezt meg Bálint bácsiról írták. — Kezet nyújtott. — Gratulálok. Aznap, s a rákövetkezőkön is sokszor megismétlődött ez a faluban. Ez a történelem. Az igazságtevő. Amikor már maga a dolgozó nép kormányozza folyását. A szerencsekívánatok egy internálást „államérdekből kívánatosnak” tartó csendőrségi átirattal voltak összefüggésben. Ebből ismertetett kivonatot a Petőfi Népe „Mi történt” című rovata május 14-én. a „30 éve” alcím alatt. A kiskunfélegyházi rendőrség kapitányához 1942. május 11-én érkezett csendőrőrsi jelentés szerint előbb már megnevezett egyének „Kiss Bálint lakásán, annak rádióján az ellenséges magyar nyelvű, magyar ellenes híreket hallgatják.” De nemcsak ez :„Kis... olyan értelmű nyilatkozatot tett, hogy a jelenlegi „magyar kormány nem jó” és ha a németek nyerik meg a háborút, akkor még rosszabb is lesz, mert azok az országot teljesen ki fogják zsákmányolni. Magyarországon csak akkor lesz jó, ha az oroszok és az angolok nyerik meg a háborút.” — Mikor, hová internálták? Hogy szabadult? Miként jutottak el a csoportos rádióhallgatásig azokban a veszedelmes időkben? — Ilyeneket kérdezek most Kis Bálint elvtársr mm É tének rendbehozásáé^t való fáradozást, otthonalapítást és minden egyebet, amit a fészekrakás jelent Dédi magukhoz vételé is a nyugalom megteremtését szolgálta. A társadalmi konszolidáció Éva megnyugvását is magával hozta, de igényeiben messze túlhaladta a rendelkezésre álló lehetőségeket. Éva szorgalmasan dolgozott, ment előre a beosztási és kereseti ranglétrán. Szép új lakásba költöztek. Berendezték, de sajnos csak a könyveik szaporodtak, az egyéb szükséges dolgok Dédi szerint viszont szánalmasan lassú ütemben. Éva megfigyelte, hogy férje kollégái, akik kevesebb gonddal, kevésbé őszinte és izgató problémákat tárgyalnak írásaikban, Dánielnél gyorsabban és jobban érvényesülnek. Következett életük második felvonása, amikor Éva már meg is tudta fogalmazni álláspontját: Dániel úsz- szon az árral, mondjon le az örökös naiv igazságkeresésről. Egy különös gravitáció Évát még előre vitte. Társadalmi szerepet kapott, szerették nyílt, bátor szókimondását. Aztán megérkezett az ajánlat, menjen a nőtanácshoz dolgozni. Dániel boldogan beleegyezett volna, büszke volt rá, Éva meg kinevette. Helyette a sokkal jövedelmezőbb tervezői állást fogadta el, s amikor az első nagyobb összegű prémiumot eléje dobta az asztalra, ő nem tudott mit felelni. De nemcsak a kereseti viszonyaik és ezzel a magatartásuk változott meg, hanem megváltoztak az első időben tett fogadalmaik is. Ahhoz aztán Éva apjának az ügye kellett, hogy mindkettőjük számára a teljes megismerés elérkezzen, vagy legalábbis a sok évi házasságban még meg nem mutatott oldalukra is fény vetődjön. Ráébredt, hogy Évának ő sohasem fogja az igazi, az egyetlen, az elragadó férfit jelenteni, mert neki olyan kell, mint önmaga: aki kelégíti nagyratörő vágyait, elképzeléseit. Amikor Szász erre rájött, elhatározta, hogy még egy utolsó nagy kísérletet tesz az asszony teljes meghódítására: megírja Éva apjának élettörténetét. Szerette az asszonyt. Balátai Jenő életének felkutatása azonban egyre mélyebb örvényekbe taszította, s 'egyre inkább beláthatatlan következményeket sejtetett. Szász minél többet tudott meg