Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-17 / 114. szám

8. oldal (fim májas W, szerda: A város per emberek élnek... Megalapozatlan pa­nasszal nagyon elvétve fordulnak szerkesztősé­günkhöz az olvasók. Álta­lában oka van rá, aki tol­lat ragad, vagy éppen személyesen folyamodik a sajtó segítségéért. Mint a minap az a munkásember, aki műszak végeztével tért be, s bosszúsan adta elő: — Vagy újra kellene szabályoznia a tanácsnak a városon belüli állattar­tást, vagy pedig gondos­kodnia kellene a követke­zetes végrehajtásról, ha még jó a korábbi szabá­lyozás! Mert az már tűr­hetetlen, ami az Ipoly és a Hunyadi János utcák­nak a leninvárosi garázsok felőli összefutásánál ta­pasztalható. A térség amo­lyan grund-féle a gyere­keknek. De azt a szeny- nyet és bűzt, ami ott van! A Hunyadi utca utolsó há­zának gazdája disznótar­tásra rendezkedett be, a jószágoknak se szeri, se száma. Csupa disznótrágya az egész térség, most meg az utcai frontra WC-t is épített az illető. Rágondol­ni is rossz, mi lesz ott, ha beköszönt a meleg! Sokszor elfelejtődik nálunk, hogy a város peremén is embe­rek élnek... Önkéntelenül is a panaszosunk iménti, szem­rehányó mondata motosz­kált a fejemben, amikor az Ipoly utcán végig ha­ladtam. Szolid, cseppet sem hivalkodó, de kedves, ta­karos családi házak hosszú sora. Megannyi előtt gon­dosan ápolt virágoskert. Nem egynek azonban az egész udvara csupa virág, csak itt-ott egy-egy zöld­ségágyas. De lám, sok udvar végén, a házaktól tisztes távolban ott a disz­nóól is. Fehérre meszelt kerítéssel simul bele a környezetbe. A látvány em­lékezetembe idézi az állat- tartási rendelkezés megfe­lelő passzusát: Kecskemé­ten, a körúton kívül enge­délyezett a sertéstartás, de a lakástól számítva be kell tartani a tíz méteres távolságot és természete­sen a közegészségügyi elő­írásokat ... Ahogy azonban az utca végéhez közeledem, az or­rom egyre erőteljesebben érzékeli: közel járok már a panasz forrásához. És csakugyan. Az utca végén ott a grund, melyet két- két oldalról a régi temető kerítése, illetve a vasút, s a leninvárosi garázsok, il­letve a bepanaszolt gazda portája határol. Szót érteni a házi­akkal, a Hunyadi utca fe­lőli bejáratnál próbálko­zom. A kisajtón azonban jókora lakat. Irány vissza, a grundra néző szűkös, s, hancúrozó malacokkal teli i udvar felé. Zörgésemre a féltetős fészerféle házi­kóból egy fiatal asszony jön elő, csetlik-botlik a futkosó jószágokban. — Mindjárt leveszik a lábáról — jegyzem meg a malacokra utalva, s nyom­ban meg is kérdem: — Szabad itt ennyi jószágot tartani? Nem tudom, a háziné- néni a megmondója. Mert én csak albérlő vagyok itt a 11 éves kisfiámmal, az egyik köves helyiségben, i ötszázért. A Mezőkertől még két munkatársnőm la­kik itt, az egyik három- | száz, a másik háromszáz­ötvenért. De még az én szobám a legjobb. — Kellemetlen lehet ebben a levegőben... ez a sok jószág itt... — ve­tem közbe. — Sajnos, nagyonis az, de hát mi csináljak? A hetvenötig szóló lakás­listán rajta van a nevem, talán majd ... Inkább hadd ne mondjak semmit, szólok a házinéninek, majd ő... Nem is kellett szól­nia, mert az Ipoly utcai­akhoz hasonló, takaros nagyházból előjön a vé­konyba, viseltes öltözetű házinéni. És szinte vele egyszerre hazaért kerék­páron a gazda is. Kis ter­metű, elnyűttnek látszó, bajuszos ember. Lesír ró­la, nem valami barátkozó kedvű. Ennek nyomban je­lét is adja, alighogy meg­ismétlem a kérdést: enge- délyezett-e itt ennek a sok jószágnak a tartása? Va­lami olyasfélét vág a fe­jemhez, hogy mi közöm hozzá, s igyekezne bepa­rancsolni a nénit is, aki viszont hajlandóságot mu­tat az eszmecserére. — Ügy tudom, engedé­lyezett. De ez a tizenöt vá­lasztási már csak vasár­napig marad. Visszük a vásárba. Mindig csak egy­két anyakoca szaporulatát tartjuk. A kocák amott vannak, a vasút mellett kipányvázva ... — Szabad ott legeltet­ni? . — Ö, kérem, mi úgy fogjuk ki a legelőt a köz­ség ..., jobban mondva a városgazdálkodástól. Tet­szik tudni, onnan ahol a kanosok is vannak... — Abban ugye, egyetért velem a néni, hogy az al­bérlőknek, a szomszédok­nak és az itt játszó gye­rekeknek is kellemetlen ez a sok jószág, szenny és a bűz? — Ö, hát ez semmi! — vág vissza a néni: — Ol­vastam a múltkor az új­ságban, hogy a Szeleifa­luban van egy birkatartó. Hát kérem, a birka, az az­tán büdös, a disznó, az semmi ahhoz képest! Kü­lönben hiába írta az új­ság, most is ott vannak még a birkák. Hanem néz­zen kedves oda, a sínek felé! Az egész környékről abba a sarokba pakolják ki a szemetet. Azt tiltsa meg a tanács, az ellen te­gyen valamit. Mert nem­csak a disznóra, a szemét­re is száll a légy! Máskü­lönben azért tartjuk a jó­szágot, mert én nem tudok elmenni dolgozni. Amit az uram, aki fűtő, keres, az édes-kevés a megélhetés­hez ... Beszélgetésünk a kerítés mellett zajlik, újra, meg újra felmérhetem a szűk, a malacokon kívül is sok­mindennel elfoglalt udvart. A fészer alatt veszteglő autóra mutatva meg is kérdem: — Hát az az autó kié? — Az uramé ... — Tud vezetni a bácsi? — Ö, nagyon rég óta. Különben ezt a garázsfé­lét — mutat a közeli tég­lafalra — az újnak csi­náltuk. .. Be van fizetve érte.... No, én megyek is, de ugye, nem válunk el haraggal? A malacok va­sárnap a vásárba mennek, ezt az ócskavasrakást, meg a gallyat is hamarosan el­pakoljuk az utcáról. No, békességben válunk el? — alkudozott legvégén a né­ni, bár tudta, hogy nem hatósági emberrel, hanem újságíróval van dolga. Eljártam a munkás­ember panasza nyomán és megalapozottnak találtam. Az érdemi intézkedés a tanács dolga, mert nem szabad elfelejteni, hogy a város peremén is emberek élnek. Jómagámat azonban az szomorított el igazán, hogy a környéknek bosz- szúságot okozó, agyondol­gozott koros házaspár gür­cölve, kaparva, tulajdon­képpen nagyon siváran, üresen él. — P. L Az idegenforgalmi idény előtt Hasznos tanácsok az utazóknak A zámolyi víztároló A Velencei-tó fejlesztési programjában szerepel a tó vízszintszabályozása. Ennek érdekében a Közép-Du­nántúli Vízügyi Igazgatóság Zámolyon és Pátkán a Császárvíz patak vizének duzzasztásával 12 millió köb­méteres tárolót épít. A zámolyi víztároló már elkészült. Képünkön: Készül a munkagödör a tároló zsilipje számára. (MTI Fotó — Kozák Albert felv. — KS) MÉG NÉHÁNY HÉT, s megkezdődik az idegenfor­galmi idény. Az egész évi munka után, a jól megér­demelt pihenést sokan kül­földön töltik. Ezrek és ez­rek utaznak külországba vonaton, repülőgéppel, autóbusszal, autóval és mo­torkerékpárral, hogy pihen­jenek, látnivalókkal, élmé­nyekkel gazdagodva térje­nek vissza munkájukhoz. A turisták legnagyobb része valóban pihenni, élményt gyűjteni utazik külföldre, ám akad még jó néhány hazánkfia, külföldi állam­polgár, akik a gyors ha­szonszerzés reményében megpróbálják kijátszani törvényeinket. Mondanunk sem kell, hogy nagy részük fennakad a vámőrség há­lójában, kellemetlenséget szerezve önmaguknak, el­rontva a nyári pihenő időt. S, hogy állításaink nem valótlanok, arra néhány példát szeretnénk felsora­koztatni. A napokban a ke- lebiai határállomáson Vaj- tovicz Stefán lengyel ál­lampolgár feltűnő viselke­désére figyeltek fel aVám- és Pénzügyőrség dolgozói. A személyi vizsgálat során ruházatában 22 darab 500 forintost, s 7 darab 100 fo­rintos bankjegyet találtak. A 11 ezer 700 forintot le­foglalták, s a krakkói hen­tes ellen eljárást indítottak. Nem volt nagyobb sze­rencséje Gorjanác Brankó Növi Sad-i bádogos kisipa­rosnak sem. Ű a herceg- szántói határállomásra ér­kezett személygépkocsiján, tőle 2 darab aranygyűrűt, s I 6 darab arany karkötőt fog­laltak le, mintegy 9 ezer forintos értékben. A jugo­szláv állampolgár — annak ellenére, hogy ismerte vám­törvényeinket — úgy gon­dolta, talál egy kis rést, ahol át tudja csempészni az aranytárgyakat. Ez a rés, mint a példa is mutatja, szorosra volt reteszelve. NEMCSAK a határállo­másokon, de olykor a ha­tártól távol is fognak el csempészeket. Horváth Ste­fán csehszlovák állampol­gár Kiskunmajsán futott a pénzügyőrség karjaiba. Az egyik polgári ruhás pénz­ügyőrnek kínálta fel meg­vételre azt az 58 méter kü­lönböző színű és minőségű férfi és női szövetet — ér­téke meghaladta a 10 ezer forintot —, amelyet sikerült becsempésznie az országba. Ez a három példa bizo­nyára meggyőzi olvasóin­kat, a külföldre utazni szándékozókat arról, hogy a határon szigorúan veszik az ellenőrzést. Mit kell ten­niük a ki- és hazautazók­nak, hogy ne érje őket kel­lemetlenség, ne indítsanak ellenük vám-, vagy deviza­bűntett elkövetése miatt el­járást, ne kelljen szabály- sértés miatt felelniök? Rö­viden: be kell tartani a vámszabályokat. Ezért azt tanácsoljuk a kiutazóknak, hogy a határon kapott jegyzéket alaposan tanul­mányozzák át. A szabályok értelmében az egyéni útle­véllel utazók vámmentesen 4 ezer forint, a csoporto­san utazók pedig 2 ezer fo­rint értékű ajándékot hoz­hatnak, ha azok egyedi ér­téke nem haladja meg az ezer forintot, s mennyisé­gük nem több, mint az utastarifában feltüntetett darabszám. Külföldi fizető­eszközt be lehet hozni az országba, azonban ezt be kell jelenteni a határon, a vámvizsgálat során. Hazai fizetőeszközt 200 forintot vihetnek az utazók, ám azok címletei nem halad­hatják meg a 20 forintot. A legfontosabb teendő­ket soroltuk fel csupán, ép­pen ezért, ha valaki tájé­kozódni akar a vámszabá­lyokról, keresse fel a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnokságát, vagy a la­kóhelyhez közel levő vám­és pénzügyőrszakaszt. A KÜLFÖLDRE való uta­zás közelebb ho.zza egymás­hoz az embereket, barátsá­gok szövődnek. Nem érde­mes tehát néhány forintért, egy-egy nálunk nem kap­ható árucikkért kockáztatni a következő évek kiutazá­sának lehetőségét. Gémes Gábor Küldetésben... A KISZ Központi Bizott­sága öthónapos vezetőkép­ző iskoláján a Bács megyei va miatt. Az iskola sokol­dalú képzést nyújt. Megis­merkedünk a marxizmus— leninizmus alapkérdései­vel, filozófiával, politikai gazdaságtannal, tanulmá­nyozzuk a munkásmozga­lom történetét. De a kiegé­szítő tantárgyak is érdeke­sek: a KISZ-munka gya­korlati kérdései, pedagó­giai ismeretek és a retori­kai program. Ez utóbbit különösen kedvelem. Per­sze a többit is, de mégis csak ez a kedvenc. — Van erre magyarázat? — Van. Még általános iskolába jártam, amikor elhatároztam: előadóművé­szi vagy rendezői pályára megyek. A szép magyar beszéd, az irodalom szere- tete és a színpad világa azóta is közel áll hozzám. Ezért is vagyok már hato­dik éve kulturos a KISZ- ben. Szép munka, szívesen csinálom. — Június közepén vége a tanfolyamnak, hogyan tovább? — Vissza a gyárba, az armatúrákhoz. De a sza­bad időmet másképpen hasznosítom, mint koráb­ban. összeállítottam egy programot magam számá­ra, kötelező jelleggel. Mű­szaki rajzot szeretnék ta­nulni, s utána talán szak­technikum következhet. Ez a szakmai célkitűzés. A másik: ősszel jelentkezem a marxista esti egyetemre. A KISZ-iskola jó alapot ad ehhez. Szalai Eta még egy har­madik célkitűzésről is be­szélt: az otthoni KISZ- munkáról. Elégedetlen az eddigi eredményeikkel. A fő gond, hogy a 65 tagú alapszervezetből csak né- hányan vesznek részt a közös feladatok megvalósí­tásában. Ezen kell majd változtatni. A KlSZ-isko- lán szerzett tapasztalatok, módszerek és a sok-sok ér­dekes ötlet megteheti majd a magáét. Ez lesz a haza­térő kultúrfelelős útipogy- gy ászában. A bejárati ajtóban meg­jelennek a tiltakozó gyűlés külföldi vendégei: görög és vietnami fiatalok. Ez a rendezvény már nemcsak tananyag, hanem napi ak­tualitás is. Szalai Etának is indulnia kell, mert ő szúttal sem „sima részt ve- . ő”. Küldetésben van, eh- lez mérten teszi, amit kell. Szabó Attila hallgatókat keresem. Ker­ti Mária tanárnőtől megtu­dom: a mostani tanfolya­mon egyetlen fiatal képvi­seli a megye „színeit”. A portán szolgálatot teljesítő ifjúgárdista hangosbemon­dón szólítja a társalgóba Szalai Etát, a Kalocsai EKA Gyár alapszervezeti kul túrfelelősét. Amikor megérkezik, rög­tön a folyosó végén levő nagyterembe invitál, öt órakor tiltakozó gyűlést tartanak itt. Nézzük a de­korációt. Egyszerű, hival­kodásmentes, világosan politizáló. És a lényeg:kis leleményességgel bárme­lyik KISZ-szervezetben el­készíthetik. Mindez nem véletlen — hallom Szalai Eta megjegyzését — hiszen itt, az iskolán, erre is meg­tanítják a hallgatókat. Visszatérünk a társalgó­ba és beszélgetünk. Rend­hagyó módon, mert először az otthoni dolgok kerülnek szóba. Eta húszéves, Kalo­csán érettségizett, s jelen­leg fizikai dolgozó. Szala­gon van, fénycsőarmatúrá­kat készítenek. Tulajdon­képpen elégedett a munka­hellyel, meg a keresettel is. Úgy tudja, vele sincs baj az üzemben. Kicsit belepi­rul, amikor megjegyzi, hogy talán ezért az előleg­ezett bizalom a KISZ- .skolai küldetés. — Örül, hogy itt lehet? — De mennyire! Nem­csak a nagyszerű kollektí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom