Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-29 / 50. szám

Z. oldal 1972. február 29, kedd Nixon elutazott Sanghajból a szerződések ratifikálása A nyugatnémet—szovjet és a nyugatnémet—lengyel szerződések ratifikálását — — egyre szélesebb körök támogatják az NSZK-ban. A Német Kommunista Párt sajtószolgálata közzé­tette a párt vezetőségének nyilatkozatát. A nyilatko­zat hangoztatja, hogy mindkét szerződés az NSZK lakosságának békéjét és biztonságát hivatott szol­gálni, s a szerződés ellen­zése egyértelmű a Szovjet­unióval, az NDK-val és más szocialista államokkal való kapcsolatok rendezé­sének meghiúsítására irá­nyuló kísérlettel. A Német Békeunió Párt nyilatkozata rámutat: a Szovjetunióval és a Len­gyel Népköztársasággal kö­tött szerződés ratifikálása hatékonyan segítheti az európai béke és együttmű­ködés ügyét Bochumban, a Ruhr-vi­dék egyik ipari központjá­ban konferenciát tartott a nyugatnémet szakszerveze­tek töhb mint kétmilliós észak-rajna-vesztfáliai szö­vetsége. A tanácskozá­son elfogadott határozat le­szögezte, hogy támogatni kell a szerződések ratifiká­lását. (TASZSZ) Küldjenek ENSZ-eriket Ulsterbe Edward Heath brit mi­niszterelnök a New York Times tudósítójának adott nyilatkozatában a jelenlegi észak-írországi helyzet ki­látásairól szólva távoli és rossz megoldásnak nevezte a két Írország egyesítésé­nek gondolatát. „Sem tör­ténelmi, sem jogi igazolást nem találhatunk annak ki­jelentéséhez, hogy ezt a két országot egyesíteni kellene” — mondotta Heath. * Az amerikai kongresszus külügyi bizottságának európai albizottsága hét­főn meghallgatta Edward Kennedy és Abraham Ri- bicoff demokratapárti sze­nátorok Észak-írországra vonatkozó beszámolóját, és javaslatait. A két szenátor állásfoglalásában síkraszáll a brit csapatok Északír- országból történő kivonása mellett, követeli a bírósá­gi eljárás nélküli interná­lások megszüntetését, a' Stormont (az észak-ír parla­ment) feloszlatását és a két Írország egyesítését. A kongresszusi bizottságezen­Újabb harcok Kambodzsában Az amerikai B—52-es lé­gierődök vasárnap és hét­főre virradó éjjel folytat­ták szőnyegbombázásaikat a dél-vietnami hadszíntéren. Hét bevetésben bombázták az ország északnyugati kör­zetét, főleg a laoszi határ közelében. A saigoni parancsnokság közleménye szerint a fel­szabadító erők vasárnap három fronton ütköztek meg a bábcsapatokkal és a harcok hevességét mutatja, hogy az utóbbiak légi- és tüzérségi támogatást is igénybe vettek. A hírügynökségi jelenté­sek szerint azonban a har- I cok súlypontja a hét végén ; ismét áttolódott Kambod- i zsára, ahová a saigoni báb- j kormány csapatai pár nap­ja újból betörtek „tisztoga­tó hadműveletekre”. Saigo­ni jelentés szerint vasárnap este a csapatok heves harc­ba keveredtek a kambod­kívül megvitatott egy olyan javaslatot is, amely az Egyesült Nemzetek Szerve­zetét sürgeti az észak-ír­országi helyzet megvizsgá­lására és azt indítványozza, hogy a világszervezet küld­jön békefenntartó erőket Ulsterbe. zsai népi erőkkel, a határ­tól mindössze 19 kilométer­re a Saigont és Phnom Penh-t összekötő országút közelében. Feloszlatták az olasz parlamentet Megkezdődött Angela Davis pere A kaliforniai San Jósé­ban hétfőn megkezdődött a világszerte ismert kommu­nista filozófusnő, Angela Davis pere. Angela Davis megmenté­sére világméretű mozgalom indult, s ennek eredménye­képpen a múlt hét szerdá­ján több .mint 102 000 dol­láros óvadék ellenében sza­badlábra helyezték a filo­zófusnőt. Angela a börtön­ben töltött 16 hónap alatt azonkívül, hogy felkészült önmaga védelmére, a tudo­mányos munkával sem ha­gyott fel, s „Az erőszak elve a német idealista filozófiá­ban” címen doktori érteke­zést írt. A hivatalos szervek a hét­főn kezdődő tárgyalásra a vádlott „veszélyességének” hangsúlyozása céljából óriá­si biztonsági intézkedése­ket tettek. Egyes hírek sze­rint több mint ötszázezer dollárt fordítottak arra a célra, hogy megerősített őr­séget. zártláncú tv-állomást és fegyvereket kimutató be­rendezéseket állítsanak fel a tárgyalóteremben és kör­nyékén. Ezek az intézke­dések a kormányzat félel­mét bizonyítják a gyilkos­sági ügynek beállított poli­tikai pertől. A tárgyalás előreláthatóan hat hónapot vesz igénybe. (Reuterj RÓMA (MTI) Az Andreotti-kormány szenátusi vereségével és formális lemondásával meg­kezdődött Olaszországban az általános politikai vá­lasztásokhoz,,., veze.tő intéz­kedések sorozata. A köztársasági ( elnök — mim várható volt — a sze­nátusi szavazás és a mi­niszterelnök lemondása után felkérte Andreottit és kereszténydemokratákból álló kormányát, hogy ma­radjon hivatalban a folyó ügyek vitelére. Vasárnap, az alkotmányos előírások­nak megfelelően, konzul­tált Fanfanival és Pertini­vel, a törvényhozás két há­zának elnökével. Vélemé­nyük meghallgatása után hétfőn aláírta a parlament feloszlatását és a választá­si bizottságok összehívását tartalmazó rendeleteket. Az alkotmány értelmében a parlament feloszlatását követő hetven napon belül — jelen esetben — május 7-én —- megrendezik az új általános politikai .választá­sokat. Leone köztársasági .elnök, vasárnap a kormány-' -elő­terjesztésére aláírt egy ren­deletet is, amely kitűzte a válási törvény eltörlését célzó népszavazás időpont­ját. Az alkotmány rendel­kezései szerint azonban a törvényhozás feloszlatása automatikusan elhalasztja a már kiírt népszavazást. Mi­vel egy éven belül nem le­het politikai választásokat és referendumot is rendez­ni, a válásellenes népsza­vazásra csak a májusi vá­lasztások után egy évvel, 1973-ban kerülhet sor. SANGHAJ (MTI) Az Egyesült Államok Nixon elnök vezette kül­döttségének hivatalos kí­nai látogatása befejeződött. Az amerikai vendégek hétfőn — közép-európai idő szerint néhány perccel haj­nali három óra után — utaztak el Sanghajból. Bú­csúztatásukra megjelent Csou En-laj, a Kínai Nép- köztársaság Államtanácsá­nak elnöke. A kínai és az amerikai nemzeti zászlóval fellobogózott repülőtéren minden különösebb cere­mónia nélkül mindössze öt percig tartott a búcsúzta­tást aktus. Nixon elnök Sanghajból történt elutazása előtt újabb egyórás megbeszélést tartott Csou En-lajjal. A két, államférfi utolsó kon­zultációjának lényegéről semmit sem közöltek. Amikor az amerikai de­legációt szállító Boeing— 707-es gép a sanghaji re­pülőtér kifutópályájáról felemelkedett a levegőbe, újságírók megkérdezték Csou En-lai kínai minisz­terelnököt, hogy van-e va­lami mondanivalója a Sanghajban vasárnap nyil­vánosságra hozott kínai— amerikai közös közlemény­ről. A Kínai Népköztársa­ság- kormányfője azt vála­szolta. semmi hozzáfűzni valója nincs, „minden ben­ne van' a közleményben”. Tagadó választ adott ar­ra a kérdésre is. hogy szán­dékában áll-e ellátogatni az Egyesült Államokba. Meg­fogalmazása szerint „ez Csiao Kuan-hua külügymi­niszter-helyettes dolga” aki —• mint, ismeretes — az ENSZ-közgyűlés 1971. évi .ülésszakán á kínai delegá­ciót vezette. Baracs Dénes, az tudósítója jelenti: Nixon amerikai elnök és Csou En-lai kínai minisz­terelnök egyhetes tárgya­lássorozata vasárnap Sang­hajban azzal az amerikai kijelentéssel ért véget, hogy az Egyesült Államok vég­ső célja „az összes ameri­kai erők és katonai létesít­mények kivonása Tajvan­ról”, amelyet „Kína részé­nek” ismer el. A vasárnap délután nyilvánosságra ho­zott közös közlemény Táj­Felnyitották a Luna-20 tartályát MOSZKVA (MTI) Dmitrij Dmitrijev, a TASZSZ tudósítója jelenti a Szovjet Tudományos Aka­démia különleges laborató­riumából : Vasárnap, nagy számú bo­nyolult művelet elvégzése után, ami csaknem 14 órát vett igénybe, felnyitották a Luna—20 holdtalajmintá­kat tartalmazó acélkamrá­ját. A meghívott