Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-29 / 50. szám

Kosárlabda Liganlést tartott « megyei labdarúgó-szövetség A Bács-Kiskun megyei Labdarugó Szövetség va­sárnap aelelótt tartotta li- gaiueset, Kecskeméten a Fegyveres Erők Klubjában. azabo Janos a megyei szövetség elnökhelyettese ismertette a jelenlévőkkel azokat a terveket, amelye­ket a sportág íejiésztése és további népszerusitése ér­dekében kivannak megva­lósítani. A megyei I. osz­tály válogatottjának más megyebeli eilenielet keres­nek, s oda-visszavágós ala­pon mérkőzést rendeznek, /t megyei II. osztályban Kecskeméten szervezik az Északi csoport, Baján a Deli csoport válogatottját. Az első mérkőzésre április 30-án, a visszavágóra no­vember 7-én kerülne sor. A íelnőtt csapatokhoz hason­lóan az ifjúsági válogatot­tak is megmérkőznének. 1973/74-ben sor kerülne a serdülő bajnokság beindí­tására is a megyei I. osz­tályban. Erre mindenképpen szük­ség van, hiszen a fejlődés csak az utánpótlás célszerű nevelésével érhető el. Ezt viszont már a serdülőkor­ban el kell kezdeni. A továbbiakban több ér­tékes hozzászólás hangzott el. Ezekből idézünk néhá­nyat. Tóth László (Kiskunhala­si MEDOSZ): — Ezentúl a MEDOSZ II. ifjúsági. Csa­pata a Gábor A. SE-yfel, a Gábor A. SE fiataljai' pe­dig a MEDOSZ Il-’vel Sze­repelnek a bajnokságban. Fejes Gábor (Fájsz): — Helytelenítem, hogy közel­ről küldjék a játékvezető­ket, mert több lehetőség van a részrehajlásra .. ! Szondi József (Gábor A. SE): — Nincs biztosítva az ifjúsági csapatunk létszá­ma. Kérjük a megyei lab­darúgó szövetséget, hogy a honvédcsapatok részére en­gedélyezze egy tartalék, vagy második csapat indí­tását az ifjúsági helyett. Fábián István az edzőbi­zottság elnöke: — 1973-ban amelyik csapatnál nem szakképzett edző működik, annak az együttesnek fel­függesztik a játékjogát. Az edzőbizottság féléves felké­szülési tervet dolgozott ki, s adott az egyesületeknek. Az 1972,73-as bajnoki év­ben minden együttesnek be kell nyújtania edzéstervét, mert másként nem sorsol­ják a csapatot. Czenczik István a játék­vezetői bizottság elnöke: — Átszerveztük a JB-t. Ala­posan felkészítettük a já­tékvezetőket és szigorú el­lenőrzés mellett működnek majd. Ezzel szemben az egyesületek és játékosok felé követelményeket tá­masztunk. Március 5-én a játékvezetők hitelesítik, a pályákat, kérjük segítsék őket-ebben a munkában. Biztosítsák számukra a kö­vetélményeknek megfelelő öltözőt, mert másként nem vezetik le a mérkőzéseket. Megszigorítottuk a szabá­lyok betartását. Ezentúl a megyei bajnokságban is ér­vényes a sárga, piros cé­dula használata. Fehér László a megyei labdarúgó-szövetség főtitká­ra:- — Amennyiben az if­júsági csapatok nem ját- szak le a 90 percet, úgy a szabályok ellen vétő egye­sület . felnőtt csápatától le­vonnak egy büntetőpontot. Pálji Sándor a megyei labdarúgó-szövetség elnöke a felvetett kérdésekre adott válaszában annak a remé­nyének adott kifejezést, hogy a tavaszi bajnokság is zökkenőmentesen fog .lezaj­lani,' amelynek biztosításá­hoz ezúton is kérik a sport­körök segítségét. A vitás kérdéseket megtárgyalja a szövetség, s a döntésről ér­tesíti az érdekelteket. László József a megyei TS elnökhelyettese: — ör­vendetes, hogy emelkedett a bajnokság színvonala. Ez elsősorban nem az egycso­portos bajnokságnak kö­szönhető, hanem a heti 3— 4 edzésnek. A csapatok fel­ismerték, hogy csak alapos munkával lehet eredményt elérni. A fejlődés érdeké­ben kívánatos lenne járási ifjúsági válogatott tornát szervezni minden évben, ahonnan a legjobbak kép­viselhetnék- a megye színeit az országos vetélkedőkön. Idén a fiatalok nevelése ér­dekében kéthetes serdülő edzőtábort rendeznek Kun- fehértón. A tanácskozáson olyan problémákat tárgyaltak meg, amelyek valamennyi egyesületünket érintették. Kár, hogy az érdekeltek kis létszámban vettek részt a ligaülésen, s csak magukat hibáztathatják, ha nem lesznek majd tisztában a sportágat érintő kérdések­kel. B. I. MAFC—Bajai Bácska Posztó 74:70 (37:33) NB I. férfi. Baja, 500 né­ző. vezette: Cziffra, Karner. Bajai Bácska: Kovács 21, Kancsár. Baumert — Rát- vay 4. Karácsonyi 5. Cse re: Ágfalvi 8. Brassói 4, Iván 8. Edző: Tax Imre. Szombaton délelőtt Ba­ján a Bácska csarnokában játszották a rangadót. Sal- gó kosaraival a műegyete­misták előnyt szereztek. Az 5. percben sajnos. Karácso­nyi megsérült, és végleg ki kellett állnia a játékból. Ez nagy veszteség volt a ba­jaink számára. Keményen küzdött a Bácska, s a 16. percben rövid ideig a ve­zetést is megszerezték. A félidő utolsó perceiben a MAFC hajrázott jobban. A szünet után még jobban el­húzott a budapesti csapat, a bajaiak csak a végén jöt­tek föl, amikor Tax edző egész pályás letámadással próbálkozott. Sikerült a hátrányukat négy pontra csökkenteni. Kitűnt: Ko­vács, Rátvay, Ágfalvi, illet­ve Nagy (20), Salgó (33). Bajai Bácska Posztó— Csőszerelő 64:57 (32:24) NB I. férfi. Budapest. V.: Tar. Cseresznyés. Bajai Bácska: Ágfalvi (6), kovács (12) — Brassói (8) —• Rátvay (14). Csere: Kancsór (10). Csanádi F. ' A kettős forduló máso­dik mérkőzésére a Bácska a sérült Karácsonyi nélkül Előkészületi mérkőzések KECSKEMÉTI DÓZSA—SZEOL 3:1 (1:1) ■ Sáegédj '3.00 néző,, yezet­.:-Hec&tem&éteBiósgttt« Gór —.’ ’ráftü?,'.' Diószegit;' Gjyjí ff 10 '•dk : (EantdSj.A'Ki'eidlj ,j, *— Kiss II. (Kis'juhász), Lútz —. . Makay, Molnár, Pasek (Padlás), Koós. Edző: Szi­geti Ferenc.. , . SZEOL: Bencze (Gujdár) — Várhelyi III., Emődi (Molnár), Magyar, Virágh (Kerekes) — Varga, Dá­vid — Bánfalvi (Pataky). Vörös (Jósa), Vass, Berkes. Jó. talajú pályán mintegy •negyedóráig • mezőnyjáték, .foirt«. némi szegedéi, föléijye nyel.' A ;15.- percben Kiss IL labdájával Pasek ki­ugrott és nehéz szögből" a hosszú, sarok .rnellé. Jött. A 19. percben Makay átadá­sával Molnár tört be kapu­ra ' és ’ hagy helyzetben a felső lécet találta el. A 21. pefcbeú Molnár harcolt, a .védőkkel a'^labdáért.' köz­ben,,, a szemfüles Koós ka­parintotta meg és élesen a jphb, alsó'sarokba lőtt. 1:0. 1 otónyeremények A 9. heti totónyeremé- vek az illeték levonása ■kin a következők: 13 tá­lé latos szelvény 15 darab, nyereményük egyenként 5ö 333 forint Ebből 13 plusz egvtalálatos hét darab, a nyeremény és a jutalom összesen 99 248 forint. 12 Lalálatos 330 darab, a nye­reményük 1677 forint, 11 találatos 3711 darab, nye­reményük 149 forint, 10 ta- lálatosok száma 24 255 da­rab, nyereményük 34 forint. A közölt adatok tájékoz­tató jellegűek. A telitalálatos szelvény: 1, x, x, x, x, 1, x, x, 1, x, í, x, 1, 1. A 24. percben egy hosszú labdát.j Gyiífkp di>.. rövidep fejelt - haza. Varga elcsípte és Gór , mellett r a hálótja lőtte. 1:1. A 30. percben Pasek és Erdődi összefe­jelt a kecskeméti csatár megsérült és kórházba kel­lett szállítani. A 69. «perc­ben Padlás elvette Emődi- től a labdát, Makayhoz ját­szott, akinek átadását a be­futó Koós a jobb sarokba csúsztatta. 2:1. A 70. perc­ben Padlás középen vezette a labdát, 20 méterről vá­ratlanul lőtt és a labda a .léc alá vágódott. Ennél a gólnál Bencze rosszul esett és megsérült. 3:1. A mér­kőzés végéig a Szeged tá­madott, de a Dózsa védel­me jól zárt és a szegedi csatárok még gólhelyzetet is alig tudtak kialakítani, A Dózsa viszont lényege­sen kevesebb támadásból akár több gólt is lőhetett volna. 'Jók: Gór, Lantos,, Kreidli, Diószegi, Lutz, Molnár, Koós, illetve Mol­nár, Varga. Bajai Bácska Posztó—Gara 0:0 közepes iramú mérkőzé­sen egyik csapat- sem tu- idótt gólt. elérni, , TÉLI KUPÁÉRT Kecskeméti MÁV— Városföld 8:0 (6:0) MÁV-pálya, 100 néző. Vezette: Gerőházi. Góllövők: Karácsonyi 4, Bartha 2, Kovács I., Si­mon. K. Fémmunkás—K. Volán II. 2:0 (1:0) Szék tói Stadion. Vezette: Szabó. utazott Budapestre. Jól kezdett a bajai csapat és az első félidő 10. percében 21 ponttal vezettek. A távoli dobások sajnos, pontatla­nok voltak és feljött a Cső­szerelő. A második félidő közepén 1 pontra megköze­lítették a Bácskát, de a vé­gén ismét jól dobtak a ba­jai fiúk és megérdemelt győzelemmel tértek haza. Jók: Ágfalvi, Kovács, Bras­sói. ill. Tóth 23, Téri 17. Oroszlány— Kecskeméti Petőfi 68:65 (34:31) NB I. férfi. Oroszlány, vezette: Pajor, Herendi. K. Petőfi: Tóth 4, Ko­vács 16 — Gál 10. — Far­kas 4, Csikai 15. Csere: Szabó F. 8. Felföldi 4, Guóth 2. Pajor 2, edző: Guóth Iván. A Petőfi folytatta szom­bati gyenge játékát. Jugo- vics dobásaival a 4. perc­ben 10:2-re vezetett a ha­zai csapat. A Petőfi elkese­redetten küzdött, de a fél­időig csak csökkenteni tud­ták a hazaiak előnyét. Szünet után a Petőfi egész pályás letámadással próbálkozott, s eleinte úgy látszott, hogy sikerrel. A 10. percben átvették a ve­zetést, sajnos, azonban csa! egy rövid percre, mert a kecskeméti játékosok hibát hibára halmoztak. Végeredményben az else fordulók szép sikere után most fájó kettős veresé érte a kecskeméti együttest. Hogy meddig tart ez a for maingadozás? Lehet, hog csak balszerencse és eg kis idegfáradtság okozta a kisarányú vereségeket, 3 a jövő vasárnap itthon a Vi­deoton ellen sikerül kikü­szöbölni a csorbát. A junior mérkőzésen a Petőfi 85:44 arányban győ­zött az Oroszlány. ellen. A szombati K. Petőfi—Csőszerelő mérkőzésen Farkas három budapesti játékos gyűrűjében dob kosarat. A jelenet sajnos, elég ritkán ismétlődött, s így győzött a Csőszerelő. KISKUNFÉLEGYHÁZI VASAS—KECSKEMÉTI TE 6:0 (3:0) Kiskünfélegvháza, 200 né­ző, vezette: Szabó. . Kiskunfházi Vasas: Hlu- chány (Várkonyi) —- Dóra II., Faragó, Dora I. (Tí­már) — Dongó. Makai. Ljn.- ka, Kokai (Varga). Gerb,er.. Sahin, Ézsi. Edző: Veréb István. • • KTE: Pogány (Horváth) — Magyar L., Fekete, Nagy — Dobó, Szőczey (Kovács), — Zúbornyák, Mányoki, Bánbidi (Tanczer), Balato­ni. Magyar I. Edző: Varga Béla. A Tormási és Gyorsa nélkül felálló KTE-n iát­izgalmas küzdelmek a megyei ifjúsági birkózóbajnokságon Mintegy félszáz szabad­ás kötöttfogású ifjúsági bir­kózó lépett szőnyegre va­sárnap, a Kiskunfélegyhá­zán megrendezett megyei bajnokságon. Kiskőrös ki­vételével valamennyi