Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-14 / 62. szám
«. oldal 1972. március 14, ked Huszonhét éves műszak — Amíg dolgoztam, nagyon ritkán vettem be valami altatót. Most, hogy nyugdíjas vagyok, nehezebben alszom, s ezért az este egy Tardillal toldottam . meg a napi fáradtságot. Délelőtt tizenegykor ébredtem feL Restellem a dolgot, de így történt — kezdi a beszélgetést rögtön a belépésemkor Nagy Ferenc, a megyei nyomda vállalat nyugdíjas öntője. Szavaiban némi mentegetőzést érzek, hiszen egy nyugdíjasnak „mindent szabad”, különösen annak, aki egyhuzamban 27 évig ólommal dolgozott. Tulajdonképpen nem is ólom volt az alapanyag, hanem — kevésbé ismert nevén — az úgynevezett nyomda- fém, a cink és az ólom ötvözete. Ez azonban mit sem változtat a lényegen, mert nem változtatott a súlyon sem. Feri bácsi huszonhét éves műszakja tulajdonképpen felöleli a nyomda történetének több, mint negyedszázadát is. Mondhatnánk, hogy véletlenül került a nyomdához. Kőművesek mellett dolgozott segédmunkásként s a többi között az ő kezemun- kája által is épült Kecskeméten a Szolnoki úti vasúti aluljáró. A kőmű- vesség azonban akkor még eléggé szezonmunkának számított, s kapott az alkalmon Nagy Ferenc, amikor az 1940-es évek elején lakótársa Garaguly Gyula gépszedő szólt neki: — Ferikém, miért nem jön a > nyomdához Éppen most van üresedés! — Gyula bátyám bátorítására egy napon bementem Tóth Lászlóhoz, aki akkor a nyomda igazgatója volt. Leültetett, beszélgetett velem. Elmondtam, hogy szakképzettségem nincs. Pár nap múlva értesítettek, hogy felvettek az öntőkhöz. Hamarosan kitanultam a szakmát. El kell mondanom, hogy nagyon nehéz, lelkiismeretet, pontosságot igénylő munka. Mégis szerettem, talán éppen azért. Fő tevékenységem mindig a napilap tömbjének a kiöntése volt, s a szakmát ezért tömböntésnek is nevezik. Az újságnál ugyebár lapzárta van. % Gyakran előfordult, hogy amikor már kiöntöttem a tömböt, szóltak: változtatás lesz. Mit tehettem újra kellett kezdeni az egészet. De ez a munkám természetéhez tartozott — emlékszik Feri bácsi a Rákóczi úti lakásban, ahol jelenleg ketten laknak a feleségével. A legkisebb lány, aki még nem szállt ki a családi fészekből, Moszkvában tanul. Az öntőműhely az Ökol- légium pincéjében volt berendezve, amikor Nagy Ferenc oda került. A munkahelyet egyáltalán nem lehetett egészségesnek nevezni. — Ügy tessék elhinni, hogy a műszak félidejében már lebegett a szürke fátyol a levegőben. Gondoltam is magamban: ha itt nem kapok ólommérgezést, akkor sehol. És nem kaptam, sem akkor sem azóta. Szerencsére. A kötelező orvosi vizsgákon természetesen valahányszor megjelentem, de nem mutattak ki lerakódást Ha most a hatvanegyedik évemben fáradékonyabb vagyok,. azt a koromnak tulajdonítom, pontosabban a huszonhét munkás évnek — igazítja ki önmagát Feri bácsi, majd arról szól, hogy egy kis „megszakítás” azért volt ebben a 27 évben. — Az infláció idején, 1946-ban sehogyan sem tudtam kijönni a keresetből. Ha egymagámban lettem volna, akkor talán sikerül, de családdal már nem ment. Tavasszal tehát ott hagytam a nyomdát és Jakabszállásra szegődtem szőlőmunkásnak. Amikor 1946 augusztusában megjött a forint, visszamentem. ■«, Feri bácsit úgy ismerték munkatársai, felettesei, mint igen lelkiismeretes, szakmáját szerető, feladatát pontosan és jól teljesítő dolgozót. Bírta erővel, lendülettel, akarattal a munkát. Kék trikós, csontos alakja minden este ott hajladozott az öntödében, s hitetlenül kérdezték egymástól a munkatársak, amikor Feri bácsi néha beteg lett: — Hogy lehet az, hogy ő beteg. Nem „szokása”. ■ ■ ■ ■ Miután az Ókollégium pincéjéből átköltözött az öntöde a nyomda földszintjére, hamarosan új olvasztógépet állítottak munkába szellőző- és elszívóberendezéssel látják el a műhelyt. De a munka továbbra is nehéz volt. Egy-egy tömb tizennégy kilót nyomott és műszakonként Feri bácsi átlagosan húsz lemezt emelt ki a formából. Ez egy év alatt — ha kereken háromszáz munkanapot számítunk — nyolcszáznegyven mázsa ólom. Csupán az érdekesség kedvéért számolunk tovább: 27 év alatt Nagy Ferenc nem kevesebb, mint 22 ezer 680 mázsa nyomdafémet mozgatott meg a két karjával. — Ha gondolatban végig futja Feri bácsi a nyomdánál töltött több, mint negyedszázadot, jut-e eszébe valami rendkívüli, valami izgalmas, újságírónyelven: szenzáció? —próbálok fordítani egyet a beszélgetésen. Nagy Ferenc megsimítja homlokát, igazít szemüvegén és rám mosolyog. — Végig egyetlen szenzáció volt a 27 év: dolgoztam! Arra törekedtem, hogy miattam ne akadjon fel a munka menete, s úgy gondolom ezt sikerült is elérnem. Persze ezenkívül volt érdekes, izgalmas esemény az életemben más is. Tíz évig vizes, penészes, fűthetetlen lakásban éltünk a családommal, míg 1956-ban kaptuk ezt. Ha körülnézek a szobában, konyhában, a kellemes otthonban, ma is az öröm fut végig rajtam. Álmodni se tudtam volna jobbat, kényelmesebbet,., ■ ■ ■ ■ A falakon körül fényképek. Menyasszonyok, vőlegények, unokák, családi kép. Ez utóbbi alatt aranybetűs emléklap, amelyet Feri bácsi nyugdíjba menetele alkalmából kapott a nyomda kollektívájától. Az ólombetűs hétköznapok után íme így következett el az aranybetűs pihenés ideje. Nagy Ferenc azonban nem felejti el, hogy a papírra préselt aranybetűket is ólommal nyomják. De azokat már más valaki öntötte ki. Gál Sándor ,ltt 12-165. Hallgatom önt” A bizalom vonala A szolgálatnak Magyar- országon nincs elődje. A halk, fehér orvosi szobába befutó hívások irdatlan messziségből érkeznek — az ember vívódásainak sötét, ködös tájairól; a távolságból néhány percre vallomások, kételyek, roncsolt álmok úsznak elő, aztán egy kattanás, s a kapcsolat, amelyet néhány perce ember és ember közé melegítőit a telefondrót, elpattan, mint könnyű, hártyás burok. . Magyarországon először vállalkozott arra egy ember,, hogy vegye, s jegyezze a. lüktető távolság szív- hangjait, hogy a sóhajt még akkor is meghallja, amikor nem erősödött jajkiáltássá, hogy a legnehezebbet megtegye: emberi szót szóljon valakihez, aki úgy érzi, hogy erre a fel nem írható, meg nem rendelhető gyógyszerre szorul. Debrecenben dr. Szabó Pál ott ül a telefonnál. Két készülék az asztalán: egyik a hivatalos, az ideggondozó intézet főorvosáé; a másik a bizalom vonala. 12-165: a lelki gondozási segélyszolgálat száma, öt feltárcsázható számjegy, abba a szobába vezető, ahol soha nem tagadják le magukat. Dr. Szabó Pál húszéves tervét valósította meg Debrecenben, amikor vonalat kért a szolgálatnak. Élete megszakítatlan, nagy küzdelem az öngyilkosságok ellen. Már hosszú évekkel ezelőtt megindította az ön- gyilkosságot megkísérlők gondozását, kartont vezet róluk, időnként, meglátogatja őket. 1970-ben elkészítette a múlt évtized öngyilkossági statisztikáját Hajdú-Bihar megyében. Megdöbbentő számokkal találkozott. „Felzárkóztunk a Viharsarok mellé, 1960 óta négy és félszeresére nőtt a halálesetek száma. Ebben az emelkedésben döntő szerepe az öngyilkosságoknak volt”. Megszólal a bizalom vonala: — Itt 12-165. Hallgatom önt. Egy asszony érdeklődik • miért beszél álmában, mit tegyen a nyugodt alvásért? Napközben általában egyszerűbb ügyekben kell segíteniük — az indulatok estére, éjszakára érnek még, mintha a sötétedéssel borulnának el a remények- ilyenkor fogják az ügyeletesek a zaklatott, nehéz beszélgetéseket, ilyenkor már minden kieitett szó, minden hangsúly életet menthet: az utolsó kapaszkodót jelentheti egy-egy hajótöröttnek. A Dózsa-jubileum jegyében: Kiállítás Kunszentmiklóson A most folyó tanév meglehetősen gazdag az emlékezésekben, évfordulókban. Ezek megrendezéséhez a nemzetközi könyvév adja a keretet, s a rendezvények sorozatából megyénk valamennyi városa, nagyobb iskolája kiveszi a részét valamilyen formában. A kunszentmiklósi Damjanich János Gimnázium — gazdag muzeális anyagából válogatva — kiállításokon emlékeztet az évfordulókra. Ebben a tanévben már a harmadik az a kiállítás, amely Az emberi művelődés és a könyv címet viseli, s amelyet az iskola olvasótermében szemlélhetnek meg az érdeklődők. Az előző két kiállítás javarészt eredeti dokumentumokkal mutatta be az írásbeliség kialakulását, kódextöre-1 dékekkel, a XVI. század elején készült értékes hazai és külföldi nyomtatványokkal. A nézők előtt sorra „elvonulnak” a humanizmus írói, filozófusai, az újkor elejének természettudósai. A tárlókban megtaláljuk a Dózsa-dokumentumokat is. A terem falait Derko- vits híres fametszetei díszítik. A lehető teljes történeti, szak- és szépirodalmi anyagból kettő különösen kiemelkedik. Az egyik Werbőczi hírhedt Triparti- tumának 1689-es kiadása: „Nyomtatott Kolosvárott, M. Tótfalusi Kis Miklós által ... ” Formai szem non t- ból is kétségtelen az értéke. A kétnyelvű kiadás szedéstükre méltó a nagy hírű! nyomdászhoz. A másik ritkaság Heltai I Gáspár Chronicája. Bes; jen azonban önmagáról könyv: „... A’ szegény k ség felkele és készek lö\ a’ Törökre menni: de Urak és a’ Nemes né; otthonn kezdének marat És azt kívánják vala, h a’ szegény község hadak nék érettek, és meg ói mázná őket. A’ község 1 ván, hogy a’ nemesek k zül nem jőne senki me jek ... ezért haragúnál a’ Nemesekre, mondv ölt szopták annyi üde fogva a’ mi verítékünket vérünket, immáron el- nak, és nem mernek őrs gukért víni a Török eh Jertek, menjünk reájok, béka vérekre, s a’ t. És i kezdek űzni, verni, vá(. nyársalni a’ Nemeseket. Illyés Bálinf taná A kerékbetörés semmit nem o!d meg A közvélemény egy bizonyos — érzésem szerint nem elhanyagolhatóan csekély — hányada elégedetlen a megyei bíróságnak azzal az ítéletével, amelyet nemrégiben hozott a kecskeméti taxisofőr két fiatalkorú gyilkosának a perében. Túl enyhének találja azt, még akkor is, ha tudatában van annak a ténynek, hogy a bíróság a törvény által . megengedett maximumot szabta ki. Mindörökre „kivonni őket a forgalomból” — életfogytiglan tartó szabadságvesztéssel— vagy halálbüntetéssel — ezt tartanák megnyugtatónak, igazságosnak. De miért foglalkozunk ezzel az üggyel a per lezajlása után és a bűnhistóriát feldolgozó dokumentumsorozat közlése előtt? Nyilván azért, hogy már most választ keressünk egy nyugtalanítóan fontos kérdésre. „Egy ítélet margójára” címmel kaptunk levelet egyik bácsalmási olvasónktól, s e levél sűrítve tartalmazza azokat az érveket, amelyeket a közvélemény említett része hangoztat. Nevezetesen: a kiszabott 15 év nem alkalmas az elrettentésre. A kiskorúság felső határát 14 — Három csoportra osztottuk a hívókat — mondja a főorvos. — Vannak informálódok, akik úgy érzik: egyszer, valamikor, később ránk szorulhatnak; a második csoport a bajba jutottaké — szerelmi csalódás, iskolai bukás, idegkimerültség, munkahelyi piszkálódás —, s végül a veszélyeztetetteké. ök arról küldenek jelzést, hogy nem tudnak tovább élni. Minden telefon- beszélgetés körül, amely lezajlik a világon, a legszomorúbb, hogy valaki kimondja: öngyilkos akar lenni. A bizalom telefon- készüléke mellett Debrecenben nem tesznek különbséget öngyilkossággal zsaroló, fenyegetőző és nagy tragédiától sújtott, valóban elszánt halni-induló között: az orvosok azt mondják, minden öngyilkosság egyforma — bele lehet halni. Aki valaha is végiggondolta, hogy elveti az életét, már veszélyeztetett. évre kellene leszállítani... Olcsó érvelés volna az említett szempontokat azzal elhárítani, hogy a közvélemény egy jelentős részét csak nagyon felszínes és hézagos jogi műveltség határozza meg. Minden tiszteletem a jogi propagandának, ismeretterjesztésnek, ettől azonban ne várjunk tudatformáló hatást, minthogy az nem is feladata. Másrészt vegyük figyelembe, hogy a közvéleményt egyfajta spontán igazságérzet is mozgatja, amely nincs minden esetbén szinkronban a hivatásos jogalkalmazással. Mint ahogy ez esetünkben is tapasztalható.' E spontán jogérzet létezését még akkor sem vonhatjuk kétségbe, há tudjuk, hogy az nem egyéb, mint az 500—600 évvel ezelőtt érvényben volt büntetési módszerek — máglya, kerékbetörés, vasmenyecske, tüzes fogó, felné- gyelés, karóbahúzás stb. — mostani alkalmazásának óhajtása. E „kedélyes” eszközöket levélírónk is felsorolja, majd meghatóan sajátos logikával hozzáteszi: „Én modern gondolkodású ember vagyok, de a sötét középkorban igazságos, világos, tiszta ítéleteket hoz- j tak”. Minősítő jelzőkkel ' nehéz vitatkozni, felfoi dolga, hogy ki milyenr látja a régmúltat. Ám el gé megbízható tények ui nak arra, hogy a közepi zsigerekben vájkáló ítéli zési módszerei az igaz gosság tekintetében hagytak maguk után vánnivalót. S ezek alk mazása még a gyakori szükség felől is megkéri jelezhető: végül is nem ték ki az emberiségből bűnözési hajlamot. Valójában az az elg( dolkodtató, hogy a mege zés lehetséges útjainak 1 resése még véletlenül s ■ vetődik fel a közvélemér ben. Szülők • és pedagój sok százai, ezrei teszr úgy, mintha teljesen át kinthetőnek, problémáik nak látnák a felserdülő f talság gondolkodását mt határozó normákat. Amil kiderül, hogy ezeket normákat végeredményb nem is ismerik, sőt," azol nem is kíváncsiak. Cs akkor eszmélnek fel, an kor már megtörtént a ■; vátehetetlen. Nyugodt álmunkat a dl kői ítélet nem, csak a r gyobb törődés, odafigyel ellenőrzés alapozhatja mi Mert önmagában a keré betörés semmit nem c meg. H. D. — Mentettek már életet ezzel a vonallal — Egyszer egy katona telefonált, akit elhagyott a menyasszonya. Az utolsó stádiumban volt, a hangján érződött: elszánta magát a halálra. Hosszú beszélgetés kezdődött, közben a mentőket is riasztottuk. Az a fiú él. Ez — úgy is mondhatom — a látványos esetünk volt. De azt hiszem, mióta megszerveztük a szolgálatot, nem az egyetlen mentésünk. Az ilyesmit, persze, igen nehéz nyomonkísérni, ami azonban bizonyos: néha egyetlen szó, egyetlen együttérző, megértő mondat elég ahhoz, hogy valaki vállalja tovább az életet. S ez óriási felelősség. Egyetlen szó: egy ember. Tízen vagyunk a szolgálat tagjai, s mindnyájan érezzük ennek az egy szónak a felelősségét. Dr. Szabó Pál naplót forgat. A legtöbb hívó — s ez már elárulja, hogy valóban tanácsot, segítség várnak — a nevét is me mondja. Az orvosi tito í tartás nemcsak a névre, [lakóhelyre is kiterjed, ezi legfeljebb annyit tudhatui |meg: az interurbán hív volt, amaz helyi beszélg tés, néhány esetben lev< váltásra is sor került, telefonálók foglalkozás kisfiú, vezető beosztá műszaki, diáklány, gyi munkás, középkorú as szony... — Vajon honnan az t szánás, a bizalom bennit hogy tárcsázzák ezt az számot? — Vannak bennük fe gyűlt, összetorlódott érz sek, amelyeket engedni k< kitörni. Monóókák. amely két végig kell hallgatni v lakinek. Barát, ismerős sol szór alkalmatlan erre. dí hőt, indulatot vissza tar jhat — az- önmérséklet íj hát nekünk jut a telefe mellett... Én mindig a szerettem, ami netmz. Kosa Csaba
