Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-07 / 81. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek’ xxvn. évf. 81. szám 1972. április 7, PÉNTEK Ara: 90 fillér Gyarapodik a kollégiumi alap DOLGOZNAK A SZÜNETBEN KARBANTARTÁST IS VÁLLALNAK AZ IPARI SZÖVETKEZETEK Koszigin Irakba látogatott Március közepéig 93 ezer forint készpénzt fizettek be az ipari szövetkezetek a kollégiumi alapra. Emel­lett a tanyasi iskolák vil­lamosításának támogatásá­ra 125 ezer forintnyi ér­tékű egyéb felajánlásokat is tettek. Több helyről a belső szerelési munkák el­végzésére érkezett garan­cia, a Kecskeméti Fém­ipari Szövetkezet pedig egymagában 50 ezer forin­tos áramfejlesztő szélmo­tort ajánlott fel. Az utóbbi napokban újabb eredményekről érke­zett hír az ipar szövetke­zeti szektorának egységeit képviselő és mozgósító KISZÖV-höz. A Kiskunfél­egyházi Építőipari Szövet­kezet három tanyasi iskola belső villanyszerelését vál­lalta el, a Kiskőrösi Ve­gyesipari Szövetkezet 15 ezer, a Kecskeméti Asz­talos, valamint az Építő, a Tompái Vegyes, a katy- máriak, szabadszállásiak, a vaskútiak és a nagyba­racskaiak összesen további 22 ezer forinttal segítik a társadalmi mozgalmat, ami a tanyasi gyerekek tanulá­si feltételeit javítja meg. A kollégiumi alap számlá­jának gyarapításán kívül társadalmi munkát is vé­geznek a bajai lakberen­dezők. A későbbiekre nézve ér­kezett hasznos ajánlat a megyeszékhelyen dolgozo Autó- és Gépjavítóipari Szövetkezettől, amelynek a tagjai két áramfejlesztő aggregátor karbantartását és szükség szerinti gyors javítását vállalták maguk­ra. A felsőzsanai álta­lános iskolában a mostani tavaszi szünet ideje alatt végzik, s a tanítás meg­kezdésére befejezik a tel­jes villamosítást a mély­kútiak. A szocialista bri­gádok ezenkívül televízió- készüléket vásárolnak a gyerekeknek, s a jövőben ők lesznek a gazdái az esetleges javítási munkák­nak is. H. F. Alekszej Kosziginnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottsá­ga tagjának, a miniszter- tanács elnökének vezetésé­vel csütörtökön reggel párt- és kormányküldöttség repült Moszkvából Bag­dadba. A küldöttséget a repülőtéren Dmitrij Fol- janszkij, a szovjet kor­mány első elnökhelyettese, A Bács-Kiskun megyei AGROKER, mint termelő­eszköz-kereskedelmi válla­lat döntő szerepet tölt be az állami, szövetkezeti, háztáji és kisegítő gazda­ságok erő- és munkagép, alkatrész, vegyszer és tex­tiláru ellátásában. Pálfi Pál, a megyei vál­lalat igazgatója a csütör­tökön tartott értekezleten elmondotta, hogy piacku­tatásunk alapján 1972-re másfél milliárd forint ér­tékű áruról gondoskodtak. Többek között 711 erőgé­pet, 80 gabonakombájnt, 300 betakarítógépet, 1100 pótkocsit, 400 növényvédel­mi gépet és 88 készlet esőztető-berendezést, 460 ezer tonna vegyes műtrá­gyát, 11 ezer 230 tonna a politikai bizottság tag­ja, továbbá más párt- és állami vezetőik búcsúztat­ták. A szovjet miniszterelnök iraki látogatása egybeesik a kormányzó Baath-párt megalakításának 25. évfor­dulójával. Bagdadi tárgya­lásain az észak-ruméliai új olajkitermelőhely fel­avatásán kívül Koszigin növényvédőszert, 40 ezer gabonászsákot, 29 ezer 220 darab gumiabroncsot, te­kintélyes mennyiségű acél raktárszerkezetet, cemen­tet, téglát, műanyag fóliát, takaróponyvát, huzalt, bá­lázófonalat, kertészetek­ben használatos alumíni­umvázat szereztek be. E cikkeknek jelentős részét már raktározza a vállalat. A keresett MTZ típusú szovjet traktorokból ez idén is 400—500 darabot szállít a vállalat a gazda­ságoknak, de bőséges kész­lettel rendelkezik a DT— 75 típusú lánctalpas trak­torokból, valamint a Ze- tor 5611-es és a D—4—KB nagyteljesítményű erőgé­pekből. Talajművelő gépek­ből lényegesen bővült a választék az előző eszten­dőhöz képest. Az elmúlt hónapban forgalomba ke­rült a magyar—NDK koo­perációban előállított, KERTITOX növényvédő gépcsalád első úgynevezett szántóföldi típusa. A ker­tészeti munkára alkalmas gépek a második negyed­évben már ugyancsak rak­tárról kaphatók. A betakarítógépékből ed­dig 43 szovjet gabonakom­a jubileumi ünnepségeken is részt vesz majd. A Szovjetunió és Irak 1969-ben kötött megállapo­dást az észak-ruméliai olajkincs kiaknázására. A Szovjetunió 70 millió dol­láros kölcsönt adott, amit Irak nyersolajban törleszt. Az új olajmező kezdetben évi 5 millió tonna nyers­olajat ad majd. bájnt adott át az AGRO­KER megrendelőinek, az SZK—4-es típusú szovjet gépen kívül a nagy telje­sítményű, NDK gyártmá­nyú E—512-es kombájn is vásárolható. Lesz ezenkí­vül nagyobb mennyiségű kukoricabetakarító adapter és csőtörőgép, csaknem fél ezer darab különféle típusú fűkasza és szálasta- karmány-betakarító gép Öntözőberendezésekből ed­dig 23 készletet vásárol­tak meg a gazdaságok, két és fél millió forint értékű öntözőcsövet és szerel­vényt vették át a megyei vállalattól a szövetkezeti és állami gazdaságok. E cikkekből a keresletnek megfelelő mennyiséget tá­rol az AGROKER. A Kecskeméten tartott tájékoztató értekezlet részt vevői megtekintették a vállalat központi telepének raktárait, majd az elhang­zottak és a látottak alap­ján tettek észrevételt az AGROKER idei mezőgaz­dasági termelőeszköz for­galmazásának előkészüle­teire. K. A. A költészet napja Szabadszálláson A huszadik század nagy magyar proletárköltőjére emlékezve tartják évről évre a költészet napjának — jelképes — megyei meg­nyitó ünnepségét Szabad- szálláson, ahol József Atti­la gyermekéveinek egy ré­szét töltötte. A megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lya, a nagyközség tanácsa és a József Attila Termelő- szövetkezet, valamint a me­gyei és járási könyvbarát- bizottság rendezésében ápri­lis 9-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a szabadszállási művelődési ház nagyter­mében kerül sor kulturális életünk e szép eseményé­re. A költészet napja jelen­tőségét Bodor Jenő, a me­gyei tanács művelődésügyi osztályának a vezetője méltatja, a vendégeket, közreműködőket — Bata Imre irodalomtörténészt, Berták László, Buda Fe­renc, Pákolitz István köl­tőket és Bodor Tibort, a Madách Színház művészét — Bedő Ferenc, a nagy­község tanácselnöke kö­1 szönti. NINCS SZÜNET A tanyai népfrontcsoportoktól kiindulva s befe- jezve a megyei testülettel — mindenütt újjá­választották már a népfrontbizottságokat. A moz­galomban az újabb négy esztendő első munkanapjai, -hetei zajlanak már javában. Program, feladat bőven van, s hogy máris van mit tenni, az abból következik, hogy akár a falugyűléseken, akár a városi nagygyűlé­seken vagy a megyei küldöttértekezleten elhangzott beszámolók és programadások időszerűségben, tartal­masságban, konkrétságban magasabb színvonalúak voltak a négy év előttinél. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy itt is gyakorlatilag érvényesült a párt X. kongresszusának útmutatása: magasabb szinten kell teljesítenünk, amibe belefogunk. Ti/tivel ez, hogy úgy mondjuk, rendezvényviszony­irA latban is megmutatkozott, a mozgalmi munka továbbfolytatása is könnyebb, nincs űr, megállás, ke­resés, miként is haladjunk előrébb. A mozgalmi tevé­kenységnek ez a kézzelfoghatósága hozta magával a népfront tekintélynövekedését is. Ezt tanúsította, hogy a kongresszusi előkészületek jegyében lefolyt rendez­vényeken szívesen demonstráltak személyes megjele­nésükkel a párt-, tanácsi és tömegszervezetek első számú vezetői is. A négy évi munka s a ránk váró feladatok tartalmas elemzésén, ismertetésén túl min­den bizonnyal közrejátszott ez a körülmény is abban, hogy oly nagy volt az érdeklődés és aktivitás a nép- frontgyüléseken. Eltek az alkalommal a választópol­gárok, hogy szemtől szembe együtt lehetnek községük, városuk legfőbb vezetőivel. A z eszmecserék, viták viszont sok olyat nyújtót- tak a jelenlevő vezetőknek is, amit csak ebben a közvetlen párbeszédben tudhattak meg igazán élet­hitelesen. Ez megint következett abból is, hogy a népfront kongresszusi levelét — előző időszakokkal összehasonlítva — sokkal hozzáértőbben ,forgatták” a helyi népfrontbizottságok, s jól megtalálták a mód­ját, az egyensúlyt, hogyan hangolják össze a központi, országos elveket a helyi sajátosságokkal, követelmé­nyekkel. A hozzáértők okos gyülekezetein ezért tapasztalhat­tuk a nagyvonalúságot abban is, hogy egyéni sé­relmeikkel szinte sehol nem foglalkoztak a felszóla­lók. A köz érdekének jó képviseletében látják a személyes panaszok orvoslásának legjobb útját is. A népfront megyei titkárságának munkatársai közel 60 ülésen vettek részt, az imént leírtakat személyes élményeik alapján összegezték így. 'C'mlítettük, hogy ha ugyan a népfront országos ■*-' kongresszusa még hátra van, s megyénk kül­döttei már érlelik magukban, hogyan hasznosíthatják azon leggyümölcsözőbben a rájuk, bízott útravalót — a mozgalom „nem tart szünetet”. — Sorra üléseznek például az új elnökségek, mint legutóbb Lajosmizsén, Kiskőrösön. Lajosmizsén ilyen témát tárgyaltak, mint hogy milyen legyen a Hazafias Népfront munkastílusa. Dr. Havasi László elnök Budapesten vett részt a témát feldolgozó bizottság ülésén, és frissen szerzett ismere­teit iparkodott azon melegében átadni az otthoni el­nökségnek. Kiskőrösön a négyéves távlati programról, majd részletesebben az idei tennivalókról beszéltek, így a Petőfi-évforduló eseményeinek méltó lebonyolí­tásáról. Minthogy az első elnökségi ülésen régi és új tagok bemutatkozása is megtörténik, az új erők a napirendek tárgyalása során máris alapos Ízelítőt kap­nak a mozgalmi munka rájuk háruló kötelességeiből. Természetesen nem ugranak a mély vízbe, hiszen ami­kor a községek elosztásáról döntenek, az új elnökségi tagok egy-egy tapasztalt tisztségviselő oldalán teszik az első lépéseket a részükre is kijelölt helységek nép- frentmunkájában Biztos, hogy hamar megszerzik a szükséges jártas­ságot. Közös palántanevelő A termesztő és a feldolgozó üzem sajátos együtt­működési formáját teremtette meg a keceli Béke Szakszövetkezet, valamint a Kalocsavidéki Fűszer- paprika- és Konzervipari Vállalat. A gyár segítségé­vel két darab, egyenként 710 négyzetméteres fóliás palántanevelő alagutat állítottak fel Kecelsn. Itt ne­velik a fűszer- és a cecei paprikapalántákat. Ügy számítják, hogy 40 négyzetméterenként átlagosan 1 katasztrális holdra elegendő palántát tudnak nevelni. (Pásztor Zoltán felvétele) Másfél milliárdos árukészlet az AGROKER raktáraiban

Next

/
Oldalképek
Tartalom