Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-21 / 17. szám
I9T8. Jannár ti., péntek 5. oldal Egy illúzióval kevesebb. A régi színházlátogatók eddig ugyanis úgy tartották számon Dario Nicco- demi több mint fél évszázaddal ezelőtt született vígjátékát, hogy az ellenállhatatlan sikerdarabok sorába tartozik. Pedig fölötte is sebesen elszaladt az idő. ötleteinek jórésze elkopott és valljuk be őszintén, az egyszerű, romlatlan utcagyere!'ékről szóló polgári, kispolgári illúzió is a múlté. Sekélyes, itt-ott nevetséges fordulatai, lapos bölcselkedései ma már szinte teljesen határtalanok. Nem tudni, miért kellett átdolgözók- hoz folyamodni, mert az alapötletet sehogyan sem lehet portalanítani, legfeljebb talán úgy, ha új darabot írnak helyette és sajnos, a zene sem sokat segített a modernizálásban. Hiszen a darab leginkább halandó, mai szemmel idejétmúita jellegzetessége az elavult szenti- mentalizmus, ami át- meg átszövi a történetet. Nos, a „musicalesítés” közben ezekre a „lírai” jelenetekre került a legsikerültebb Behár-muzsika, Így aztán az enyhén együgyű érzelgősség, amely fölött a színpadi játékban inkább át kellett volna siklani, még külön hangsúlyt, félreérthetetlen felkiáltóTacskó (Szabó Éva) az első felvonásban jelet kapott. A néző a második felvonás elején j például jól fél óráig elábrándozhatott arról, hogy milyen borzasztó dolog, ha két ember zenére unatkozik hasonlóképpen (ráadásul dramaturgiailag teljesen indokolatlanul) kért S szót a zene nyelvén a | harmadik felvonásban a i „romlatlan”, képmutatás j nélküli római utcára való j visszavágyódás. Ahol a muzsika valóban drámai : funkciót tölt be, az az el- j ső felvonás vége amikor a legsikerültebb Behár-be- j tétszám hangzik el a Via ; Veneto káprázatos fényeiről Lovas Edit, a darab rendezője ez esetben mintha j félreértette volna a darab glaphangulatát. Tudniillik, ^ Tacskó (Új zenés vígjáték — régi témára) semmi különösebb értelme és jelentősége nem volt annak, hogy a színészek játékmodorát valamiféle erőltetett olaszos stílusra hangolja át. Ez a derék darab oly mértékben meg- magyarosodott az átdolgozás során, hogy ez az olaszos handabandúzás, lármázás, gesztikulálús itt-ott teljesen élvezhetetlenné tette a helyzeteket. Áll ez különösen az első felvonás elejére, ahol teljesen indokolatlanul, valami neo- realista nyomort óhajtottak ábrázolni és az eléggé túlhangsúlyozott szati- rizálás itt-ott teljesen a visszájára fordította a vígjátéki szituációkat. No, de ne lövöldözzünk ágyúval verebekre, mondjuk meg egyszerűen; az előadás kidolgozása és hát a darabválasztás is igen középszerű eredményeket hozott. Talán, ha a szegedi előadáshoz hasonlóan, egyszerű, természetesebb, könnyedébb játékstílusra hangolták volna, el lehetett Volna kerülni a nagyobb bajokat.. Egyebek között azt is. hogy a darabtól lényegében idegen szerepfeldolgozás kissé meghamisítja a szerző eredeti elgondolásait. All ez elsősorban Mario szerepére. Kár volt kihangsúlyozni, hogy (egyébként a szöveg ellenére) ő is haj- lanlos lenne bizonyosfajta szerelmi játékokba bonyolódni Giulio feleségével, Emíliával. Egy kicsivel tartózkodóbb játék méltóbb párjává tette volna ezt a' kezdő kis mérnö- köcskét a tiszta, hamvasbájos Tacskónak. Kár volt a drámai mellékzöngéket belekevernie Falvay Klárának is Bianca szerepébe. És talán ennyire ellenszenvessé sem kellett volna tenni a harmadik felvonásbeli epizódban a Faustot játszó Hetényi Pált egy rendkívül ízléstelen parókával kai csökkentette a jelenetek hatását. A Tacskó szerepében Szabó Éva kedvesen hangulatos, groteszk hangvételű kislányt vitt a színpadra. Néha azonban ő is túljátszottá szerepét, így a harmadik felvonás utolsó jelenetében. Sáro i Gábor, mint Mario, az egymással keveredő stíluseleméit viharában néha bizony alatta maradt saját A két jóbarát (Áts Gyula: Giulio és Sárosi Gábor: Mario). Néhány szót kell ejtenünk arról is, hogy sajnos a túl hosszúra nyúlt zenés részek színészi tolmácsolása Is rendkívül egyenetlen volt A duettekben még a hangerőt sem egyeztették össze. Nem beszélve a zenekarról, amely néha egyenesen fülsértő dinamikai túlzásoklehetőségeinék. Talán egyedül Ats Gyula játéka közelítette meg azt a hangvételt ami ideális lett volna. Cstnády István díszlettervei közül a második felvonás színpadiképe tetszett Poós Éva jelmezei jak voltak. Csáky Lajos Lenin mellett dolgoztam o Elmondta: T. Tyihomirova 1918-ban a moszkvai területen, Kiin városában dolgoztam, titkárnő voltam, majd a bűnügyi nyomozó bizottsághoz kerültem. Sokszor kértem idősebb munkatársaimat, küldjenek Moszkvába, nagyon szerettem volna látni Lenint. 1920-ban beteljesült a vágyam. Lelkiismeretes munkámért Moszkvába helyeztek, a Népbiztosok Tanácsának ügyintéző csoportjához. Határtalan örömmel fogadtam, amikor közölték, hogy a telefonközpontban kapok munkát. Amikor először mentem be új munkahelyemre, nagyon izgultam. A szobába bejött Vlagyimir Iljics. Rámnézett és valami melegség sugárzott szeméből. Hozzám lépett és mosolyogva kérdezte: — Üj ember itt? Hol dolgozott eddig? Elmodtam. — Nos, akkor együtt dolgozunk. A telefonközpont közvetlenül Lenin dolgozószobája mellett állt. Nem voltunk sokan és 24 óráztunk. Ehhez a központhoz tartoztak a politikai bizottság, a kormány tagjainak irodái és lakása, a népbiztosok,, a Vörös Hadsereg vezérkara, közvetlen vonalunk volt Pétervárral és Harkowal. A telefon kezelése mellett Lenin különféle megbízásait is teljesítettük, hogy valamelyest könnyítsünk a titkárság munkáján. Szobánkban kis táblán vezettük Lenin megbízásait. Nem egyszer ő maga írta fel oda a teendőket: kiket kell késedelem nélkül bekapcsolni hozzá, kit hívjunk fel azok közül, akik találkozni kívántak Leninnel. Vlagyimir Iljics csodálatosan be tudta osztani az idejét, kihasznált minden percet. Gyakran jöttek hozzá parasztok, munkások az ország különböző vidékeiről. Lenin szeretett beszélgetni velük, ö maga is gyakran kijárt az üzemekbe. Mi továbbítottuk Lenin leveleit a központi bizottság és a kormány tagjaihoz. Megkövetelte, hogv mindenki személyesen írja alá a borítékot, hogy hány őrá hány perckor kapta meg a küldeményt. Ha levelet hoztunk, Lenin azonnal Mbontotta és a borítékot beidézett mozdulattal a fénv felé tartotta, nem maradt-e benne valami. Vlagyimir Wies rendszerető ember volt és tőlünk is ezt követelte. Dolgozószobájában. íróasztalén mindig rend volt. Ha bármit kért, soha nem mulasztotta el hozzátenni : „Legyen szíves, intézze el!” S ha valamit elintéztünk, amit ránk bízott, mindig megköszönte. Mi továbbítottuk Leninnek a szikratávírón érkezett üzeneteket a polgárháborúban aratott győzelmekről, a nagy városok ellátásáról, a vasút munkájáról, a tűzifakitermelésről, szállításról. Lenin rendkívül nagy figyelemmel olvasta ezeket a táviratokat, különösen a frontról érkezett jelentéseket. Vlagyimir Iljics sok időt szentelt katonai kérdéseknek. Soronkívül fogadta a frontokról érkezett parancsnokokat Velünk, munkatársaival idősebb barátként viselkedett. Mindig segítőkész volt ha bármelyikünk nem értett valamit Vlagyimir Iljics sokszor fél éjszakákat bent dolgozott irodájában. Elmenetele előtt mindig beköszönt hozzánk: „Pihenni mentem, jó éjszakát” Ilyenkor elcsendesedett a munka és egyikünk lepihent a Lenin szobájában levő díványon. Előfordult, hogy Lenin visszajött elnézést kért a zavarásért, macához vette a szükséges iratokat és — pihenjen csak — szavakkal visszament lakájába. Lenin utasítására aztán egy pihenőszobát is berendeztek nekünk. Lenin a folyosó vé"én lakott. Flflfoed'üt. hogy valamit otthon felejNAPKÖZBEN Nyelvi kakukkfiókák A HIVATALI bürokratikus nyelv időnként újabb és újabb oldaláról mutatkozik be. A hivatal bonyolult körülírásokkal I igyekszik olyannyira kör- | mönfont formába önteni a felhívásokat, tájékoztatókat stb., hogy a címzettek ! rendszerint vagy csak ho- ! mályosan, vagy egyáltalán ; nem értik meg a tartalmat. Az idegen, nyelvi kakukkfiókák ki-kiröppen- nek a gyakorlati célt szolgáló előadások, népszerú- | sítő eszmecserék világába j is. Nem kis riadalmat kelt például az „elvárás” és a : „biztosít” kifejezés a köz- 1 érthetőséget igénylő hallgatók és olvasók között. S miután kevesen vállal- I ják az esetleges tájákozat- ! lanság és elmaradottság ! kínos látszatát, az idegen 1 fordulatok egyre tovább j terjednek, holott a legtöbb ; esetben csak a gondolati restséget tükrözik vissza, | mint a „felé” névutó indokolatlan használata. Hovatovább egy üzem munkásainak a termelési tanácskozása sem zajlik le anélkül, hogy a beszámo- • lóban többször el ne han- 1 gozzék a két szó — ahelyett, hogy világosan az igényről, a követelményről és a lehetőség megteremtéséről, az intézkedésről beszélnének. AZ EGYIK kis telepnek a vezetője alighanem mindenkit túl akart szárnyalni, amikor a másnapi szakszervezeti hozzászólásra készülve álmatlan éjszakáján kiagyalta „az elvárás biztosítva van” — szerkezetet. A kissé nyugtalanító állítást gyorsan felírta, nehogy elfelejtse, s utána végre büszkén el- szenderedett. Legutóbb a Magyar Közgazdasági Társaság Mező- gazdasági Szakosztálya döbbentette meg tagságát. A figyelemre méltó, sokszorosított formában szétküldött levél szövege arról számolt be, hogy „fiatal közgazdászok javaslatára szúkkörű, vitaszerű vitáik szervezését vették tervbe”. A résztvevőket „önkéntes jelentkezőkből, az „azonos súlycsoportok” elve alapján hozzák egybe. Egy-egy vitában 7 résztvevő, 1 vitagerjesztő és 1 megfigyelő szereplését tervezik.” A résztvevőik „azonos súlycsoportja” talán azt a kétséget akarja eloszlatni, ha a „gerjesztés” hatására a „vitaszerű viták” túlzottan, tehát a legeslegvi- taszerűbbekké válnak, akkor ki van zárva, hogy papírilletve nehézsúlyú fiatal közgazdászok mérjék össze ökleiket — azaz, bocsánat — érveiket. A KEZDEMÉNYEZÉS ettől függetlenül méltánylandó célokat szolgál: egyrészt a vitaszervezés módszereinek tanulmányozását illetve azt, hogy a különböző nézetek „ütköztetése” új gondolatokat eredményezzen. A pezsdítőnek szánt felhívás fogalmazásbeli végeredménye viszont körülbelül olyan, mint amilyenné a jelenlegi gazdaságirányítási rendszerünk válna, ha nyelvészek akarnák módosítani — és minden áron megújítani — a közgazdasági szabályozókat. Ez pedig, az irtandó kakukkfiókákkal szólva, azon „elvárások” közé tartozik, amelyeket nem föltétlenül szükséges „biztosítani”. Halász Ferenc tett, olyankor odaadta a kulcsot és kérte, hogy hozzuk el a megfelelő könyvet, iratot. Ha Nagyezsda Konsztantyinova beteg volt, vagy pihent, mindig felhívta erre a figyelmet és kérte, csendben menjünk be, ne zavarjuk őt. Egyszer, amikor éjszakai ügyeletes voltam, az egész épületben íelberregtek a csengők, a Kreml udvaráról pedig, ahol a központi végrehajtó bizottság iskolája volt, zaj, rohanó léptek zaja hallatszott. Ijedten kiszaladtam a folyosóra, hogy megtudjam, mi történt. £z őr azt mondta, riadó van, senki sem járhat a Kremlben. Visszamentem a szobámba és riadtan néztem ki az ablakon. Hirtelen éreztem, hogy valaki a váltamra tette a kezét. Lenin volt. — Megijedt? _ kérdezte, majd elmondta, hogy próbariadót rendeltek el, így ellenőrzik a Kreml őrségének készenlétét. Vlagyimir Iljics az ablakból elégedetten figyelte, hogy minden rendben zajlott le. Vlagyimir Iljics nagyon figyelmes volt munkatársaihoz. Amikor például megtudta, hogy az egyik telefonkezelőnk a kimerültségtől megbetegedett, személyesen intézkedett, hogv szanatóriumba utaliák. Máskor arra volt gondja, hogy egyik kolléganőnk gyermekét elhelyezzék óvodába. A kronstadti lázadás napjaiban Lenin egyik éjszaka nagyon későn tért pihenni. Alighogy elment dolgozószobájából, jelentkezett a Forradalmi Katonatanács ügyeletese és közölte: rövid idő múlva sürgős táviratot küldenek. Én voltam az ügyeletes, és — mint máskor is tettük, amikor nem akartuk Lenint zavarni — felhívtam a bátyját, Dmitrij Iljicset (6 akkor náluk lakott) és elmondtam a Leninnek szótő üzenetet. Két perc sem telt el. amikor Vlagyimir Iljics felhívott és idegesen kérdezte, miért nem viszem a táviratot. Szerencsére az hamar megérkezett és már szaladtam is vele hozzá. Másnap reggel első dolga volt, hogy elnézést kérjen esti türelmetlenségéért. 1922-ben Lenin többször betegeskedett; jelentkezett az 1918-as merénylet hatása. Mind gyakrabban utazott ki Gorkijba és mind hossz-ibb időt töltött ott. Gorkijba továbbítottunk minden levelet, táviratot, újságot. Az orvosok tilalma ellenére Vlagyimir Iljics Hőnként beiött a Kremlbe. Utoljára 1922. dnoember 12- én járt az irodájában. 1923. október 18-án kérte, hogy gépkocsin hozzák be Gorki iból és váratlanul megjelent a Kremlben. Akkor láttam utoliá- ra életben. 1924. január 22- én vettünk végső búcsút .tőle.
