Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-05 / 55. szám
IT öltökre, írókra rend- * szerint születésük vagy haláluk évfordulója alkalmából szoktunk emlékezni, holott ésszerűbb lenne az irodalomban való fellépésük időpontját Bessenyei György Emlékezés egy irodalomtörténeti évfordulóra számontartani. Különösen olyankor, ha ez a fellépés egyben az irodalmi fejlődés új irányát is nyitja, új korszakát is jelenti. Bessenyei György fellépése, első műveinek megjelenése a magyar irodalom történetében ilyen volt, 200 évvel ezelőtti 1772-ben irodalmunkban új korszak kezdődött. Kelet—Közép-Európa idegen elnyomás alatt élő és a társadalmi fejlődésben visszamaradt népeinek körében a XVIII. század végén — a felvilágosodás hatásara — egyre tudatosabban jelentkezett az az igény, hogy az irodalom vállaljon vezető szerepet a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért vívandó harcban. Ez az igény és ez a törekvés a programot fogalmazó, feladatokat kijelölő ideológus írókat állította élőtérbe. Ilyen volt e korszakban a cseheknél Josef Dobrovsky és Josef Jungmann, a lengyeleknél Tgnatij Krasicki, a szerbeknél Dositej Obradovic, a románoknál Gheorghe Lazar. Történet' szerepét tekintve sorukba tartozott Bessenyei György is. Bessenyei, tisztántúli nemesi család sarja volt; Mária Terézia császárnő testőrségének tagjaként a császárváros és a vidéki kúria közötti, rr u . eltság . ií ellentét, fényénél döbbent rá hazája elmaradottságára. Mohón szívta magába a korszerű műveltséget, a Bécsban 'ekkor már divatos felvilágosodott eszméiket. Kedvenc írói az angol és francia felvilágosodás nagyjai; Locke, Pope, Montesquieu, Voltaire és Rousseau voltak. Ezek hatásából, a bécsi német színházi és irodalmi . törekvések példájából és családi hagyományokon is alapuló, de kora kezdődő nemesi-nemzeti mozgalmától is befolyásolt patriotizmusából alakult ki művelődési programja. A cseh irodalmi megúiulás nagy vezérével, Josef Dobrovskyval egy évbon (1772) lépett fel. Dobrovsky — bár még németül írt — a huszita hagyományra és a szláv népek testvériségére utalva szervesebb fejlődést kezdeményezhetett — Bessenyei viszont nemigen tudta, merre induljon. Pályakezdő irodalmi próbálgatásaival nemcsak a saját hangját, hanem az új magyar irodalom lehetőségeit is kereste. Klasszicista tragédiákban (Hunyadi László tragédiája, 1772; Ágis tragédiája, 1772. B'da tragédiája, 1773) felvilágosodott szemlélettel ábrázolj a zsarnoksággal való összeütközést; voltaire-i eposzban (Hunyadi, 1772) a magyar történelmi hagyományok egyiK legdicsőbbikét keltette életre. Filozófiai kérdésekkel vívódott verses és prózai művekben. (Az embernek próbája — Pope Essay on Man-je nyomán; A holmi, 1799), először alkotva magyar nyelven nemcsak világi, hanem egyenesen materialista filozófiát is. Hihetetlen szorgalommal és meglepően gyorsan dolgozott, művei azonban sem gondolatilag, sem művészileg nem elég kiérleltek. Inkább lázas igyekezet, a gyors segíteni akarás, a széles körű tájékozódás dokumentumai, mint maradandó irodalmi alkotások. Jobban sikerültek azok a művei, amelyekben közvetlenül szólt koráról és korához. Ilyen A filozófus (1777) című vígjátéka. A szerelem és a házasság körül forgó bonyodalma ennek is francia klasszicista mintákat követ (Marivaux, Destouches), jól egyénített típusaival azonban a magyar művelődési állapotokat kritizálja: a divathóbortként jelentkező, szenvelgéssé vált új, franciás műveltséget éppúgy, mint a maradit, a parlagiast. Még fontosabbak tulajdonképpeni programadó művei, művelődésoolitikai röniratai. (Magyarország, 1778; A magyar néző, 1779; Jámbor szándék, 1781), Alapelveit ezek egyikében így foglalta össze: „Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány. Ez mentői közönségesebb a lakosok között, az ország is annál boldogabb. A tudományok kulcsa a nyelv, .mégpedig a számosabb részre nézve, amelynek sok nyelvek tanulásában módja nincs, minden országnak született nyelve. , Ennek tökéletességre való vitele tehát legelső dolga légyen annak a nemzetnek, amely a' maga lakosai között a tudományokat terieszteni, s ezek által amazoknak boldogságokat munkálkodni kívánja.” Ezeknek az alapelveknek nem egy, az említett röpiratokban is kifejtett következménye merészen mutat előre a pol- gári nemzetállam felé. Ilyen pl. az, hogy a nyelv a nemzet legfőbb ismérve, vagv hogy a nemzetbe a jobbágyok is beletartoznak. Olvasóközönségként Bessenyei nemcsak a nemességre számít, mint, még az utána következő nemzedék íróinak nagyobb része is; ezzel kapcsolatosan városunkat említő mondatát is Történelmi W% f* I ■ ■ I ' miniatűr Baja a Lzooor csalod kézén A város nevét adó Bajay család megvaszakadtával a Czoborok nyerték el a bajai birtokot a ferencrendi zárdával együtt. A kitüntetésre Czobor Mihály, a budai vár kapitánya szolgált rá. Öreg és vitéz katona volt Mihály bátyánk, hiszen már Zsigmond idejében is katonáskodott a királyi sérégben. 1456-ban pedig mint királyi udvarmester Mátyás életét mentette meg, amikor III. Frigyes a kordába szorított s éppen ezért elégedetlen magyar főurakkal szövetkezve, a fiatal király életére tört. E nemes tette jutalmául nyerte el a bajai javadalmakat. A mohácsi csatavesztés után a török palánkvárat épített Baján, s innen igazgatta a környék keresztény jobbágyait: á rájákat. Főuraink biztonságosabb vádékre menekültek, irataikat magukkal vitték. Így esett azután, hogy a török kiűzése után a Czobor család jelentkezett ősi birtokáért. Csakhogy Magyarország déli részét a bécsi kormány a „fegyver jogán” szerzett földnek minősítette és rátette a kezét. A Gzoboroknak szívós küzdelmükbe került a bajai nradaiqm visszaszerzése. Végre 1726-ban a császár, különös kegyképpen elrendelte visszaadását. KényKörhinta Öltem az étteremben és ebédeltem. Senki sem zavart. Végre egyszer ide is eljutottam. Egy sarokasztalnál helyezkedtem el, nem szeretek feltűnést kelteni. Meglát valaki és még pletykálni kezd: „Lám, lám, ez az A. elvtárs étteremben ebédel... Az ő fizetéséből...” Nem, nem, jobb szerényen elbújni. Vártam a rántott húsra. Egyszercsak bejön B. a főnököm, kolléganőmmel C.-veí. „No — gondoltam — elvesztem! Mindjárt észrevesz! Aztán kezdődik a pletyka ...” Az asztal fölé hajoltam, beletemetkeztem az újságba... Talán nem vesz észre... Észrevett... Elnézést kért a kolléganőmtől és hozzám lépett... — Lám, lám — mondja — étterembe járogatunk? —■ Végre egyszer eljutottam — feleltem. — Ismerjük ezt a végre egyszer-t... De rendben van ... Mi sem vagyunk hibátlanok ... Megjegyzem, te nem láttál itt ungern! Helyes? Én meg téged nem láttalak. — És vele nem láttalak, vagy nélküle? — Természetesen vele! A feleségemnek pedig azt mondom, hogy részt vettem veled egy esti értekezleten. — Jól van — mondtam —, de ha C. férje megkérdez, hogy nem láttam-e a feleségét? —- Mondd, hogy nem láttad. — Ez gyanús lesz. — Akkor mondjad, hogy moziban voltál vele. Hiszen a férje barátod. — Jól van, de hát én veled voltam az esti értekezleten. _Mondd, hogy elengedtelek és moziba mentél vele. — Rendben, de tudd meg tőle, hogy milyen filmet láttunkFőnököm, B. távozott és enni kezdtem. Valaki megkocogtatta a hátam. Elszakadtam a rántott hústól és télén volt vele, mert „a legújabb magyarországi zavargások” — értsd a Rákóczi szabadságharcot — idején Czobor Márk hatalmas összeggel támogatta a császárt. Az eredeti okmány kimondja, hogy a „kár fejében a Bács megyei Baja nevű várost kapja a városhoz tartozó pusztákkal együtt. Név szerin Bikity, Ga- ra, Istvánmegya, Mátéháza, Borota, Szentiván, Vaskút, Rém és Szurdok' szerepéi. Voltak még lakatlan puszták is. Mérhetetlen nagy terület, szinte a teljes Észak-Bácska. A vagyonszerző Czobor Márk fia József nemsokára nyakára hágott a félmegyényi területnek. 1729-ben, alig három ével az adomái" • ’-'s v‘ 'n rv'" 7''ónba adta a jövedelmeket, s néhány hónappal később ugyanezt másnak Is elzálogosította. Perek következtek és a birtok elúszott... A szétszórt és ekkortáit megkapaszkodó, maid las- san-lassan erősödő falvaink jobbágynépe mit sem tudott az urak ügyletéről, pedig őket adták el. De robotolni mindig kellett... A földesurak elmúlhattak, az ő áldásos munkájuk soha. Kőhegyi Mihály megláttam D.-t, az ellátási osztály munkatársát. — Üdvözlet — szólt lágyan. — Én nem voltam itt. Helyes? — Itt ül B. és C. — mondtam — és észrevesznek. — Ök nem láttak engem és én nem láttam őket — felelte. D. — Minden eshetőségre készen te és én a könyvtárban voltunk. — De én moziban voltam C.-vel. — Szó se lehet róla — mondta D. — C. nem akart moziba menni veled. A barátnőjénél volt. Mellesleg két órával ezelőtt itt járt E. Akkor őt szintén nem láttad. — Öt valóban nem láttam. Két órával ezelőtt még nem voltam itt. — Tegnap F. éjszaka két órakor ment haza és azt mqndta a feleségének, hogy azért késett, mert találkozott veled, teljesen eláztál és kénytelen volt hazatámogatni. Nehogy eláruld! — Én? Eláztam? — Mit tehetett volna? Valamit csak ki kellett találnia. Te jutottál először az eszébe. Mellesleg, majdnem elfelejtettem... Ha arról mesélnek, hogy múlt kedden hívtál az étterembe, akkor mondd, hogy nem álltam kötélnek és előadásra mentem. Nehogy elfelejtsed ! Ezzel D. otthagyott. — Bocsánat, van szabad hely az asztalánál — csendült fel egy újabb hang a hátam mögött. — Tessék — mondtam. Az illető, aki az asztalomhoz ült, ismerősnek látszott. — Bocsánat — mondtam —, mintha már találkoztunk volna valahol. — Hol? — kérdezte asztaltársam félénken. — Valahol — felettem. — Ott én nem volbm! — Hol? — érdeklődtem. — Ott, ahol mi találkoztunk. — Nem ott találkoztunk, ahol gondolja. — Ott se voltam. És egyáltalán. Mindiárt jön a feleségem. Szóval én nem ismerem magát, maga nem ismer engem. idézhetjük: „Ml kár lenne benne — kérdezi —, ha a német Geliertet is a debreceni, kecskeméti, kassai polgárnék olvashatnák magyarba?” A nyelv kiművelését középpontba állító irodalmi programjának megvalósítására szerette volna az erőket tömöríteni. Ö hozott létre először hazánkban írói társulást (Hazafiúi Magyar Társaság néven), ő készítette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására is az első tervezetet, a már említett Jámbor szándékot. A testőrségtől megválva Bécsben nem tudott magának tartós pozíciót teremteni, ezért 1782-ben hazatért magyarországi birtokára gazdálkodni. Kiesett az irodalom áramából, amelyet pedig elsősorban ő maga keltett; többé nyomtatásban sem tudta megjelentetni egyetlen művét sem. Pedig ezek tartalmasabbak, magvasabbak a korábbiaknál. Filozófiai nézeteit összegezi A természet világa, A bihari remete és Az értelemnek keresése. (1800 és 1808 között keletkeztek). A sokáig hiányzó magyar filozófiai kultúra úttörői lehettek volna ezek a szenvedélyesen vívódóvitatkozó művek, mint ahogyan a magyar regényirodalom méltó alapkövévé válhatott volna — ha nem megírása után 126 évvel jelenik meg nyomtatásban — Tariménes utazása (1804) című regénye. Ebben életének élményeit és tanulságait éppúgy összegezi, mint kora fő problémáit. Fénelon Télémaque-jának, Montesquieu Perzsa leveleinek, Voltaire Candide- jának és Ingenu-jének nemcsak követője, hanem méltó párja is ez a regény: képet ad a kor Magyar- országáról és császári udvaráról; kritikát gyakorol a civilizációtól fertőzetlen „bennszülött” és a felvilágosodott műveltségű államférfi szemszögéből; ítéletet mond a gyarmatosító háborúról és a vallási vakbuzgóságról; országos ügyek mellett ábrázolja — igen szépen — egy ifjú pár szerelmének kibontakozását, beteljesülését is. A kor talán leggazdagabb tartalmú műve ez, sajnálatos, hogy máig is olyan kevesen ismerik. Bessenyeit a soron következő irodalmi vezér, Kazinczy Ferenc csak a nyelművelésben követhette. Társadalomkritikának, materialista tájékozódású filozófiának nem volt megjelenési lehetősége a Martino- vics-mozgalom vérbefojtása után, Ferenc császár ostobán reakciós uralkodása idején. Ez a korszak a bűnös abban, hogy 200 év távlatából az új magyar irodalmat elindító szándékot, programot, vállalást nagyobbnak látjuk, mint a folytatást, a megvalósítást. Orosz László Nagy István: Táj (olaj) A mellettünk levő asztalnál ülő nőben ráismertem unokabátyám feleségére. — Nem láttalak — súgtam a fülébe —, mert én nem vagyok itt. A könyvtárban vagyok. A pincér félrehívott. — Figyeljen ide! — mondta pergő nyelvvel. — Maga rántott húst evett, és ha megkérdezik, akkor azt mondja, hogy nem. A számláról van szó. Én beírom, hogy négy kievi kotlettet evett, de maga egy saslikot fizet... Éreztem, hogy lassan megőrülök. Valóban, ha átgondolom életem utóbbi napjait, enyhén szólva, kissé különösek. Egy héttel ezelőtt a barátomat étterembe hívtam, mert nem akartam, hogy elmenjen egy előadásra. Tegnap egy kolléga holtrészegen cipelt haza. Ma egyazon időben a barátom feleségével moziban voltam, és értekezleten és a könyvtárban. Ezenkívül most sikerült egyszerre négy kievi kotlettet befalncm. Gondolataimban úgy tévelyegtern, mint pók a hálójában, s hazavánszorogtam. Alighogy betettem magam után az ajtót, megszólalt a telefon. Annak a C.-nek a férje hívott fel, aki az étteremben üldögél főnökömmel, B.-vel. — Figyelj ide! — mondta C. férje. — A feleségem ma a barátnőjénél volt. Én azt mondtam neki, hogy veled és a főnököddel, B.-vel vacsoráztunk. Ha megkérdez, nehogy összezavard a dolgokat. Még azt is megkérdezte, hogy hol a fizetésem. Azt mondtam, hogy összeverekedtél a pincérrel, feldöntötted az asztalt az edényekkel és nekem kellett helyetted megfizetnem a kárt. Levágtam a kagylót és rájöttem, hogy végem vaa "’sak egy menekvésem lenne — ha mindent me"cáfol- ék. Senkit sem ismerek. Senkit se láttam. Sehol se voltam. Ezért van egy nagyon nagy kérésem: önök ezt az írást nem olvastál:, én semmi sem írtam és önök pedig soha nem hallották ezt a nevet: Arkagyij Arkanov (Fordította: Pető Miklós)