Balátairól, annál többet akart megtudni a lányáról, a saját feleségéről és annak nagyanyjáról. Szász úgy érezte, hogy Balátai sorsáról, életéről teljesen tiszta képet kap, akkor világos képet kap a saját életéről is, sőt, ha Balátai házasságának részleteit felkutatja, a magáét is tisztázza. Amikor hozzákezdett, utolérhetetlen és dicsőségesen okos akart lenni felesége szemében. Olyan férfi pózában akart Éva elé állni, aki rájön a rejtélyre, és nemcsak kinyomozza felesége apjának gyilkosait, de erkölcsileg ki is végzi őket azzal, hogy a világ elé tárja tetteiket. Ám az ügy bogozgatása közben rájött, hogy saját házasságát is el kell majd ítélnie. Évának apja tetteivel szemben érzett gondolatai egész lényére rávilágítanak. Szász feleségének első, kitörő reagálására emlékezett, amikor a Tervhivatal elnökhelyettese mindkettőjüket meghívta. Az elnökhelyettes kifejezte reményét, hogy személyesen is megismerkedhet Balátai Jenő lányával és vejével. Szász már korábban sikeres sajtó- kampányt folytatott Balátai Jenő ügyében. A bauxit- feldolgozásról, a magyar—szovjet kooperációról film is készült. Szászt szakértőnek hívták meg. Szó volt arról, hogy a legnagyobb alumíniumipari technikumot Balátairól nevezik el. Szász nem elégedett meg a felszínes kutatásokkal, hanem kezdte összegyűjteni anyagát Balátai életéről, munkásságáról, szerencsétlen sorsáról. A meghívó ezt a nagy munkát szakította míg, és Szász örömmel tette félre az iratokat. Dédi, amikor meglátta a levelet, első kérdése az volt: — Adnak talán pénzt? Éva is á fellegekben járt. — Valamit ki kell szorítani belőlük — hajtogatta. (Folytatjuk tói a tanácskozóhelység hűvösébe húzódva. Rámnéz. Nyugodt, tiszta szeme mindjárt ezt juttatja az ember eszébe: az a fajta bölcs öreg, aki sok mindent megért, mert sok mindent átélt. így ismerte meg sok ember „színét és fonákját” is. — Édes jó barátom — kezdi —, bár csak volna időm elmondani pontról- pontra, hogy alakult a „Kisek” 'élete. „Kisek” — így hívott bennünket az egész határ. Meg így: ,Hangyaszorgalmú Kisek”. desapja 1928-ban halt meg. Maradt az anyára hét gyerek, meg a 2 és fél hold nadrágszíj- parcella. „Egyébként” ti- zenhároman lettek volna testvérek, csak hát hol volt még akkor mentő meg orvos?! Az öreg 48-as érzelmű, Kcssuth-párti volt. A hét gyerek is ezt az „eszmét” követte. Bálint tizenöt esztendős, amikor maga viszi kocsijukon a 48-as szavazókat. No mert egy lovuk is volt. így fogtak össze a „Mungó-pártiak- kal” szemében — a kormány támogatóit titulálták így —, mert azok teherautóval szedték össze a „voksokat” errefelé is. Vitték őket „fekete” szavazásra Félegyházára: „Gyertek, vacsorát, 5 pengőt, ‘szivart kaptok!” — csábították a szegényebbjét is. t^akulya Sándor tsz- nyugdíjasnak máig is eszében van, hogy tartotta őt vissza Kis József, a Bálint bátyja. — Ne menj, majd megismernek Félegyházán! Cl is kapták a csen^ dőrök Józsefet, s ha véletlenül nincs a közelben a befolyásos 48-as S^hin-Tóth képviselő, többéi köti be. így is csikorgatták a fogukat utána: „Kétszáz méternél közelebb nem jöhetsz a szavazóhelyiséghez. Később majd úgy is megkeresünk.” Célszerűbbnek tartották, ha a frontra küldik Kis Józsefet. Nem számított a betegsége, hogy hordágyon kellett vonatra tenni. Vitték, hogy soha se térjen vissza... A fronton esett-e el, vagy... Mert hirlett, hogy sokat vitatkozott, politizált századparancsnokával is. A többi Kis se csinált belőle titkot, kikhez húznak. Ugyanúgy összetartottak ebben is, mint életvitelükben. Nősek, családosak lettek, lassan új kunyhóra is szükség volt. Jól jött, hogy 4 holdat jus- soltak. Meg, hogy apjuk természetét örökölték, aki kútásástól hordójavításig mindenhez értett a paraszti munka mellett. Ha többfelé is laktak, esténként a szülői házban gyűltek össze — gyerekek, unokák. — Édesanyánk volt a „központ”. Egy kasszára dolgozott az egész család. Nála beszéltük meg, ki — mit csinál holnap, fiú-, s lánygyerek kinek segít, hol kapálnak a menyecskék.«;^ - Már a szülői ház érlelte a szövetkezeti gondolatot. De előbb még túl kellett élni a háborút. Az „összetartó Kisek” szorgalma, egyenessége, kiállása nézeteik mellett húzó hatással volt sokakra. — Hogy lesz, mint lesz Bálint? Ti biztosan tudjátok ... De sok szorongó ember lépte át Kisék háza küszöbét ezzel a beKÖszöntu- vel. Aztán ha még szóltak valamit, hangjukat letompították. Ne zavarják a tucatnyi, kéttucatnyi ismerőst, akik az 5 lámpás Orion rádiót hallgatták. A „Kisek” bátyjuk tragikus sorsán és saját bőrükön tanulták már, hogy a 48-as érzület nem elég a világ megváltoztatásához. Azért is egyre határozottabb világnézeti alapról tudták okosítani a vendégeket, mert a „Kisek” arató-cséplő munkás társa, a 19-es Földi János útőr is átjárt hozzájuk Jakabsaállásról. Sajnos, nem elég óvatosak. Kiss Bálintnak — Tóth László géptulajdonos súgja meg: „Vigyázz, inter- né.ltatni akarnak!” Tegyzőkönyvekből, őr- si átiratokból, rendőrségi nyomozati anyagokból szerkesztették a budapesti kir. ügyészségen a 8725/1942. lajstromszámú vádiratot, amelynek pecsétes, zsírpapírszerű példányát most húzza elő irattárcájából Kis Bálint. Lényegében az van benne, amit a Petőfi Népe ismertetett. A kínosan precíz. vádirat a részint egybehangzó, részint egymást kiegészítő „tanúvallomások” alapján indítványozta a főtárgyalást Kis Bálint ellen, aki „az állam-és társadalom törvényes rendjének \erőszakos felforgatására izgatott”. Mégse lett internálás. „Csak” behívták katonának. Nyugatra vitték az alakulatot, megszökik. A du- napataji Nagy Pállal együtt jönnek Kecskemétig. 1944 decembere. jQiC április 27-én meg- 17H3. alakul a kommunista párt helyi szervezete. Kis Bálint a titkára hat éven át. A pártalapítók közt a „rádióhallgatók”: id. Szabó Imre, id. Tóth Lajos, Polgár Sándor — ma is él, tsz-tag —, Kővágó István. 1950-ben, augusztus 20- án III. típusú tsz-t alapítanak. A „Kisek”-től aznap délelőtt tizenkilencen kérik: „Add a ceruzát, belépek!” — Estére harmincnyolcán vannak. Pár hét, s ötvenen lesznek. Az elnök 1956 decemberéig Kis Bálint. Az egykori „tanúk” közül is belépték. — Sose éreztettem velük, hogy valamikor ... Majd pont a magamfajta küszködőkkel... Arcán halvány mosoly, az erős emberek nyugalma. Kint állunk már az erősen tűző napon, mutogatja a „régi” helyeket. Kackiás kis kalapja karimáján húz egyet. Vagyunk mi már olyan erősek... Cz is történelem. *■ Mondjuk, az emberek változnak. Fejlődnek. Ki-ki a maga küszködése, szenvedése árán. Vannak, akik mások nyomorúsága árán. JTóth István
