Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-09 / 83. szám

A vasárnap kiemelkedő eseményei Kecskeméten Mindössze két NB-s mér­kőzés lesz. Igaz, ebből a Kecskeméti Dózsa—Volán NB I. B-s mérkőzés komoly érdeklődésre tarthat szá­mot. Idegen pályán gyen­gén szerepelt eddig a kecs­keméti csapat, itthon vi­szont mindig győzni tudott. Az ellenfél, a Bp. Volán SC először mutatkozik be a Széktói Stadionban. Az NB I. B újonca az ősszel nem valami fényesen szerepelt. Sajnos, kevés számú győ­zelmeinek egyikét éppen a Dózsa ellen szerezték. Pe­dig a kecskemétiek akkor kétszer is vezettek 1:0 és 2:1 arányban, s a végén mégis a Volán nyert 3:2-re. Lényegesen jobb viszont a Volán tavaszi mérlege. Az öt mérkőzés után még ve­retlenek. A FÖSPED ellen győztek 4:0 arányban, s a MÁV DAC. a Békéscsaba, a Bp. Spartacus ellen is dön­tetlen és legutóbb a DVSC hagyta Rákoscsabán az egyik pontot. Biztos, hogy Kecskeméten sem adják meg könnyen magukat. A K. Petőfi—MGM Deb­recen NB Il-es tekemérkő­zésen kívül még egy „ha­zai” kosárlabda-mérkőzés lesz a közeli Nagykőrösön. A Kecskeméti Dózsa női kosárlabdacsapata a Video­ton ellen játszik 11 órakor a Konzervipari Technikum új tornacsarnokában. Kiskunhalason Sorrendben már a máso­dik hazai szereplésére ké­szül a Kiskunhalasi ME­DOSZ. A táblázat szerint a Bp. Építők játékereje az el­múlt héten Kiskunhalason járt Ceglédi VSE-hez ha­sonló. Most is küzdelmes mérkőzésre számíthatunk. A délelőtti műsorban a Gá­bor Á. SE—Tiszakécske megyei I. o. mérkőzés és a Khalasi Spartacus—Tisza Cipőgyár NB Il-es férfi ké­zilabda-találkozó az érde­kes. Kiskunfélegyházán * Délelőtt rendezik meg a MÜM-tornacsarnokban az országos utánpótlás ökölví­vó-bajnokság döntőit. Dél­után a Honvéd- pályán Kun B. SE—Bácsalmás megyei bajnoki mérkőzés lesz. Baján Az NB III-as labdarúgó­mérkőzés az egyetlen szín­vonalasnak ígérkező ese­mény. Mivel nem vagyunk babonásnak, le merjük ír­ni, hogy végre egyszer a hazai pályán is jó játékot és győzelmet várunk a Va­sas MTE-től. Jánoshalmán Rangadó lesz a javából. A múlt heti félsiker után, most a táblázat élén álló III. kér, TTVE látogat el a Spartacushoz. A jánoshal- maiaknak tavasszal sehogy sem jött ki a lépés és most szeretnének javítani. Kiskőrösön Délelőtt NB Il-es női ké­zilabda-mérkőzés. délután pedig a Kiskőrös—Ercsi Ki­nizsi NB III-as mérkőzés. Egy győzelem most nagyon sokat javíthatna a kiskőrö­si csapat helyzetén. Végül a megyei labdarú­gó-bajnokság I. osztályának eddig fel nem sorolt mér­kőzéseiről is szólnunk kell. Érdekesség, hogy az él­csoport tagjai — a Radnóti SE kivételével — mind ide­genben küzdenek a ponto­kért A Fémmunkás Izsá­kon, a Bajai Bácska Kis- kunmajsán, a Bácsalmás Kiskunfélegyházán, a Kalo­csai VTSK Alpáron ját­szik. Ez utóbbi mérkőzés még rangadónak is számít. Az 1—6. helyezettek közt mindössze 6 pont a különb­ség. de aki veszít, az lesza­kadhat Érdekes fordulót, jó mérkőzéseket várunk. Sz. Z. Asztalitenisz Országos III. o. felszaba­dulási emlékversenyt ren­deztek Kecskeméten április 4-én a Hosszú utcai általá­nos iskolában. Eredmé­nyek: Férfi egyéni (25 induló): 1. Varga S. (Kméti Sparta­cus), 2. Fehér (Szegedi Tex­tiles), 3. Kara (Kméti Spar­tacus). 4. dr. Fenyvesi (Sze­gedi Textiles). Női egyéni: 1. Csáki (Bp. s4iai jegyzetünk Sárga lapot a gyalázkodóknak Megjegyzésünket a kis­kunhalasi 2500 főnyi re­kordszámú közönség egy egészen kicsi, de eléggé hangos részének címez­zük. A MEDOSZ nyert a Cegléd ellen, tehát senki sem vádolhat azzal ben­nünket, hogy elkeseredé­sünkben emelünk szót. Furcsán hangzik, mégis igaz, hogy néhányon Kis­kunhalason nem a jól sze­replő csapat biztatására használják hangerejüket, hanem többnyire a ME- D OSZ-vezetőket, s még- inkább az edzőt bírálják. Vasárnap, amikor 3:1- es biztos vezetés után Vi- rágh edző cserét határo­zott el, s Karsai helyett Lévait, Csányi helyett pe­dig a fiatal Hernert küld­te a pályára, nyomdafes­téket nem tűrő beszólá- jck hangzottak el a kis­pad felé. A szakvezető intézkedései pedig alapos megfontolás után történ­tek, amikről a cserék mi­att felhördült szurkolók talán nem is tudhattak. Karsai fejbőre felrepedt, s ezért kellett lecserélni, a fiatal Hernert pedig azért küldte be az edző Csányi „tanár úr” helyé­re, hogy megszokja az NB II. légkörét. Néhányan valószínűleg úgy vélik, hogy a belépő­jeggyel együtt a kötél árát is megfizették az ed­ző „akasztásához". Ügy gondoljuk, hogy az edző és a vezetők bírálgatása helyett a szurkolók többet használnának a ME- DOSZ-nak, ha biztatnák a csapatot, mert Oláh, Tüske és a többiek már eddig is kiérdemelték a dicséretet. ...és egy edzőnek is A másik sárga lapot mé­gis egy edzőnek mutat­hattuk volna fel a leg­utóbbi fordulóban. Kalo­csán történt a VTSK— Izsák-mérkőzés utolsó per­cében, hogy Matos a ka­locsaiak csatára egy csel­sorozat után az Izsáki há­lóba rúgta a labdát. Ez­zel az eredmény válto­zott, a lényeg azonban nem, mert már úgyis há­rom góllal vezetett a ha­zai csapat. Érthetetlen volt tehát az izsáki csapat ed­zőjének magatartása, aki fölugorva a kispadról, va­lami ilyesmit kiabált a közönségnek: „Majd én megmutatom, hogy azért sem lesz bajnok a VTSK. Inkább mindenkinek oda­adjuk a pontokat, stb.” Nos, az edző, valószínű mérgében mondta azt, amit mondott, mert, ha komolyan gondolta, akkor mi nem sárga, hanem egyenesen piros lapot mu­tatnánk neki- SZ—SZ Statisztika). 2. Tamasi (Abony), 3. Nagy I. (Kméti Spartacus), 4. Pataky (Kmé­ti Spartacus). A pontversenyben első: Kecskeméti Spartacus 10, 2 Bp. Statisztika 8, 3. Szege­di Textiles 4. 4. Abony 3 ponttal. Dunaújvárosban az orszá­gos vidéki serdülő és ifjú­sági bajnokságot rendezték meg április 1—2-án. Ered­mények: újonc leány: 2. Bízó II. (K. Spartacus), Serdülő leány: 2. Nagy II. (K. Spartacus). Serdülő leány páros: 1. Nagy II.— Czimma (K. Spartacus— Miskolc), Ifjúsági leány pá­ros: 2. Nagy II.—Pataky (K. Spartacus). Ifjúsági fiú páros: 3. Kiss—Sípos (K. Spartacus). Kecskeméti Spartacus— Gyulai MEDOSZ 16:0 NB III-as férfimérkőzés. Győztesek: Varga, Kara, Kósa. Dékány 4—4. Toborzó: A Kecskeméti Spartacus asztalitenisz­szakosztálya felvételt hir­det 1962-ben, vagy ennél később született lányok ré­szére. Jelentkezni lehet a II. sz. (Hosszú utcai) álta­lános iskola tornatermében minden héten hétfőtől pén­tekig 18—20 óra között. Szabó negyedik Budapesten a felszaba­dulási nemzetközi birkózó emlékversenyen vett részt Szabó I. és Balassa a KTE versenyzői. Az erős nem­zetközi mezőnyben Szabó I. a 68 kg-ban ne­gyedik lett. Balassa nem ért el jó helyezést, mert, bár lengyel ellenfele ellen már 7 ponttal vezetett, mégis kikapott. Szolnokon