egye­sületünk indította verseny­zőit. Kellemes meglepetést okoztak az elmúlt évben alakult kiskunmajsai szak­osztály versenyzői. Sza­badfogásban szinte külön versenyt vívtak a bajaiak és a kunszentmiklósiak, míg kötöttfogásban a ka­locsai birkózók arattak legtöbb győzelmet. A ven­déglátó félegyháziaknak ez­úttal is szerényebb eredmé­nyekkel kellett megeléged­niük. Az indulók létszáma ugyancsak megelégedésre ad okot, bár a legkisebb és a legnagyobb súlycso­portokban találhatók még „fehér foltok”, Összességé­ben azonban jó versenyt hozott az idei ifjúsági me­gyei birkózóbajnokság. Bi­zakodva tekinthetünk a hét végén Baján sorra kerülő területi bajnokság elé, ahol valamennyi szakosz­tályunk tetszés szerint in­díthatja versenyzőit. Eredmények kötöttfogás­ban, 48 kg: 1. Bálint Lász­ló (Kal. VTSK), 2. Farka- sinczky (Lajosmizse). 52 kg: 1. Kónya Zoltán (Kai. VTSK) 2. Horváth (La­josmizse). 56 kg: 1. Gsenki Tibor (Kkfh. Vasas), 2. Papp (Kai. VTSK), 3. Szabadi (Kai. VTSK). 60 kg: 1. Fábri János (Kai. VTSK), 2. Tóth (Kszmik- lós). 65 kg: (6 induló): 1 Adám Sándor (Tiszakécs- ké), 2. Faragó (Kkfh. Va­sas), 3. Pongrácz (Kszmik­lós). 70 kg (4 ind.): 1. Bíró Károly (Kszmiklós), 2. Czár (Kai. VTSK), 3. Vörös (Kkmajsa). 75 kg: 1. Ma­gyart Sándor (Lajosmizse), 2. Halasi (Kai. VTSK). 81 kg-ban nem volt induló. 87 kg: 1. Kalapács István (Kszmiklós), 2. Baski (Kkfh. Vasas). 3. Bokor (Kai. VTSK). 87 kg felett: 1. Katus László (Kai. VTSK), 2. Kasza, 3. Varga (mindkettő Kkfh. Vasas). Szabadfogásban, 48 kg- ban nem volt induló. 52 kg: 1, Mihálovics István (Ba­Kecskemét, Vezette: Má­té. K. Fémmunkás: Magó — Bakos, Koltai. Ölvedi. Pa- lincsár, Bagó, Dorogi, Nagy, Csillag (Márkli II.), Ben- de II.. Kállai I. ja), 2. Kőié (Tiszakéeske). 56 kg: 1. Mitró András (Kszmiklós). 60 kg: 1. Már­ta Mihály, 2. Rutai (mind­kettő Baja), 3. Kovács (Kkfh. Vasas). 65 kg: (8 ind.): 1. Losonczi József (Kszmiklós), 2. Szabó (KTE), 3. Joszt (Baja), 70 kg: 1. Bíró György (Kszmiklós), 2. Gora (Baja) 75 kg (4 ind.): 1. Kollár István (Baja), 2. Losonczi II. (Kszmiklós), 3. Kana­las (Solt vad kert). 81 kg: 1. Kovács János (Soltvadkert). 2. Nagy (Kszmiklós), 3. Palásthy (Tiszakéeske). 87 kg-ban: 1. Szuszics Fererv (Baja). 87 kg feleit: 1. F- kete István (Baja) ellenié’ nélkül. Az egyesületek körre pontversenyben: 1. Kuo szentmiklósi VÁV Vas.- SK (edző: Kovács Sánd '• 35 ponttal, 2. Bajai MEDOSZ (edző: Pon Ottó) 32. 3. Kalocsai VT:-’ (edző: Deák Ferenc) *> ponttal. A KiskunfélesvU " zi Vasas 16, a Laiosmiz«- SK 11, a Tiszákécsk“i CTr " a Kecskeméti TE 3. a K; kunmaisai Vasas 1 pontre szerzett. Változatos, jó iramú mérkőzésen, megismétlődött a múlt heti eredmény. Góllövő: Kállai I. Jók: Magó, Koltai, Ben- de II., Nagy, Hl. Szemeré- di, Kiss. K. FÉMMUNKÁS—CSONGRAD SC 1:0 (0:0) szott, hogy nemrég tértek vissza az edzőtáborból. Fá­radt volt a kecskeméti együttes. A Vasas viszont frissen és lendületesen ját­szott, s a sok gólon kívül még néhány holtbiztos •helyzetet is kihagytak. A kecskemétieknek ezen a délutánon sehogy sem ment a játék. Góllövők: Gerber 4, Kókai, Sahin. Jók: a Vasasból Linkavolt a mezőny legjobbja, kívü­le Makai. Gerber és Ézsi játszott kiemelkedően. A KTE-ből egyetlen jó tel­jesítményi sem tudtunk fel­jegyezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom