Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-30 / 101. szám
Nyomdaavatás és névadás Kecskeméten Égi útjának elején járt a júniusi nap, amikor elindultak Pest városából a nyomdai gépeket szállító társzekerek. Lépésben, lassan haladtak Szilády Károly ' nyomtatómester a kocsisok lelkére kötötte, hogy vigyázzanak a Bécsben, Prágában és Budán vásárolt értékes masinákra. Az esti órákban pakolták le a nehéz ládákat a kecskeméti Nagytemplom közelében megbúvó földszintes épületnél, a tipográfiánál. Hála a gondos csomagolásnak, sértetlenül érkeztek meg a nyomógépek. ... 1841. július elsején a város előkelőségei, vezetői ott szorongtak ünnepi feketében a műhelyben, meghallgatták Ács Károlynak erre az alkalomra írt versét, a szép beszédeket és csodálták Gutenberg találmányát, olvasták a próbanyomatokat. * Százharmincegy esztendő telt el azóta. Szilády Károly munkásságának emlékét utca, szobor, festmény őrzi és a műhelyében készült több száz nyomtatvány. A mai napon ismét ünnepelnek a nyomdászok. Most adják át jelképesen az új üzemet. Szilády Károly — akkor méltán csodált — műhelye három helyiségből állt, most öt holdon hatalmas csarnokokban gépek tucatjai működnek. A hazánkban az elsők között beszerzett angol gyártmányú fényszedőgép egy nap alatt többet termel, mint a hajdani Szilády-nyomda legényei fél esztendő alatt. • -VP.ITÖ XA8YAJI ram só •vö.ói i-imtet kűzöytiMé mmuxikmßi TÖRTÉNETE.:- <tá»os> >; r <?<•<*»V R * itt*«?. W * TaO.i. .1 Helyi szerző műve a múlt századból Akkor hat elemi után ügyes, szorgalmas gyerek két-három esztendő alatt elsajátíthatta a kézi szedés legfontosabb fogásait, most mérnök kezeli a bonyolult masinát. Még a szakemberek is elismeréssel, kíváncsisággal szemlélik a RO—72-es ofszet rotációs gépet, amely óránként 20—30 000 többszínnyomású újságpéldány előállítására alkalmas. Percenként 4—500 Petőfi Népe sorakozik majd a hosszú, szemre is imponáló hengersor végén. Jókora gyalogtúrát jelent az üzem megtekintése. A főépület alapterülete több, mint 6500 négyzetméter. Külön teremben dolgoznak a kéziszedők, a monó-kopogtatók és a szellemes Lynotype-gépek kezelői. A kötészet is tágas műhelyhez jutott. Kézzel már ők sem győznék az itt készülő rengeteg könyv, nyomtatvány hajtogatását, fűzését, „összehordását": kell a hely. A dobozokat gyártó faltkarton üzem nevét ma már külföldön is jól ismerik. Hajdanán nagy tisztelettel emlegették az országszerte becsült Szilády Károly szakértelmét, műveltségét. Ma mérnökök, főiskolákon végzett szakemberek is szükségét érzik, hogy könyvek, folyóiratok, külföldi tanulmányutak segítségével szüntelenül gyarapítsák ismereteiket. * Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb nyomdáját avatják ma Kecskeméten. A megye ipara újabb létesítménnyel gazdagodott, méghozzá önerőből, lényeges központi támogatás nélkül. A kulturális élet irányítói, a megyében élő írók, költők, tudósok azt remélik, hogy a megnövekedett lehetőségek kedvezően hatnak a közművelődésre, a művészetek, a tudományok fejlődésére. 1972. május elseje, a 30 millió forintból épített új nyomda átadása tehát fontos állomása a megye gazdaságának, kultúrájának történetében. Kalocsán, Kecskeméten, Baján keletkeztek a legelső nyomdaüzemek. A reformkorszakban a hírős város volt a hazai könyvkiadás egyik központja. Voltak olyan évek, amikor minden ötödik könyv a Szilády- nyomdában készült. Az Athenaeum így írt a műhelyről. „Valóban kevés vidéki s csak egypár központi ve- télkedhetik vele s mi ezeknél többet ér, egy nemcsak egyeneslelkű, értelmes és tudományokat kedvelő birtokosa, hanem e birtokosában olyan igazgatója is van __ ki — mint hisszük — közhasznú vállalatok á ltal az irodalomnak is hasznos szolgálatokat teend.’’ 1872-ben szabad ipar lett a nyomdászat és egyre- másra alakultak az új műhelyek. A Szilády-nyomdá- hoz hasonló érdemekkel csak a múlt század végén alapított kecskeméti Részvény Nyomda tudta felvenni a versenyt. Ez is csak a két világháború között, amikor Tóth László irányította a vállalatot. „Korszerűen, színvonalasan” — ezek az elvek vezérelték. A gazdasági válság nyomorúságában is vásároltatott szedőgépet. Így vált lehetővé, hogy ma már klasszikus értékűnek számító könyvek kiadására, elkészítésére vállalkozhassanak. Veres Péter, Németh László, Gelléri Andor Endre, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Szabó Lőrinc mindig nagy szeretettel és tisztelettel emlékezett a kecskeméti nyomdászokra. Volt olyan idő, amikor 26 folyóirat készült itt „a magyar szellemi élet fel- frissítésére”, köztük jó néhány haladó szellemű orgánum. • A nyomdák, a nyomdászok életében a felszabadulásnak, majd az államosításnak meghatározó szerepe volt. Lehetőség nyílt nagyüzemek kialakítására, ésszerű munkaszer/ezésre. A Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalatot 1952-ben, március 27-én — tehát két évtizede — szervezték. Ekkoriban 58 fős létszámmal dolKecskeméten készülnek a megye irodalmi folyóiratai: a Kiskunság, majd a Forrás goztak, a termelés alig érte el a hatvan tonnát évente. A nagyarányú fejlesztés 1961-ben kezdődött. Üj telephelyeket alapítottak. Ma mintegy 1200 embernek ad kenyeret a vállalat. A napi termelési érték 400 000 Ft! A sikerekben nagy a szerepe a vállalat fáradhatatlan és jól felkészült vezetőinek. De — mint a múltban — most is kitűnő szakmunkások teszik lehetővé az elgondolások megvalósítását. A bajai Kliegl György, a kecskeméti Durszt Ferenc, Fodor János és sokan mások művészei, mesterei voltak szakmájuknak. Példájuk ösztönzi a most is tevékenykedő utódokat. A nyomdászok nagyszerű harcosokat adtak a munkásmozgalomnak. Dobos József színdarabjai segítették a politikai felvilágosítást, Horváth Ambrust a munkásság tanítómesterének nevezték. Kohut Béla betűszedő nevét utca őrzi Kiskunfélegyházán. A helyi nyomdászegylet vezetője a felszabadulás után az MKP városi titkáraként* bizonyította tudását. A bácsalmási Mausz Rezső részt vett már az 1903-as első nyomdászkongresszuson. A bajai Tinusz Antal is méltó tiszteletünkre. Takács György párttitkárt és Käufer Artúr nyomdatulájdonost — az ő gépein készült a Magyar Alföld — a Héjjas-banda tagjai gyilkolták meg. * A Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalat méltán viseli a mai naptól kezdve Petőfi Sándornak, e táj szülöttének a nevét. A nyomdászok többsége — a nagy költőhöz hasonlatosan — mindig a jobbal, az igazságosabbal, a haladással szövetkezett. Hcltai Nándor * z ember nem beszél egészen különös és fura kis fájdalmakról, csalódásokról, lesúj tottságokról, amik olyanok, mint a finom füst a verőfényes kék égre szállóan, de ha orrod éri szaga, fanyar lesz és keserű. Külyökkoromban egy képes újságban láttam egy képet. Nagyszerű volt, kacagtató és amellett titokzatos. Távoli különös világ figuráit mutogatta. Egy ravasz majmot ábrázolt: az oroszlánt becsapja, a krokodilussal együtt és a háttérben egy néger adott példát a puk- kadozásra. Valahol gyermekvendégségben láttam ezt a képet és ha eszembe jutott, sírhatnékom támadt, hogy nem az enyém, s nem falhatom szemeimmel naponta. Tévedés hogy ez aztán a hátulgombolós idővel el is kavargott rólam. Nagy fiú voltam és valahányszor hasonló képet láttam, visszatért ez a vágy. Frissen, követelőén jött, mint annak idején és áttörte az évek kiábrándultságát, valami olyan formában, hogy nem a szemem pillantása érett azóta, hanem ezek az új képek közönségesek, amahhoz a régihez, a titokzatoshoz, az egyetlenhez mérve. Egyszer, később, egy könyvesboltban jártam. Várakozva egy bekötött képes újságot ütöttem fel unalomból. Nini! Egy pillanatra sóvár, édes öröm kergetődött át szívemen. Az újságban ott állt a kép előttem. Gyerekszívem vágya. De csak egy pillanat volt. A következő valami kaján, gálád kézzel, mint valami gonosz va- rászló, elhúzott szemeim előtt. Ott volt a kép. De közönségesen, silányul, amin tízen lapozok át. Mert az volt, a régi, az igazi, az egyetlen. És azóta már csak a düh és keserűség emléke van meg, amit boltból hoztam ki magammal. A fürge, boldog óhaj a kép után, eltűnt, mögéje kallódott. No, meg ezek szavak maradtak, mint valami mindennapos epitá- fium, egy kedves, elhunyt érzésmanócska sírján. Ez az egyik. A másik egy dalról szól. Azt sem tudom róla, miféle szerzet pontosan. Műdal, operett, vagy operarészlet. Egynéhány ütem mindössze. Nem tudom csak a kezdetét. Sőt ez sem volt birtokomban. Akkor jött, mikor akart, s távozott éppígy nyomtalan. Valósággal bújósdit játszott velem. Szeszélyes volt megkínzott, megjáratott. Sohasem tudtam hol és mikor jelenik meg. Mindennapos, józan emberforgatagban, hímes hajnali fetrengések alatt, esti sétán. Egyszer csak fülemben volt és ajkamon volt. Tirallallara! Füttyre idomította a számat és tündérkézzel csapott szét bensőmben. Idézni szerettem volna mindig, mikor akarom. Képtelen voltam megjegyezni. Próbáltam belehelyezni a hangjait ismert nótába, hogy vele együtt eszembe jusson. Ez sem sikerülj. Megugrott, elTersánszky J. Jenő: ARANYFÜST bújt előlem. Így hordtam magamban, mint valami csélcsap nőcskét, aki az enyém is, nem is. Valahová meghívtak. A háznál egy zenélő óra volt. Mikor megszólaltatták, kis híja, hogy karomba nem kaptam és szerelmet nem vallottam a háziasszony anyjának tisztes hatvan évével, aki mellett véletlen ültem. Az óra az én dalomba kezdett, s ha annak a gyönyörét mondhatnám el, amint a régfeledt j folytatását és a végét is hallhattam a szökevény melódiámnak. Nem sejtik már mi történt? Egy ostobasággal több, amit sohsem bocsátók meg magamnak. Üjra és újra eljátszattam a dalt elejétől végig, addig, amíg úgy meg nem tanultam, hogy bármikor fütyülni kezdhessem. Akkor egész nap és másnap is fütyöltem és e pillanatban is belekezdhetek. De ez, amit most fütyölök, egy selejtes me- lódiácska, amit tucatonként termelnek évente és semmi más. Az emléket, a zokogást és kacagást és epedést. a húsz évet, nem hozza többé. Átkozott, bárgyú, zené- lőmasinájal Ha csont-fákat törnek a szelek s tudat nélkül porladok, ólomnehéz éjszakák virító holdja alatt perzselődnek őszi füvek. Vonul a füst sötét fák előtt. Vonul és eloszlik. tJgy nem tudok róla róla, mint Dzsingisz- kánról, vagy a lány melléről, mit először simítottam, vagy a forró házról, hol beszívtam a nyár lélegzetét s virágoztak fényben porszemek ... Ó, virágok, virágok, virágaim, hervadni induló illatos társak. Adassák meg nekem a néma por büszkesége, a tűzben felizzó, menekvő poré, amely leszáll majd a fenyőfákra, ahol gyermek voltam; valahol egy udvarra, ahol bolti csengő fekszik a homokban, a csengő, amely tiszta hittel annyit mondta hajnalomban: jó reggelt, emberek, teljetek be reggellel s tisztasággal! Két alkotóval lett szegényebb a magyar irodalom április hónapban. Fenyő Miksa Bécsben halt meg 95 esztendős korában, Vasvári István József Attila-díjas költőt Budapesten ragadta el körünkből a halál. Mindkét írót közvetlen szálak fűzték a megyéhez. Fenyő Miksa, a Nyugat egyik alapítója Mélyhűtőn született 1877. december 8-án, míg Vasvári István a két világháború között az egyik kecskeméti középiskola tanulója volt. Emléküket megőrizzük. Vasvári István: Rekviem
