Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-04 / 130. szám
1971, Június 4, vasárnap 5. oldal Sikeres vállalkozás Napi ezer forint megtakarítást jelent a csomagolásban a műanyagpalackok használata. Olcsóbbak ugyanis, mint a poharak. A flakonok töltésére ötletes gépet szerkesztettek, amely automatikusan zár is. Képünkön Rahnecz Istvánné a tejüzem vezetője és Takács Istvánné kipróbálják a termelőszövetkezet műhelyében készült berendezést. A termelőszövetkezet termékeit keresik a vevők. A feldolgozó üzemben előállított teifel és túró kiváló Három évvel ezelőtt —a megye mezőgazdasági üzemei közül elsőként —kezdte meg a tejfeldolgozást a tassi Petőfi Termelőszövetkezet. A tehenészet veszteségeit ily módon akarták ellensúlyozni. A vállalkozás sikerrel járt. Egy liter tej feldolgozása során elért tiszta nyereség 60 fillér körül van. A költségeket és a bevételeket állandóan szemmel tartják. Ez év első három hónapjában több mint negyedmillió liter tejet dol- go-^-'c fel, a nyereség meg- Y i a 150 ezer forintot. F . aetőségek megteremtései elérték azt is, hogy 1 er tej önköltsége nem •észen 3 forint lett. ja, miként lehet egy ágazat veszteségét megszüntetni. Érthető ezek után az is, hogy a felnövekvő új nemzedék egy része a közösben keresi a boldogulást. A teminőségű. Az sem közömbös, hogy a melléktermék, a savó jól hasznosítható a sertéstenyésztésben. Értékes takarmány és felhasználásával sikerült ebben az ágazatban is csökkenteni a költségeket. Mintegy 600 sertést hizlalnak évente. A Petőfi Termelőszövetkezet példája jól bizonyítA friss termékeket naponta szállítják az üzletekbe. A tejfel műanyag ládákba kerül, innen pedig a hűtőbe, amíg nem jön érte a teherautó. Vörös Ferencné [ és Becker Tiborné szállításra készítik elő az árut. (Tóth Sándor felvételei.) Aranylakodalom Händel Győzelmi kórusa szól a házasságkötő teremben. Jönnek a felnőtt gyerekek, az unokák, a dédunokák, hogy megünnepeljék Piroska Gergely és Só- ti Erzsébet diadalát a nehéz ötven év fölött. Minden szék, minden állóhely megtelik. * * » — Annak idején az egyik sógoromnak az apja kinn lakott Kisfáiban. Ott dolgozott, mint gulyás. Azt mondja énneköm: Hallod-e fiacskám, kommendálnék én neköd egy lányt”. Hol, merre, mondom, Sándor bátyám? ..Hát Kisfáiba” — azt mondja. „Mikor néznéd meg”” Hát. Sándor bátyám, azt már igazán nem tudom. Huszonnégy éves voltam, legényembör, árvagyerök. De aztán víz- körösztkor elkértem az egyik ismerősöm lovas fo- gatját, aztán avval kimön- tem. — Az én apán ott lakott Kisfáiban. szőlőkapás is volt. Éppen kinn voltunk a szőlőben. Azt mondja Sándor bácsi, hoau ..örzsike. nem volna kedve férjhöz menni?” Hát, mondom, ha akadna olyan, aki megfelelne ... Kommendálok én magának egy fiatalembert.” Jól van, jöjjenek ki. Következő vasárnap ki is jöttek kocsival. * * * * * Megilletődötten, össze- szokottan ül egymás mellett a házaspár. Fél évszázad alatt a mozdulataik is hasonlóakká váltak. Megszólal a Himnusz, feláll mindenki. A zene közben kicsi, karon ülő gyerekek „beszélgetnek”. Az egyetlen hang, ami nem idegen a fülnek ilyenkor. — Ünnepélyesen kijelentjük, hogy az ezelőtt ötven évvel elhangzott „igen”-t megismételjük és azt aláírásunkkal meg is erősítjük. * * * — Elég az hozzá, hogy neköm mögtetszött a kislány. Ügy mondom, ahogy volt. „No, ha mögtetszött, akkor majd ki tetszik jönni még” — azt mondták. De aztán tüdőgyulladásba estem, egy egész hónapig ki se tudtam, menni* — Mögbeszéltük, mikor lesz az esküvő. Májusban. De akkor nagyon kevesen voltak az esküvőnkön. A két násznagy, apósom, anyósom — mert én árva gyerök voltam. Az egyik bátyám segített ki, nála ebédeltünk. Szombaton esküdtünk, akkor is így esett. Ebéd után möntünk haza, az Ürgésbe. Így hívták akkor a Kossá István sétányt. * * * „A békés pihenés napsugaras időszaka következik” — hallom az ünnepi beszédet. Iskolásgyerekek, unokák köszöntik nagyszülei- ket verssel és virággal. A Hosszú utcai úttörők énekelnek. * * * — Ezt a házat a magunk erejéből építettük. Nehéz volt. Jöttek a gyerekek egymás titán. Éjszaka éjjeliőr voltam, nappal alkalmi munkás. Így neveltük föl a gyerekeket. 48-ban elmentem a magasépítökhöz dolgozni, aztán a TÜZÉP- nél voltam öt esztendeig. Onnan mentem nyugdíjba, hatvanéves koromban. Hétszázötven forint nyugdíjat kapok a feleségemmel együtt. Lakodalmi sátor áll az udvaron; cgyiUt van af Műkertvárosi göröngyök I. Ezerkétszáz család városrésze István király körút —ezt a nevet viseli a nyílegyenes utca, amely előbb- utóbb valóban a körút részét képezi majd, s amelynek végét nem is olyan túl régen még nem lehetett belátni. Nem a távolság, az utca hossza miatt, hanem mert lefelé vitt, elveszett a lapályban. Akik csinálták a megmondhatói, mennyi földet kellett megmozgatni a szintbehozásához. A lényeg, hogy a félkészakcióban épült, háromszintes testvérházak sora szegélyezi mindkét oldalról. S a városrész elnevezése sem Méheslapos már, hanem Műkertváros. 1975 végéig 1300 lakást magában foglaló lakótelep építése fejeződik itt be. Több mint ötszáz — 88 százalékban munkás — család máris birtokon belül van. Nyolcvan lakás építése napjainkban is folyik a telepen, s talán csak hetek kérdése, hogy további 174 kivitelezése is megkezdődik, majd két ütemben folytatódik az úgynevezett félkészakciós építkezés. S ugyanitt, nyugtató hírként a műkertvárosiaknak hadd említsük meg: még az idén elkezdődik a 75 személyes óvoda, és a 420 négyzetméter alapterületű ABC-áru- ház építése is. Mindezek önmagukért beszélő tények. Bizonyságai a népfront szervezésében indult félkészakció életrevalóságának, sikerének, mert bárhogy is nézzük, jó párszáz család lakásgondja oldódott meg itt, tulajdonképpen néhány esztendő leforgása alatt. S ha ezúttal mégis — mint ahogyan a cím is jelzi — a műkertvárosi göröngyökről írunk, nem utolsósorban azért tesszük, mert az akció úttörőinek vannak és 1975-ig lesznek még követői. És azt szeretnénk, ha legalább a számukra kikerülhetővé válnának azok a keserves gondok, amelyekről egyetlen épület lakóinak példája nyomán szólunk. Csalit, buckák, mocsár A eligazodás még nem könnyű itt. A házakat inkább jelükről, mintsem számozásuk szerint ismerik a környékbeliek. Egy ideiglenes kartontáblácska azonban jelzi: a célunknál vagyunk. Hasztalan azonban a csengetés Bakonyi Edéék emeleti lakásába, hogy panaszukról, s a ház 12 lakójának panaszáról a helyszínen meggyőződjünk. Nem tudunk bejutni, nincsenek otthon. A kora délutáni órákban néptelen az egész épületrész. Talán majd a szomszédos lépcső- házban, ahová az udvari kijáraton igyekszünk. Az elénk tárulkozó látvány meghökkentő. Ellentétben a viszonylag rendezett utcai fronttal, itt magasra nőtt a csalit, földbuckák magasodnak és mocsár bűzlik. Legalább is a mocsárra emlékeztet a nem egy helyen fedetlen, a ház szennyvizét gyűjtő gödör. Mi lesz itt a nyáron? A másik lépcsőházban több a szerencsénk. Alighogy bebocsátást nyerünk az egyik földszinti lakásba, a szőke, kék szemű fiatal- asszonyból csak úgy árad a panasz. Menekülni vagy maradni? — Tisztára idegroncs vagyok a férjemmel együtt, úgy kikészített bennünket ez az építkezés! El kéne mennem dolgozni, de hová mehetek ilyen állapotban? Még ha el is tudnám helyezni a kisfiámat... Mert ünneplő család. Kinn és bent apró gyerekek nyüzsögnek. A postás dísztáviratokat hoz: „Aranylakodalmatok alkalmából gratulálok és jó egészséget kívánok: Mariska néni". „Sok boldogságot kíván a Juhász család.” * * * — A legidősebb fiunk Pesten építészmérnök. Tizenöt gyerek volt, belőlük kettő meghalt, még kicsi korában. A többi idehaza él, dolgozik. Van közöttük villanyszerelő, kőműves, anyagraktáros, háztartásbeli — mindegyik megtalálta a helyét. Egyről nem tudjuk csak, hogy mi van vele. Kint él Kanadában, de már két éve nem írt levelet se. — A család tervezte el, hogy legyen aranylakodalom. Azt mondták: fölneveltük őket, meg kell ünnepelni az évfordulót. Én egy kicsit elleneztem eleinte, mert nincs rendben az egészségem, de most szerencsére, jól érzem magam. öregszik az ember. Könnyen fárad. Most még kimegyek, eléneklek egy nótát, aztán megyek lefeküdni. Pihenni kell. Lakatos Átülő se rendes élelem, se ruha. A férjemnek egyetlen öltönye van, az is elnyűtt... És szinte nincs nap, hogy ne jönne újabb és újabb fizetnivaló. A villanyszámla legutóbb 500 forint volt két hónapra, lakásonként. Hát nem képtelenség? Akinek van kitől kölcsönkérnie, az még csak valahogy... De akinek nincs? Tartozunk a villanyszerelőnek, a tsz meg már kötbérez bennünket, mert a hitelünket zárolta az OTP, nem bírtunk fizetni. Így most már 80 helyett a 96 ezernél tartunk a ház bepucolásáért. És akkor jön a legújabb: miért kell a tizenkét lakónak 160 ezret fizetnie a jövendő csatornázásért? A telket köz- művesítetten kaptuk! Kilencvennégy és fél ezer forintot fizettünk érte. Aki csak teheti, szeretné eladni a lakást, menekülni innen! Katona Pálné elkísér bennünket Husztik Zoltá- nék második emeleti lakásába. A fiatalasszony egyéves körüli kislányával van otthon, gyermekgondozási segélyen. A lakásuk szépen berendezett, kiegyensúlyozottságot. nyugalmat áraszt. De csak amíg a háziasszony meg nem szólal: — Ha nincs az anyósom, aki varrónő, már megőrültünk volna! De eddig valahogy még ki tudott segíteni bennünket. Szegény mindig felpakolva jön, sokszor még az ételt is ő hozza ... Mi, itt a házban csak egyet tudunk: jön az elnökünk, vagy a titkárnő és mondja: gyerekek, megint fizetni kell. Akik ebben a házban vagyunk, szinte valameny- nyiünk férje az építőipari vállalatnál dolgozik. Az enyém esztergályos, 2400-at keres. Meg az én gondozási segélyem. Mire elég ez? El kellene mennem dolgozni! — sóhajt egy nagvot, s közben Katonáné veszi át a szót: Pénz, pénz, pénz — Ha valamelyik lakásban veszekedés van, márpedig van, minden családnál, az a pénz miatt... De nem is érti az ember: ha valaki két nappal később fizeti be a hiteltörlesztés 565 forintos részletét — mert a telekért járó összeg már decemberben letelt —, rögtön büntet az OTP. Miatta viszont súlyos ezresekkel kötbéreznek bentiünket. Állítólag azért zárolták a hitelünket, mert nincs lakhatási engedélyünk és a melléképületre is csak szóbeli építési engedély van. Ha pedig megkapjuk a lakhatásit, megint 600 forint a fizetnivaló ... Csak a lakásra eddig kifizetett pénzt véve alapul, eddig benne van 80 ezer forintunkba. És akkor hol van még az a tömérdek saját munka, meg a baráti segítség honorálása stb? — Férjünk szabadsága az utolsó szálig ráment az építkezésre. No, meg a munkaidő után is minden perc — kapcsolódik ismét Husztikné. — Mindent, amit csak lehetett, a magunk erejéből csináltunk. Még a földszinti szegény, szívbeteg asszonyka is maga rakta le a parkettát. És mennyi mindent segített nekünk az építőipari vállalat! A hétvégeken minden gépet kölcsönadott. Ha meggondolom, mennyit kellett volna ezért fizetni __ É s mégis, még mindig a pénz, a pénz ... Hiába volt hitelünk a derítőre, csatorna lesz helyette, persze sokkal többért, a mi zsebünkre. Rettegnünk kell, ha kijön a KÖJÁL, mert a gödrökért is minket büntetnek meg. Nem is állapot ez, tavaly vérhasmegbete- gedés is előfordult... Szóval, van itt baj. tömérdek. És az sem egy utolsó probléma, hogy ha elmegyünk a lakásszövetkezeti gyűlésre, olyan magas szinten tárgyalják a dolgainkat, hogy nem lehet megérteni... Talán a mi közösségünk ügveinek tényleg áldozatos intézője, Borsos János mindezt még világosabban el tudná mondani — indítványozza végül Husztik Zoltánná. Lám, a formálódó munkáslakótelep eevetlen házában felvetődő gondok milyen kusza szövevényt alkotnak. Kibogozásukhoz néhánv illetékes véleményének meghallgatása hátra van móg. a folytatás tehát következik, Perny Irén (Következik: Vélemények és ellenvélemény ckj henészetben 30 év alatt van az átlagéletkor. Az újonnan belépettek éveinek száma nem éri el a húszat. A fiatalok megtalálják számításukat.
