Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-28 / 74. szám

4. oldal 1972, március 28, hedd „Hol vagyunk? Az erdőben" Kedves barátom már di­ákkorában kerékpárra pat­tant, ha akadt néhány sza­bad órája és valamelyik közeli erdőbe karikázott. Később, munkája során ha­zánk szinte valamennyi er­dőségét megismerte. Ha oly­kor-olykor összetalálkoz­tunk mindig elmesélte, hogy merfp talált különle­ges facsoportot, szemet-lel- ket gyönyörködtető tölgye­seket, nyíreteket... Saj­nálkozva beszélt azokról, akik megfosztják magukat a gyönyörűség, a felüdülés, a felfrissülés eme forrásai­tól. Meglepődtem, amikor legutóbb aggodalommal em­legette az erdők növekvő „népszerűségét", bosszúsan panaszkodott a turistákra: tönkreteszik, elcsúfítják az erdőket. Tudatosan — hoz­zá tette — szerencsére, ke­vesen rongálják a faállo­mányt Magam is tapasztaltam, hogy a felkapott zöldterü­leteken egyre több a sze­mét, a papírhulladék. Ki tudja, hogy egy napfényes tavaszi vasárnapon hány ezer — tízezer? — konzer- vesdobozt hajítanak a bok­rok közé. Mintha más nor­mák irányítanák a kirán­dulók egy tekintélyes cso­portjának viselkedését, mint a lakott területen. Elké­pesztő, hogy otthonunkban, munkahelyünkön, városi környezetben kulturáltan viselkedő férfiak és nők, felnőttek és gyerekek mennyire elfeledkeznek magukról a természet „lágy ölén". A közvélemény sem ma­rasztalja el kellő követke­zetességgel a rendetleneket, a. virágpusztítókat, ágtör- delöket. Jellemző, hogy az otrombán viselkedő embe­reket így szokás az illő vi­selkedés szabályaira fi­gyelmeztetni: „Mit gondol, hol van? Az erdőben?” Furcsa gondolkodásmód, annyi szent. Káros, torz szemlélet megnyilvánulása, akaratlan leleplezése. Viselkedjünk a pihenőhe­lyeken is kultúrált ember módjára, hogy mielőbb el­felejtődjék a címben is idézett szólás eredeti — a rendetlenséget, a társadal­mi normákat felrúgó visel­kedést, magatartást az er­dők fái' közé korlátozó, ,,visszaszorító’’ — értelme. Sokat segíthetnek az is­kolák, a művelődési intéz­mények a nemzeti vagyon, az egészséges környezet védelmében. Magunkat szegényítjük, ha elcsúfítjuk a pihenés, erőgyűjtés pompás helyeit. H. N. 3. érlelődik a terv Csendes őszi nap Kecske­méten. Horváth Zoltán a város- központban, az Űjkollégi- um előtt száll le a buszról. Kivárja a forgalom alkal­mas pillanatát, átszalad a széles keramitúttesten. A taxiállomáshoz érve önkén­telenül lelassítja a lépteit. összesen három-négy ko­csi áll benn. Sofőrök be­szélgetnek a padnál. Nincs bent az a kékes­szürke Volga — állapítja meg. A rendelőben a nővér el­kéri beteglapját, majd kis idő múlva kiszól, hogy 12- re jöjjön. Végigballag a Nagykőrö­si utcán, kiér a vasútállo­máshoz. Beül a tanuló-vá­róterembe, tagjait megla­zítja, szemhéja megrándul... Biztosra veszi, hogy hama­rosan itt lesz megint Király Zoltán, az izsáki fiú. Vele egyidős, de magasabb vál­lasabb, izmosabb, mint ő. Sűrű, sötétszőke göndör haj bukik a homlokára. Jó paj­tás, belevaló srác. Körül­belül hét hónapja ismeri, bátyja Király Robi mutatta be neki. Akkor is itt vol­tak, az állomáson. Azóta gyakran találkoz­tak. Zoli tudta, hogy a „másik Zoli” és a bátyja a nyáron az építőiparhoz jár­tak be dolgozni. Vonattal. Aztán otthagyták a melót. Tengtek-lengtek a vasúi és az autóbusz-állomás tá­jékán. a parkban, me mindenütt a városiján. Úgy egy hónap óta pedig szint naponta - ■'z-'futnak. Már ő sem jár be az intézetbe. sem a konzervgyárba. Ott­hon persze úgy tudják... ök ketten együtt csava­rogtak. Lassanként kitapo­gatták egymás gondolatait. Közben telt az idő, mintha ostorral kergették volna. Egyszer a buszállomáson összeakadtak egy lánnyal. Király Zoli ismerte vala­honnan, cipőcskéjén egy- egy plexiüvegdíszgomb csillogott. Addig-addig kér­lelték, míg» a lány hajlandó volt a gombokat leszedni és nekik adni. Király Zoli megjegyezte: — Amikor ta­lálkozunk, mindig felmu­tatjuk egymásnak. Meglát­juk, melyikőnk őrzi tovább. Többször a parkoló ko­csikat nézegették. Horváth Zoltán egyszer ezt mondta: — Ha meglesz a szakmám, sok pénzt fogok keresni, házat veszek meg motorbi­ciklit. Abban mindketten egyet­értettek, hogy a jó élethez sok pénzre van szükség. Király Zoli hozzátette, hogy ehhez Nyugaton könnyebb volna hozzájutni. Erre vá­ratlanul kicsúszott a szá­ján: — Induljunk el gya­log. — Mire amaz: — Ne hülyéskedj, legalább há­romszáz kilométert kéne gyalogolni... ... Három nappal ezelőtt, november 2-án ugyanitt ültek kettesben, rajtuk kí­vül más nem volt a váró­teremben. Az utasok kint tolongtak, ünneplőben, ko­szorúkkal. kflzartíómszái*- gal — halottak napja volt. Horváth Zoltán ekkor már elhatározta, hogy meg­szervezi az akciót. Király jó lenne társnak, vállas, erős fiú. És elszántnak is látszik. Ki kell próbálni, hogyan fogadja az ötletet. Azt kérdezte: — Te vezet­tél már kocsit? — Tehert, de azt is pár kilomé­teren. — Én semmi- lyet sem vezettem, .de állítom neked, ha ne­gyedóráig figyelem, hogy váltják a sebességet, után- na én is elvezetem. — Mar­haság! Hiába ismered a kapcsolást, ha nincs ruti­nod ... Most az alkalmas pilla­nat .., — Próbáljuk ki. Beülünk és átmegyünk a határon, Nyugat-Németországba. —- Király Zoli elgondolkodott. Nem is olyan mamlasz ez, amilyennek látszik, gon­dolta. De ha már így van, ő sem maradhat le. Ezt mondta: — Klassz! Lo­punk kocsit és megyünk. Amelyikőnk jobban tud vezetni, az vezet. Horváth Zoltán szemhé­ja megrándult. „Ráhara­pott” a fiú. Most már le­het adagolni a tervet. — Nem lopni kell, ha­nem szerezni. Taxit, mert azt nem igazoltatják. — Király megütközve nézett rá: — Mit csinálsz a ve­zetőjével? — Elintézzük egy eldugott helyen. — Rá­zós ügy ... Mégiscsak jobb lenne a kocsi. Átfestenénk, rendszámot cserélnénk... — Horváth Zoltán türelmet­lenül szólt közbe: Az hosz- szadalmas. A taxi jobb! — Na, de a vezető...— Mon­dom, hogy elintézzük! Amikor majd fizetni kell, gyomorszájon vágom. — És én? — Te pedig... Hirtelen elhallgatott. Ki­csit megrettent, úgy érezte, túl messzire ment. De hát nem kell félni, Király nem olyan fiú, aki beárulná. Amaz türelmetlenül kér­dezte: — és én? Leütném, úgy gondolod? Vagy... meg­fojtanám? — Horváth kis tűnődés után így válaszolt: — Leütnénk, bekötnénk a száját, fához kötöznénk. — Na jó, de megtalálják, mi­előtt még átérnénk... — Ez i gaz. Mégiscsak az volna a biztosabb, ha megfojta­nánk. .Be!ennénk a csomag­tartóba és valahol a Du­nántúlon kiraknánk. A terv mindkettőjükét felvillanyozta. Horváth Zoltán úgy érezte' itt a soha vissza nem térő alka­tom. Agyát a kaland lehe­tőség: valósággal áttüzesí- tette1. Király Zoltán viszont azon tűnődött, hogy a tér- kei észtül vitelében az ő sge­HOZZÁSZÓLÁS Együttműködési lehetőségek a Homokhátságon A mezőgazdasági üzemek további fejlődésének egyik fontos feltétele az összefo­gás, az anyagi eszközök koncentrálása. Ezért is ol­vastam nagy érdeklődéssel a Petőfi Népe ez év már­cius 16-i számában megje­lent Együttműködés az élel­miszer-feldolgozásban című írást. Ennek alapján szó­lok körzetünk helyzetéről, a mezőgazdasági szövetke­zetek kooperációs lehetősé­geiről. A Homokhátság közis­merten kedvezőtlen terme­lési adottságai eleve felté­telezik, hogy az itteni me­zőgazdasági szövetkezetek anyagi helyzete a megyei átlag alatt van. Körzetünk­repe a fontosabb: nélküle Horváth, egyedül, semmi­hez sem merne kezdeni. Ha cselekvésre kerül a. sor, majd meglátjuk, gqndolta, ez most, mint elme játék, kitűnő. Mindenesetre meg­kérdezte: —'Na és, milyen típusú kocsira gondoltál ? — Volga vagy Polszki Fiat. Ez mindegyik stabil, gyors kocsi... — Gyorsan elha­rapta a szót. Itt tovább nem! Ez már csak az ő „területe”. Azt most nem kell elmondani Királynak, hogy azért kell a nagy ko­csi, mivel Kiss Arankának és édesanyjának is kényel­mes helyre van szüksége. Majd megtudja idejében, amikor már nem léphet vissza. — Oké — hagyta rá a másik, majd hozzátet­te: — És mivel fojtanánk meg a sofőrt? — Gondol­kodtam ezen is. Vaskampó kéne meg egy kötélhurok. Mindketten elhallgattak. Egész lényüket egy ismeret­len borzongás kerítette ha­talmába. Majd Király ezt kérdezte: — De hogy me­gyünk át a határon? — Úgy, hogy áttörjük a so­rompót. — És ha ránk lő­nek? — Visszalövünk. Apám katonatiszt volt — hazudta. — A pisztolya még megvan. Ügy el van zárva, hogy nem tudom megszerezni. De el tudom hozni a vadászpuskáját. Az volna jó, ha te meg pisztolyt tudnál szerezni... Ekkor nyílt az ajtó és meg­szakadt a beszélgetés. Ma­guk korabeli srác jött be. Királynak odaköszönt, is­merte a vonatról. Kérde­zősködött valaki után, nem látták-e véletlenül, aztán kiment, ök folytat­ták. Király megkérdezte: — Mikór indulnánk? Hor­váth Zoltán válasza erre is készen állt: — Vasárnap este, hetedikén. Jól elve­gyülnénk a hét végi forga­lomban. Megállapodtak, hogy va­sárnap este 6-kor itt, az állomáson találkoznak. Horváth busszal jön be, Király pedig vonattal. Aznap a délutánt is együtt töltötték. Négy óra körül Horváth azt mond­ta Királynak, hogy menje­nek be a Nagyemplomhoz, a központi buszmegállóhoz, oda jön maid Kisfáiból egy Aranka nevű lányismerőse. Besétáltak a Rákóczi úton. Fél ötkor bejött -a reptéri busz, de ismerői lány nem szállt le róla. A 4. részt CsÜtírfökön " iízŐljűK. Címe: Munka­helyek és csavarások. i ben emiatt csekély mértékű az élelmiszer-feldolgozás a mezőgazdasági üzemek­ben, hiszen az ezt szolgáló létesítmények, gépek nagy beruházást igényelnek. Más­részt jelentős állami élelmi­szeripar is kialakult. A Kecskeméti Konzervgyár­nak meghatározó szerepe van e tekintetben. Az ár és a nem megfelelő ösztönzés azt a helyzetet eredmé­nyezte, hogy a homokhát­sági mezőgazdasági üzemek csökkentették a zöldségter­mesztést. Ennek okai isme­retesek. hiszen a termelési költségek egyre emelked­tek, a felvásárlási árak vi­szont egy szinten mozog­tak. Olyan ellentmondás alakult ki, hogy a Homok­hátságra telepített élelmi­szeripar termelőpartnerei nem ebből a körzetből, ha­nem a megye más területé­ről kerültek ki. Akadályok Nyilvánvaló tehát, hogy ilyen termelési és közgaz­dasági körülmények között nem alakulhatott ki a me­zőgazdasági üzemek között együttműködés a termékek feldolgozására. Az említett okok miatt körzetünkben a termékfel­dolgozó vállalkozások szá­ma nem növekedett, hanem még az egyszerűbb társulá­sok is lassan felszámolód­tak. A helyzet lényegében ma is változatlan. A beruházá­si kedvezmény jelenleg csak a nagyobb kapacitású feldolgozók létesítését illeti. Negyvenmillió foíintba ke­rül például egy olyan vágó­híd, amelynek évi teljesít­ménye 25 ezer darab hízó feldolgozása. Ilyet a homok­hátsági termelőszövetkeze­tek még összefogással is ne­hezen tudnak összehozni. A gyenge felhalmozási le­hetőségek mellett elsősor­ban saját üzemük termelés- fejlesztési gondjait kell alapvetően megoldaniok. Szolgáltatások Milyen kézenfekvő lehe­tőségeket említhetünk meg az összefogásra? Elsősorban a gépjavítást. Egy-egy üzemnek ma már akkora gépparkja van, mint a ko­rábbi években egy közepes nagyságú gépállomásnak. Közismert, hogy ez utób­biak tevékenysége az elmúlt években már eltért az ere- ! deti céljától, és ipari terme- j léssel, illetve gépgyártással | kezdtek foglalkozni. Emiatt a mezőgazdasági- üzemek saját javítóüzemeket létesí­tettek. A termelés megkí­vánja, hogy a gépeket, szál­lítójárműveket kellő idő­ben, jó minőségben és vi­szonylag olcsóbban tudják kijavítani. A termelőszövet­kezeti javítóműhelyeket fel­szerelték. Ma már alkalma­sak arra, hogy egész évben foglalkozzanak javítások­kal. Lehetőség van arra, hogy ne csak saját gépei­ket, hanem más üzemek be­rendezéseit is rendbehoz­zák, illetve szolgáltatásokat végezzenek a lakosságnak. Másik szolgáltatás a szállítás. Ma már számos termelőszövetkezetnek jö­vedelmi forrása a községi fuvarozás megszervezése. Kezdeményezések A lakosság részéről igény­lik a termelőszövetkezetek közvetlen áruértékesítésé­nek megszervezését is. En­nek nagy jelentősége van az ellátás javítása szem­pontjából. Itt is összefogás­ra van szükség, hiszen egy- egy üzem termelési szerke­zete nem teszi lehetővé az elárusítóhely folyamatos ellátását. Az összefogásban számottevő’ előrehaladást jelent a homokhátsági szö­vetkezetek áruértékesítő és beszerző irodájának a meg­alakulása. Több gazdasági társulás megalakulásáról folynak mostanában tárgyalások, máris születtek elképzelé­sek a szőlőtelepítésben, fel­dolgozásban, a borpalacko­zásban, valamint cellulóz- nyár-telepítésben, zöldség termesztésben való együtt­működésre. Megvalósulá­sukhoz azonban szükséges az is, hogy a gazdásági sza­bályozók jobban ösztönöz­zenek az összefogásra. Barxdch Iván, a területi szövetség munkatársa. 1 kapitány emléke „A nagy bánatok, akárcsak a nagy örömök, megrövi­díteni látszanak az időt.” A LEVÉL Szlavjanszkból érkezett Budapestre a Szovjetunió budapesti nagykövetségére. Így kezdődik: „En, Prokofij Markijanovics Svéd, a Nagy Honvédő Háború idején, 1945-ben a csapattestemmel, BEO—25, 0 II. Ukrá.n Front kötelékében Miskolcon tartózkod­tam.” Üj Magyar Lexikon: „Szlavjanszk: város a Szovjetunióban, az Ukrán SZSZK-ban, a donyeci ipar­vidéken. Lakosságú: S3 000 (1959). Kősóbányászat; vegy-, gép-, elektrotechnika és kerámiaipar. Pedagó­giai intézet.” „1945. február 20-án a fasiszta légierő támadta és bombázta Miskolc városát és ezalatt én súlyosan meg­sebesültem, elvesztettem eszméletemet. A bombázás után magyar állampolgárok saját lakásukra vittek, és hogy életemet megmentsék, elsősegélyben részesítet­tek a magyar orvosok segítségével. Leírom ezeket a polgárokat és küldöm a fényképüket, amelyeket ők nekem ajándékoztak felgyógyulásom után. A foto: férj és feleség gyermekkel, családi neve em­lékezetem szerint Szűcs, ebben az időben a miskolci vasútállomás élelmiszerüzletében dolgozott... Nagyon kmrem önöket, segítsenek megtalálni ezeket a polgá­rokat, akik megmentették az életemet. Mellékelem sa­ját ).-.iy;:.peniei is. Ha megtalálják ezeket a polgár­társakat, kórem, értesítsenek .. Sajnos, sokan nem élnek már abból a három család­1 ól, akiknél 1945-ben Prokofij Markijanovics Svéd la­kott. Elhunyt a nagymama, meghalt Szűcs László és felesége, és annak húga, Szunyogh Lászlóné is. De akik

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom