Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-06 / 31. szám

Könyvészeti ritkaságok, tanulmányok, dokumentumkö felek a Petőfi­évforduló alkalmából A halhatatlan életműhöz, Petőfi eszméihez méltó mó­don emlékezik meg könyv­kiadásunk Petőfi Sándor születésének 150. évfordu­lójáról. Az emlékév alkal­mat kínál arra, hogy a for­radalmár költő hagyatéka még teljesebben közkinccsé váljon. A Szépirodalmi Kiadónál lát napvilágot a Mezősi Ká­roly Petőfi-kutató hagyaté­kából összeállított kötet, eddig még nem publikált tanulmányokat közreadva. A kiadó — a Magyar Heli­konnal közösen — 12 Pe- tőfi-verset jelentet meg faximile formában. A vers­csokorhoz Juhász Ferenc írt invenciózus előszót. A versek és az előszó kézirat­ban és nyomtatásban is ol­vasható a szép kiállítású kötetben. Az olcsó könyv­tár sorozatban jelen-' nek meg Petőfi Sándor el­beszélő költeményei. Az „Arcok, vallomások” soro- ‘ zatában Juhász Ferenc tol­lából adják ki „A szent gyújtogató” című tanul­mánykötetet. Üjra megjelennek a poéta összes művei — ezúttal a költő szóhasználatával — „Petőfi Sándor minden ver­se” címmel. A jövő év je­lentős könyvének ígérkezik a „Petőfi világa”, amely modern művészi fotókkal idézi fel a korabeli Ma­gyarországot, tájait, épüle­teit, használati tárgyait és még meg nem jelent Pe- tőfi-kéziratokat is közöl. A bibliofil igénnyel készülő kötet képeit neves fotómű­vészek — köztük Sára Sán­dor, Bállá Demeter, Kor- niss Péter — készítik és Illyés Gyula szépirodalmi „képmagyarázata” teszi tel­jessé a kiadvány értékét. A Kossuth Kiadó is ran­gos feladatának tekinti Pe­tőfi-művek kiadását. Iroda­lomtörténészek csoportja Pándi Pál vezetésével töb­bek között olyan témákat dolgoz fel, mint Petőfi és a francia forradalom, a Tízek társasága; Petőfi és a nacionalizmus; Petőfi és Heine; a Nemzeti dal elem­zése. Hunyady József Vihar­madár című regényes élet­rajza az olvasók legszéle­sebb körének, elsősorban az ifjúságnak szól. Martinkó András „Petőfi nyomában” című összeállítása a költő életének főbb állomásait mutatja be. A kiadó köny­vészeti ritkaságként az ol­vasók kezébe adja az „Apos­tol” miniatűr kiadását. Kötetekkel tiszteleg a Magvető Kiadó is a másfél százada született költő em­léke előtt. A poétáról írott kritikákból, levelekből, ver­sekből, emlékezésekből kö­zöl válogatást Csanádi Im­re „Petőfi koszorúi” című antológiája. A dokumen­tumértékű gyűjtemény ké­pet ad a költő értékelésé­nek történetéről: a korabe­li kritikáktól napjainkig. Fékét Sándor „Mezítláb a szentegyházban” című kö­tetében azokat a tanulmá­nyait adja közre, amelyek néhány vitatott Petőfi-kér- désről, a költő koráról és kortársairól szólnak. Nagy EZ AZT AN A REKLÁM! Egy francia újságban jelent meg az alábbi hirdetés: „Jó megjelenésű, fiatal milliomos olyan hölgy ismeretségét kere­si házasság céljából, aki Du­pont „Egész életre” című leg­újabb elbeszélésének hősnőjé­re hasonlít”. Másnap a könyv valameny- rsyi példányát szétkapkodták. jelentőségű munka a Pán­di Pál—Párnái Kálmán szerzőpárt Petőfi Sándor monográfiája, amely a „Nagy magyar írók” soro­zatban a Gondolat Kiadó­nál jelenik meg. A 12—;14 éves korosztály számára a Móra Kiadó je­lenteti mpg Fekete Sándor „Így élt Petőfi Sándor” cí­mű könyvét, amely hiteles forrásanyagokra táma/iz- kodva, gazdag képanyag mellékelésével olvasmá­nyos életrajzát adja a hagy költőnek. Ugyanitt lát nap­világot az „Iskolai szín­pad” sorozatban a Petőfi Sándor című füzet, amely az iskolák felsőtagozatos tanulóinak nyújt segítséget az iskolai ünnepélyek és egyéb műsoros alkalmak megrendezésében. A könyvészeti ritkaságok kedvelői számára a Művé­szeti Alap Kiadó Petőfi Sándor 17 szerelmes versét Reich Károly • illusztrációi­val adja ki. ' , - : •; KÖZLEMÉNYEK A NYARLÓRINCI Petőfi Mű­velődési Otthon 11372. I. félévé­ben az alá obi időpontokban tart táncmulatságot: február 12, 26, március 11, 25, április 2. 22, 30, május 13 27, június 10, 24. Művelődési otthon-igazgató. 14740 * GYASZHlR. Mélv fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy szeretett fiú, férj, apa és testvér Fodor Zol­tán életének 23. évében tragi­kus hirbelenséggel elhunyt. Te­metésié f. hó 7-én 15 órakor lesiz a kiskőrösi katolikus te­metőben. Gyászoló család. 2^0 Apróhirdetések GYASZHlR Mély fájdalommal tudat­juk, hogy drága jó édes­anyánk és testvérünk, nagymamánk üzv. Boros Pélné Kása Judit f. hó 2-an súlyos szenve­dés után elhunyt. Drága halottunk temetése feb­ruár 7-én 2 órakor lesz a kecskeméti új köztemető­ben. Gyászoló család. 14 7S6 EL,ADÓ családi ház, 2666 négy ­szögöl szőlővel. Érdeklődni: Csengőd, Fürst Sándor utca 33. sz. 610 AZONNAL beköltözhető mas- félszobás összkomfortos lakás, olcsón eladó, OTP-átvállaláisal. Kecskemét, Mükeriváros I. u. 5, földszint 3. Miklós. 14733 ELADÓ Lajosmizsén Ság vári Endre út 4.« szám alatt levő kertes családi ház. 5J3 HÁZ eladó. Kiilönportás, két családnak is megfelelő, víz be­vezetve. Kiskunfélegyháza, En­gelsutcaT. __________________238 E LADÓ belsőportás, ketfcőszo- bás garázsos lakás OTP-hitel- lel. Kecskemét. Csóka utca 21. sz. 61-2 Az új kuty Sikerrel mutatta be a te­levízió . Mikszáth Kálmán: A fekete város című regé­nyéből forgatott filmsoro­zatát. A televíziós adaptá­ció egyik jelenetéről, ame­lyet két alkalommal is lát­hattunk — az első rész utolsó és a második rész első perceiben — azóta is sok szó esett. A vetítést követően töb­ben keresték meg szemé­lyesen és telefonon a film rendezőjét, Zsurzs Évát a kérdéssel; valóban megöl- te-e Egri István a szép magyar vizslát? Voltak bi­zakodóbbak, akik afelől ér­deklődtek, hogy kigyó- gyul-e sebeiből Fityke? Mert Fityke néven vonult be a köztudatba s egycsa- pásra sztár lett. E gyors karrier nem is meglepetés: Fityke „ ka­mera • közelben ” nőtt fel, apja szép sikereket ért el a művész pályán. Fityke apja legutóbbi szerepét Lengyel József „ Igéző ” című írá­sából készült televíziójá­tékban alakította, nagy kö­zönségsikerrel. Valóságos főszerep volt. Egyébként Fityke testvérei is „ A fe­kete városban ” mutatkoz­tak be a közönségnek, ők kísérték a lőcseieket a tra­gikusan végződő újévi va­dászatra. A vizslacsalád Szigethy Kálmán idomár tulajdona s a filmgyár gö­döllői telepén él. Rankí- vül fegyelmezett kutyák s mint Zsurzs Éva elmondta, egyes-egyedül csak gazdá­juknak hajlandók engedel­meskedni. Az ő parancs­szavára azonban mindig mindent megtesznek, annál a bizonyos vadászati jele­netnél a rendező úgy ter­vezte, hogy a kutyát elal­tatják. Fityke egészséges szervezete azonban semmi­féle altatóra nem reagált, a gazda parancsára azon­ban elvágódott a hóban. A vágóasztalon pedig olyan élethűen sikerült összeállí­tani a jelenetet, hogy való­ban úgy érezte a néző, hogy a lőcsei főbíró halál­ra sebezte a vizslát. A fel­vételek során filmbéli gaz­dájának, a Görgei Pált ala­kító Bessenyei Ferencnek nem engedelmeskedett. Fityke így kamerán kívül, a nézők számára láthatat­lanul mindig ott járt Bes­senyei előtt a vizsla gaz­dája, idomára. 1972. február 10-én, 20 órai kezdettel 2x2=5 Műsoros esfef rendezünk a Park CfiereMben A műsorban fellépnek: HARANGOZÓ TERÉZ MÁTÉ PÉTER PATAKI FERENC Konferál: HALMI GÁBOR Zongorán kísér: BALASSA P. TAMÁS Jegyek elővételben az étterem vezetőjénél. Előjegyzés: a 12-355 telefonon. 649 Humor MENŐ MENÜ Az étterem üzletvezetője odafordul a vendéghez: — A mi specialitásunk, uram, a csiga. — Tudom, éppen most szolgált ki az egyik. TÉVEDNI MOZIS DOLOG Egy idősebb úr a mozi­ban ráteszi kezét a mel­lette ülő fiatal nő térd ér", a nő megszólal: — Uram, ön tévedett! — Hogyhogy? Nem az ön térde?. ELADÓ há'55, gumiskocsi, má­zsa. Kecskemét, Ceglédi út 17. sz. _______________ _______ 606 E LADÓ egy szoba, konyha, mellékhelyiségből álló házrész, bekerített, külön utcai kapu bejárattal. Kecskemét, Czigány János utca 23/b. Érdeklődni mindennap._____ _ 535 B ETHLEN körút 44. szárnú7 fél­portás, 94 négyszögöles utcai házrész eladó Érdeklődni 15— 17 óráig. Bradó László, Kecs­kemét, Hunyadiváros 25. 651 ELADÓ Jakabszállás, Tavasz • utca 14. szám alatti, egyszobás lakás melléképülettel, 510 négy­szögöl telek.ke .____________53-6 E LADÓ fél hold föld, szőlővel, lakóépülettel. — Érdeklődni: szombat, vasárnap. Kecskemét, Hunyadiváros, Gyulai Pál utca 10. alatt.__________ 504 E LADÓ 43 mázsa, jó minőségű , szalma., Juhász Sándor, Móric­gát 85._______________________522 | KECSKEMÉT, Ceglédi úton Kö­rösi hegy 48 számú kertes ház eladó._____________.__ ___ 14743 I Ä SÜKÖSDI Fajtakísérleti ‘ Ab lomás felkínál eladásra olcsó áron, 6 db tízezres üzemképes állapotban levő keltetőgépet. I Telefon : Siikösd 12. 97 j 7'uO KÖBCENTIMÉTERES BNW személygépkocsi sürgősen el- I adó. Kecskemét, Bercsényi u. i 17. du. 3 órától. 14790 i HATHÓNAPC j boxer tigriscsí- kos kutya eladó. Kecskemét, Cegléjdi út 3. Túri Pál. 14792 I ELADÓ 330 négyszögöl öntözé­ses kert, Budai betonúton. Ka­ra Balázs, Kecskemét, Mária­hegy 7-6/2._____-___ 14791 K ÉTSZOBÁS komfortos csalá­di ház., gazdasági épületekkel, ipari, árammal kövesút mentén, sürgősen eladó. Fájsz, Árpád út 33. alatt. Érdeklődni a, hely­színen, bármikor, . • 2i SUPER M-es ■ft’dg^SáúTltőtt állapotban eladó. Kecel, Kp ' • der földi utca 2. sz. 14788 ÉLADÓ családi ház. Kecske­mét, Miki ovi csfalu IV. u. 4 --. Molnár Sándor. 14780 SZÉCHENYIVaROSBAN r u. emeleti kétszobás lakás, kész­pénzért eladó. Érdeklődni: 2. Ügyvédi Munkaközösség Kecs­kemét, Klapka u. 4, délután 4— 6 óra között. 14732 HOSSZÚ nercbunda igényesnek eladó. Megtekinthető: Kecske­mét, Vörösmarty u. 16. sz. 2. ajtó balra, kedden, szerdán! _____________._______________14785 S ZLAVIA Diesel 12 lóerős mo­tor eladó. Béhez, Kerekegyhá­za, Rákóczi 108. 14774 400 TOJÁSOS kétíűtéses kelte- tőgép eladó. Fülöpszáilás, Pe­tőfi u. 35. s*.. Kiss Sándor. 172 KELTETÖGEP iso tojásos pet­róleum-lámpás és 200 tojásos gázfűtésű eladó. Kiskunmajsa, ötfa 195. sz. Sípos Elek. “173 K—25 Zetor eladó,~Apóstag, Nagykút 20. Levélre n-em vála­szolok, Bohacs. 14778 ELADÓ beköltözhető családi ház, jószágtartásra is alkalmas. Kecskemét, AlsószeKtó 59. sz. 6-os busz végállomásához 400 méterre, Szabó Gábor. 14786 FEKETEHALOM 16. szám alatt tanya, szőlővel eladó. Érdek­lődni BodicsiéknáL Kiskörös, Tömöri u. 8. i7i 601-ES Trabant kitűnő áílapot- ban eladó. Kalo sa, Szénáskert rv. utca 12. szám alatt. Megte­kinthető bármikor. ° 1$ ELADÓ két 1b heverő, két db fotel és dohányzóasztal. Érdek­lődni lehet Kecskemét, Lenin tor_8. fs-zt. 17. 14794 elsőosztályú Tóis^ tállótragya eladó. Kecskemét Rákóczi út 57. Tiszasas. G22 KECSKEMÉT, Cédulaház utca 35/a számú ház eladó. Érdek­lődni: délután 14-től és vasár­nap* __________________ 623 S ÜRGŐSEN eladó Alexandra gitár és erősítő, hangfallal. — Kecskemét, Hunyadi János u **•-__________________________147OT S, K9EA!?K~es ComW, CT írsz. Asókezbol eladó. Papp János, Táborfalva, Árpád u. 3. sz., a vasú tál-lom ás mögött. 147-66 ELADÓ ház, 800 négyszögöl te­rülettel, betont * mellett. Kecs­kemét, Ürrét 77 Szabó János. ______________ 504 1 40 NÉGYSZÖGÖL telék’étadó. Kecskemét Budaihegy 42/a. Kovács József. ^ NÉMETJUHÁSZ 5 hónapos ku­tya eladó. Érdeklődni egész nap. Vörös László, Kecskemét, Puskás Tivadar útca 9.___646 A T AD OM Kecsk em ét, Tál fája utca 113. szám alatt épülő két­szobás, garázsos társasházré­szem. Leveleket Megegyezés 306 93i9” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. 640 POLSKI Fiat 1500-as esl’adó. — Kecskemét, Csóka utca 25. 638 TAVASSZAL épülő, k étszoba összkomfort, garázzsal levő társasházrész eladó. Érdeklőd­ni lehet vasárnap, egész nap. Kecskemét, Károlyi utca 15. sz. alatt. 632 SPORTGÁZFÖZÖT veszek. * — Márkus Iá tsz er ész, Kecskemét, Vak Bottyán utca 2. 633 CTJ világos, három-ajtós szek­rény eladó Dr. Koncz, Kecs­kemét, Széchenyiváros X. épü­let, I. lépcsőház, földszint 1. 571 ama ELCSERÉLEM tatai kettő- és félszobás tanácsi lakásomat kecskeméti hasonló szöVeLce- zéti, vagy OTP-sre, megegye­zéssel (esetleg tanácsira). Ér­deklődni Túri Balázs, Kecske­mét, Batthyány u. 37. Trafik. REPREZENTATÍV társasházhoz igényes társakat keresek. Tő­ke« János, Kecskemét, jász ut­ca 32 a, 11/298. ________________619 L AKÁST keresek Kecskeméten, költség,megtéri téssel. Leveleket „Másféles 386 911” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem.________________________615 É PÍTÉSZEK figyelem! Kecske­mét, legjobb tely én villa Lelket adok, villa felépítési munkáért. Leveleket „Sürgős 386 870” jel­igére a Kecskeméti Magyar. Hirdetőbe kérem. 576 NAGYMÉRETŰ szoba, utcai előszoba különbejárattal azon­nal kiadó. Kecskemét. Csong­rádi u. 21. Nagy Lukács. 14781 ] KIADÓ külön bejáratú üres I szoba, fecskémét, Hunyadi Já­nos ut<?a 24. (Ipoly utca mel­lűéit.) _ T_______________________tel KIADÓI város központjában le­vő üzlethelyiség'. Érdeklődni: KiSOSz-iroda. Kecskemét, Bu­dai utca 12. ________________654 K ÉRJÜK azokat a 65 éven fe­lüli régi óvodásokat, akik a Kecskemét. Csongrádi utcai óvodába jártak, címüket közöl- J jük az] óvodával. 14793 I MERNOKHAZASPAR keres fii- tál, vagy középkori} — gyerme- ! lset (l)j rendet és tisztaságot j szerető — megbízható, szerény házvezetőnőt, bentlakással. Le­veleket j „Otthon Kecskeméten” jeligére a kiadóhivatalba kér­jük. 14768 í ELVESZETT Varró István tu- lajdonáJt képező, Gsólyospálos, 553. sz. [piros pej kanca ló. 1954. I évi járjatlevelp. • -14746 BÚTOROZOTT szoba fürdőszo­ba-használattal, igényes*" ’^férfi részére kiadó. Kecskemét/' Eé­! ke fasór 67.______________' e^T j KIADÓ külön bejáratú, búto­rozott szoba, igényes fiú : r | szere. ; Kecskemét, Dózsa Györgyi út 21. fszt. 2. ' J hé ; ELCSERÉLNEM széchenyiváro- si II. emelteti, szövetkezeti-igar* zonlakasom nem bérházi na- j gyóbbra. „12 G50” jeligére a! k - adóhivatalba. 147L l I KÜLÖN bejáratú albérleti, I nagy .szoba hosszabb időre ki­adó, kétéves előleggel. Keeske- I mét, Zsinór u. 32. T4776 GARÁZS kfiadó. Albérlőnő í tár— I sat keresek. Kecskemét-, Budai U. 37. 14771 | 28 EVÉS, 160 cm magas hiva­I falban dolgozó* elvált asszony ; egy gyermekkel, intelligens, ! mindaní káros szenvedélytől \ mentes j szakmunkás, vagy' ér- j telmiségi férfi ismeretségét kér ' resi 25-4-33'- évesig, kizárólag há- ; zasság ! céljából — Leveleket „Gyermekszerető” jeligére a I kiadóhivatalba kérem. 14757 1972. szeptember l-ével vállalatunk * isim: é3 kiképezi őket az alább] szakmákra: kőműves, ács, fapadlózó és műanyagburkoló, hidegburkoló, géplakatos, épületlakatos, üvegező/ épületasztalos, központifútés-szárelő, víz- és gáz­szerelő, építőgépész, épületbádogos, műkőkészitő.; A vidékieknek tanulóotthoni elhelyezés és teljes ellátás.; Bejárásra felveszünk szobafestő és mázoló (tapétázó), valamint villanyszferelő tanulókat. , Jelentkezés: 1972. február 28-i^ a 13. sz. Állami Építőipari Vállalat szakoktatási csoportjánál Budapest, XI., Dombóvári út 19. 63' KÖZÜLETEK! MAGÁNOSOK! FIGYELEM! A DUNAPATAJ ÉS VIDÉKE ÁEÉSZ ÚJ SZOLGÁLTATÁST NYÚJT VEVŐINK Bács-Kiskun megye területén á vevő lakásába felépíti az AN—OGF tip. olajégő berendeléssel ellátott 185x83x53 cm csd.épkáiyhát. ' Egy komplett 'berendezés beépítve üzembeh - lyezve 6200,— Ft. A csempék házhozszállításának költsége* 1 a vevő' terhelik. Már meglevő fa- és vegyestüzelésü cse­répkályhához külön olajégő beTendezés a hely­színen beszerelve 3200,— Ft. Ab esetleges fcály • haátépítés költségeit a vevő köteles V ■' -É Korommentes égés — nagy halasiak — l - szón.: fűtésére^ alkalmas. MODERN FŰTÉSI FORMA! Tisztaság, kényelem — egyenletes meleg a lakásban. A legolcsóbb fűtés. Max. fogyasztása 10 óránként 6 liter fűtőolaj. A berendezés megtekinthető üzemelés:közben a dunapataji áruházban. 11 éves garanciái Felvilágosítás és szaktarácsadás a helyszínen vagy a Dunapataj 7 és 11-fes telefonon. Egyedárusítás Bács-Kiskun megye egész területén. Dunapataj és Vidéke ÁFÉSZ Iparcikk Áruház. ________ 199

Next

/
Oldalképek
Tartalom