a Tisza Kupa úttörő birkózóversenyen Komáromi Zoltán (KTE) a 35 kg-ban 3. helyezést szerzett. A Pécsi Kinizsi Húsos országos „B” kát. szabad­fogású versenyén Banák (Bajai ÄG MEDOSZ) az 52-kg-ban, Ignácz (Bajai ÁG MEDOSZ) a 74 kg- ban lett első. Megyei, siker az országos középiskolás kosárlabda-bajnokságon A középfokú iskolai ko­sárlabda-bajnokság orszá­gos döntőjét szerdán reg­gel óta Székesfehérváron rendezik a gépipari és az útépítési technikum torna- csarnokaiban. Az ezeréves város nagy szeretettel fo­gadta a magyar élsport utánpótlását. Április 5-én reggel az ünnepélyes meg­nyitóra az ország 12 leg­jobb leány és fiú csapata sorakozott fel, hogy két korcsoportban eldöntse a bajnokság és a helyezések kérdését. Büszkék vagyunk arra, hogy megyénkből négy csapat is bejutott a dön­tőbe. A II. korcsoportos leányok között a Kiskun­félegyházi Közgazdasági Szakközépiskola és a Kecs­keméti Bányai Júlia Gim­názium, az I. korcsoportos leányoknál a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, a fiúknál a Bajai III. Béla Gimnázium képviseli me­gyénket. Csapataink közül legjob­ban — a várakozásnak megfelelően — a kiskun­félegyházi lányok szere­peltek. Bár a szombaton délelőtti utolsó forduló eredményeit lapzártáig nem sikerült megkapnunk, az első három fordulóban aratott győzelem, valamint az elődöntőből magukkal vitt nyert mérkőzés alap­ján a Kiskunfélegyházi Közgazdasági csapata már megnyerte az országos baj­nokságot. Ez a győzelem nagy sikere a fejlődő fél- egyházi kosárlabdasport­nak. Csak elismeréssel szólhatunk Bódi Tivadamé testnevelő tanár és férje. Bódi Tivadar edző munká­járól, akik az iskolában és a Vasasban nevelik, még­pedig eredményesen neve­lik a kosárlabda utánpót­lását. A Eányal Júlia Gim­názium, Adamik Ferenc testnevelő tanár vezetésé­vel két korcsoportban is részt vehetett az országos döntőben. A kecskeméti lányok eredménye a szom­bati mérkőzésektől függ. Mindkét csapat éremesé­lyes. A Bajai III. Béla Gim­názium fiú csapata nem volt szerencsés ezen a tor­nán. A miskolciak ellen 1 pontos vereséget szenved­tek és így Mihályfi János tanítványai az utolsó na­pon már csak a bronz­éremért harcolhatnak. Eredmények: II. korcs, leány: Kkfháza —Zalaegerszeg 62:52, Kkf ­háza—Szekszárd 57:38, Kkfháza—Bányai 46:25. Bányai—Fonyód 40:23, Bá­nyai—Bp. Könyves 37:33. I. korcs, leány: Bányai— Szekszárd 50:40, Bp. József A.—Bányai 49:39, Mező- berény—Bányai 48:46. I. korcs, fiúk: Baja—Bp. Eötvös 58:48, Miskolc—Ba­ja 66:65, Székesfehérvár— Baja 62:49. Az utolsó forduló előtt a kiskunfélegyházi és a mezőberényi lányok, vala­mint a székesfehérvári fiúk már biztos elsők. Biztos Volán-győzelem Az NB II. nyitányán Pénteken délután Kecs­keméten a helyi rangadó­val kezdődött az 1972. évi röplabda NB II. Kecskeméti Volán—Mezőfi SE 3:0 (9, 2, 3) NB II. férfi. Kecskemét, 200 néző. A mérkőzés félóra vára­kozás után kezdődött, mert a kiírt első játékve­zető nem érkezett meg. A szabályokban előírt vára­kozási idő után a kecske­méti másodbíró vezette le a találkozót, mégpedig hi­ba nélkül mindkét csapat megelégedésére. A Volán magas ütőjáté­kosai révén azonnal ma­gához ragadta a kezdemé­nyezést 6:1, majd 9:3 arányban vezetett a csa­pat Ezután egy kis köny- nyelműsködés következett. Dunszt edző kétszer is időt kért. Végül 15:9 lett az el­ső játszma. A másik két játszmában a Volán nagy fölénnyel győzött. Ü'tőerő- ben és főleg sáncolásban felülmúlták ellenfelüket. Jók: Szeghalmi, Szekeres, Mizset ét­Hétfőn Délelőtt 10 órai kezdettel Kecskeméten a katonai te­remben kerül sor a Kecs­keméti Petőfi—Táncsics SE NB I-es férfi kosárlabda­mérkőzésre. Magyar népdal VÍZSZINTES: 1. A népdal első sora. 11. A katonai igazságügyi igazgatás ellá­tására hivatott tiszt. 12. El­járás, írásbelii tiltakozás (a diplomáciában). 15. A fej része. 16. Te és én. 1«. Fér­finév. 19. Indulatsző. 20. Gyári úton elkészít (a S. négyzet „GY”). 23. A Nílus egyik forrástava Etiópiá­ban. 24. Salt... City (Utah állam fővárosa az USA- ban). 26. V. R. 27. A nép­dal negyedik sora. 28. Édes­ség. 29. I. O. G. 30. A tvájja, átfaragja. 31. Edison itt ala­pította híres laboratóriumát (...Park). 35. S. A. 36. Lóg. 38. ... Janeiro (Dél­Amerika második legna­gyobb városa). 40. O. A. 42. Ezen a helyen szintén. 44. Történelmi terület a Bal­kán-hegység keleti részén. 46. Hamburgi hírügynöksé” 48. Vélemény, kialakult fel­fogás. 80. Névelő. 51. Diplo­mások neve előtt állő rövi­dítés. 84. Tamási Áron re­gényalakja. 55. A nátrium magyar neve. 56. Harcoló katona. 58. V. O. 59. Hidegházi és szobanövény. 61. Nikkel vegyjele. 62. Bátorkodik. 63. Tarka, babos, pettyegetett (tyúk, macska). 65. A Ladoga­tó és a Fehér-tenger közötti te­rület (Karélía). FÜGGŐLEGES: 2. Amerikai öoeánrepülőnő (1898—1937). 3. Római 1600. 4. Kutya. 5. Város a francia Riviérán. 6. I. R. 7. Elbeszélő költői műfaj. 8. Z. D. 9. Sérülés. 10. Az 1848-i márciu­si ifjak egyike (Dániel). 11. A népdal harmadik sora. 13. Du­nakeszihez csatolt község. 14. A Felső-Ttisza mellékfolyója Romániában. 17. ... -burgum (fenyegetés színlelt harag kife­jezésére). 20. ... a vonatot (idő után érkezik az állomásra). 21. A népdal második sora. 22. Csa­var. 25. A kutya teszi. 31. Ró­mai 95. 32. Feladatként, mun­kakörként Irányít. M. Halaszt- gatás. 37. Piramisáról ismert egyiptomi város. 39. E. C. 4L Hiszi ... (hitetlenkedő tréfás kifejezés). 43. Francia város (jelentős csaták színhelye volt). 45. Add csak gyorsan Idei 47. Kinövés némely emlősállat fe­jén (névelővel). 49. Becézett Teréz. 52. Száz deka. 83. Tör­vénycikk röv. 57. Nagy szín­művészünk volt (Árpád). 60. Kabát közepe! 62. Foggal tép, cihái. 64. A gondolkodás szerve (a 2. négyzet „GY”). 66. A. N. 67. Félbevágott jegy. Beküldendő: a vízszintes 1., függőleges 21., 11. és a vízszin­tes 27. számú sorok megfejté­se. B. 3. Az áprttis 2-án közölt ke­res^ rejtvény helyes megfejté­se; (Vízszintes 1.;) Épp olyan volt fiúban, (Vízszintes 24.:) Mint amilyen ön lányban, (Füg­gőleges 10.:) A különbség csak az, hogy (Függőleges 31.:) ő énekelni nem tudott. Az április 2-án közölt ke­resztrejtvény helyes megfejté­séért könyvjutalmat nyertek: özv. Kocsis Pálné, Kecskemét, L Árpád krt. 19. I. 4„ ifi. Tér­nék István, Rém, Szabadság u. 9., Szabó Ferenc, Kecskemét. Széchenyiváros VHI. ép. ra. 39., Sánta István, Jánoshalma. Kölcsey u. 24., Szabó Kálmán, Mélykút, Május 1. u. 4., Csekő Irén, Hetényegyliáza, Arnnv János n. 26., Arnold István, Ba­ja, Deák Ferenc u. 11. PF. 68.. Kanyó Gáborné, Jrszszentlász- ló, Arany János u. 13. A keresztrejtvény megfejtését péntek délig lehet beküldeni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom