Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
4. oldal 1972. április 9, vasárnap 7. UDVARLÁS — A A kisfái szakiskola kollégiumának folyosóján — 1971. november 5-én déltájban — pillanatok alatt híre megy, hogy az igazgató másnapra engedélyezte a tanítási szünetet. így a vidékiek hazautazhatnak. Kiss Aranka másodéves tanuló gyorsan csomagol: fél 2-re már a városközpontban szeretne lenni. Édesanyja két nappal ezelőtt járt itt, akkor mondta neki, hogy valószínűleg „szabad szombat” lesz, így pénteken délután hazamegy. Hagyott nála pénzt, s egy cédulát, amire felírta, hogy hazajövetele előtt mit vásároljon. Fél kettőkor a tanácsháza sarkáig hozza a busz. Körül sem néz, indul vásárolni. Azt számítgatja, hogy a fél hármast már nem éri el. de megy később a gyorsjárat, majd azzal hazajut. ... Horváth Zoltán eközben a Nagytemplom sarkánál álldogál, egy kiszögellés mögé húzódva. Aranka tehát hazamegy — állapítja meg. Hatodiktól kezdve osztálytársak voltak az ágasegyházi iskolában. Szokásos iskolai pajtásság volt közöttük. semmi több. 1970. július 27-én kezdődött ... Arankát meglátogatta egy ménteleki barátnője, édesanyjával este kikísérte az állomásra. Visz- szafelé jövet Zoli hozzájuk szegődött, s engedélyt kért, hogy velük mehessen. Az anyja ezt mondta neki: — Ahogy akarod .,. Nemsoká moziban is találkoztak. Zoli kileste, hogy mikor maradBANDA „SEGÉDLETÉVEL” hat vele kettesben, s eldadogta, hogy komolyan szeretne vele beszélni, vagyis hát udvarolni. Aranka erre nevetgélni kezdett, lesütötte a szemét és vállait vono- gatta. Kecskemétre kerültek mindketten. Zoli délutánonként fel-feltünedezett a kisfái szakiskola bejáró útján, mint a holdkóros járkált alá és fel, majd leült az út szélére és szemeit merően az ablakokra szegezte. Aranka végül is lement ilyenkor, de csak azért, hogy véget vessen a lányok csúfolódásának. Inkább csak akkor találkoztak, amikor hétvégeken együtt utaztak haza Ágasegyházára. Egy alkalommal a fiú azt kezdte fejtegetni, hogy disszidál, öt évig kinn marad „németben”, szakmát tanul, aztán hazajön és vesz házat meg kocsit. Aranka erre azt mondta: — Ezt itthon is épp úgy elérheted. Majd levelezni kezdtek. Ez abból állt, hogy Zoli ír- kálta a leveleket egyre- másra. A levélpapírokat átlósan megcsíkozta és a csíkoknál törte meg a sorokat. Aranka az 1970. december 2-án, 22 és 23 óra között keltezett levelet nem kis döbbenettel olvasta: „... El is mentünk a határig. Bementünk az Orion Étterembe. megpihenni. Igazoltattak bennünket. Minden rendben, elhitték a mesénket. Az unokatestvéremnél voltunk ... De hülyén csináltuk. Egymásra néztünk, mielőtt feleletet adtunk. Erre a rendőr azt mondta, ne hazudozzunk, brigád utánanézett Az „első” ügyet már megbeszéltük. A középkorú, nyugodt tekintetű munkás úgy nyúlt le a fotel lábához támasztott bőrtáskáért, mint aki menni készül. De a táskát csak az ölébe vette, kicsatolta, s néhány összehajtott irkalapot húzott ki belőle. A széleken pontozódó lyukak mutatták, hogy nagy spirálfüzetből tépték ki a pár oldalt — Mi már régebbről ismerjük egymást — moso- lyodott el halványan. Jó néhány esztendeje már, mikor írt rólunk... Téli munkán voltunk, Baján... Egy új háztömböt építettünk s mi csináltuk az asztalos- munkákat ... — Igen, igen... Álltak, bosszankodtak,... A méreteket elszúrták az építők, s maguknak külön pluszmunkát adott, míg ... — Az történt, igen... Most egy furcsa kívánsággal jöttem .... Nem is tudom, hogy kezdjem ... Belenézett jegyzetébe, aztán folytatta. — Január 12-én jelent meg a Petőfi Népében a „Vándormadár” című írás ... Azért jöttem, hogy brigádunk nevében kifejtsem, miért csatlakozunk mi is ennek a cikknek a mondanivalójához. Mert mi is kíváncsiak voltunk, hogyan indul az első útjára a vándormadár és miből keletkezik esetenként munkaerő- hiány — magyarázott a korához képest jócskán be- ezüstöződött hajú munkás. — Féléves utánanézéssel ismertük meg a vándormadár útjának egyik „csapását”. Mert tudjuk, hogy amin ml végigtapogatóztunk, csak egyik „ösvény" a többi közt... Most már alig-alig kellett belelesni feljegyzéseibe, kerekedett a történet. — Tizenkét tagú brigádunk öt évvei ezelőtt alakult Két esztendeig meg is voltunk szépen. Akkor egyik szaktársunk kilépett, a vállalattól is elment Nemsokára egy másik is otthagyott bennünket... Ekkor még nem figyeltünk fel, pedig tudtuk, hogy „karbantartónak” mentek el máshova. Következett egy ügyes fiú, aki nálunk volt tanuló, de alighogy levizsgázott — mégpedig sikeresen —, bejelentette, hogy nem marad nálunk. Elmegy „karbantartónak” 2200 forintért A z asztalos megállt a beszédben, míg táskáját megint letámasztotta a fotel lábához. Jelentőség- teljesen pillantott föl a művelet közben. Felegyenesedett s a papírlapokat megemelintve folytatta. — Ezek után szöget ütött a fejünkbe: mi is lehet az a „karbantartás”, amire munkatársaink átváltottak? Kezdjük az első kilépett szaktárssal. Q azóta a harmadik helyen „karbantartó” 2500 forintért. Amint vélekedett, jó volt a másik két hely is, de ez a harmadik még jobb: „Nem csinálok semmit” — vallotta be. De azt is elárulta, hogy bent van a papírja, amelyen fizetésjavítást kér, mert annyiért nem dolgozik. A másik szaktárs a második helyen van — 2400 forintért. Különös véleménye volt az előző munkahelyéről. Az azért nem tetszett, mert ketten voltak „a csárdában”, s ha ő egy nap nem ment be, abból baj lett. A kolléga, a „császár”, aki tíz éve dolgozik már ott, három papig is foglalatoskodhatott a szőlőjében, neki azt a méltánytalanságot le kellett nyelni. Néhány hónap múlva meglátogatott bennünket á régi tanulónk. Kérdezzük tőle: milyen az új munkahely, mivel foglalkozik? Nem beszélt mellé. „Mióta ott vagyok, 2 zárat javítottam meg, és egy védőrácsot csináltam. Három és fél hónap alatt 7700 forintért.” — Elhittük. Láttuk kifinomodott kezét, meg hogy nincs is munkásruha rajta. — Szocialista a brigádjuk? — kérdeztem közbe halkan, kihasználva egy csöpp szünetet. — Háromszorosan... Tessék — nyújtotta a füzetlapokat —, a .konkrétumok” fel vannak írva. Érthető — emelte meg hangját —, hogy nagyon érdekel bennünket a téma. P"izetés utáni szabad szombat Nézzünk körül a ■ városban. Nem is gondoltuk volna, mennyi új értesüléssel gazdagodunk. Kőműves barátunkkal találkozunk. „Meghívunk egy pohár borra.” — Isten neki, éppen egy fröccsre szomjaztam én is. Beülünk, jön a szó erről-arról. Elmondja a cimbora, hogy öt ive van a vállalatnál, ahol öten vannak kőművesek. „Mit csináltok?” — Javítunk. Néha adódik olyan, hogy egy kis falat arrébb kell tenni... Most már csak hagyján, de tavaly még nyolc kőműves volt... „Miért volt az probléma? Hát mi a dolgotok, koma?” — Semmi dolgunk nem volt. Annyi se, mint ma nekem. láthatjátok, itt vagyok... Barátunk vállalatánál 25 karbantartó iparos van. Ezek feje egy művezető, aztán szakma szerint egy csoportvezető s ezeknek egy-egy helyettese. Függetlenített csoportvezetők valamennyien. „Ki dolgozik?” - kérdeztük. = Seijjü. Nagyon nincs is mit. A namert mindjárt elvitet. Erre mi: Menjünk, kérdezzük meg a rokonokat is. De a rendőr erre nem állt rá. Azt mondta: Nem szeretne bennünket itt látni tovább, Azonnal leléceltünk az étteremből. Megyünk? Ügy értette az Imre. hogy át a határon. Elkezdtünk kúszni, mint a kiképzésen. Azt hitte, hogy én is megyek utána. és csinálom azt, amit ő. De mit csináltam? Sírtam, mint egy kölyök. Ügy, mint most. Csak akkor azért sírtam, hogy mi lesz otthon, most meg azért, hogy mi lesz velem. Az Imre már átért a magyar határon, s nem sok kellett ahhoz, hogy a jugó határon is. És én csak sírtam, sírtam, és csak rád gondoltam. Mert nem voltál mellettem, akihez odabújjak. Ez mind reggel volt, mivel akkor értünk a határhoz. Imre átért sikeresen. De intett, hogy vigyázzak, jönnek, öngyilkos akartam lenni, de nem volt erőm, hogy elővegyem a késem...” Aranka még majd egy évig ezután abban a tudatban élt hogy mindez így meg is történt... Csak az eset után derült ki, akkor sem mindjárt, hogy az egészből egy szó sem igaz. A lány mindenesetre megmutatta a levelet édesanyjának. Veronka asszony, amikor legközelebb találkozott Zolival, ezt mondta neki: — Fiam. ha szereted a lányomat ígérd meg, hogy ilyesmit nem csinálsz máskor és nem fogsz disszidálni. — A fiú megígérte, de szándékosan kimutatta, hogy ez nehezére esik. 71 januárjában Zoli egy hónapra albérletbe költözött: a hó és a hideg miatt nehézkes volt a bejárás. Egyik osztálytársa, a mélykúti Lipka László osztotta meg vele szobáját a Liliom utca egyik öreg házában. Ez idő alatt gyakrabban találkozott Arankával. Ugyancsak azon a télen egy alkalommal a város főterén ballagtak. Elhaladtak a fotoszaküzlet. majd a nagy gyógyszertár előtt. Zoli, amikor egyszer óvatlanul hátrapillantott, észrevette, hogy négy, hozzá hasonló korú ifjú halad mögöttük, mintegy tíz méternyire. A rádiószaküzlet sarkánál a fiú nagy óvatosan odasúgta a lánynak: — Követnek bennünket. A banda tagjai! — Miféle banda? — kérdezte gyanútlanul a lány. — Majd elmondom ... Most figyelj, résen kell lennünk. — A Szivárvány Áruház felé haladtak. Zoli a szeme sarkából hátrapillantott, s látta, hogy az ifjak közül kettő mögöttük jön, de a másik kettő elkanyarodott a Centrum Áruház felé. A fiú agya gyorsan váltott: — Nincs menekvés előlük. Máris közrefogtak bennünket. Megfogta a lány karját. Az megremegett. Szemét a rémület tágította kerekké. Ezt suttogta: — Zoli, én félek! — Ne félj, míg én itt vagyok. Majd én beszélek velük. A Centrum felé kanyarodtak. (Akkor még megvolt az áruház másik sarkához átkötő gyalogátkelőhely is.) A zebrán haladva ezt mondta a lánynak: — öt percre menj be az áruházija, addig beszélek velük. — A lány bement. Ha körülnéz, láthatta volna, hogy az ifjaknak sem hírük, sem hamvuk. De a félelemtől szinte alig látott, öt perc múlva előmerészkedett, s Zoli diadalmasan közölte vele: — Minden rendben. Azt mondták, ha jársz velem továbbra is, békén hagynak. Neked is, nekem is. — A lány hálásan pillantott rá. Titokzatosságot mímelve, lassanként elmondta a lánynak, hogy félig-meddig már őt is beszervezte a huszonhét tagú banda. Azt mondta, hogy van közöttük egy rendőrtiszt is. És hogy rövidesen ő is kap majd fegyvert. Van egy nagy pincéjük, csupa kő, meg beton, már őt is elvitték oda, tanították célba lőni. de az oda- és visszavezető úton mindig bekötik a szemét. Június 8-án, Arankának, születésnapjára egy Orbita táskarádiót vásárolt, ösztöndíjból, maszek villany- szerelések honoráriumából rakosgatta össze a pénzt. A 8. részt kedden közöljük. Címe: A lány apja ellenkezik. Az idén adják át , v"' mm $¥3* SSSStj v.^c , & ‘T'1’ A leendő megyei párt- és tanácsszékház Két olyan nagyszabású építkezés is folyik Kecskemét újjáalakuló város- központjában, amelyet az idén fejez be a kivitelező Bács Kiskun megyei Állami Építőipari Vállalat. A rekonstrukció annak az elképzelésnek az alapján történik, amit csaknem kilenc esztendeje hagyott jóvá a „hírős város” tanácsa, s ami karakterisztikus, mással össze nem téveszthető városképet eredményez úgy, hogy közben megőrződik a megyeszékhely régi, mezővárosi településszerkezete. Az új megyei párt- és tanácsszékház lefényképezéséhez már sikerült is olyan beállítást találni, ami majdnem késznek mutatja a külső burkolási munkákat. A nívódíjas tervezésű „szalagház” folytatásaként pedig az úgynevezett B-jelű, összesen 288 lakásos épület szerkezete formálódik, amelyet két ütemben adnak át. Az idén esedékes résznél már a szalagház legmagasabb szintjét is elérték a kivitelezők. Kialakul a hatalmai lakóépület — az újabb szalagház — szerkezeti váza
