Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-20 / 143. szám
JOTÍ. Június 20, kedd 5. oldal Történet a toSómércéról Levelet kaptunk Császár- töltésről: Kedves szerkesztőség! Kérem, engedjék meg, hogy elmondjak egy történetet. Hiszem, hogy nemcsak számomra volt érdekes és tanulságos. Az egyik nyolcadik osztályos tanítványomat szakközépiskolai felvételire hívták be. Nem nagyon féltettem, mert úgy éreztem, „van annyi benne”, hogy a követelményeknek megfeleljen. Másnap kíváncsian érdeklődtem elért eredménye felől. — Ó, könnyű volt. Csak egyet nem tudtam. — Mit? — faggattam tovább. — Hogy mire használják a tolómércét. — No, mire? — kérdeztem rá tüstént, ahogyan mi pedagógusok szoktuk. — Nem tudom — vont vállat. — Nem is láttál még tolómércét? — Nem — hangzott a kurta válasz. — Hát az, amivel a modellezők is mérnek — igyekeztem segíteni. — Én nem vagyok modellező. Próbáltam megmagyarázni, elképzeltetni vele a „sublert”, de aztán jobbat találtam ki. — Ej, tudod mit? Gyere át a műhelybe, inkább megmutatom. Hogy milyen ügyetlenül fogta, forgatta a kezében és tologatta (két kézzel), már nem is részletezem. He nagyon elgondolkodtam a történeten. Később megtudtam, hogy nem vették fel, igaz ugyan, hngv nem a tolómérce miatt Későn érkezett az autóbusszal. addigra a matematikai feladatok megoldásán már túlestek a felvételizők, és így nem érhette el a szükséges pontszámot. Eddig a történet. Lehet, hogy csak azért kapott meg annyira, mert tanítványomról volt szó. De lehet, hogy azért is, mert az eset mögött valami más van. Modellezőim, már az első foglalkozásokon megtanultak tolómércével dolgozni. Valamennyien tized- milliméter pontossággal mérnek. A szakkörön ez természetes és alapvető követelmény. A más ismert méretű léceket újtól megmérik (a mérés kedvéért is), és ha van válogatási lehetőség, addig keresgélnek a kötegben, míg meg nem találják az egy-két tized- milliméternyi eltérések között a legmegfelelőbbet. (Később már a többi is jó!) És a tervrajz olvasása, használata! Ha valahol megtanulhatnak a gyerekek tervrajzot olvasni, és tervrajzról dolgozni, itt van rá alkalom. Kezdetben segítséggel, később pedig már teljesen önállóan képesek az előttük levő 1:1, 1:10 stb. méretarányú rajzok alapján modelleket elkészíteni. Így többször csupán az egyes technikai részletkérdésekben kell segítségükre lenni. Ezek nem megvetendő eredmények, ha meggondoljuk, hogy általános iskolásokról, falusi gyerekekről van szó. Ismeretes, hogy az ország egyes iskoláiban kísérletképpen bevezették a modellezés tanítását a gyakorlati foglalkozás keretében. A magam tapasztalatából is állíthatom, hogy a modellkészítés során nagyon sok olyan munkát végzünk el, ami a mezőgazdasági gyakorlati foglalkozáson, a téli műhelymunka keretében (méretezés, darabolás, csiszolás, szerelés, felületkezelés) szintén tantervi anyag. Egyébként az elért jó eredményekről már több alkalommal olvashattunk. (Legutóbb á Modellezés című lapban). Engem mindezeken felül a császártöltési iskolában szerzett szakkörvezetői gyakorlatom is arról győzött meg, hogy a modellezés igen sokoldalú ismeretet, ügyességet, jártasságot ad. Csakugyan alkalrnas arra, hogy alapnak tekintsük, s helyettesíthetjük vele a gyakorlati foglalkozás egyéb formáit. Mindenesetre kíváncsian várom a kísérletező oktatás tapasztalatainak összegezését és értékelését. A kedvező eredmények talán majd választ adnak a kérdésre véglegesen. Angeli Mátyás tanár A bajai múzeum új kiadványa A csávolyi iskolamúzeum avatásán a krónikák szerepéről beszélt Ortutay Gyula. Példaként — többek között — a hajdani szerzetesrendek házi történeteire hivatkozott. Az egyházi vonatkozású adatokon kívül, másutt ma már hozzáférhetetlen gazdasági, hely- és művelődéstörténeti feljegyzéseket tartalmaznak. Tanulmányozásuk érdemes vállalkozás. A bajai Türr István Múzeum új kiadványa mintha erre a buzdításra felelne. Az ottani ferencesek História Domusának kivonatos magyar fordítását közük. Természetesen a Néprajzi Intézet igazgatójának a tanácsa és e kiadvány megjelenése között csak látszólagos az összefüggés. Kosz- ta István már 1958-ban hozzáfogott a latin nyelvű írások fordításához. Kőhegyi Mihály is hosszabb ideje foglalkozik az érdekes feljegyzésekkel. A bajai múzeum szép sorozatának új füzete az ő szakértelmüket dicséri. Az eredeti História Do- mus elpusztult vagy lappang valahol. A két kutató a harmincas és a negyvenes években készített kivonatokból válogatott. Érdekesek az időjárás rendellenességeire, a közrend megsértésére vonatkozó adalékok. 1777-ben — például — annyira leapadt a Duna vize, hogy az emberek és állatok száraz lábbal át tudtak kelni rajta. Beszámoltak a szerzetesek a nagyvilág eseményeiről, természetesen világnézetüknek megfelelő tálalásban. Feltűnő izgatottsággal figyelték a „franciaországi változásokat”. Martinovicsról szó sem esik, noha ő éppen Baján tette le a szerzetesi fogadalmat. Szemléletesen rögzítették a bajai árvizek pusztításait, a rettenetes tűzvészeket. I. Ferenc király látogatását is megörökítették. Egyetértünk Kőhegyi Mihállyal, hogy az ilyen forráskiadványok megkönnyítik a város leendő monog- ráfusának a munkáját. Baja tanácsa a múzeum 19. kiadványának anyagi támogatásával ismét bizonyította, hogy segíti az életrevaló kulíuráüs törekvéseket. H. N. Főszereplő: a szakmunkás Az MSZMP Központi Bizottsága üléséről kiadott közleményben — többek közt — ezt olvashatjuk az egyes iskolatípusok fejlesztési irányainak kérdéséről: „A következő években legfontosabb feladat az általános iskolai oktatás fejlesztése ...” — Majd pár sorral odébb: „A szakmunkásképzés tartalmi fejlesztése, személyi és tárgyi ellátottságának javítása oktatásügyünk másik fő feladata. A szakmunkásképzés korszerűsítésére megindult munkálatokat gyorsítani kell." Azért idéztünk így „egymás mellett” a két iskolatípusra vonatkozó állásfoglalásról, hogy kidomborítsuk: a Központi Bizottság „másik fő feladatként” szabja meg a szakmunkás- képzés fejlesztését. A véletlen úgy hozta, hogy amikor a Központi Bizottság ülésén az állami oktatás helyzetéről és fejlesztéséről szóló jelentést vitatta, talán éppen azokban az órákban zajlott Kecskeméten a szakmunkásképzési ankét az Ipari Szakmunkásképző Intézetek megyei Igazgatóságán. Mint arról másnap hírt adtunk, a vállalatok vezetői, a munkaadók megyei képviseleti szervei, s a szakmunkásképző intézetek igazgatói tanácskoztak. A rendezvény, mondhatjuk, dialektikus „párja” volt az egy évvel ezelőtti ankét- nak, amelyen akkor „csak” az. intézetek szemszögéből foglalkoztak a szakmunkás- képzési reformtörvény megvalósulásának friss tapasztalataival. Most „az érem másik” — a tanulókat foglalkoztató gazdasági egységek oldaláról is vizsgálták a résztvevők a szakmunkásképzés megyei helyzetét. „Véletlent" említettünk, amikor a magas szintű pártszerv ülésének és a megyei ankét időpontjának egybeeséséről szóltunk. Senki sem gondol arra, hogy a két esemény súlyát vesse össze. Száz és ezer rendezvény folyt le azon a napon az országban. De mégis jólesik arra utalni, hogy egyrészt mennyire „életes”, tehát az egész társadalmat a „bőrén égető” kérdéskomplexumot tűzött napirendjére a Központi Bizottság, másrészt, hogy az ugyanennek a témának egy jelentős területével foglalkozó anké- ton milyen sok vonatkozásban összecsengtek a helyi, megyei tapasztalatok, következtetések az országos összegezéssel. Amit híven jelez a Munkaügyi Minisztérium jelen volt képviselőjének ilyen megállapítása: „Az itt elhangzottak sok mindenben megegyeznek az országos tapasztalatokkal.” A gazdasági élet általános fejlődésének egyik legfontosabb és egyre nagyobb jelentőségű tényezője a szakmunkás. Egyre növekszik az igény vele szemben. A sok új termék, eljárás, technológia stb. csak kvalifikált szakmunkás-nemzedékkel valósítható meg. Olyan szakemberekkel, akik nemcsak a „mai új”-hoz értenek, hanem megvan bennük a képesség a „holnapi, holnaputáni új” megteremtéséhez, az új követelményekhez való gyors igazodáshoz is. Hogy csak megyénkben mekkora horderejű kérdés ez: „Megyénk népességének jelenleg mintegy 78,2 százaléka fizikai és ezen belül 62,4 százalékos arányban szakképzetlen dolgozó” — hangzott el az ankéton. Az ifjúságra váró munkalehetőségek zöme tehát fizikai dolgozót igényel! Ennek a struktúrának alapvetően meghatározó szerepe van a szakmunkás- képzés fejlesztésében. Szülők, fiatalok számára tisztítja az előítéletekkel még jócskán terhes szemléletet. Annak a realitásnak a felismerését például: — a középfokú képzés kiterjesztésének reális útja nem egyedül az, hogy minden tanuló valamilyen középiskolában tanul tovább, hanem, hogy az ifjúság nagy része szakmunkástanuló lesz. Ehhez — legyünk tárgyilagosak — vonzóbbá, korszerűbbé is kell tenni a szakmunkásképzést. S mint ahogy a Központi Bizottság üléséről megjelent közlemény mondja, a korszerűsítésre megindult munkálatokat gyorsítani kell. Úgy véljük, hogy az immár hagyományossá ért legutóbbi megyei szakmunkásképzési ankét is — ezt a törekvést szolgálta. Ezt bizonyítani lesz alkalmunk lapunkban is. Tóth István Hangsúlyozunk vagy aláhúzunk? szalasztottak el. A részvénypakettek jelentős része KraUsz Simonnál, Sebesta Kolozsnál, Tetétleinél és néhány ügyfelénél volt. Chorinnak egymás után sikerült megszereznie egyes tételeket, de az Angol—Magyar Bank sem hagyta magát. A bank megbízásából az igazgatóságba küldték a bizalmi embereket: Fejérvári Imrét, Dobay Aurélt, Madarassy Beck Marcellt, akinek személye jelezte, hogy a Leszámítoló Bank is szimatot kapott. Chorin nagy cselt vetett, megszerezte magának a legfőbb embert. Mayer Ágoston dr.-t, aki többet ért, mint egy ötödik hadoszlop... * * * Szász elmélázott. Hagyta még egy darabig az öreg ügyvéd hangját a dobozból áradni, majd gyorsabb sebességre kapcsolva a készüléket, azt próbálgatta, mikor „jön be” Borkai Sándor, Mayer dr. valamikori műszaki titkárának a hangja. A saját kérdését el is hagyta szaladni a szalagon, s mindjárt a titkár jelenkezett: — Börtön ?... Kívülről persze, annak tűnt a Bauxit Tröszt épülete, szürke falaival, vasrácsos ablakaival, de belül nagyon lakályos volt, berendezése korszerű és kényelmes. Azon a délutánon, amire a szerkesztő úr kíváncsi, érkeztek meg a szolgák a Woningertől rendelt pezsgővel, konyakkal, Gundeltől hozták a szendvicseket, a hideg sülteket... Nagy nap volt! A főnököm, Mayer dr. elegáns, sötét ruhában, még délelőtt is igazított rajta a szabója... A vezérigazgató úr mindent személyesem ellenőrzött. Szabályos menetrendet íratott velem, ki mikor léphet be a tárgyalóterembe, honnan kínáljanak, ki hol ül. És semmivel sem volt elégedett. Néha az ablakhoz lépett.,i, — Nem jönnek, Borkai, nem jönnek! — vagy húszszor elismételte, és közben a díszzsebkendőjét húzogatta. Erre azért emlékszem, mert összegyűrte, és akkor meg azzal állt elő, hozassak másikat — Honnan ilyen gyorsan, méltóságos uram ?! Egészen bolond volt. — Vezérigazgató úr — súgtam neki bizalmasan, mert akkor én még afféle házi barátja voltam — a pontosság csak az alsóbb néposztályok szokása. Chorin úrtól mégsem lehet megkövetelni... — Ide figyeljen, Borkai! Itt, ebben a teremben ma összejön Magyarország tíz leggazdagabb embere, a pénz vezérkara ... Ha nem megy minden ... Abban a pillanatban megszólalt a tárgyalóterembe szerelt külön telefon. Bárány jelentkezett, a személyi titkára. Mayer méltóságos úr idegesen kapta fel a kagylót:... — Halló Bárány! Mit akar? Újságírók vannak itt? Jelen akarnak lenni a bauxit tröszt megalakulásánál, mert vége az RT-nek? ... Honnan szimatolták ezt meg Bárány?... Akinek eljár a szája, azt kirúgom!... Ki keres? Rajniss Ferenc? Az meg kicsoda? ... Menjen a pokolba... Hát még? ... Tetétle- ni? ... Hogy én csaltam ki a pakettjeit? Vén svihák... Küldje el... Neki már semmi keresnivalója, követel- nivalója nincs. Kifizette Tetétlenit, nem?... Nahát! Hogy én tízmilliót kerestem az ötletével?... Marha! Mindenki ezzel jön, én meg koldusbotra jutok... A vendégek érkezésére hagyta abba a vezérigazgató úr a dühöngést. A tárgyalás több órán keresztül folyt. Amikor a főnököm kilépett a párnázott ajtón és láttam mosolygós arcát, már tudtam, minden rendben van. Utasított eresszem be az újságírókat. (Folytatjuk) Hogy eldönthessük ezt a kérdést, a beszélt és az írott nyelvre kell gondolnunk. Az ősmagyar korban, vagyis a kereszténység felvételéig nem volt hosz- szabb szöveg lejegyzésére alkalmas írásunk. Később az írás ismerete annyira elterjedt, hogy a művelt embert ma már el sem tudjuk képzelni az írás ismerete nélkül. Ma már az írott szövegre való utalások megtalálhatók szókincsünkben, és nem is helytelenítjük őket, ha gondolataink pontosabb kifejezését és a könnyebb megértést segítik elő. Az írott szövegben fentebb, illetve alább határozószóval utalunk az előzőleg elmondottakra és a később elmondandóikra. (Pl. fentebb már említettük, erről alább még bővebben lesz szó.) Sokan helytelenítik, hogy a beszélt nyelvben is ezeket a határozószókat használjuk. Szerintük azt kellene mondani, hogy előbb már említettük, később még bővebben lesz szó valamiről. Pedig nem hibáztatjuk a fentebb és alább használatát, mivel ez már az írott szöveg hatása. Ha valaki szabadon előad, nem pedig felolvas, az természetesen használhatja az előbb, később utalásokat is. Az írásbeliség előtt csak hangsúlyozással lehetett valamit kiemelni. Természetesen ma is hangsúlyozzuk a beszédben a kiemelt részeket, de ma már az írott vagy nyomtatott szöveg fontos részét aláhúzással is kiemelhetjük. Ezért szoktak kiemelten beszélni valamiről (ilyenkor a kurzív, vastag betűs vagy ritkított szedésre gondolnak). Ma már az írott szöveg néha a beszélt nyelv rová- < sára is előtérbe kerül. Ez a kiejtésben is kifejezésre jut, a hangkép közelebb kerül az írásképhez. Ezért lesz a botja sokak kiejtésében bottya helyett bot-ja. Ezért nevezik sokan a hangot betűnek (pedig pl. az „r” leírva betű, kiejtve hang). Újabban sokat emlegetjük az írásjeleket. Amit régen mellékesen mondtunk, azt ma zárójelben jegyezzük meg. Idézőjelben akkor mondunk valamit, ha hangsúlyozni akarjuk, hogy az nem a mi véleményünk. Sokszor a sorok között olvasunk (vagyis az elhallgatott dolgokat is megértjük). Ha valamit befejezünk, azt mondjuk, hogy pontot tettünk a végére. Sőt ha valami nagyon nehezen vagy nagyon szépen fejeződik be, így közöljük: föltettük az i-re a pontot. Ha valami bizonytalan, a kérdőjelet emlegetjük. Könnyen megértjük az ilyen mondatot: „A növényápolási ütemezéseket olykor megkérdőjelezi az időjárás.” Ez is könnyen érthető: „Nagyon megkérdőjelezik az utógondozás hatását.” Vagyis nem bíznak eredményességében. Néha értelmetlen szerkezet vagy homályosság lesz használatának az eredménye. „Kérdőjelek a Magyar Cselgáncsszövetség pártatlanságában”. Ez furcsa kifejezése annak, hogy nem bíznak benne. Ez a cím pedig^ talánynak is feladható: „Kérdőjelek a terített asztalon.” A megfejtését nem tudom, mert csak a címet jegyeztem fel. Még van a kérdésről mondanivaló. Kiss István
