Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-12 / 9. szám
1972. Január 12., szerda S. oldal Codály-év, 1972 t Zeneélet sorozat tizedik kötete Március 6-án lesz öt sztendeje, hogy a kora élelőtti órákban világgá óppent a fájdalmas hír: Kútvölgyi úti kórházban áratlanul meghalt Kodály ’.oltán. December 16-án edig a zeneszerző születőének 90. évfordulójára mlékeznek tisztelői. A kulturáltabb élet irányító testületéi ezért elha- ározták, hogy az 1972-es sztendőt Kodály évnek ekintik. Tanulmányokat ulnak ki a zeneszerző tu- lományos munkásságáról, mlyázatokat írnak ki pe- lagógiai hagyatékának jyűjtésére, hangversenyeién sorozatosan szólaltatnák meg müveit. A Petőfi Népe időről- dőre beszámol ezekről az iseményekről és rendszeresen helyet ad a Kodály Zoltán munkásságával és általában a zenei kultúra fejlesztésével foglalkozó cikkeknek, (szerk.) „Legyen a zene mindenkié” — gyakran idézzük Kodály Zoltán ösztönző, útmutató szavait. Azt is tudjuk, hogy a muzsika megkedveléséhez, a zened képességek kifejlesztéséhez elsősorban gyakori éneklés — aktív muzsikálás — és jó zene hallgatása szükséges. Hiba lenne azonban lebecsülni a zenetudományt, a zenei ismeretterjesztést szolgáló könyveket. Különösen akkor, ha a szerzők nem csupán szakmabelieknek, hanem — ahogyan mondani szokás — a művelt nagyközönségnek szánják művüket. Tudományos igénnyel — mindenkinek. Ez lehetne a mottója a Zeneélet sorozatnak is. Sokakat érdeklő témákat választottak a szerzők és ezekről a lényegre mutató módon foglalták össze a tudnivalókat. Nagy sikert aratott Feuer Márta: Kinek kell a modern zene című írása, csakúgy, mint Kroó Györgynek a zenekritikáról készített tanulmánya, Földes Imre interjúsorozata 10 fiatal zeneszerzővel, Fábián Imre kötete: Él-e az opera? A Művelődésügyi Minisztérium felkérésére és támogatásával az ősszel kiemelkedően érdekes és fontos kötet jelent meg. Ez visszamenőleg is igazolja az érdeklődést, mellyel a zenei közvélemény e sorozat egyes darabjait kezdettől fogva fogadta. Első ízben vállalkozott arra valaki, hogy a magyar zenének a felszabadulástól napjainkig terjedő időszakát a maga teljességében és bonyolultságában áttekintse és elemezze. A feladat nagyságát nem kell bizonygatni. Ez a negyedszázad túl közel van még ahhoz, hogy a történész objektivitásával lehetne megközelíteni, egyes jelenségei ugyanakkor any- nyira lezártak, hogy a kortárs publicista nézőpontjánál mélyebb kritikai elemzést igényelnek. A korszak zenéje nekilendülésekkel, eltévelyedésekkel, megtorpanásokkal, útkeresésekkel terhes, ugyanakkor számos olyan művet is létrehozott, melyek — mai lá+ásiink szerint — mao»« művészi szinten fejezik ki korunkat. Kroó György arra törekszik, hogy az ellentmondásos jelenségeket történeti összefüggéseikben értelmezze, könyvét ezért a magyar zenetörténet rövid áttekintésével kezdi, részletesebben tárgyalva az 1945-öt közvetlenül — nemcsak időrendben, de a fejlődés logikájában is — megelőző, Bartók és Kodály nevével fémjelzett évtizedeket. a magyar műzene tulajdonképpeni megszületésének idejét. Rendkívül izgalmasan vezet végig az 1948—1955 közötti évek provincializmushoz vezető bezártkózottságán, majd az ebből való kibontakozás évein. A szerző gazdag anyagot dolgoz fel a könyvben: valamennyi jelentős komponistánk alkotó pályáját, fejlődését végigköveti, természetesen konkrét művek elemzésével. Állást foglal nemcsak a 10—15 év előtti, hanem a legfrissebb irányzatok és müvek esetében is, vállalva ennek valamennyi kockázatát. A könyv lapjairól feltárul az olvasó előtt a ma élő idősebb és fiatalabb alkotók művészi portréja. s a kortárs zene sokszínű, egymással sokszor ellentmondó, de mindenképpen a jövő felé mutató irányzatainak panorámája. A kötet függelékeként olvasható egy, a rádióban mintegy fél éve elhangzott beszélgetésnek néhány kisebb rövidítéstől eltekintve teljes szövege. A különböző életkorú és beállítottságú hét zeneszerző egymást kiegészítő, több kérdésben egymással vitatkozó szavaiból szemléletesen elevenedik meg a mai magyar zene sokrétűsége. Körber Tivadar Hz iskolák villamosítása Az év eleji összesítés alapján a megyei tanács tervosztályán 80 külterületi iskolát tartanak nyilván, amelyekbe a villamosítási akció keretében bevezetik a villanyt. Eddig 79 iskolának akadt „gazdája”. Az év végéig 63 iskolában a társadalmi összefogás eredményeként már kigyulladt a fény. Olvasók Imreheqyen Az egészségház — jelenleg üresen álló — szolgálati lakásában alakították ki Imrehegyen a község új könyvtárát. Az iskolai zsúfolt könyvesszekrények megszűntek, az új környezetben jelentősen — 200 főre — emelkedett a beiratkozott olvasók száma. A község lakói havonta már 800 könyvet kölcsönöznek általában, s jelentősen megnőtt a felnőtt olvasók száma. A Baradlay fiúk névcseréje A kőszívű ember fiai Jókai egyik legismertebb regénye. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a regény gazdag eseménysorozatát mindenki ismeri. A regény főhősei a Baradlay fiúk, az ő életük és sorsuk alakulása szorosan összefügg a szabadságharc eseményeivel. Ödön és Jenő névcseréje a regény cselekmény- sorozatának végkifejlődését segíti elő. A szabadságharc bukása után Ödön túlzott becsületességében közli Haynau- val tartózkodási helyét. Jenő, a legkisebbik fiú elhatározza, hogy feláldozza magát bátyjáért, hiszen annak felesége, gyermekei vannak, és a szabadságharc alatti tetteiért feltétlenül halál vár rá. Terveit segíti, hogy a pesti hadbíróság Eugen von Baradlayt Százéves óvoda a Csongrádi utcában Csöndes ünnepe van a kecskeméti Csongrádi utca 39. szám alatti óvodának: az egykori gazdaház száz évvel ezelőtt, pontosabban 1872. január 1-én nyitotta meg kapuit a város apró polgárai előtt. Máris hangsúlyoznám, hogy a megyeszékhely legrégibb és máig is működő óvodájáról van szó. Mert óvoda már azt megelőzően is működött Kecskeméten, az első 1862. táján nyílhatott meg, az ún. Piroska-féle házban, amelyet azonban még a múlt század végén lebontottak; útjában állt a mostani Centrum Áruház épületének. Ha csak mellékesen is, ide kívánkozik, hogy az itteni „óvónénr” — Csinos István névre hallgatott. ,Nők is jelentkezhetnek’ A Csongrádi utcai házat Török nevű gazdája, ki tudja, mi okból, a városra hagyta. Jó tíz évvel ezelőtt, mielőtt a házat renoválták és átalakították volna, a tornác mennyezetéről még behemót vaskarikák lógtak le, borjak és birkák nyúzásakor itt rögzítették a kampókat. A kapu fölött sokáig díszelgett az embléma is, az építés évének, 1856-nak vasból kovácsolt évszámaival. Átmenetileg a város fogdának is használta az épületet. Ilyen előzmények után rendezte be óvodának a szegénysorsú gyermekek részére a kecskeméti Jótékony Nőegylet. Tizennégy gyermek kapott itt elhelyezést, havi 40—50 krajcár térítési díj ellenében Az alkalmazotti állást a Kecskeméti Lapok-ban hirdették meg, ezzel, a ma már mosolyt fakasztó engedménnyel: „Nők is jelentkezhetnek.” Nem tudni, a hirdetés nyomán hányán és kik jelentkeztek, annyi bizonyos csak, hogy az óvónői kinevezést Erdélyi Erzsébet kapta meg. Nem egészen tíz év múlva meghalt, s feladatát Szentgáli Gizella vette át, aki később — férjhez menvén — Péntek József né néven szerepel. Sokáig lehetett alkalmazásban, mert a neve még 1909-ben is szerepel. De ekkor már harmadmagával volt óvónő. A századforduló idején az óvónői évi fizetés 600 korona volt, s emellett kaptak szolgálati lakást és tűzifát. Adat van arra, hogy 1891-ig a gyermekek létszáma 37 és 42 között váltakozott Egész éven át működött, de csak délelőttönként. Étkeztetés nem volt — egészen a 20-as évek közepéig. Roppant puritán volt a felszerelés: a bútorzat padokból és kecskelábú asztalokból állott Időtöltésre egyedül a Frőbel-féle építőelemes játék szolgált Az óvódák részére a város az akkori lehetőségeknek és igényeknek megfelelő támogatást nyújtotta. A századforduló négy kecskeméti óvodája összesen 7004 korona évi támogatást kapott Cukor helyett melasz Idők folyamán újabb és újabb nemzedékek és óvónők követték egymást. Állítólag a 90-es években idejárt gyermekek közül még él egy 85 éves bácsi. Felkutatására a mostani óvónők egyike, „Klári néni” — azaz Stein Ferenc- né — készülődik. Egy későbbi kuriózum: a 40-es évek elején. itt volt óvónő Juhász Gyuláné Török irma, az eavknr' .háztulajdonos egyik leszármazottja. Az óvoda 1938-ban került a közoktatási tárcához, s így a hatósági felügyeletet a városi iskolaszék keretében műk"dő Iskolaügyi Bizottság látta el. Közvetlen a felszabadulás előtti és utáni hányattatásokat az azóta is egyfolytában dajkaként itt dolgozó Horváth Mihály- né mondja eli — 1944-ben talán félévig volt zárva az óvoda. De néhány héttel a felszabadulás után már újra megnyílt. Sok volt a gyerek, 1945-ben lehettek vagy 150-en, az élelem meg kevés. Nyugatról kapott segélycsomagokból léteztünk. A cukrot a melasz pótolta. Edényeket a főzéshez a szülők hoztak. Sok volt a hadiárva. Játék viszont jóformán semmi sem volt. Bán Sándorné 1951 óta — két év megszakítással — mindmáig vezető óvónő. Az azóta eltelt időszakot így foglalja össze: — Kezdetben a gyermekek átlagos létszáma 28 volt. A felszerelésben lényeges javulás nem történt. Majd úgy 61-ig, a létszám lassan emelkedett, 40—50 gyermek járt ide. Ekkor került sor a nagy felújításra, korszerűsítésre, bővítésre. Parkettázás, ablakok kicserélése, ajtók festése, veranda beüvege- zése, meg ilyenek. Mint már korábban is, ezúttal is nagyon sokat segített a szülői munkaközösség. Ide kívánkozik, hogy 1955-ben és 56-ban a társadalmi támogatás igénybevételével országosan is rangos helyezést értünk el, én magam is miniszteri kitüntetést kaptam. Nem egészen két éve felszabadult egy szolgálati lakás, így alkalom nyílt a harmadik gyermekcsoport elhelyezésére is. A gyermekek száma 121-re emelkedett. A mostani növendékek 123-an vannak — noha a város csak 77 gyermek részére biztosítja a költségvetést. A gondozást 1971. márciusától immár hat óvónő és három teljes állású dajka látja el. Pár hónap óta egy félállású dajkát és egy fűtőt is alkalmaznak. Szűkös keretek Nemcsak az óvoda, de az óvónénik is jubilálnak. Ki előbb, ki utóbb. Bánné 1970-ben töltötte be 25 éves szolgálatát. Stein- né pedig most, a centenáriummal egy időben. Annyi bizonyos, hogy a folytonosan felnövő legifjabb nemzedék nevelésével eltöltött negyedszázad egyikük számára sem volt nyugalmas, eseménytelen időszak. A Csongrádi utcai óvoda a viszonylag korszerűek, jól felszereltek közé tartozik. Változatos, igényes nevelői munka folyik itt. A körülmények nemcsak a száz, de a húsz év előtti állapotokkal sem hasonlíthatók össze. De a mostani gyermekek sem az akkoriakkal! A mostaniak értelmi színvonala, igényessége jóval magasabb, az utóbbi olykor túlzott mértékben az. önállóságban viszont hátrább vannak, mint az elődeik. Fizikailag, s talán lelkileg is érzékenyebbek. Ma szegénysorsúak? Csekély számmal ugyan, de akadnak ilyenek is. Nagyobb gond — és általánosabb — a szülői törődés, fnalalkiwáE hiánya. £ ennek nem mond ellent az sem, hogy az udvar karbantartása, annak játékfelszerelései, továbbá a dekorációk, a függönyök, a játékpolcok mind-mind a szülői áldozatkészségnek köszönhetők. Az óvodai elhelyezés kecskeméti gondjai ismeretesek, s a Csongrádi utcai intézmény is feszegeti a régi gazdáház kereteit. Szűkös az udvar, egy csoporttal állandóan játszóteret, parkot kell keresni, s ez sem egyszerű, mivel a parkok zordon őrei szigorral ügyelnek a füvesített terület érintetlenségére. Mert nálunk a füvet tabuként kell tisztelni, a gyermekek szabadabb, kötetlenebb mozgása árán is... Hosszú ideje üres telek van a szomszédságban. Hiába az évenkénti kérelmezés, az óvoda nem kaphatja meg. Arra való hivatkozással, hogy a városrendezés során úgyis szanálni kell. De addig még sok száz gyerek lépi át a régi gazdaház küszöbét. Saivaoi Dániel rendeli a hadbíróságra. Jókai szerint „nem történt egyéb tévedés, csak az, hogy Ödön nevét hibásan fordították le Eugen-re”. A regény olvasói régen is, ma is, végzetes névcserére gondolnak. A köztudat szerint az Ödön az Edmund, Edmond magyar megfelelője, a Jenő pedig az Eugen-é, mint ahogy a Rezső is a Rudolf, a Nándor pedig a Ferdinánd magyar megfelelőjének számít Az író a regény egy másik helyén, a névcserét magyarázva az Ödön és Jenő névvel kapcsolatban ezeket írja: „A két név magyarból németre fordítva számtalanszor összecseréltetik. Sok ember van, aki ma sem tudja kiválasztani Ödön és Jenő közül, melyik az Edmund, melyik az Eugen.” A hadbírósági tárgyaláson Jenő minden vádpontot habozás nélkül elismert, hogy ne szembesítsék tanúkkal, mert akkor rögtön kitűnne, hogy nem őróla van szó. Gyors beismerése feltűnik a vallató- nak is. Kérdésére („önnek volt egy másik testvére is, Edmund vagy Jenő?) Jenő sietve válaszolt: „Igen. Magyarul Jenő, németül Edmund.” Még a hadbíróban is felmerült a kétely: „Nem megfordítva van? Eugen a Jenő, Edmund az Ödön?, Efölött hallottam vitatkozni.” Jenő most is gyors és határozott válasszal terelte el a hadbíró gyanúját: „Ezt mi jobban tudjuk. Ügy van, ahogy mondtam.” Most már végig kellett játszania vállait szerepét, mert a magyar és német nevek összefüggését kutatva, könnyen kitűnhetett volna, hogy Ödön helyett jelentkezett a hadbíróságon. Végzetes névcsere történt — állapítja meg az esemé-, nyék sodrát izgatottan követő olvasó. De valóban történt-e névcsere? A névelemzés eredménye bizto-, san eldöntheti. Az Eugen név régebbi magyar alak-, ja ügyén volt. Régen ugyanis a latin g-t gy-nek olvasták, az eu hangkapcsolat pedig könnyen vált ö hanggá. Az ögyénből további, megmagyarázható fejlődés folyamán Ödön lett És amikor az Ödön kapcsolata az Eugennel teljesen elhomályosult, az Ödönt az Edmund, Edmond névhez kapcsolták. A Jenőt pedig, amely a hatodik honfoglaló magyar törzs nevéből lett személynévvé, a múlt század harmincas éveiben teljesen alaptalanul tették az Eugen magyar megfelelőjévé. A regény cselekménye idején a régebbi Eugen — Ödön névkapcsolatról még 1 sokan tudtak, ezt Jókai 1 nagyszerűen felhasználta az események érdekességének fokozására. A nagy mesemondó művében vegyük észre realítá"’ oz való ragaszkodását is. Kiss István
