Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-25 / 148. szám

Rabindranath Tagore: Virágiskola Mikor viharfelhők morajlanak az égen, és leszakad a júniusi- i.ső, nyirkos keleti szél kószál a pusztán, és veszetten dudál a bambuszok felett, akkor hirtelen — honnan, honnan nem? — egy csa­pat virág jön, és vad örömmel táncol a zöld gyepen. Anyám, én azt hiszem, a virágok iskolába járnak lenn a földben A tanterem ajtaja zárva van, és aki korábban akar kimenni játszani, a tanító a sarokba kergeti. Mikor leszakad a júniusi eső, szünidőt kapnak. Az ágak összecsapnak az erdőben, levelek suhognak a vad szélben, mennydörgő felhők tapsolnak óriás ke­zükkel, és a virággyerekek rózsaszín, sárga és fehér ruhában kirohannak. Anyám, én azt hiszem, ott van az otthonuk valahol az égben, ahol a csillagok is laknak. Nem láttad, milyen mohón igyekeznek haza? Nem tudod, miért sietnek annyira? Sejtem, hogyne sejteném, ki után nyújtják ölelő kar­jukat: nekik is van anyjuk, mint ahogy az enyém te vagy. (Kopácsy Margit fordítása) Pálfi Gusztáv: A legutolsó vacsora A temesvári mezőn* Lőrinc azon vette észre magát, hogy térdel sere­gének a fele és hangos szóval imádkozik. Bősz szitokkal vágtatott végig a szárnyon. — Tevék vagytok? Vagy gyerekek? örüljetek in­kább, ti gyávák, hogy nem lesz meleg verekedni! De ha lefeküsztök itt sivata­gi teve módjára ... — Be­szélt, ordítozott, ami ép­pen a szájára jött. Egyszerre megmozdult .az ellenség, és fergeteg módjára zúdult rá Lőrinc seregére. Próbálta átölel­ni. A sorok meginogtak, de csakhamar rendbe jöt­tek megint, és próbálták megjavítani a hadirendet. De bizony nehezen sike­rült. Kémek, kenézek ki­áltozták, hogy aki eldobja fegyverét és átpártol, semmi bántódása nem lesz és keblére öleli megint az egyház. Sokan, igen sokan el­dobták a kaszát (nem ta­nulták meg, hogy csak addig ember az ember, míg van kezebeli), és nem harcoltak. Várták, hogy az úri nagy ígéret innen őket azonnal békességbe, nyugodalomba, s égbe emeli. De a sereg nagy része mégis megemberel­te magát, s hajrá, men­jünk csak neki... Megkezdődött az irgal­matlan harc. életre-ha- lálra. A jobbszárny is megin­dult, csak a közép nézte még egymást szemkilob- banásig. Amott a harco­sok is székelyek, itt csak a vezér maga székely ... de ez is magyar, az is magyar. Ez itt a lázadó jövendő, amely új orszá­got akar. Üj országot, új embereket, új szabadsá­got. Itt a hűséges öregje, Sala Domokosok, Éltető Ferencek, Baló Boldizsá­rok. Amott a nagyhírű fiatal hűtlenek: Bólyaiak, Bethlenek, Andrássyak. Hajrá hát vad irgalmat- lanság! Vesszen a szé­kely, pusztuljon a ma­gyar! Dózsa támadást vezé­nyelt. Egyszerre zúgott fel a sereg ajkán a Jézus Má­ria, és belérohant a szé­kely lovasságba. Pillana­tok alatt gazdátlan pari­pák nyargalásztak a gye­pen, kalimpáló kengye- . lekkel, s homályosult sze­mű parasztok vágódtak eL Erős volt a roham, de hiába. A rohamozok nem székelyek voltak. Csak ki tudja hány generációban senyvedő jobbágyok. Meg­tört a roham, mint a szél hogy megtörik a sziklán. Dózsa intézkedett, hogy jöjjön be a tartalék. Megint élére állt seregé­nek, s rohamra vezette. Leghűbb emberei voltak mellette. Sebő. Domokos, Baló Boldizsár. Az öreg­nek hullt a könnye, mint az eső, ennyi testvér lát­tán, de azért biztos kéz­zel vágta őket. Mind a ré­pát. Széjjelszórták a lovaso­kat! De egyszerre a vár fe­lől zenebona támad. Bá­thory rohant ki agyon­éhezett serege élén. Min­dent elsöprő rohammal jöttek, haladtak erre a csonttá aszalódott embe­rek. Mint megannyi el­szabadult halál. Zelk Zoltán: Ha otf­Ahol az útjuk megfutott szelek, ahol a hajléktalan árnyak, ahol a törött szárnyú záporok menedéket találnak, ahol egy asszony léptei alatt a fű nem hajlik, jég be nem szakad, ahol a perc az ágakon tollászkodva megül, már föl se rebben ha ott, ha ott, ha végül is a bekerített csendben. Pardi Anna: Randevú egy csokor virág menhelyén az arc leszállt a csend a torokban benn s megpróbálja kibetűzni egy gyorsan száguldó autó rendszámát még a karambol még a cserbenhagyás előtt Szembenézett egymással a két sereg. Egyik oldaloh a sok száz évek alatt kitermelődött nemesség, kipróbált fegy­verzettel. drága vértezet- tel, s olthatatlan gyűlö­lettel a parasztok iránt Másik oldalon a nyomor­ban született, emberi sors­ra áhítozó parasztság szo­rongatta egyetlen viga­szát, egyetlen bizodalmát, a kiegyenesített kaszát. Zápolya dögvészt, pusz­tulást hirdetett arra az esetre, ha elveszítik a ne­mesek a csatát. Jólétet, gondtalan életet, ha meg­nyerik. Dózsa pedig sza­badságot, emberi sorsot, ha a parasztok nyerik meg. Ott főpapok, püspö­kök aranyos palástban szórták az áldást, emltt a papok ruházata, imádsága azonos a népével, Me­lyiknek könyörgését hall­gatja meg az ég? Nehéz ezt előre megtudni. Dózsa úgy állította fel seregét, hogy Gecő vezet­te a jobbszárnyat, Lőrinc pedig a bálszárnyat. Ő maga a székely lovasok­ból szemben középén ma­radt. A tüzérség Ambrus ványai pap gyalogságával együtt tartalékban volt. A mező olyan volt, mint a forró katlan. A nap égetően sütött, sehol egy tenyérnyi felhő vagy szel- lönyi fuvallat Az embe­rekről dőlt a verejték. Pár ágyú maradt az ostromló seregnél csupán, néha küldtek a várba egy- egy golyót. Megreszketett a rekfcenő melegben az ágyúzás távoli füstje, s körös-körül fakósárgán forrt a láthatár. Egyszerre csodálatos va­lami történt: a nap ho­mályosul anélkül, hogy akár tenyérnyi kis felleg volna, s olyan színtelen, fakó lesz az ég. A meleg is egyszerre csökken. Olyasvalami volt az, mintha a világ behunyta volna félszemét Csak a felével néz. Messze, a tá­bor mögött kóbor kutyák vonítottak, ijesztően, fé­lelmesen. Eleinte csak némelyek tekintgettek az égre, de egyszerre letérdel egy ember és hányja magára a keresztet. Mintha te­mérdek lenne még a mar­kában. A szomszédja le­néz rá. aztán ő is térdre bukik. A feje lecsuklik. •Rés’d'St Szabó : A nafry temitl c'mfl, a konyvh't'n ÚJ kiásásban m-eJnlent mü­véből. A dSntö csa'a előtti S erce'i leírása is mut-tia a ;aadő s-ejénys^gel váUalt kőzbss'gát, az Író rsodilatos megjelenítő készségét, A S)ózsa-sz©bor alkotójánál — az elhivatottak jele —, ott volt már rajta Ceglé­den is! Ezért lett az én új ceglédi Dózsám koro­nás parasztvezér. — És a szobor paraszt- figurája? — Azt a tömeget szim­bolizálja, amellyel és amelyért Dózsa megvív­ta harcát. — Ezek szerint min­denki számára közérthe­tő kompozíció? Én ezt egy kicsit más­ként fogalmaznám. A szobrászatnak, mint min­den művészeti ágnak, sa­játos nyelve van. A szo­bor nyelve a bennem fel­halmozódott gondolatok­nak olyan tömörített, plasztikai képlete, amely alkalmas arra, hogy a szemlélő számára lefor­dítsa azokat a gondolato­kat, amelyek bennem Dó­zsával kapcsolatosak. Aki eddig csak, annyit tudott Dózsáról, hogy felkelt Végre elkészült a nagy mű. Cegléden, június 25- én, az országos Dózsa-ün- lepség keretében kerül ior leleplezésére. Alkotója Somogyi József, Kossuth- líjas szobrászművész. — Tudomásom szerint >z a második Dózsa-szob- ■a. — Igen. Az első, még 957-ben, szintén Cegléd­be került. — És felállítása óta •ok vihart kavart... — Tudom — mondja ryílt tekintettel, amely- jói a megbántottság ár­nyéka Is hiányzik. — El­zász azon a téren, ahová illították. Ez azonban lem az én hibám. Más- íová került, mint ahová in szántam. Ezért rém- ik kicsinek, a térbe ve­lőnek ez a régebbi alko- ás. — Nem okozott belső '.onfliktust az, hogy a fel- 'llitandó új szoborral ön- naga mond ítéletet a régi eleit? — Nem erről van szó. Ja sem tartom rossznak . másfél évtizede készl­ett Dózsa-szobromat. Ma 3 a sajátomnak vallom, örülök, hogy Kiskunfél gyházán megfelelő kör- .yezetbe kerül. — Mi a különbség aré- i és az új szobor között? — Nem csüpán a má­ét, hanem sok más is. A égi egy kicsit romanti- usabb figura, mint amit lost csináltam. Ez a ro- íantika elsősorban élet oromból és akkori mű- észi szándékaimból fa­ad t. Most sokkal szigo- úbban komponált, két- lakos szobrot készítet- :m, amely Dózsából meg gy parasztfiguráb'ól áll. . figurák magassága hó­im és fél méter. És gyanilven magas a tar- osi vörös márványbó észült talapzat is. — / híres ceglédi be- :éd Dózsáját formálta lég úi szobrában? — Nem. Mostani Dó ■ámban ott van az az-»Imi és történelmi ilíblet, amely mozgal- ához és történelmi sze :péhez az elmúlt évszá- idok alatt kapcsolódott, ennem nem csupán az ckori kereszteshadak, il tve parászttömegek fő ízérének alakja él, h?- ;m egy kicsit a paraszt rály is. Megégetésének ironája fenséges szim- ílummá változott ben- em. Ügy érzem, ez a jel parasztok vezére volt, azok ennyit értenek majd meg a szoborból. Akik azonban többet tudnak a korról, a parasztfelkelés gondolatáról, azok szá­mára a szobor is többet mond. — Nincs szándéka több Dózsa-szobrot készíteni? — Az ősszel, amikor felkértek, öt Dózsa-szo- bor kompozíció tervét ké­szítettem el. A lektorátus ebből négyet elfogadott. Akkor még úgy volt, hogy a lovas Dózsát készíteti el Ceglédnek. Közben vál­tozott a terv, de az a szándékom megmaradt, hogy a négy kivitelezhe­tő elképzelésből legalább hármat valóra váltok. A lovas Dózsát talán csak kicsiben, de a megkínzott Dózsát legalább két és fél méteresre tervezem. Bí­zom benne, hogy nem­csak szándék maród. P. P. Felvétel Somogyi József új Dózsa-szohráiól

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom