Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-18 / 41. szám
«. olds! MTI, február 18, péntek Derék munka volt, íiúkl Nemrég hírül adtuk lapunkban, hogy kigyulladt a madarasi Kossuth Termelőszövetkezet istállója. A tüzet a madarasi határőrök fékezték meg. Hogyan is történt...? Soltvadkerten, az általános iskola, az áruház és a kiskörös—kecskémét— tázlári elágazásnál tevékenykedik — egymást váltva — kilenc hatodikos úttörő, a Kossuth Lajos úttörőcsapat közlekedési úttörő járőrőrsének tagjai: Tajti Sándor, Klajbár András, Vass László, Szarka József, Haphbold János, Gangl Ferenc, Pillér János, Nánai Csaba és Makai Imre. Tanítás előtt és után a község három pontján ők irányítják a forgalmat: tárcsával megállítják a járműveket, szabad utat adva az átkelőknek. így munkájukkal a balesetveszélyes helyeken biztonságosabbá válik a közlekedés. . A Kiskőrösi Járási Rendőrkapitányság munkatársa, Kiss Ferenc rendőrhadnagy és a soltvadkerti úttörőcsapat vezetője Horváth Ferenc szervezte kis csapat örömmel vállalta a megbízatást. Felszerelésüket — fehér sapkát, derékszíját. karszalagot, nyakkendőt és a tárcsát — az iskola szerezte be részükre, a járőr-igazolványt a rendőrkaoitány- ságtól kapták. Mielőtt megkezdték tevékenységüket, Kiss Ferenc rendőrhadnagy gyakorlatban is bemutatta nekik a feladatot. Megtanulták a megfelelő féktávolságot figyelembe véve megállítani a forgalmat, szabad utat teremteni társaiknak, valamint a felnőtteknek.. Az idén — mint azt Kiss hadnagy elvtárs elmondotta, — Bócsán és Akasztón szeretnék megszervezni az úttörő közlekedési őrsöt. Ezenkívül a kiskőrösi járás községeinek balesetveszélyes pontiait felkutatva, esetleg további csoportokat szervezni. * Ügyeskezű gvermekeknek hirdetett pálvázatot a Magyar Úttörők Szövetsége és a Fővárosi Űttörőház. a „Testvér KISZ-szervezetek életéből” címmel. Az elmúlt nanokban került sor a beküldött rajzok értékelésére és az eredményhirdetésre. A Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola úttörőcsapatának tagja Gátav Tibor, a nyomdász KTSZ- alapszervezetről készített munkájáért első díjat kapott. Értesítették. hogy nyáron a zánkai úttörőtáborban két hétig látiák vendégül. Ezen a pálváza- ton sikerrel szerepelt Bodor Éva, a kecskeméti úttörő is. * Nyolcadikos paitások részére alakítottak kémia szakkört a homokmétvi általános iskolában — fria Varga^z Ibolva úttürötudő- sító. Pásztor László szaktanár vezetésivel a fozlol- kozásokon eeven1et°ket oldanak m°g és gvakorollák a tanultakat hnev a gimnáziumban. illetve szóközén iskolában hasznosíthassák. A madarasi határőrs beosztottai a vacsora utáni pihenőjüket töltötték. Rádiót hallgattak, sakkoztak, volt aki levelet írt. A pihenő közben megszólalt az ügyeletes hangja: tűzriadó! Pillanatra riadtan néztek össze a határőrök. s percek alatt előkerítették a lapátokat, ásókat. vödröket. A katonák először gyakorló riadóra gondoltak, de csakhamar kiderült, hogy ezúttal másról van szó. Egy motorkerékpáros érkezett és az őrsről is jól látható tűz- fény felé mutatva, izgatottan közölte: ég a termelőszövetkezet istállója. Sorakozó után egy tizedes vette át a parancsnokságot, s nyomban elindult a mentőcsapat. Gyorsan megtették az utat. s a helyszínre érve látták, hogv mintegy 250— 100 méter hosszúságban és 25—30 méter szélességben ég a száraz fű. A tűz gyorsan terjedt, az istálló épülete és a több száz mázsás szalmakazal felé. A katonák gyorsan felmérték a helyzetet, s nagy igyekezettel a tűz megfékezéséhez kezdtek. Több mint 45 percig tartott, amíg eloltották. Mire a bácsalmási tűzoltók megérkeztek a helyszínre, a katonák elvégezték a nehéz feladatot A tűzoltó- nan-mcsnok elismerően szólt: ..Derék munka volt. fiúk! Ha nem érnek ide ilyen gyorsan, lehet, hogy a mi megérkezésünk már késő lett volna...” A határőrök tette anyagi és erkölcsi jelentőségű. A tűz által veszélyeztetett érték mintegy három és fél millió forint Helytállásból ismét jelesre vizsgáztak a határőrök. A község lakói méltán büszkék ráiuk. Szabó András Igazság yagy pletyka? Válaszol az illetékes Széljegyzet egy napihírhez Lapunk február 9-i számában kishírt közöltünk, „Csak hitelesített poharakban” címmel. Ebben hírül adtuk, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium rendeleté értelmében a vendé'i- látóinarban ez év április 1-től csak hitelesített poharakban szabad italt kiszolgálni.” A hírrel kapcsolatban megkeresett bennünket a Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat, s munkatársainkkal beszélgetve, fény derült arra, hoey az említett hírben — három lényegbevágó hiba is álcád. A Kereskedelmi Értesítő múlt évi 31. számában közölt miniszteri rendelet ugyanis- kimondja: „Harmad- és negyedosztályú üzletekben szeszes italt kimérni csak az Országos Mérésügyi Hivatal mértékjeiével ellátott pohárban (edényzetben) szabad. Ezekben az üzletekben az összetett (kevert) italok készítésénél a hitelesített fém, vagy egyéb űrmérték használata továbbra is kötelező. ... A rendelet rendelkezéseit 1972. március 1. napjától kell alkalmazni.” A fentiekből tehát megállapítható — ellentétben a február 9-i hírünkkel —, *m<*v közvetlenül a hitelesített poharakba, mérce mellőzésével, csakis egvne- mű italok (sör, bor, rövid ital) mérhetők ki. Fröccs, kevert ital. vagy szikvízzel kevert jaffa árusításánál a hitelesített űrmértéket ezután is használni kell. A rendelkezés ezenkívül csakis a ITT. és IV. osztálvú lé- tesítménvekre vonatkozik, és nem április 1-től. hanem már március 1-től kezdődő hatállyal. A Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat vezetősége egyébként még 1971. november 9-én körlevélben ismertette dolgozóival a rendeletet. Február 15-ig minden III—IV. osztályú üzletet ellátnak hiteles poharakkal. Ezt követően pedig, a rendelet életbelépésének naoíáie. a nem hiteles poharakat az említett kategóriájú üzletekből folyamatosan kivonják. Csakhogy elértem a buszt! — liheg, fújtat a deres hajú, takaros kunkori bajszú ember, s erősen belekapaszkodik az ezüst színű fogantyúba. Beletart egy percbe, amíg lecsillapodik. Érzi, hogy elég feltűnést kelt. azzal tereli hát el a figyelmet, hogy minden átmenet nélkül beszélni kezd a közelállókhoz. Pufajkás, posztóköpenyes munkások szoronganak körülötte. Némán hallgatják. — Mert ha ezt lekésem, csak holnap próbálkozhatok megint, hogy még idejében bejussak Kecskemétre. .. Segélyügyben... Idestova negyven esztendeje szolgálok, adhatnak egy kis pénzt, igazán ... Százötven—kétszáz forintot. Hogv nem szól rá senki, folytatja. — Majd egy hónapja betegállományban vagyok... Itt van ni — húzza elő külső zsebéből az előkészített papírokat. — Nem szoktam én maródi lenni, de most megesett. Külső szolgálat, tudják, mi az? Megfáztam ... Azért mondom, én is megérdemlek egy kis segítséget. Most meg egy igazolványfélét mutat. — Nézzék, nem hazu- dok ... Harminckilenc éve húzok ... Százötven—kétszáz forintot megérdemlek tán... Mióta fizetem a szakszervezetet? — bátorítja magát ezzel is. — Jóval nagyobb összegeket kaptak már nálunk olyanok, akik nem szorultak rá a segélyre ... Vagy nem annyira, mint most én ... Az asz- szony is rágja a fülemet. Mit gyámoitoiankodsz. aszongya, próbáld meg te is. — Kérjen csak. Miért ne kanna maga is ... — biztatják most már többen is. — Én is ennél a cégnél dolgozom — jelez csak az idősebb munkás igazolványára célzott feirhozdulat- tal 'a mellette állók egyike. — Tudok olyan személyt, aki ezerötszáz forint segélyt is kapott. Én az olyan helyébe, aki saját autóján jár balatoni villájához, nem pofátlankodnék segélyért a szakszervezethez ... De hát — legyint — mi kisemberek vagyunk, nekünk kis segély jár... Már javában duruzsol a busz, nagyokat lódulnak a kanyarokban, de a segély még mindig téma. Ez is, az is hozzá tesz: ő is ismer olyat, akinek szép summát adtak, az ő szemét viszont „bagóval” szúrták ki. Vagy nem is kapott segélyt Beszélnek, de neveket a világért sem említenének. Talán nem is tudnának? Alig hihető, hiszen csak úgy kapják egymástól a szót: „Nálunk például...” Van ebben a morcos beszélgetésben valami megalázó. Több szempontból is. Közel a nyugdíjhoz miért lenne „kénytelen” egy ennyi időt megszolgált munkásember ilyen kesernyés kétkedéssel latolgatni, érdemes lesz-e a szakszervezet szociális bizottsága előtt arra 150—200 forint segélyre? Azért mondom, „kénytelen lenne?” —mert nincs oka ennyi fenntartással fordulni a szakszervezethez. Elvileg legalábbis nincs oka. Viszont ha mégis aggályoskodik, s szinte biztatást várva hozza elő gond iát egy kissé különleges helyzetben, buszon való utazás közben. valami alapja lehet bizonytalanságérzetének. Ne is tételezzünk fel olyat, hogy abban tanácstalan. joggal kér-e segélyt — hiszen nem falaz, hosszú betegsége igazolt Akkor talán a mendemondáknak dől be túlságosan, hogy „Jóval nagyobb összegeket kaptak már nálunk olyanok, akik nem szorultak rá a segélyre...? Ha így is lenne, miért zárná ez ki, hogy pont ő ne kanna „jóval kisebb összegét”? (Ha hóm is mer nagyobbat kérni.) Persze könnyű erről írni. beszélni — más, jobb tapasztalatokhoz szokott embernek. Mert annyi körülbelül igaz, hogy ahol annyi idő letöltése után — viszolyogva írom le a szót — az „egyszerű” munkás ilyen beszédes félénkséggel készül munkahelye szakszervezetéhez fordulni, lehet még kívánnivaló abban, mennyire tudatosodott az emberekben — gyakorlatban! — a szakszervezet érdekvédelmi szerepe. Az, hogy például a bajban bizalommal és joggal várhatják segítségét. Ami pedig a név nélkül példákat — a „tudok olya nokat” illeti, megint elgon dolkodtatja az embert. Bi zonyúra nem mindenüt gyakorlat az, hogy amiko egy évi. fél évi tevékenysé géről ad számot a szak szervezeti bizottság, a szó ciális juttatásokról, segé lyekről ne globális adatok kai tájékoztassák a tagsá got, hanem név szerint é megindokolva. Tudjuk van ilyen ellenérv: „Rés tellnék az emberek, ha ; többiek előtt kihoznánk hogy segélyt kértek.” — Van igazság ebben is. D< mégiscsak másként va gyünk már ezzel, mint í múltban, amikor lenézéstől kellett tartani, he valaki nvomorúságábar alamizsnasegályért aláza- toskodott a felsőbbség előtt, amely a tőkés uralkodó osztályt képviselte. Ma a magunk választotta érdekvédelmi szervhez szégyenkezés nélkül fordulhatunk segítségért. (Kivéve, ha fondorlatról van szó!) Tudjuk, más „súlycsoportba” tartoznak bajaink, amikor segélyt kérünk. Előfordul — s talán helyenként többször is —, hogy a dörzsölődzőbb, nagyszájúbb. befolyásosabb kisebb gondja, esetleg csak kényelmetlensége elhárítására „harcol ki” magának jelentősebb segélyösszeget, mint amire szüksége volna egyáltalán. És hogy fájóbb tárgyilagossággal rágják meg, juttassanak-e 150— 200 forintot valakinek, akinek valóban nagy szüksége volna rá. mert anyagi körülményeihez kénest ez is sokat számít. (Fejeseknél Ritkábban kicsinyeskednek.) .«L«Elért is lenne igazságosabb mindenütt a segélyek egyénenkénti nyilvánossága. (Nem 50—100 forintok esetében.) Ez hozzájárulna az emberek nyílt véleménynyilvánításához ebben a kérdésben is. Ha igazságtalanságot, kivételezést tapasztalnának. S nem szorulnának arra (így se szorítia őket senki, de ...), hogy házon kívül, sokszor szóbeszédre, vagy egyenesen pletykára alapozva vitassák meg. amit e^ve^ül csak saját házukon belül, üzemükben, intézményük- [ nél. vállalatuknál tudnak elintézni. Tóth István Válási árvák A KÖZNYELV többnyire nem kertel, hanem szigorúan minősít Mondhatnánk úgy is, beszélt nyelvünk a dolgokat nagyon találóan nevén nevezi. Egy ilyen legújabb alkotásunk ez a két szó egymás mellett: „válási árvák”. Talán bírósági tárgyalóteremben hangzott el először, de lehet, hogy gyámügyi előadó mondta ki a kérlelhetetlen szülőknek, akik egymás elleni indulatukban mindenre gondoltak, csak éppen a gyermekükre nem. Tény, hogy ma már egyre többször találkozunk ezzel a fogalommal. Hazánkban ezer lakosra nyolc válás jut, s a felbontott házasságok 61 százalékában találni kiskorú gyermeket. Köztudott, hogy házassági bontóperekben a nemzetközi statisztikában az „élvonalhoz” tartozunk. S ami sajnos, ezzel együtt iár. a szét- h”"ott ház-^s'gok nyomába® gyermekek maradnak félárván, nőnek fel csonka családban. Az 1970-ben felbontott 22 841 házasságban a válást megelőzően 21 363 gyermek született, s közülük a válóper ideién 16 657 volt kiskorú. Erről az adatról keveset beszélünk. Ma Magyarországon 85 ezren nevelik egyedül gyermeküket. s ezek között igen kevesen akadnak özvegyek, nagy többségük családi állapota: elvált. VALÓPERES bíráknak véget nem érő tárgyalásaik során nem kis gondot okoz a válófelek gyermekeinek sorsa. Az esetek többségében ugyanis a házasfelek bontónerük során kivetkőznek lóérzésükből, minden mást elhomályosít előttük volt házastársuk iránti gyűlöletük. A gyerek birtoklásáért folyó méltatlan és sokszor látványos küzd°’met. illetve „színjátékot” remetu’s-rer vezeti a másik iránti bosszúvágy, vagy a lakás megtartásának szándéka és egyéb anyagi érdekek. A gyermekre — aki két szülő küzdelmében kárvallottan ott- marád a harmonikus családi környezettől és egyik szülőiétől megfosztottan —, ilyenkor alig-alig gondolnak az édesapák, édesanyák. Van egy elvi döntése a Legfelsőbb Bíróságnak (XXI. számú), amelyet minden válóféllel kívülről meg kellene taníttatni. Igv szól ebből két mondat: A gyermek egyik félnél való „"-„1 nem jelenti azt, hogy a másik szülőiét teljesen elveszítse. A házasság felbontása nem járhat azzal, hogv a gyermek bármelyik szülőiét nélkülözze”. A válófelek, az egvkor egymás nélkül az életüket elképzelni sem tudó szerelmesek. maid boldog apák és anyák, ilyenkorra — már átV'l-'lhatatlan távolságra kerülve egymástól —. elfelejtik, how elválásuk ePe-ére is életük végéig közös szü'ei maradnak gy o*» rn oV ''ppV, A pereskedéseknek a tapasztalatok szerint sajnos. a válóper befejeztével sincs vége. Visszatérő, majdhogynem állandó kliensei lesznek a bíróságnak. a láthatási viták, a tartásdíjperek igazán csak ezután veszik kezdetüket. És ezenközben vélt, vagy valódi sérelmükben a szülők csatároznak a gyermek megnyeréséért, valósággal hadat viselnek egymással. Elvakultságukban kiteregetik a gyermek előtt apiuk, vagy anyjuk hibáit, holott a gyermek nem lehet szülei döntőbírája nemcsak kora és tapasztalatlansága miatt, hanem azért sem, mert neki mindkét szülőjére egyformán szüksége van. Sokszor éppen ezt nem értik meg a volt házasok. s ezzel a magatartásukkal te~zik gyermeküket váláqj árvává. AZ ORVOSTUDOM A NYIT ÓN már jelentős helyet foglal el a megelőzés, az egészség megőrzésének feladata. a betegek gvógvítá- sa mellett. A házasságban élni tudást is őrizni kellene, tanítani a most házasunknak az együttélés fenntartásának és megszilárdításának. érzelmi és erkölcsi gazdagításának művészetét. Ez a válást megelőző tevékenység azonban hiányzik és nagvon sokan első indulatukból is köny- nyen mondiák ki: vállunk el! Ak-dnak. akik azt tartják, az a modern ember, aki n°gy lelki „rugalmassággal”, a kapcsolatait könnyedén megszakítva él szabadságával, jogi lehetőségeivel. Ez nagv tévedés. Vállalni a hozzánk tartozókat hibáikkal egvütt. megvalósítani önösködés helvett a másikkal való törődést, megőrizni a családot. ez az ember boldogulásának lehetősége. Az elvakult boldogs'Sgkergetők hjiába válnék el egyszer, kétszer. háromszor, egv életből többet nem csinálhatnak. Legfeljebb gverme- ke’bet teszik sok esetben boMagtalanná. A gvors válások könnyelmű, rossz divatjának kel’ene leáldoznia ahhoz, hozv kikopjon köz- nyelvün’-bői ez a k*t ^zó: „válási árvák”. K. É.