Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-11 / 35. szám
I 1972. február 11, péntek S. oldal Képzőművészeti kiállítás — moziban Könyvtáraink a XXI. század küszöbén Szerencsés ötlet kamatozik alkalmanként a kecskeméti Városi moziban képző-, és iparművészeti kiállítások megrendezésével. Neves és névtelen művészek bemutatói gyakrabban kerülnek itt közönség elé, mint.a megye bármely kifejezetten erre. vagy hasonló célra létesített intézményében. A kiállítások színvonala is figyelemreméltó, ami igényes válogatásról tanúskodik. Újításban sincs hiány, minek bizonyságául szolgál a kecskeméti rajzfilmstúdió fiataljainak kiállítása. A kiállítók többsége a megyei képzőművészeti körök tagjainak legjobbjaiból és a szegedi és pécsi ipar- művészeti gimnáziumot végzett növendékekből verbuválódott. Természetes tehát. hogy munkáik nem nélkülözhetik a művészet lényegét érintő tartalmi és formai elemeket. A kiforrottsáshoz közel álló egyéniségekkel is találkozunk a bemutatón. Balanyi Károly szerkezetes, jól átérzett tájai, Gaál Erika finom különbségeket tevő lírai vízfestménye, Horváth Mária gazdag tehetséget mutató rézdombormű- vei és Palkó Pál formai erényeket csillogtató grafikái láttán vélekedünk így, ami nem kis dolog, hiszen fiatalokról van szó, s a színvonal tekintetében pedig a megyei képzőművészet minőségét vesszük figyelembe. A kiállítók többsége a helyes fejlődés útját járja. Nyirádi Judit konstruktív tanulmányai, Csaszni Borbála Aktja és Lörincz László tanulmányjellegű munkái alaposságról, tisztességes. művészi szándékról és tehetségről tanúskodnak. Kricskovics Zsuzsa deko- rativitásra törekvő grafikáiban a nyilvánvaló elhivatottságot — bár kis mértékben — megzavarja a spekulatív elemek jelenléte, ami továbbfejlődése roltfófaatszemle A februári folyóiratokban’ több értékes, érdekes írást találhatunk a határainkon túli irodalomról. A TISZATÄJ teljes terjedelmét szánta most a nyelvrokonaink irodalmának, üdiyel szélesebb körben még ma sem ismerik ezeket a rokonainkat, érdemes ideírni minden nép nevét, melyeknek költészetéből, irodalmából bő válogatást ad a szegedi folyóirat: vogul, osztják, szamojéd, zűrjén, lapp, votják, cseremisz, mordvin, észt, karjalai, finn. (Sokan nem gondolják, milyen népes „család” tagja a magyar.) A Tiszatáj az elsőtől az utolsó oldaláig a népek irodalmából ad ízelítőt, úgy, hogy e szám szinte antológia jellegűvé vált ezzel. Mindenesetre nagy szolgálatot tettek a szegedi barátaink annak érdekében, hogy a történelmi évszázadok alatt tőlünk olv messze szakadt „családtagok” gazdag kultúrájára ilyen figyelmet érdemlő módon hívja fel a figyelmet. Az írások, művek legtöbbje itt lát napvilágot először magyarul. A válogatás és a tanulmány igénvű bevezetés Domokos Péter tudományos kutató munkája. A gazdag anyagból talán érdemes néhány szép sort idézni — jelkénesen is — a zűrién irodalom legnagyobbikától, Iván Kura- tovtól. aki ezt írja népe nyelvéről: „Dróna e nyelv nékem: Lágyan rsrna és tisztán Ha hallia. örömmel Néz az Isten is rám.” A határainkon túlra tekint a KORTARS februári száma is. Tolnai Gábor akadémikus, Radnóti egvkori barátja tovább folytatja juPOsnlávjli lW«<*V- zetét, rrmlvben a mártfrha- lált halt költőnk emlékeit kutatja. Vujicsics D. 'Szto- j ján I. G. Kovacic-ról és I Csuka Zoltán jugoszláviai lírai antológiájáról ír, Lő- kös István meg Bori Imre új könyvét ismerteti, melynek a címe: A jugoszláviai magyar irodalom története. Mindkét cikk értékes megállapításokat cs hasznos javaslatokat tartalmaz egymás jobb megismerésére vonatkozólag. Ugyancsak a Kortárs új számában jelent meg ör- dögh Szilveszter lírai he- vületű, szép és tömör írása, az „elhagyott” „elvesztett” meséről, a mese visszaszerzése érdekében, abból az alkalomból, hogy megjelent az újvidéki Pe- navin Olga nagy könyve, a Jugoszláviai magyar népmesék. A debreceni ALFÖLD című folyóirat közli Andrej Voznyeszenszkijnck, a világhírű szovjet költőnek az elbeszélő költem ínyét, (Garai Gábor fordítása), melynek ez a fura címe van: Jég—69. A poéma a nagy forra- [ dalmak korát idézi, s fel- I villantja az azóta megtett nehéz út még nehezebb I harcait, eseményeit. Lőkös István a délszláv irodalmak hazai kritikai fogadtatásáról ír tanulmányt. Ebben Vörösmarty- ! tói. Aranvtól Advtól, — Jó- ! zsef Attilán át Nagy Lászlóig, Veres Péterig kíséri figyelemmel mindazt, ami a szomszédos horvát és szlovén nének irodalmával : összekapcsolt bennünket. Veress József a „Művé- I szét” rovatban Álexandr I Dovzsenko szovjet rendezőről jelentetett meg portrét. Ismerteti ebben a művész életúját, filmjeit, a szervező és alkotó tevékenységét. Különösen érdekek a személyi kultusz éveiben a rendezőnek Sztá- 1 innal folytatott éles vitája. A cikk elolvadása hozzásegít benőnket ahhoz, hogy A. Dovzsonko életét és műveit jobban megismerjük. Varga Mihály szempontjából figyelembe veendő; Töröcsik Jolán intarziáit szemlélve pedig feltűnik a két mű felfogásbeli különbözősége, ami nyilván abból fakad, hogy Hollandiai táj-án mesterségbeli, az Egyedül című munkáján pedig lényegi művészeti problémákat helyez előtérbe. Csernus Erzsébetet dicséret illeti kifejező és átélt domborművéért. Palkó József fafaragásai technikailag megoldottak; de a tartalmasságra és a minden mástól való különbözésre hívjuk fel figyelmét, ami a művészeti alkotásban nélkülözhetetlen; Hernádi Oszkár munkáiban az alaposabb megfigyelést és összegezést hiányoljuk, szénportréja erényei ellenére befejezetlen, félérett tanulmány, impresszió. A kiállítók legjobbjai már ma is „Bács-Kiskun megyei képzőművészek”- ként kezelendők, mert műveik minősége ezt követeli s a bemutató többi résztvevője sem lesz méltatlan erre a címre, ha a megkezdett úton tanul és kísérletezik tovább, hogy kialakítsa mindenki mástól megkülönböztethető művészeti arcát; amire éppen ennek de a távolabbi vidékeknek (és a művészetnek általában) olyan nagy szüksége van. Goór Imre Mezőgazdasági könyvespolc A szenvedélyes kertész Karel Capek negyven évvel ezelőtt megjelent könyvét adta ki maeyar nyelven a Natura kiadó. Jókedvű írások ezek, s arról adnak hírt. hogyan válik egy városi ember kertésszé. Ma. amikor egyre többen igyekeznek szabad idejükben elszakadni a várostól, külön jelentősége van ennek a törhetetlen optimizmussal megírt könyvnek. A könyvet Mayer Judit fordította. az illusztrációk Jozef Capek művészi munkál. Az ember a diktafonnal kezdi: bemondja a kért könyv szerzőjének nevét, a mű címét. (Ha például Szamárbőr helyett kutyabőrt mond, az elektronikus agy — a rokonértelműség, s az író neve alapján — automatikusan helyesbít.) Az önkiválasztó mechanizmus — emberi közreműködés nélkül — azonnal munkához lát, s a könyv néhány pillanat múltán az olvasófülkébe kerül. A fülke berendezése laboratóriumra emlékeztet. Az olvasó nem is érinti a könyvet. Az egyes sorok az asztali képernyőn jelennek meg előtte. Aki kímélni akarja a szemét, elektronikus fölolvasó segítségével hallgathatja a szöveget. Ha idegen nyelvű a könyv, egyetlen gombnyomással közbeiktatja a gépi fordítóberendezést. S az sem jelent számára problémát, ha csak bizonyos fejezetre, szereplőre, mozzanatra kíváncsi. Az elektronikus motívumkereső ugyanis pillanatok alatt eligazítja, mely oldalakat kell „elolvasnia”. Olyannyira, hogy valamely fontos rész „át- ugrása” esetén az automata figyelmeztető vörös négyszögében fölvillan az oldalszám, ahova vissza kell „lapoznia” ... Talán fölösleges bizonygatni: a fönti könyvtár — nem utópia! A tudomány úgyszólván minden szükséges „berendezését” fölfedezte. A sajtó nemrég adta hírül, hogy Belgiumban már megnyílt az első elektronikus könyvtár, amelynek gépi adattárolóiba az atomfizika XX. századi szakirodalmát táplálták be. Második munkahely? A kővetkező évtizedekben mégsem a technika forradalmasítja elsősorban a könyvtárakat. Sokkal inkább társadalmi szerepük gyökeres megváltozásai Az emberi munka struktúrájának átalakulása miatt: szinte napról napra gazdagodó tudománnyal való lépéstartás — anyagi erővé válik. A jövőkutatók Éled az Orfeusz Irodalmi Színpad A Kisipari Szövetkezetek Bács-Kiskun megyei Szövetsége vezetőinek kezdeményezésére szervezték 1968-ban az Orfeusz Irodalmi Színpadot. A szövetkezetek fiataljaiból és a néhány diákból álló kis csoport három esztendő alatt gyakran szerepelt kulturális ünnepségeken, üzemekben. Érdekes, színvonalas műsoraikra a szakemberek is felfigyeltek. Ok képviselték a megyét az ipari szövetkezetek országos találkozóin Debrecenben, s nem is akárhogyan, mindkétszer a legjobbak között voltak! 1969-ben az összeszokott együttes váratlanul felbomlott. Néhányan kiváltak a csoportból, férj- hezmentek, megnősültek elköltöztek, , új” fiatalok pedig nem jelentkeztek... Az elmúlt hetekben — kétéves szünet után — felmerült az Irodalmi színpad újjáélesztésének gondolata. A szövetség vezetői támogatták a javaslatot. Kérésükre Banos József, a Hazafias Népfront Megyei Bizottságának munkatársa vállalkozott az együttes újjászervezésére. Munkáját némileg megkönnyíti, hogy a „Ki mit tud" városi vetélkedőjén már feltűnt néhány tehetséges prózamondó és szavaló fiatal, akiknek felajánlják: vegyenek részt az irodalmi színpad munkájában. Természetesen várják más érdeklődő diákok és dolgozó fiatalok jelentkezését. Az idén májusban a balmazújvárosi Veres Péter Művelődési Központban kerül sor a Szövetkezeti Sgínnzdok VTT. Országos Találkozójára. Ezen az újjászervezett kecskeméti Orfeusz Irodalmi Színpad társulata is méltóképpen szeretne részt venni. & K. becslése szerint századunk végére a dolgozók 15—20 százaléka foglalkozik tudományos kutatással. Azaz közülük majdnem minden ötödik számára a könyvtár szinte második munkahely lesz. Nemcsak a nélkülözhetetlen szakmai tájékozódás miatt. A tudományos anyag — a mai fejlődés üteme mellett! — tízévenként megkétszereződik: egy mérnök tudásának fele egy évtized alatt elavul; s fele anak, amire tíz év múlva szüksége lesz, ma még hozzáférhetetlen — állapítja meg Marx György. Az állandó tanulás tehát bizonyos foglalkozási ágakban immár manapság is elodázhatatlan. S az elhaló, illetve magasabb szinten újjászülető szakmák köre napról napra bővül. Egyes futurológusok a XXI. század elejére 10—15 „alapszakma” lesz, amelyre a technikai fejlődés következtében gyakran változó speciális foglalkozási ágak épülnek. Ami, persze azt tételezi föl, hogy a munkásokat és technikusokat egész életük során a napi munka kényszeríti ismereteik szakadatlan bővítésére. Mindezt Traven igazolja: „Az a munkás, amelyik sonka nélkül nem tud élni, de könyv nélkül igen, nem tartozik azok közé, akik a következő század világtörténelmét irányítani fogják”. Az európai harmadik hely Traven az egyén felelősségét fogalmazta meg. Holott a társadalomé sem kevésbé fontos: biztosítja-e a lehetőségeket? Nézzük a józan számokat. Az 1970-es statisztika szerint az országban 3420 közművelődési könyvtár van. (1949-ben 2486 volt.) Tízezer lakosra tehát átlagosan 9 könyvtár jut. (Budapesten 8,4, a vidéki városokban 9,6, falun pedig 8,9). A könyvállomány az 1960-as 11,1 millió kötetről 25,5 millióra nőtt. Ez azt jelenti, hogy az országban ezer lakosra átlagosan 2477 könyvtári könyv jut, 110- zel több, mint 1969-ben. Az olvasási statisztika számai is impozánsak; évről évre növekszik a kölcsönzött kötetek mennyisége. 1966-ban 52,7 millió, 1969-ben 54,3 millió, tavaly pedig 55 millió könyvet vett kölcsön a 2,2 millió beiratkozott olvasó. Az ezer lakosra számított kölcsönzési átlag — 5333 kötet — az európai rangsorban igen előkelő: csupán Anglia (több, mint 8 ezer kötettel) és Ausztria (kb. 6 ezer kötettel) előz meg bennünket. Az adatok könyvtári rendszerünk fejlődéséről tanúskodnak. Tegyük tüstént hozzá: szerény fejlődésről van szó, a hatvanas évek végén bekövetkezett megtorpanás után. Nem érdektelen azonban föltenni a kérdést: vajon megfelelő ütemű-e a fejlődés, különösen a jövő szempontjából? Vajon kellőkéop megalapozzuk-e a jövő század modern hazai könyvtárait’ Telex és telefakszimile Az egy évvel ezelőtt lezajlott TTL Országos Kanw- tárügyi Konferencia ajánlásai a feladatok között külön szakaszt szentelnek a gépesítés-automatizálás- modernizálás problémáinak. A legfontosabb: „a könyvtárügy egészére kiterjedő, a szakirodalmi tájékoztatásüggyel összehangolt gépesítési koncepció álljon mielőbb rendelkezésre, s fokozott ütemben folyjék a felkészülés a számítógépek alkalmazására”. A gyakorlati tennivalók közül az első helyen a központi szolgáltatások gépesítése áll. Az úgynevezett nagy dokumentumbázisokat — azaz a többi között a megyei könyvtárakat — a tervek szerint néhány év. alatt korszerű másoló-sokszorosító berendezésekkel látják eL A fontiek kapcsán a szaksajtóban egyre több szó esik a technikai korszerűsítésről. Elsősorban a gyorsaság miatt: mind sürgetőbb például a könyvtárak egymással való érintkezését megkönnyítő telexhálózat, illetve telekfakszimi- le-rendszer meghonosítása. Az utóbbi segítségével néhány perc alatt „kikölcsönözhető” egy rövidebb könyvrészlet, vagy folyóiratcikk a központi könyvtáraktól akár több száz kilométerre levő vidéki fiókkönyvtárakban is. Ez főleg a mind nagyobb számú — a fővárostól távol élő — értelmiség számára lesz óriási jelentőségű. Kevesebb könyviár ? A könyvtári centralizáció világjelenség: a sok kis egységből álló hálózat egyre korszerűtlenebb. A mi helyzetünkhöz sok tekintetben hasonló Dániában például törvény írja elő: 4—5 ezer lakosnál kevesebb számára nem szabad önálló könyvtárat fönntartani. Ez esetben ugyanis a szolgáltatás hiánya előnyösebb, mint a meg nem felelő — „népkönyvtári” színvonalú — kölcsönzés. Dániában 33 könyvtár látja el a városi és — a vonzáskör alapján —a regionális feladatokat. Az utóbbiért a megyék fizetnek, ami kiegészíti az állami segélyeket. A Szovjetunióban, a szocialista országokban ugyancsak arra törekednek, hogy csökkenjen a könyvtárak száma. Az NDK-ban — a mi terveinkhez hasonlóan — 5—8 falvas körzeteket alakítottak ki, amelyek központi könyvtárából főfoglalkozású könyvtáros irányítja a mellékfalvak kölcsönzőit. Az elmondottakból köny- nyű kiolvasni: egyelőre csak a kezdet kezdeténél tartunk a könyvtárak korszerűsítése felé vezető úton. S az idő sürget. Gyorsítani kell lépteinket, ha nem akarunk lemaradni. Ez korántsem csupán pénzkérdés. Az anyagiak mellett az is perdöntő: a társadalom fölismeri-e azt, hogy a könyvtárak a modern kor szellemi-társadalmi fejlődésének nélkülözhetelen bázisai. Veszprémi Miklós