újságírók­nak bemutatták a titokza­tos: porszerű, világosszür­ke, hamuszínű részecské­ket, amelyek között vi­szonylag nagyok is vannak. Színükből és egyéb ismer­tetőjegyekből ítélve az anortozit ásványra hason­lítanak — amely a tudo­mány által eddig ismert legősibb kristályos anyag. A korábban a Hold felszí­néről szerzett talajminták tanulmányozása során meg­állapították: az anortozit kora több mint hárommil- liárd év. A holdkontinensről ho­zott anyag külsőleg lénye­gesen világosabb a Föld természetes kísérőjének tengereit borító anyagnál. I A’ korábban Hozott talaj­mintákat nemcsak a Szov­jetunióban tanulmányoz­ták, hanem Magyarorszá­gon, az NDK, Franciaor­szág, az Egyesült Államok és Csehszlovákia tudósai is megvizsgálták. Közös erő­vel sok új vonást sikerült feltárni a Hold természetét illetően. A tengerek talajá­nak vizsgálata során a leg­váratlanabb esemény volt, amikor olyan tisztaságú va­sat mutattak ki, ami meg's földi légkör hatására sem rozsdásodik. Az elemzések során a Földön nem talál­ható ásványokra bukkan­tak és megvizsgálták őket. Tanulmányozták a Hold síkságait borító talajfélesé­gek kémiai és fizikai tu­lajdonságait. Feltételezhetően bolygónk útitársának egész felszínét lényegében bazaltféleségek borítják. A Holdon bizo­nyára sajátos „bazalttarto­mányok” találhatók, ame­lyek vegyi és ásványi ösz- szetétele geológiai régiók szerint eltérő. A Viharok óceánjában több mint tíz százalék titánt és oxigént tartalmazó bazaltra leltek. A Hold egyes vidékeit még titok övezi. A Luna— 20 által a Földre juttatott anyagminták elősegítik a Hold természetének tanul­mányozását — hangsúlyozta a szovjet tudós. Fontos kö­rülmény, hogy a Luna—20 a kitűzött programnak megfelelően, a Luna—16 leszállási körzetétől 100 ki­lométer távolságban levő térségből hozott talajmin­tákat. Ez lehetővé teszi ál­talános törvényszerűségek kimutatását a holdfelszí- nen megtalálható vegyi ele­mek kiterjedését illetően. A holdkontinens anya­gának tanulmányozása fényt deríthet a Hold szár­mazására is. Ezzel kapcso­latban több feltevés léte­zik. Egyes tudósok feltéte­lezik, hogy a Hold valaha önálló égitest volt, de a Föld vonzóerejének foglya lett. Mások úgy vélik, hogy éjjeli lámpásunk a Földből szakadt ki. A harmadik verzió hívei azt állítják, hogy a Hold és a Föld egy­idejűleg keletkezett ugyan­abból a protoplanetáris porfelhőből. (TASZSZ) vanra vonatkozó megálla­pításai diplomáciai sikert jelentenek Kínának — bár nem hoznak azonnali vál­tozást a gyakorlati helyzet­ben — és számos jelen levő amerikai újságíró szerint jelentős engedményt jelen­tenek Nixon részéről. Nixon a közlemény pub­likálása utáni szívélyes légkörű banketten arra érezte indíttatva magát, hogy kijelentse: tárgyalá­sainak hete „megváltoztat­ta a világot”. Henry Kissinger, az el­nök nemzetbiztonsági ta­nácsadója a kommüniké publikálása utáni sajtóér­tekezleten egy olyan — Kí­na és Amerika közötti — állandó „érintkezési pont” létrehozásának lehetőségé­ről beszélt, mint amilyen a formailag ma is fennálló varsói nagyköveti tárgyalás volt. Kissinger sajtóérte­kezletén kijelentette, hogy az Egyesült Államok Kí­nával való viszonya „nem j irányul a Szovjetunió el- j len” és hozzáfűzte, hogy úgy véli: Kínának az Egyesült Államokkal kapcsolatos po­litikája sem irányul a Szov­jetunió ellen. A kínai—amerikai közös dokumentum egyébként elég általános fogalmazású még a kulcspontokon is ah­hoz, hogy mindkét -fél a maga ízlése szerint értel­mezze. Tajvannal kapcso­latban például a nyilatko­zat ugyan politikailag tart­hatatlanná teszi azt, hogy az Egyesült Államok to­vábbra is védőpajzsot nyújt Csang Kaj-seknek, de a csapatkivonást a „térségben fennálló feszültség csök­kenésétől” teszi függővé, így Kissinger sajtóértekez­letén már most leszögez­hette, hogy nem várható rövidesen a szigeten állo­másozó amerikai erők csök­kentése. A tanácsadó kije­lentette, hogy — noha a nyilatkozatba ez, nem ke­rült bele — Washington to­vábbra is érvényesnek te­kinti a tajvani rezsimmel kapcsolatos „kötelezettsé­geit”. Nem jelöli meg vilá­gosabban a közös közle­mény azt sem. mire utal, amikor „Ázsia és a Csen­des-óceán térsége fölötti hegemónia megteremtésére irányuló törekvéseket” em­leget más országok részé­ről és más pontokat is ho­mályban hagy. A kínai fél látható meg- I elégedettséggel reagált a | megegyezésre. Vasárnap es- | te a sanghaji záróbanket­ten Szívélyes hangulat ural­kodott. Csang Csun-csiao, a sanghaji városi vezető, az est házigazdája Nixon tiszteletére mondott pohár­köszöntőjében pozitív lé­pésnek nevezte a kínai- amerikai eszmecserét. MTI Indiába és Ceylonba utazott dr. Szekér Gyula Dr. Szekér Gyula nehéz­ipari miniszter vezetésével hétfőn reggel delegáció utazott az Indiai és a Cey­loni Köztársaságba. A láto­gatás alkalmával Bombay közelében felavatják a Themis Chemical indiai— magyar közös tulajdonú, B|2-es vitamint gyártó üzemét. A Ceyloni Köztár­saságban dr. Szekér Gyula aláírja a magyar—ceylo­ni műszaki-tudományos együttműködési szerződést. A csehszlovák külügyminiszter Moszkvában Bohuslav Chnoupek cseh­szlovák külügyminiszter a szovjet kormány meghívá­sára vasárnap Moszkvába érkezett. Szudáni megállapodás Hétfőn délelőtt Addis Abebában rövid ünnepség keretében aláírták a khar- toumi kormány és a dél- szudáni lázadók másfél év­tizedes konfliktusának be­fejezéséről rendelkező ok­mányt. A megállapodás ön- kormányzatot ad a néger lakta Dél-Szudánnak. Barátságtalan fogadtatás Douglas-Home brit kül­ügyminiszter vasárnap este háromnapos hivatalos láto­gatásra Madridba érkezett, ahol tárgyalásokat folytat [ Gibraltárról. Az angol ál­lamférfit megérkezésekor a Gibraltárnak Spanyolor­szághoz történő azonnali visszacsatolását követelő nacionalisták „üdvözölték”. Mintegy ötszáz jobboldali tüntető vonult ki „Gibral­tár spanyol” feliratú táb­lákkal a repülőtérre. Drágábbak az újságok Néhány francia napilap kiadói hétfőn bejelentették, hogy 5Q. százalék!-jl meg­emelik az újságok árát a növekvő kiadások és a csökkenő bevételek miatt. Szerdától már új áron hoz­zák forgalomba a Le Figa­rót, a Les Echos-t és más lapokat. (Reutert Szélsőségesek incidense A rendőrség szélsőjobbol­dali tüntetőkkel csapott össze vasárnap az olaszor­szági Bergamóban. A biz­tonsági erők 9 embere, to­vábbá 4 tüntető sérült meg. Az incidens amiatt robbant ki, hogy a szélsőjobboldali szervezet tagjai túl heve­sen követelték, ne engedé- jezzék az újfasiszta moz­galom egyik vezetőjének gyűlését Elhalasztották az indítást Hétfő estére halasztották annak az Atlasz—Centaur- rakétának a felbocsátását, amelyet az amerikai űrku­tatók Kennedy-fokról a Ju­piter felé akarnak eljuttat­ni. A hivatalos indoklásban a Kennedy-fokon végigsöp­rő heves szél, továbbá a rakéta áramellátásában ke­letkezett zavar szerepel. Merénylet a Renault ellen Szélsőbaloldali elemek két merényletet követtek el hétfőre virradóra, a Re­nault párizsi fiókvállalatai ellen. Két pokolgép rob­bant a Renault üzleteiben. A szélsőbaloldaliak amiatt tiltakoztak, hogy a Renault művek bejáratánál múlt pénteken egy verekedés so­rán lelőtték egyik társukat. Szovjet—finn közlemény A Szovjetunió és Finn­ország az európai biztonsá­gi és együttműködési kon­ferencia mihamarabbi ösz- szehívása mellett foglal ál­lást. Ennek érdekében szükségesnek tartják sok­oldalú konzultációk meg­kezdését Helsinkiben, vala­mennyi érdekelt állam részvételével — szögezi le az a közlemény, amelyet a legfelsőbb tanács és a szovjet kormány meghívá­sára nem hivatalos látoga­táson a Szovjetunióban járt Urho Kekkonen finn elnök útjáról adtak ki Moszkvá­ban. Európa és az NSZK érdeke

Next

/
Oldalképek
Tartalom