Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 118. szám
Tessék megkóstolni! n a PTta 1972. május 21, Pünkösd Napkelte: 4 ára. ] Napnyugta: 19 óra 22 per«C Holdkelte: 12 óra 45 pere. Holdnyugta: 0 óra 53 perc. Hangverseny Baján Hétfőn (22-én) este 7 órakor a bajai József Attila Művelődési Központ színháztermében lesz az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kamarazene- karának hangversenye. A műsorban Dowland, Johann Christian Bach, Johann Sebastian Bach és Händel művei szerepelnek. A hangversenyen fellép vendégként a Magyar Állami Operaház két hegedű- művésze, Bolberitz Tamás és Tóth Lajos. A kamara- zenekart Bolberitz Tamás vezényli. Várható időjárás: változóan felhős idő, szórványosan előforduló záporral, zivatarral. Mérsékelt, változó irányú, napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A nappali felmelegedés kissé erősödik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet: 20—25 fok között. m Figyelmetlenség, gyorshajtás Két halálos közúti baleset — A BÉKEHŐNAP keretében Madarason anyák- napjával egybekötött békenagygyűlést rendeztek. Szabó Imre, a járási párt- bizottság első titkára a világpolitika aggasztó eseményeiről beszélt. A résztvevők levélben tiltakoztak a vietnami agresszió kiterjesztése ellen. A nagygyűlésen műsort idtak az óvodások és az úttörők, fellépett az iskola fúvószenekara is. — MÁSODSZOR láthatták az elmúlt hetekben Hormay Tibor alkotásait a kecskemétiek. Érdeklődéssel fogadták akvarelljeit a Városi mozi látogatói. Értesültünk arról, hogy az érdekes tárlatot a közeljövőben a kalocsai járás több községében is bemutatják. SZ. I. Halált okozott a pénteki vihar A pénteki vihar emberéletet követelt Törökszent- miklóson. A heves szél az egyik fa ágát letörte, amely zuhanás közben elszakította az alatta húzódó villanyvezetéket. A leesett faágon galambfészek volt, amelyet Farkas Gábor 9 éves iskolai tanuló fel akart venni, de közben a vezetékhez ért és halálos áramütés érte. (MTI) Évfordulók MÁJUS 21, VASÁRNAP 325 esztendeje f 1647. V. hó| 21-én halt meg Pieter Corn-e- lLszoon Hooft holland törté- ||g| nész és költő, h a németalföldi reneszánsz fő.f képviselő] e, akinek művei | a klasszikus8 ókort művészi erőv©l elevenít feL MÁJUS 22, HÉTFŐ Dmitrij Lacsinov orosz fizikus, ma 130 éve 1842. V. hó 22-én született. 1865- ben matematikai számításokkal bébi zonyította, hogy az elektromos energia bármilyen távolságra kö hető. Kiváló gyakorlati me. dósokat alkalmazott a Röntge készülékeknél. MÁJUS 23, KEI3D 25 esztendeje 1947. V. hó 25-én halt meg Charles Ferdinánd Ramuz svájci francia regényíró. Műveiben hazája parasztjai életét és a természettel vívott küzdelmüket ábrázolta. Olvasóinknak művei közül az Üldözött vad, Rémület a hegyek között c. regényeit ajánljuk. MÁJUS 24, SZERDA A haladó lett irodalom 24 éves korában, 80 éve 1892- ben e napon elhunyt kiváló képviselője volt Eduard Vejdenbaum költő, akinek műfordításai (Horatius, Heine, Schiller, ..Marseillaise") mellett nagy érdeme volt néhány Marx-mű tolmácsolása is. MÁJUS 25, CSÜTÖRTÖK A keddi lapunk tartalmából: Az asszonyok sarkukra álltak Riport az orgoványi Kossuth Szakszövetkezetből Hivatásuk a gyermeknevelés Kecskeméti eredmények a pedagógusjelöltek pécsi találkozóján Elégett egy öregember Keceli bűntett a tárgyalóteremben Válaszolnak az illetékesek Pálfordulás — Hát te? — Mi az, hogy „hát te”? Én is nézem, és kész. Ezzel kedves felségem be is fészkelte magát megszokott zugába a rekamién — és tágra nyílt szemét a képernyőre függesztve várta, hogy elkezdődjék a magyar —román válogatott mérkőzés Belgrádban. Különleges világnap volt. A családi fészek parancsnoka, neveletlen gyermekünk szülőanyja, a tántoríthatatlan horgoló- bajnok meccset néz. Nem, itt valami tévedés van. Csipkedtük magunkat, pislogtunk egymásra: hátha nem jól látjuk? De nem volt tévedés. Anyuka nemcsak mint passzív szemlélő figyelt, hanem izgult, sőt, méltatlankodott Is. Ültében pattogva biztatta Zámbót, akiről még pár hete is azt hitte, hogy valamelyik egzotikus ország diplomatája. A szünetnek kellett eljönnie, hogy megértsük pálfordulását. Vállalatuknál a napokban rendezték meg az Emcsécsé— Ucsécsé kispályás labdarúgó döntőt. Hogy miféle klubcsapatok ezek? Hát az MCSCS a Műszaki Csavargók Csapata, a másik pedig az Ütszéli Csavargóké — magyarázta az asszony, s a jobb megértés kedvéért felvilágosított bennünket, hogy az első „egyesület” a technikusok. mérnökök kollektívája, a másik pedig a szabadtéri dolgozóké, vagyis, akik az erdősítést, parkosítást művelik az üzem kiterjedt környékén. Na és hogy ő életében nem mulatott olyan jőízűt, mint amikor mezben és sportszárban, nemkülönben stoplis, cipellőben látta futká- rozni, csetleni-botlani, fújtatni, felhemperegni a csüngő pocakú mérnököt, a szúnyog- derekú grafikust^ a biee-bóca kertészt, aki olyankor zuhant hasra, mikor a labda nem is volt a láthatáron. Meg, hogy milyen infernális látványt nyújtott a bimbómetsző szakreferens a háromnegyedes klottgatyeszban, s a statikus vattával és ragtapasszal az orrán, állán. Pünkösdkor egyébként nagyszabású sportpalávert rendeznek a vállalatnál, s egyik kiugró szám a Lányok—Fiúk futball- összecsapása lesz. öt is napok óta kapacitálják az úgyszólván csitri lányok, hogy vállalja el az egyik posztot a védelemben. Súlyos egyénisége bizonyára meggondolásra készteti a fiú-csatárokat, hogy megkockáztassák-e a vele való összeütközést. — Egyébként, ha ráadom a fejem — húzta gyanús mosolyra a száját hitvesem az adás szünetének utolsó percében —, feltétlenül meg kell vennem még a héten az anyagot a nadrághoz . . . Igazán nem kívánhatod, hogy kiröhögjék a feleségedet abban a . IZ Kiderült, hogy egyszerűen nincs rávaló sportszár. Az a „nad- rágocska” szétmenne az első nekifutásnál. Aztán meg az Icával is meg kell beszélnie, milyen fazonúra vágassa, rakassa a haját a nevezetes alkalomra, no és állapodjak meg a Ferivel, hogy a meccs végére, illetve vacsora utánra kijöjjön a Wartburgjával —- Feri a sógora —, mert egy olvan strapa után nem hajlandó gyalog hazavánszorogni. Eiztosra vettem, hogy ez csak afféle cukkolás. Majd elmúlik nála ez a kisiklás, mire befejeződik a magyar-román. De nem. Hogy a magyarok győztek, egyszerűen nem lehet bírni vele azóta, önszorgalomból tornázik reggelente rádiószóra, s már tőlem is bevasalta az első 500 forintot sportpályafutása megalapozásához, szerelési költségekre. Számomra ezért is felejthetetlen ez a belgrádi meccs. Tóth István HaWra gázolta a vonat A Csendes-óceán déli részény Ausztráliától kb. 2000 km-re délkeletre fekvő két nagy és számos lakatlan kis szigetből álló Üj-Zélandot és a róla elnevezett Tasmánia szigetét 330 éve 1642-ben Abel Tasman holland tengerész fedezte fel és hajózta körül. MÁJUS 26, PÉNTEK Kádár János, az MSZMP első titkára, ma tölti be 60. életévét. 17 éves korában az ifjúmunkás- mozgalomba kapcsolódik be, 1931-ben a KIMSZ vezető tagja, a II. világháború alatt az antifasiszta mozgalom .* Az ellenforradalom u' • szolidáció létrejöttében . kedö szerepe volt. MÁJUS 27, SZOMBAT A régi műyésznemze- dékek közül a szovjet realista művészeti felfogás egyik első képviselője, Borisz Kusztodijev szovjet festő, L ma 45 éve • 1927. V. hó 27-én halt meg. Művei, forradalmi tartamuk mellett, még formalista vonásokat is őriznek. Híres képe: „A bolsevik” című. r-tion NEPE. a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun- megyei Bizottsága lapja — Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. - Kiadja a Báes mer Lapkiadó Válla at - pa,Plrtc Preiszinger András igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház. — Szerkesztőségi telefonközpont: 12-619, 12-516. - Szerkesztő bizottság: 11 őse Kiadóhivataltér Usu Telefonj *1-709, j|er3es*ö § fagyai Boeta. — Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézoesítőknél. — Előfizetési díj: 20.- Ft. Postautalványon, yaianüni átutalással a kmL un pénzforgalm* ielzőczámirm Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon; 13-720. u Index: 25 063 MA DÉLELŐTT és a kora délutáni órákban rendezik meg Tiszakécskén, a művelődési házban az idei megyei bábfesztivált. Mintegy tíz együttes részvételére számítanak. — A Petőfi nevét viselő két vasutas szocialista brigád — a kiskőrösi, és a balassagyarmati — kölcsönösen meglátogatták egymást. Az elmúlt napokban a kiskőrösi brigád utazott Balassagyarmatra, ahol aláírták a két kollektíva együttműködési szerződését, majd meglátogatták a Palóc Múzeumot. Honvédelmi nap Hartán Ma reggel a honvédség fúvószenekarának zenés ébresztőjével kezdődött a nap Hartán. Délelőtt 9 órai kezdettel a sportpályán rendezik meg az úttörő- csapatok és az MHSZ-klu- bok összetett honvédelmi versenyének járási döntőjét. Utána nagyszabású harcászati, technikai bemutatót láthat a közönség. Végül helyszíni nevezés alapján szellemi vetélkedőt tartanak Harta történetéről és jelenéről. A vetélkedőre a helyszínen lehet nevezni. — A lakossági szolgáltatás aránya a Kiskunhalasi Vegyesipari és Javító Szolgáltató Vállalatnál az ösz- szes árbevételhez viszonyítva az elmúlt évben 2,9 százalékkal emelkedett. A vállalatnál a növekvő igények miatt tavaly jelentősen kibővült a szolgáltató tevékenység. — A PEDAGÓGUSOKAT látogatásra hívta meg az érsekcsanádi Búzakalász Termelőszövetkezet vezetősége. Az elnök ismertette a szövetkezet munkáját, a tagság helyzetét és életkörülményeit. A baráti beszélgetés után a pedagógusok autóbusz- szal végigjárták a gazdaságot, elbeszélgettek tanítványaik szüleivel. — PÉCSRE kirándultak tegnap a bajai Tóth Kálmán ifjúsági irodalmi kör tagjai. A fiatalok ellátogattak a Jelenkor folyóirat szerkesztőségébe és a Magyar Rádió pécsi stúdiójába, megismerkedtek a város nevezetességeivel és felkeresték a híres fürdőhelyet, Harkányt. Nagy érdeklődés és teljes siker koronázta tegnap Kecskeméten a kóstolóval egybekötött konzervbemu- tatót, a Kecskeméti Konzervgyár és az UNIVER Szövetkezet nőbizottságának közös, a dolgozó nők háztartási munkáját könnyítő dicséretes vállakózását. A konzervgyár I. telepének jókora éttermét benépesítették az érdeklődők: a város üzemeinek nődolgozói, tsz-ben dolgozók és háziasszonyok. A bemutató főszereplője Csertő Antal, a gyár fiatal, aranyérmes főszakácsa volt. Képünkön: tzlenek a konzervekböl készült finom falatok. (Pásztor Zoltán felvétele) — Elszaporodtak Angliában a bélyeglopások. A Scotland Yard most kibővítette azt a nyomozó csoportot, amelyik az ilyen ügyekkel foglalkozik. A nemzetközi rendőrség keretében ezt a feladatot eddig mindössze egy személy látta el. Az értékes bélyegek tolvajai után most már öten nyomoznak. A „KECSKEMÉT” vonósnégyes hangversenyt ad a megyeszékhelyen az Ifjúsági Zenei Bizottság szervezésében kedden este 8 órakor az egészségügyi szakiskola kollégiumában. Kálvin tér 1. szám alatt. A műsorban elhangzik Haydn és Weiner egy-egy szép vonósnégy estétele. w re/1.*» A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 20. játékhéten öt találatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 165 fogadó ért el, nyereményük egyenként 26 711 forint. Három találata 10 555 fogadónak volt, nyereményük egyenként 209 forint. A kéttalálatos szelvények száma 231186 darab, ezekre egyenként 12 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményük egyenként után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Pénteken este néhány perccel 10 óra előtt tragikus szerencsétlenség történt az 5-ös számú főútvonalon ' Kiskunfélegyháza határában. Retkes József 35 éves állatgondozó, Kiskunfélegyháza, I. kerület 150. szám alatti lakos Kecskemét irányába kerékpározott. Ma még ismeretlen ok miatt megállt járművével, a földre dobta, s gyalogosan, futva akart átmenni áz úttest bal oldalára. Ekkor érkezett oda Kecskemét, felől, féktávolságon belül Lakatos Lajos, dabasi lakos a rábízott autóbusszal, amelyben tizenöten foglaltak helyet. Az autóbusz-vezető, amikor észrevette a gyalogost, járművét balra kormányozta, s fékezett, ám az ütközést így sem tudta elkerülni. Retkes József olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás után meghalt. A baleset ügyében a felelősség megállapítása céljából vizsgálatot indítottak. Ugyancsak Kiskunfélegyházán történt. Somorjai Dénes, 19 éves motorszerelő, Kiskunfélegyháza, Arany János utca 22. szám alatti lakos nagy sebességgel, a látási viszonyok figyelembevétele nélkül vezette motorkerékpárját, s nekiütközött Rékasi Imre kiskunfélegyházi lakos lovas kocsijának. A fiatal motorkerékpár-vezető olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Ittasan vezette Kecskemét és Solt között személy- gépkocsiját Molnár Dániel Fülöpszállás, Petőfi utca 66. szám alatti lakos. Haladás közben először az út jobb oldali padkájára tért le, majd átvágódott az úttest bal oldalára, ahol egy telefonoszlopnak ütközött. A személygépkocsiban utazó Várkonyi Imre fülöp- szállási lakos súlyosan, a gépkocsi vezetője, valamint Nagy László és Bodor István fülöpszállási lakosok könnyebben megsérültek. A gépkocsivezetőtől jogosítványát elvették, s ellene eljárást indítottak. Jászszentlászló és ötfa vasútállomások között halálos vasúti szerencsétlenség történt pénteken este, nem sokkal 9 óra után. A Kiskunhalas és Szeged között közlekedő 6406 számú gyorsvonat vezetője a két megálló között egv, a síneken bandukoló férfit vett észre. Azonnal bekapcsolta a gyorsféket, ez azonban már nem segített. A motorvonat halálra gázolta Kalauz István 18 éves segédmunkás. Kiskunhalas. Iskola dűlő 2. szám alatti lakost. A rendőrség a MÄV szakértőinek bevonásával a szerencsétlenség körülményének tisztázása céljából vizsgálatot indított. G. G.