Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-18 / 41. szám

«. olds! MTI, február 18, péntek Derék munka volt, íiúkl Nemrég hírül adtuk la­punkban, hogy kigyulladt a madarasi Kossuth Ter­melőszövetkezet istállója. A tüzet a madarasi határ­őrök fékezték meg. Hogyan is történt...? Soltvadkerten, az álta­lános iskola, az áruház és a kiskörös—kecskémét— tázlári elágazásnál tevé­kenykedik — egymást vált­va — kilenc hatodikos út­törő, a Kossuth Lajos út­törőcsapat közlekedési út­törő járőrőrsének tagjai: Tajti Sándor, Klajbár And­rás, Vass László, Szarka József, Haphbold János, Gangl Ferenc, Pillér Já­nos, Nánai Csaba és Ma­kai Imre. Tanítás előtt és után a község három pont­ján ők irányítják a forgal­mat: tárcsával megállítják a járműveket, szabad utat adva az átkelőknek. így munkájukkal a balesetve­szélyes helyeken biztonsá­gosabbá válik a közleke­dés. . A Kiskőrösi Járási Rend­őrkapitányság munkatársa, Kiss Ferenc rendőrhad­nagy és a soltvadkerti út­törőcsapat vezetője Hor­váth Ferenc szervezte kis csapat örömmel vállalta a megbízatást. Felszerelésü­ket — fehér sapkát, de­rékszíját. karszalagot, nyakkendőt és a tárcsát — az iskola szerezte be részükre, a járőr-igazol­ványt a rendőrkaoitány- ságtól kapták. Mielőtt meg­kezdték tevékenységüket, Kiss Ferenc rendőrhad­nagy gyakorlatban is be­mutatta nekik a feladatot. Megtanulták a megfelelő féktávolságot figyelembe véve megállítani a forgal­mat, szabad utat teremte­ni társaiknak, valamint a felnőtteknek.. Az idén — mint azt Kiss hadnagy elvtárs el­mondotta, — Bócsán és Akasztón szeretnék meg­szervezni az úttörő közle­kedési őrsöt. Ezenkívül a kiskőrösi járás községeinek balesetveszélyes pontiait felkutatva, esetleg további csoportokat szervezni. * Ügyeskezű gvermekeknek hirdetett pálvázatot a Ma­gyar Úttörők Szövetsége és a Fővárosi Űttörőház. a „Testvér KISZ-szervezetek életéből” címmel. Az el­múlt nanokban került sor a beküldött rajzok értéke­lésére és az eredményhir­detésre. A Kecskeméti Ko­dály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola úttörőcsa­patának tagja Gátav Ti­bor, a nyomdász KTSZ- alapszervezetről készített munkájáért első díjat ka­pott. Értesítették. hogy nyáron a zánkai úttörőtá­borban két hétig látiák vendégül. Ezen a pálváza- ton sikerrel szerepelt Bo­dor Éva, a kecskeméti út­törő is. * Nyolcadikos paitások ré­szére alakítottak kémia szakkört a homokmétvi általános iskolában — fria Varga^z Ibolva úttürötudő- sító. Pásztor László szak­tanár vezetésivel a fozlol- kozásokon eeven1et°ket ol­danak m°g és gvakorollák a tanultakat hnev a gim­náziumban. illetve szókö­zén iskolában hasznosíthas­sák. A madarasi határőrs be­osztottai a vacsora utáni pihenőjüket töltötték. Rá­diót hallgattak, sakkoztak, volt aki levelet írt. A pihenő közben meg­szólalt az ügyeletes hang­ja: tűzriadó! Pillanatra ri­adtan néztek össze a ha­tárőrök. s percek alatt elő­kerítették a lapátokat, ásó­kat. vödröket. A katonák először gyakorló riadóra gondoltak, de csakhamar kiderült, hogy ezúttal más­ról van szó. Egy motorke­rékpáros érkezett és az őrsről is jól látható tűz- fény felé mutatva, izga­tottan közölte: ég a terme­lőszövetkezet istállója. Sorakozó után egy tize­des vette át a parancs­nokságot, s nyomban el­indult a mentőcsapat. Gyorsan megtették az utat. s a helyszínre érve látták, hogv mintegy 250— 100 méter hosszúságban és 25—30 méter szélességben ég a száraz fű. A tűz gyor­san terjedt, az istálló épü­lete és a több száz mázsás szalmakazal felé. A katonák gyorsan fel­mérték a helyzetet, s nagy igyekezettel a tűz megfé­kezéséhez kezdtek. Több mint 45 percig tartott, amíg eloltották. Mire a bácsalmási tűzoltók megér­keztek a helyszínre, a ka­tonák elvégezték a nehéz feladatot A tűzoltó- nan-mcsnok elismerően szólt: ..Derék munka volt. fiúk! Ha nem érnek ide ilyen gyorsan, lehet, hogy a mi megérkezésünk már késő lett volna...” A ha­tárőrök tette anyagi és er­kölcsi jelentőségű. A tűz által veszélyeztetett érték mintegy három és fél mil­lió forint Helytállásból ismét je­lesre vizsgáztak a határ­őrök. A község lakói mél­tán büszkék ráiuk. Szabó András Igazság yagy pletyka? Válaszol az illetékes Széljegyzet egy napihírhez Lapunk február 9-i szá­mában kishírt közöltünk, „Csak hitelesített poharak­ban” címmel. Ebben hírül adtuk, hogy a Belkereske­delmi Minisztérium rende­leté értelmében a vendé'i- látóinarban ez év április 1-től csak hitelesített poha­rakban szabad italt kiszol­gálni.” A hírrel kapcsolatban megkeresett bennünket a Bács-Kiskun megyei Ven­déglátó Vállalat, s munka­társainkkal beszélgetve, fény derült arra, hoey az említett hírben — három lényegbevágó hiba is álcád. A Kereskedelmi Értesítő múlt évi 31. számában kö­zölt miniszteri rendelet ugyanis- kimondja: „Harmad- és negyedosz­tályú üzletekben szeszes italt kimérni csak az Or­szágos Mérésügyi Hivatal mértékjeiével ellátott po­hárban (edényzetben) sza­bad. Ezekben az üzletek­ben az összetett (kevert) italok készítésénél a hite­lesített fém, vagy egyéb űrmérték használata to­vábbra is kötelező. ... A rendelet rendelke­zéseit 1972. március 1. nap­jától kell alkalmazni.” A fentiekből tehát meg­állapítható — ellentétben a február 9-i hírünkkel —, *m<*v közvetlenül a hitele­sített poharakba, mérce mellőzésével, csakis egvne- mű italok (sör, bor, rövid ital) mérhetők ki. Fröccs, kevert ital. vagy szikvízzel kevert jaffa árusításánál a hitelesített űrmértéket ez­után is használni kell. A rendelkezés ezenkívül csak­is a ITT. és IV. osztálvú lé- tesítménvekre vonatkozik, és nem április 1-től. hanem már március 1-től kezdődő hatállyal. A Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat veze­tősége egyébként még 1971. november 9-én körlevélben ismertette dolgozóival a rendeletet. Február 15-ig minden III—IV. osztályú üzletet ellátnak hiteles po­harakkal. Ezt követően pe­dig, a rendelet életbelépé­sének naoíáie. a nem hite­les poharakat az említett kategóriájú üzletekből fo­lyamatosan kivonják. Csakhogy elértem a buszt! — liheg, fújtat a deres hajú, takaros kunko­ri bajszú ember, s erősen belekapaszkodik az ezüst színű fogantyúba. Beletart egy percbe, amíg lecsilla­podik. Érzi, hogy elég fel­tűnést kelt. azzal tereli hát el a figyelmet, hogy min­den átmenet nélkül be­szélni kezd a közelállók­hoz. Pufajkás, posztóköpenyes munkások szoronganak kö­rülötte. Némán hallgatják. — Mert ha ezt lekésem, csak holnap próbálkozha­tok megint, hogy még idejében bejussak Kecs­kemétre. .. Segélyügyben... Idestova negyven esztende­je szolgálok, adhatnak egy kis pénzt, igazán ... Száz­ötven—kétszáz forintot. Hogv nem szól rá senki, folytatja. — Majd egy hónapja be­tegállományban vagyok... Itt van ni — húzza elő kül­ső zsebéből az előkészített papírokat. — Nem szok­tam én maródi lenni, de most megesett. Külső szol­gálat, tudják, mi az? Meg­fáztam ... Azért mondom, én is megérdemlek egy kis segítséget. Most meg egy igazol­ványfélét mutat. — Nézzék, nem hazu- dok ... Harminckilenc éve húzok ... Százötven—két­száz forintot megérdemlek tán... Mióta fizetem a szakszervezetet? — bátorít­ja magát ezzel is. — Jóval nagyobb összegeket kaptak már nálunk olyanok, akik nem szorultak rá a segély­re ... Vagy nem annyira, mint most én ... Az asz- szony is rágja a fülemet. Mit gyámoitoiankodsz. aszongya, próbáld meg te is. — Kérjen csak. Miért ne kanna maga is ... — biz­tatják most már többen is. — Én is ennél a cégnél dolgozom — jelez csak az idősebb munkás igazolvá­nyára célzott feirhozdulat- tal 'a mellette állók egyike. — Tudok olyan személyt, aki ezerötszáz forint se­gélyt is kapott. Én az olyan helyébe, aki saját autóján jár balatoni villá­jához, nem pofátlankodnék segélyért a szakszervezet­hez ... De hát — legyint — mi kisemberek vagyunk, nekünk kis segély jár... Már javában duruzsol a busz, nagyokat lódulnak a kanyarokban, de a segély még mindig téma. Ez is, az is hozzá tesz: ő is ismer olyat, akinek szép summát adtak, az ő szemét viszont „bagóval” szúrták ki. Vagy nem is kapott segélyt Beszélnek, de neveket a világért sem említenének. Talán nem is tudnának? Alig hihető, hiszen csak úgy kapják egymástól a szót: „Nálunk például...” Van ebben a morcos beszélgetésben valami meg­alázó. Több szempontból is. Közel a nyugdíjhoz miért lenne „kénytelen” egy ennyi időt megszolgált munkásember ilyen keser­nyés kétkedéssel latolgatni, érdemes lesz-e a szakszer­vezet szociális bizottsága előtt arra 150—200 forint segélyre? Azért mondom, „kénytelen lenne?” —mert nincs oka ennyi fenntar­tással fordulni a szakszer­vezethez. Elvileg legalábbis nincs oka. Viszont ha mégis aggályoskodik, s szin­te biztatást várva hozza elő gond iát egy kissé különle­ges helyzetben, buszon való utazás közben. valami alapja lehet bizonytalan­ságérzetének. Ne is téte­lezzünk fel olyat, hogy ab­ban tanácstalan. joggal kér-e segélyt — hiszen nem falaz, hosszú betegsé­ge igazolt Akkor talán a mendemondáknak dől be túlságosan, hogy „Jóval nagyobb összegeket kaptak már nálunk olyanok, akik nem szorultak rá a segély­re...? Ha így is lenne, miért zárná ez ki, hogy pont ő ne kanna „jóval ki­sebb összegét”? (Ha hóm is mer nagyobbat kérni.) Persze könnyű erről ír­ni. beszélni — más, jobb tapasztalatokhoz szokott embernek. Mert annyi kö­rülbelül igaz, hogy ahol annyi idő letöltése után — viszolyogva írom le a szót — az „egyszerű” munkás ilyen beszédes félénkséggel készül munkahelye szak­szervezetéhez fordulni, le­het még kívánnivaló ab­ban, mennyire tudatosodott az emberekben — gyakor­latban! — a szakszervezet érdekvédelmi szerepe. Az, hogy például a bajban bi­zalommal és joggal várhat­ják segítségét. Ami pedig a név nélkül példákat — a „tudok olya nokat” illeti, megint elgon dolkodtatja az embert. Bi zonyúra nem mindenüt gyakorlat az, hogy amiko egy évi. fél évi tevékenysé géről ad számot a szak szervezeti bizottság, a szó ciális juttatásokról, segé lyekről ne globális adatok kai tájékoztassák a tagsá got, hanem név szerint é megindokolva. Tudjuk van ilyen ellenérv: „Rés tellnék az emberek, ha ; többiek előtt kihoznánk hogy segélyt kértek.” — Van igazság ebben is. D< mégiscsak másként va gyünk már ezzel, mint í múltban, amikor lené­zéstől kellett tartani, he valaki nvomorúságábar alamizsnasegályért aláza- toskodott a felsőbbség előtt, amely a tőkés uralkodó osz­tályt képviselte. Ma a ma­gunk választotta érdekvé­delmi szervhez szégyenke­zés nélkül fordulhatunk segítségért. (Kivéve, ha fondorlatról van szó!) Tud­juk, más „súlycsoportba” tartoznak bajaink, amikor segélyt kérünk. Előfordul — s talán he­lyenként többször is —, hogy a dörzsölődzőbb, nagyszájúbb. befolyásosabb kisebb gondja, esetleg csak kényelmetlensége elhárítá­sára „harcol ki” magának jelentősebb segélyösszeget, mint amire szüksége volna egyáltalán. És hogy fájóbb tárgyilagossággal rágják meg, juttassanak-e 150— 200 forintot valakinek, akinek valóban nagy szük­sége volna rá. mert anyagi körülményeihez kénest ez is sokat számít. (Fejeseknél Ritkábban kicsinyeskednek.) .«L«Elért is lenne igazsá­gosabb mindenütt a segé­lyek egyénenkénti nyilvá­nossága. (Nem 50—100 fo­rintok esetében.) Ez hozzá­járulna az emberek nyílt véleménynyilvánításához ebben a kérdésben is. Ha igazságtalanságot, kivétele­zést tapasztalnának. S nem szorulnának arra (így se szorítia őket senki, de ...), hogy házon kívül, sokszor szóbeszédre, vagy egyene­sen pletykára alapozva vi­tassák meg. amit e^ve^ül csak saját házukon belül, üzemükben, intézményük- [ nél. vállalatuknál tudnak elintézni. Tóth István Válási árvák A KÖZNYELV többnyi­re nem kertel, hanem szi­gorúan minősít Mondhat­nánk úgy is, beszélt nyel­vünk a dolgokat nagyon találóan nevén nevezi. Egy ilyen legújabb alkotásunk ez a két szó egymás mel­lett: „válási árvák”. Talán bírósági tárgyalóteremben hangzott el először, de le­het, hogy gyámügyi előadó mondta ki a kérlelhetetlen szülőknek, akik egymás el­leni indulatukban minden­re gondoltak, csak éppen a gyermekükre nem. Tény, hogy ma már egyre több­ször találkozunk ezzel a fo­galommal. Hazánkban ezer lakosra nyolc válás jut, s a felbontott házasságok 61 százalékában találni kisko­rú gyermeket. Köztudott, hogy házassági bontópe­rekben a nemzetközi sta­tisztikában az „élvonalhoz” tartozunk. S ami sajnos, ezzel együtt iár. a szét- h”"ott ház-^s'gok nyomá­ba® gyermekek maradnak félárván, nőnek fel csonka családban. Az 1970-ben felbontott 22 841 házasságban a válást megelőzően 21 363 gyermek született, s közülük a váló­per ideién 16 657 volt kis­korú. Erről az adatról ke­veset beszélünk. Ma Ma­gyarországon 85 ezren ne­velik egyedül gyermekü­ket. s ezek között igen ke­vesen akadnak özvegyek, nagy többségük családi ál­lapota: elvált. VALÓPERES bíráknak véget nem érő tárgyalá­saik során nem kis gondot okoz a válófelek gyerme­keinek sorsa. Az esetek többségében ugyanis a há­zasfelek bontónerük során kivetkőznek lóérzésükből, minden mást elhomályosít előttük volt házastársuk iránti gyűlöletük. A gyerek birtoklásáért folyó méltat­lan és sokszor látványos küzd°’met. illetve „színjá­tékot” remetu’s-rer vezeti a másik iránti bosszúvágy, vagy a lakás megtartásá­nak szándéka és egyéb anyagi érdekek. A gyer­mekre — aki két szülő küz­delmében kárvallottan ott- marád a harmonikus csa­ládi környezettől és egyik szülőiétől megfosztottan —, ilyenkor alig-alig gondol­nak az édesapák, édes­anyák. Van egy elvi dön­tése a Legfelsőbb Bíróság­nak (XXI. számú), amelyet minden válóféllel kívülről meg kellene taníttatni. Igv szól ebből két mondat: A gyermek egyik félnél való „"-„1 nem jelenti azt, hogy a másik szülőiét tel­jesen elveszítse. A házas­ság felbontása nem járhat azzal, hogv a gyermek bár­melyik szülőiét nélkülöz­ze”. A válófelek, az egvkor egymás nélkül az életüket elképzelni sem tudó sze­relmesek. maid boldog apák és anyák, ilyenkorra — már átV'l-'lhatatlan tá­volságra kerülve egymástól —. elfelejtik, how elválá­suk ePe-ére is életük vé­géig közös szü'ei maradnak gy o*» rn oV ''ppV, A pereskedéseknek a ta­pasztalatok szerint saj­nos. a válóper befejeztével sincs vége. Visszatérő, majdhogynem állandó kliensei lesznek a bíróság­nak. a láthatási viták, a tartásdíjperek igazán csak ezután veszik kezdetüket. És ezenközben vélt, vagy valódi sérelmükben a szü­lők csatároznak a gyermek megnyeréséért, valósággal hadat viselnek egymással. Elvakultságukban kiterege­tik a gyermek előtt apiuk, vagy anyjuk hibáit, holott a gyermek nem lehet szü­lei döntőbírája nemcsak kora és tapasztalatlansága miatt, hanem azért sem, mert neki mindkét szülő­jére egyformán szüksége van. Sokszor éppen ezt nem értik meg a volt há­zasok. s ezzel a magatar­tásukkal te~zik gyermekü­ket váláqj árvává. AZ ORVOSTUDOM A NY­IT ÓN már jelentős helyet foglal el a megelőzés, az egészség megőrzésének fel­adata. a betegek gvógvítá- sa mellett. A házasságban élni tudást is őrizni kelle­ne, tanítani a most háza­sunknak az együttélés fenntartásának és megszi­lárdításának. érzelmi és er­kölcsi gazdagításának mű­vészetét. Ez a válást meg­előző tevékenység azonban hiányzik és nagvon sokan első indulatukból is köny- nyen mondiák ki: vállunk el! Ak-dnak. akik azt tart­ják, az a modern ember, aki n°gy lelki „rugalmas­sággal”, a kapcsolatait könnyedén megszakítva él szabadságával, jogi lehető­ségeivel. Ez nagv tévedés. Vállalni a hozzánk tarto­zókat hibáikkal egvütt. megvalósítani önösködés helvett a másikkal való tö­rődést, megőrizni a csalá­dot. ez az ember boldogu­lásának lehetősége. Az el­vakult boldogs'Sgkergetők hjiába válnék el egyszer, kétszer. háromszor, egv életből többet nem csinál­hatnak. Legfeljebb gverme- ke’bet teszik sok esetben boMagtalanná. A gvors vá­lások könnyelmű, rossz di­vatjának kel’ene leáldoznia ahhoz, hozv kikopjon köz- nyelvün’-bői ez a k*t ^zó: „válási árvák”. K. É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom