Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-27 / 49. szám
PetSfi Sándor: Dínomdánom Hegedüszó, furulyaszó, cimbalom.,'. Van-e még. kit a búbánat terhe nyom? Akinél van, igazítsa el a bút, Nehogy neki mutassuk meg, hol az út. A búbánat gonosz vendég, rossz madár, A kebelbe életet, vért lopni jár. A búbánat szívet rágó ürgefi; Borral lehet, borral kell kiönteni. A bor éleszt, a bor éget, mint a csók — Csókot lyányka, hosszút, édest, lángolót! Csókod lángja, mint a napfény, mennyei, Mely az élőfán a lombot neveli. Lombon fakad, lombon fejlik a virág, Lomb ne’kül, virág ne’küi mit ér az ág? Hogyha pusztán s szárazon a törzsök áll, Hamar éri a sodró vész, a halál... Hah halál, te nagy kérdésjel, melyre még Nem felele sem idő, sem bölcsesség, Mivel áldasz, mivel versz a sír után? Van-e ott is élet és bor és leány? Mit törődöm, mit tűnődöm még sokatl Elek most, és ölelem, mi élvet ad; S mi ad élvet, hogyha nem bor és leány? Éljen a lyány, éljen a bor... húzd, cigány! Kecskemét, 1843. január Nehéz sora volt Kecskeméten Petőfinek. Színészi képességeit nem méltányolták eléggé, mellő- zöttnek érezte magát A pénztelenség gondjai is kínozták. Feltehetően meghívták ismerős családok disznótorokra, névnapi és másféle dínomdáno- mokra. A Vargáné asszony szerény hajlékában sokat nélkülöző költőt azonban nem boros dáridók élményei ösztönözték 1843. január második felében a Dínomdánom megírására. Ez a vers — a múlt héten közölt Pálnapkor címűhöz hasonlóan —, a divat hatására keletkezett. Petőfi bizonyítani akarta, hogy ő is tud ebben a modorban, stílusban írni. Berki Viola: Kun harcosok (részlet) Tárnái László: Invokáció Egyszer az élettelenek is élni kezdenek. Holt-szívükbe mártják karmukat és vér-könnyel felírják nevüket a fákra, virágokra és meteorokra. Születésük megtermékenyíti a földet. Gyanakvás nélkül A bajai III. Béla Gimnázium egyik első osztályában a tanulók 41 százaléka megbukott a félévkor. A kiváló iskola történetében —75 százalékos egyetemi és főiskolai felvétellel dicsekedhettek az előző években — még sohasem fordult elő ilyen. Nem csoda, hogy Schwalm Pál ■ igazgató a Bajai Hírlapban közzétett cikkében nagyon nekikeseredve ismerteti a tényeket, s joggal véli, hogy mindez nem lehet az iskola magánügye. A hírlap szerkesztősége pedagógusok, szakemberek véleményét kéri és kívánja közölni, s bizonyos, hogy a vita során sok értékes, hasznos gondolat lát majd napvilágot Az okokat kutatva az igazgató számos érvet hoz fel, s az első közt a következőket írja: „Az utóbbi tíz évben minden eszközzel a technikumok, majd a szak- középiskolák beiskolázása érdekében vertük a dobot Ez a propagandamunka igen sikeres volt. A gimnázium háttérbe szorult, veszített társadalmi súlyából! A szakközépiskolák kiépítését helyeslem. Mégis rá kell mutatnom beiskolázási politikánk egyik ellentmondására. A szakközépiskolákba az általános iskolák nyolcadik osztályos tanulóinak javát és zömét tömörít- jük, jelentkeztetjük. Ezek a tanulók középkáderszin- ten megrekednek, hiszen alig tanulnak tovább egyetemeinken és főiskoláinkon. Nekünk, gimnáziumokban viszont két osztályt kell az egyetemekre felkészítenünk!” A továbbiakban azt feszegeti, hogy nem elég körültekintőek a gimnáziumi felvételek. Több általános iskola túlértékeli saját tanulóit. Példákat hoz fel, melyekből az derül ki, hogy sok általános iskolai osztályzat mögött nincs alapos tudás, s a növendékek visszaesnek a középiskolában. Az utóbbi érvek mögött sok igazság rejlik. Más kérdés, hogy mi a megoldás: a fokozott és még erősebb „szűrés” a felvételeknél, vagy a hátrányosabb helyzetből — tanyai, falusi iskolákból indulók — társadalmi és intézményes segítése még a középiskolába jutás előtt... Erre, remélhetőleg, az érdekesnek ígérkező vita is okos tanácsokkal szolgál majd. Amit vitathatónak ércünk az idézett cikkben, az a szakközépiskolákkal kapcsolatos megjegyzés. Mert ha „vertük is a dobot” az utóbbi években azért, hogy a fiatalok figyelme a szakközépiskolák felé forduljon, úgy látszik még sem volt elég hatásos ez a „dobverés”. A KSH megyei jelentéséből ugyanis az derül ki, hogy míg a gimnáziumokban az utóbbi két évben alig változott a tanulók száma, addig a szakközépiskolákban 1969 óta erőteljesen csökken. Ez főleg a mező- gazdasági jellegű szakközépiskolák iránti érdeklődés mérséklődésének tudható be. A gimnáziumok első osztályaiban tanulók száma jelenleg a megyében 1367, ugyanez a szakközépiskolákban 874. Szó sincs tehát arról, hogy a gimnázium háttérbe szorul, veszített társadalmi súlyából. Legfeljebb az arányok változnak, s a gimnázium fokozatosan elnyeri a megfelelő helyet az iskolatípusok között, mely elsősorban a színvonalban, s nem csupán a tanulók számarányában kell, hogy kifejezésre jusson. Vitatható az is, hogy vajon a szakközépiskolákban az általános iskolát végzett tanulók „javát” tömörít- jük-e. Ha ezalatt Schwalm Pál azt érti, hogy a legjobb tanulmányi eredményt elérők kerülnek a szak- középiskolába — s ezzel mintegy megfosztják a gimnáziumokat a legjobb tanulóktól — ebben nincs igaza. Helyenként előfordulhat ilyesmi, de általánosságban biztos, hogy nem így van. Mivel a fizikai dolgozók gyermekeit általában a hátrányos helyzetűek közé szoktuk sorolni, nyilvánvaló, hogy ez kifejezésre jut a tanulmányi eredményekben is. Márpedig jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a mostani első osztályosok között a szakközépiskolákban a fizikai dolgozók gyermekei vannak többségben — számarányuk 64 százalék —, míg a gimnáziumokban arányuk mindössze 48 százalék. Nem egészen lehet egyetérteni az olyan fogalmazással sem, amikor a szakközépiskolát végzettekről szólva ezt írja: „Ezek a tanulók középkáderszinten megrekednek, hiszen alig tanulnak tovább egyetemeinken és főiskolánkon.” Ami a továbbtanulást illeti, ez ma még tényleg így van, s talán így lesz a jövőben is. Habár nyilvánvaló, hogy különösen műszaki és egyéb szaktudást kívánó pályákra ma már sikerrel jelentkeznek szakközépiskolát végzettek is. A „megrekednek” szó kelt egy kis ellenérzést azokban, akik úgy érzik, hogy jó középszintű vezetőknek, vagy akár szakmunkásoknak lenni ma már nem jelent „megrekedést”. Az ilyen nem szerencsés fogalmazás viszont akaratlanul is gyanakvást, bizalmatlanságot kelt azokban, akik — miután gyermekük gyakorlati pályára vágyik, s nem feltétlenül akar tovább tanulni — a szakközépiskolát látják erre legalkalmasabbnak. Gyanakvás nélkül kell nézni ma már erre az iskolatípusra, akár jelent „konkurrenciát” a gimnáziumoknak, akár nem. S ha valahol egy egész iskolai osztály 41 százaléka bukásra áll, vagy megbukott — más irányban kell keresni a bajok gyökerét. Csupán erre akartuk felhívni a vitában részt vevők figyelmét, akik bizonyára nem kívánják — a közmondással élve — a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni, F. Tóth Pál —r Gondolatok egy hasznos kiadványról Magyarország története képekben A történelem az élet mestere. így tartják. Valóban, ha ismerjük igazi mozgatóit, fejlődésirányát, s kellő számú adat birtokában vállalkozunk következtetések levonására. Közérdek, további előrehaladásunk feltétele az ifjak és a felnőttek történelmi műveltségének gyarapítása. A história mind népszerűbbé vált az utóbbi évtizedben. Kelendőek a különféle műfajú, a múltat idéző elemző kiadványok, filmek, előadások. Két elszomorító tapasztalatomról mégsem hallgatha- hatok. Néhány esztendeje a Népszabadság egyik munkatársa régi képes újságokkal táskájában felkeresett több kecskeméti iskolát, üzemet. Három-négy embert maga köré gyűjtött minden helyszínen és arra kérte őket, hogy mondják el: mi jut eszükbe az asztalokon elhelyezett, hajdanán történelminek minősített eseményeket ábrázoló fotografiákróL A riportét balul sikerült. A fotókon kevesen ismerték föl a lényeget, a szereplő személyeket, s csak egykét embernél sikerült felszínre hozni a reitőző érzelmeket, indulatokat. Még három évtizede sincs, hogy egy verőfényes őszi. délutánon levegőbe repült a Margit-híd. Százezrek találgatták akkoriban, hogy szándékos tömeggyilkosság okozta a híd pusztulását, százak halálát, vagy bűnös felelőtlenség következménye a katasztrófa... 1972-ben értelmes fiatal emberek udvarias mosolygással közük a riporterrel: sohase hallottak a szerencsétlenségről. Az elgondolkoztató példákat sorolhatnám: keveset tudunk múltunkról, a sorsfordító ..csillagórákról”. A hétköznapok valóságáról, a technika fejlődéséről, a művelődési viszonyokról annyit se. Idekívánkozik Kossuth Lajos intelme: ..Az élő fát gyökerei tartják fenn, gyökerei táplálják. A nemzetek élő fák, melyeknek fenntartó tápláló gyökere történelmük.” Tegyük hozzá, hogy a művelődéspolitika irányítói egyetértenek ezzel a felfogással. Sok mindent tettek az utóbbi időben a korszerű történelemszemlélet széles körű terjesztésére. * Könyvkiadásunk dicséretes vállalkozása adott módot a honismerethez kötődő gondolataim papírra vetésére. Kosárv Domokos szerkes-’t<i=4b«n kiadták a Magyarország története képekben című, 750 nagyformátumú oldalt, kétezer reprodukciót tartalmazó kötetet 30 000 példányban, viszonylag olcsó áron. A címlap belső oldalain kalandozó lovas vitéz képe köszönti az olvasót (elöl) és Budapest, az új Erzsébet- híd fényképe zárja a látnivalók sorát. A raiz és a fotográfia készítése között majd 1100 esztendő telt el Egy nemzet életében is nagy idő. Azt kívánja az olvasó az efféle könyvtől, hogy részletesen adjon képet — a szó elsődleges értelmében is — a magyar népről, erről az országról, de érzékeltesse az összefüggéseket, a folyamatosságot és az újulásokat. A szerkesztők- Pamlenyi Ervin, Siklós András, Szabad György Szűcs Jeno, R. Várkonyi Ágnes kiválóan megfeleltek e követelményeknek. A szép kivitelű kötet — a tipográfia Novák László remeke - osztatlan sikere a történelmi korszakok jelentőségének megfelelő arányoknak és a gondosan válogatott képanyagnak tulajdonítható elsősorban. Mind a 16 fejezetet tömör összefoglaló vezeti be. A rajzok, fotók a kor politikai eseményeit, majd gazdasági, társadalmi viszonyait, végül művészetét mutatják be! A válogatás, az elrendezés azt hangsúlyozza, bizonyítja, hogy a forradalmi változások a termelési viszonyok és termelőerők közötti ellentmondásokból keletkeznek, de csak akkor, ha akadnak a tiszta igazságért önzetlenül harcoló, öntudatosan cselekvő, a születő újat felismerő emberek. Ez a könyv tehát tájékoztat é" neve! egyszerre. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy hon i an vették a szemléltető anyagot, a történelmet n . ieiemio dokumentumokat. íme a „források”: kálvhacsempe. oltárkép, kalendárium, címer, síremlék, kártyalap, fénykép, műalkotás. A mohácsi csatáról egy bécsi újság- levél híradását közük, a hajdani gazdasági életet régi bútorok, használati eszközök, céhlevelek másolataival idézik. Bemutatnak régi könyveket, térképeket, kéz iratokat, pecséteket, üzleti számadásokat. Az életet kívánják tükröztetni a maga sokszínűségében, A kötet szerkesztőit nemcsak a hatalom csúcsán állók sorsa érdekli, hanem a polgárok, munkások, parasztok élete, a bölcsőtől a koporsóig. Bács-Kiskun megye területéről származó ábrázolásokat is találunk. Bemutatják az első honfoglaláskor: leletet, a ladánybenei határból előkerült aranyozott ezüst szíjvéget, a Nemzeti Múzeumban őrzött soltszent- imrei nyerget, a Kecskeméten feltárt honfoglaláskori sírt.., Heltai Nándor
