Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-28 / 150. szám
NB lll-as Befejeződött a küzdelem E labdarúgó NB Ill-ban. Az utolsó „hét válogatottjával” együtt összeállítottuk az 1971—72-es bajnoki év megyei NB III-as válogatott csapatát azokból, akik a tavaszi és őszi forduló során a legtöbbször szerepeltek a legjobb 11-ben. Holtverseny — tehát azonos számú szereplés — csupán egy helyen, a tartalékcsapat kapus posztján akadt. Csernák és Hluchány egyformán 5—5 alkalommal szerepelt a legjobbak között. Csernák javára az döntött, hogy 7 alkalommal a tartalékcsapatban is helyet kapott, mig Hluchány ide csak 3 alkalommal jutott be. A legutolsó forduló heti válogatottja: I. csapat: Majzlinger (Baja) — Tormási (KTE), Sahin (Kkfházi Vasas), Németh II. (Jánoshalma), Czár (Kiskőrös), Varga I. (Kkfháza) Komáromi (Mezőfi SE), Farkas (Kkfházi Vasas), Kurucsai (Mezőfi SE), Szlovák II. (Kiskőrös), Fenyvesi (Jánoshalma). Tartalékcsapat: Hluchány (Kkfházi Vasas) — Fodor (Baja), Polareczki (Kiskőrös), Gyurik (KTE), Pálmai II. (Baja), Ságodi II. (Jánoshalma), Ádám II. (Jánoshalma), Mányoki (KTE), Vén II. (Kiskőrös), Csordás (Mezőfi SE), Házi (Baja). AZ ÉV VÁLOGATOTTJA I. csapat: Majzlinger (Baja) 10 — Tormási (KTE) 13, Sahin (Kkfházi Vasas) II, Mariiy (Baja) 8, Dobó (KTE) 12, Szlovák II. (Kiskőrös) 11, Vén II. (Kiskőrös) 12, Maráczi (Jánoshalma) 11, Fenyvesi (Jánoshalma) 12. Tartalékcsapat: Csernák (Jánoshalma) 5, — Dóra I. (Kkfházi Vasas) 4, Gyorsa (KTE) 10, Szécsi (Jánoshalma) 5, Bartulov (Baja) 5, Pecznyik (Kiskőrös) 5, Bartek (Kiskőrös) 5, Mányoki (KTE) 5, Bánhid: (KTE), 6, Harangi (Mezőfi SE) 5, Balatoni (KTE) 5. Az év folyamán legtöbbször Tormási (KTE) neve szerepelt a válogatott csapatokban. Az első csapatban 12, a tártálékcsápat- ban 9, összesen 21 alkalommal kapott helyet. Ez valóban igen szép teljesítmény. A további sorrend: 2. Sahin (Kkfházi Vasas) 17 (10, 7), 3. Vén II. (Kiskőrös) 16 (12, 4), 4. Mányoki (KTE) 16 (5, 11). AZ NB III. GÓLLÖVŐLISTA VÉGEREDMÉNYE Vén II. (Kiskőrös) megtartotta első helyét 15 gólos: Vén II. (Kiskőrös) 14 gólos: Boruzs (Mezőfi SE) 13 gólos: Bánhidi (KTE) 12 gólos: Fenyvesi (Jánoshalma) 11 gólos: Bartek (Kiskőrös) 10 gólos: Mányoki (KTE), Kemény (Baja) 9 gólos: Balatoni (KTE) 8 gólos: Gerber (Kkfházi Vasas) 7 gólos: Maráczi (Jánoshalma), Magyar I. (KTE). 6 gólos: Zubornvák (KTE), Lakatos (Mezőfi SE). 5 gólos: Szlovák II. (Kiskőrösi. Dobó (KTE), Sahin (Kkfházi Vasas), Kurucsai (Mezőfi SE). 4 gólos: Csermák, Adám (Jánoshalma) Szőczey (KTE), Pálmai II. Lipo- katich (Baja) válogatott | 3 gólos: Kállai II., (Kiskörös), Laezkó, Ezsi, Kó- kai, Karsai (Kkfházi Vasas), Borkoics (Baja). 2 gólos: Németh I., Mi- zser, Pásztor (Jánoshalma), Váczi, Vén I., Balogh, Pecznyik (Kiskőrös), Kovács (KTE), Varga II., Linka (Kkfházi Vasas), Kovács (Baja), Papp, Komáromi, Harangi, Szalai, Csordás (Mezőfi SE). 1 gólos: Németh II., Zsöl- lér, Ságodi II. (Jánoshalma), Kállai I., Ambrus (Kiskőrös), Magyar L., Tormási (KTE), Bella, Hajagos, Iványi, Sán- tha, Farkas (Kkfházi Vasas), Bartulov, Szabó, Házi (Baja), Zsákai II. Fábián, Pintér, Kulcsár (Mezőfi SE) A legjobb góllövőkből összeállított csatársor: Bartek (11), Boruzs (14), Bánhidi (13), Vén II. (15), Fenyvesi (12). összesen tehát 65 góllal fejezték be a bajnokságot. A második sor: Gerber (8) , Mányoki (10), Kemény (10), Maráczi (7), Balatoni (9) . Érdekes megnézni, hogy az év válogatottjának tagjai hány gólt lőttek: Majzlinger (-—), — Tormási (1), Sahin (5), Márity (—), Dobó (5), Szlovák II. (5), Ádám I. (4), Szlovák I. (—), Vén II. (15), Maráczi (7), Fenyvesi (12). Összesen 54. Ez is mutatja, hogy nem mindig a legjobb góllövők a legjobb játékosok. . . . A legkevesebb gólt Majzlinger, a Bajai Vasas MTE kapusa kapta. Mindössze 22-őt. Ez az eredmény országos viszonylatban sem rossz. Ennél kevesebbet az NB Ill-ban csak négy csapat, a Pét 19, Körmend 20, a Békéscsabai VTSK 21, és a Törekvés (20), kapott, s s közülük 3 feljutott az NB II-be, a Pét pedig második. Pontosan ugyanennyi gólt kapott még a Győri Elektromos és a Hajdúböszörmény. Mindkettő feljutott az NB II-be. A bajaiaknak tehát a statisztika szerint a góllövésben kell javulniok, mert ezen a téren a 27 góljukkal már a megyénkben is a leggyengébbek. Ha ez sikerül, akkor jöhet az NB II. A csapataink közül a legtöbb gólt (59) a KTE rúgta. A Kiskőrös 44, Jánoshalma 42, Mezőfi SE 40, Kiskunfélegyházi Vasas 34 és Bajai Vasas MTE 27 a további sorrend. Még egy érdekes számadat. Kiskunfélegyházán 13, a Mezőfi SE-nél 12, Jánoshalmán 12, a KTE- nél és Kiskőrösön 10 —10, Baján 9 játékos osztozik a gólokon. Szabó Zoltán NB ra. délkeleti csoport VÉGEREDMÉNYE 1. B. VTSK 30 17 7 6 65-21 41 2. KTE 30 16 4 1 0 59-34 36 3. Mezőfi 30 14 5 11 40-29 33 4. sarkad 30 14 5 11 43-39 33 5. Gyoma 30 11 11 8 31-30 33 6. Kkíh. 30 12 8 10 34-35 32 7. Szentes 30 9 14 7 34-36 32 8. Csongrád 30 12 7 11 48-34 31 9. B. MÁV 30 10 11 9 35-32 31 10. Makó 30 11 7 12 27-40 29 11. B. Agyag. 30 10 8 12 39-40 23 12. Hódgép 30 11 6 13 33-43 28 13. SZ. AK 30 7 13 10 35-35 27 14. T.-földvár 30 12 3 15 34-45 27 15. Szalvai 30 8 5 17 29-62 21 16. M.-kovh. 30 6 6 18 30-G6 18 Megjegyzés: Tiszaföldvár. mint a legjobb 14. helyezett, bentmaradt az NB IH-ban. Hatvankét gól az utolsó fordulóban Bajnokverés Kerekegyházán ÉSZAKI CSOPORT Kerekegyháza— Kecskeméti Szolgáltató 4:3 (1:2) Kerekegyháza, 200 néző, vezette: Baán. Tét nélküli mérkőzésen jó játék alakult ki. Góllövők: Gogolák 4, illetve Domokos 3 (mindhármat 11-esből). Jók: Horváth, Reibli, Mozsár, illetve Domokos, Sallai, Franczkó, Pavlovits. Ifjúsági eredmény: 1:1. Kiskunfélegyházi Vörös Csillag— Helvécia 1:0 (1:0) Helvécia, 100 néző, vezette: Fekete. Az első félidő 16. percében Bense góljával nyerte a mérkőzést a Vörös Csillag. 1:0. Az 50. percben a helvéciai csapat egyenlíthetett volna, de Pongrácz a megítélt 11-est kapu mellé lőtte. Jók: Németh, illetve Németh F„ Pintér. Ifjúsági eredmény: 1:1. Dunavecsc—Szánk 5:1 (2:0) Szánk. 100 néző, vezette: Horváth J. A szanki csapat gyenge játékát a sok kihagyott gólhelyzet is jelezte. A vendégcsapat ötletesen, magabiztosan játszott, ,és megérdemelten nyert. Góllövők: Bíró 2, Bújdosó, Balog I., Szimonidesz, illetve Papp I. Jók: Kovács, Pandúr, Bújdosó illetve Papp I., Papp II. Ifjúsági eredmény: 1:1. Hetényegyháza—Solt 3:2 (2:0) Hetényegyháza, 200 néző, vezette: Kávai. A mérkőzés órási iramú volt, mindkét fél a győzelemre törekedett. A hetény- egyházi csapat az első félidőben eredményesebb volt. A 26. percben Légit (Solt) a játékvezető kiállította. Szünet után is a Hetényegyháza támadott többet, de Sipka a megítélt 11-est kapu mellé lőtte. Góllövők: Rózsa, Sipka, Varga, illetve Horváth, Hantos. Jók: Pólyák, Sipka, Ágoston, illetve Dudás. Horváth, Németh. Ifjúsági eredmény: 2:1 a Hetényehgyáza javára. Kecskeméti MÁV— Kiskunfélegyházi Reménység 3:2 (1:1) Kecskemét, 100 néző, vezette: Bélák. Közepes iramú mérkőzésen a kecskemétiek sok gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. A 10. percben ö. Kovács volt eredményes. 1:0. A 35. percben Novák egyenlített. 1:1. Az 50. percben Kovács II. megsze1. m. kér. 30 2. D.újv. É. 30 3. J.halma 30 4. MOM 30 5. G.-Villany :;u 6. Paks 30 7. Baja M 8. ÉGSZÖV 30 9. Vecsós 30 10. Apr. 4. 30 11. Kiskőrös 30 12. Ercsi 90 13. TFSE 30 14. MA VAUT 30 15. Elektr. 30 16. D.újv. P. 30 5 3 65-24 49 8 3 61-35 46 13 5 42-30 37 7 9 56-41 35 8 9 47-36 34 7 10 54-51 33 12 8 27-22 32 7 11 30-36 31 6 12 39-39 30 7 12 44-36 29 7 14 44-53 25 8 8 14 37-49 24 9 4 17 41-52 22 j 4 11 15 25-51 19] 6 7 17 26-51 19 I 5 5 20 27-59 151 NB ra. KÖZÉPCSOPORT 22 19 12 14 13 13 10 12 12 11 9 rezte a MÁy-nak a vezetést. 2:1. A 80. nercben Kávai révén ér el gólt a MÁV. 3:1. A 85. percben Krato- fill szépített. 3:2. Jók: Kara, Kávai, Major, illetve Kratofil, Rácz, Novák. Ifjúsági eredmény: 0:0. Apostag—Klapka SE 4:0 (2:0) Izsák, 100 néző, vezette: Navratil. Alacsony színvonalú mérkőzésen ilyen arányban is megérdemelten nyert a lelkesen játszó apostagi csapat. Góllövők: Andriska 2, Komáromi, Király. Jók: Király, Andriska, illetve Mihala, Tamási, Terecskei. Ifjúsági eredmény: 5:3 a Klapka SE javára. Kecskeméti Dózsa n.— Kunszentmiklósi VÁV Vasas 3:2 (2:1) Ifjúsági eredmény: 3:3. DÉLI CSOPORT Fájsz—Miske 6:0 (2:0) Miske, 400 néző, vezette: Kalmár. Kellemes időben sportszerű mérkőzést láthatott a közönség. A fajszi csapat biztosan győzött. A miskei játékosok ritkán veszélyeztették a kaput. Góllövők: Gombkötő, Krajczer 2—2, Ádám, Varga. Jók: Krajczer. Gombkötő, Varga, Markó. Ifjúsági eredmény: 2:1 Fájsz javára. Kisszállás—Bátya 2:1 (2:1) Kisszállás. 150 néző, vezette: Papp. A mérkőzés jó iramú volt A 10. percben Csincsák szerzett vezetést a kisszál- lásiaknak. 1:0. A 14. percben ismét Csincsák talált a hálóba. 2:0. A 25. percben Jelencsics szépített. 2:1. Jók: Csincsák. Novák, Mák, illetve Jelencsics, Ruzsinkó, Szabari _ Ifjúsági eredmény: 3:2 Kisszállás javára. Mélykút— Kiskunhalasi Spartacus 3:1 (1:1) Kiskunhalas. 300 néző, vezette: Balassa. Jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. Először a Spartacus jutott vezetéshez Doszkovics góljával, majd Kovács révén egyenlítettek a mélykútiak. 1:1. Kiegyenlített első félidő után Kovács szerzett vezetést, majd Kárász révén növelte előnyét a mélykúti együttes. 3:1. Jók: Kovács, Bényi, illetve Doszkocs, Tóth. Szőke. Ifjúsági eredmény: 3:0 Mélykút javára. Bácsbokod— Kiskunhalasi MÄV 5:1 (1:1) Bácsbokod. 200 néző, vezette: Illés. Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat és mezőnyfölényt harcolt ki. Meglepetésre a 18. percben a MÁV szerzett vezetést Kovács góljával. 0:1. A 35. percben szabálytalankodtak a bácsbokodi védkők a büntető területen belül. A megítélt 11-est Mészáros értékesítette. 1:1. Az 50. percben Kiing ért el gólt, majd 5 perccel később Mészáros j talált a hálóba. 3:1. A 70. | percben Juhász kezezése, miatt ismét büntetőt ítélt a játékvezető. A 11-est Mészáros rúgta a kapuba. 4:1. A 83. percben Kollár állította be az 5:l-es végeredményt. Jók: Bátyity, TetGólok... A megyei n. osztályú labdarúgó-bajnokság 28., utolsó fordulójában 62 gól esett. Az Északi csoportban 33, míg a Déliben 29 alkalommal voltak eredményesek a labdarúgók. Nyolc mérkőzésen a pályavi Irsztók nyertek, három találkozón megosztoztak a pontokon, míg , négy mérkőzésen a vendég- j együttesek bizonyultak jobbnak. ..,és góllövők ÉSZAKI CSOPORT: 34 gólos: Bérezés (Kszmiklós). 31 gólos: Domokos (K. Szolgáltató). 24 gólos: Kratofil (Kkfh. Reménység), Papp II. (Szánk). 22 gólos: Karácsonyi (K. MÁV). 21 gólos: Obomyák (Solt). 20 gólos: Bense (Kkfh. Vörös Cs.). 19 gólos: Szappanos (Kerekegyháza). 18 gólos: Gogolák (Kerekegyháza). 17 gólos: Márkli (Klapka SE), Fábián (Hetényegyháza). 16 gólos: Patai (Kun- szentmiklós). 14 gólos: Szélest (Kerekegyháza). 13 gólos: Varga (Helvécia). 12 gólos: Mayer (Dunavecse), Franczkó (K. Szolgáltató), Tormási (K. MÁV). 11 gólos: Kovács (K. MÁV), Bíró (Dunavecse). 9 gólos: Kulman (Hetényegyháza), Erdős, Kiss (Kszmiklós). DÉLI CSOPORT: 31 gólos: Mészáros (Bácsbokod). 28 gólos: Tilske (Érsekcsanád). 24 gólos: Gombkötő (Fájsz). 23 gólos: Krajczer (Fájsz), Kiing (Bácsbokod), 18 gólos: Ferkó (Kelebia). 16 gólos: Csizmadia (Kkh. MÁV), Geiger (Érsekcsanád), Petrecz H. (Miske). 15 gólos: Jakubács (Császártöltés). 14 gólos: Czobor, Schwartz (Csávoíy), Kollár (Fájsz), Juhász (Kinizsi SE). 13 gólos: Jakab (Gara), 12 gólos: Sárkány (Kkh. Spart.), Kovács H. (Kelebia), Szabó (Gara). 11 gólos: Hujbert (Kinizsi SE), Kovács (Mélykút), Fehér (Kkh. Spart.). 10 gólos: Csincsák, Nagy (Kisszállás), Salamon (Gara). a gólos: Simity (Csávoly), Lengyel (Kkh. MÁV), Varga (Mélykút), Keszeics (Kinizsi SE). tinger. Kiing, illetve Juhász, Kovács. Ifjúsági eredmény: 6:2 Bácsbokod javára. Császártöltés—Kelebia 0:0 Császártöltés. 100 néző, vezette: Simovics. Változatos iramú mérkőzésen sok helyzetet hagytak kihasználatlanul a csapatok. Az eredmény megfelelt a játék képének. Kinizsi SE—Gara 1:1 (1:1) Baja, 100 néző, vezette: Almási. Izgalmas küzdelmet hozott a két csapat találkozója. Mindkét oldalon sok Helyzetet hagytak ki a csatárok. Góllövők: Juhász, illetve Salamon. Jók: Keszeics. Juhász, illetve Salamon. Ifjúsági eredmény 3:1 a BVMTE javára. Csávoly—Érsekcsanád 5:1 (2:1) Csávoly, 200 néző, vezette: Rónai. A 17. percben Marinké | ért el gólt. 0:1. A 25. percben Schwartz egyenlített. ' 1:1. A 30. percben Keszi ta- j Iáit a hálóba szabadrúgás- ; ból. 2:1. Az 55. percben Szekulity növelte a csávó- : l.yiak előnyét. 11-esből. 3:1. A 71. percben . Czombcs ] lőtt gólt. 4:1. Három perccel később Mándity állította be az 5:l-es végeredményt. Jók: Mándity, Keszi, illetve Gyugel, Ma- rinkó. Ifjúsági eredmény: 6:2 Érsekcsanád javára. Katymár— Kiskunhalasi MEDOSZ II. 1:1 (1:1) Ifjúsági eredmény: 6:5 a Kiskunhalasi MEDOSZ javara. Megyeválogatott Északi csoport: Kara (Kecskeméti MÁV) — Pintér (Kkfh. V. Cs.), Horvath (Kerekegyháza), Pandúr (Dunavecse) — Sipka (He- lényegyh.), Sallai (Kméti Szolgáltató) — Kávai (Kméti MÁV), Gogolák (Kerekegyháza), Németh (Kkfh. V. Cs.), Kratofill (Kkfh. Reménység), Domokos (K. Szolgáltató). Déli csoport: Doszkocs (Kkh. Spartacus) — Mák (Kisszállás), Bátyity (Bácsbokod), Kovács (Mélykút) — Ruzsinkó (Bátya), Varga (Fájsz) — Szőke (Kkh. Spart.), Gombkötő (Fájsz), Kiing (Bácsbokod), Krajczer (Fájsz), Keszeics (Kinizsi SE). Tudósítóink Északi csoport: Martonosi József (Hetényegyháza), Kovács Endre (Dunavecse), Kovács István (Kerekegyháza), Horváth Károly (Izsák), Balanyi Miklós (Kecskemét), Merényi Béla (Kecskemét). Déli csoport: Hajzer János (Császártöltés), Maros Vince (Kisszállás), Szalai László (Kiskunhalas), Nagy József (Miske), Pálfia Mihály (Csávoly), Kolozs Elek (Bácsbokod), Pán- csity István (Katymár). A MEGYEI n. OSZTÁLYÚ LABDARÜGÖ-BAJNOKSÄG Állasa ÉSZAKI CSOPORT 1. K. Szóig. 28 19 2. Kkfh. V. 28 18 3. Kszmikl. 28 16 4. Kereke. 28 15 5. K. MÁV 28 12 6. Kecel 28 12 7. Szánk 28 13 8. K. Rém. 28 12 9. Solt 28 11 10. Klapka 28 10 11. Dunavecse 28 li 12. Helvécia 28 10 13. Hetény. 28 10 14. Apostag 28 5 15. Kiskör.* 28 3 4 5 78-34 42 4 6 61-35 40 7 5 86-41 39 6 7 65-4)6 36 7 9 59-49 31 5 11 46-45 29 2 13 57-62 28 2 14 55-54 26 4 13 49-64 26 6 12 45-61 26 3 14 49-52 25 5 13 37-58 25 4 14 42-60 24 5 18 30-76 15 2 23 12-34 8 K. Dózsa n. 30 26 2 2 176-28 54 Megjegyzés: A *-gal megjelölt csapat a bajnokságból visz- szalépett. DÉLI CSOPORT 1. Fájsz 28 19 3 6 86-25 41 2. Bácsbok. 28 18 3 7 77-41 39 3. Kh. MÁV 28 15 5 8 70-38 35 4. Csávoly 28 15 5 8 73-58 34 5. Gara 28 14 6 8 63-37 35 6. Kelebia 28 12 8 8 50-51 32 7. Császárt. 28 11 7 10 47-47 29 8. Katymár 23 8 11 9 33-39 21 9. Érsekcs. 28 10 5 13 69-67 21 10. Kinizsi 28 8 8 12 55-54 2f 11. Mélykút 28 9 4 13 43-55 2* 12. Bátya 28 8 6 14 38-7-6 22 13. Kisszállás 23 7 6 15 38-55 2C 14. Kh. Sp. 28 6 8 14 28-58 2t 15. Miisk e* 28 7 1 20 44-113 IS Kh. ME. II. 30 16 8 6 G8-40~IC Megjegyzés: A *-gal megje’ölt csap:, t tói két büntetőpont lev ylivü.