Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-25 / 304. szám
I. oldat 1971. december 25, éressük a régi brigádot Vannak helyzetek, pillanatok, amikor szeretnénk megá llítani az idő múlását. Minthogy ez nem lehetséges, legalább a pillanatot próbálja „megörökíteni” az ember. Például fényképezőgéppel, a napilapokban megjelenő fotókon. Ezek aláírásában, kísérő,szövegében igyekszünk utalni arra, milyen eseményből, szenzációból ragadta meg a fotómasina az egyetlen mozzanatot. Az ábrázolt állapotot kissé „meghosszabbító'’ szavaknak köszönhetjük, hogy amikor tíz-húsz esztendő múlva elővesszük az újságot, különleges élményben van részünk. A már emlék számba menő fotók kiugranak a rájuk kényszerítőit statikus szerepből, és „mozogni” kezdenek. Nemcsak a születésükkor! epizódokat elevenítik fel, hanem egyenesen ösztökélnek bennünket a folyamatosság tudomásulvételére. Vegyük észre, hogy az akkor rögzített pillanat az azóta elszállt Homány Sándor évek minden percével kapcsolódik napjainkhoz. De hogyan? Ennek keresésére késztetett bennünket az a 3 képből álló riport, amely napra pontosan 10 évvel ezelőtt jelent meg a Petőfi Népe címoldalán j „Textilgyáriak” címmel a Bajai Gyapjúszövetgyárról. Az első kép egy szerény — az aláírás szerint segítőkész, igyekvő fiatalembert mutatott be, Netoleczky Jánost, a technológiai és gyártmányfejlesztési csoport dolgozóját. Középiskola után került a gyárba adminisztrátornak. Későbbi állomás a munkaügy, majd a szövödevezetői beosztás. A vállalat és a könnyűipar kiváló dolgozója akkor. Második képünkön Curnics József né, a mintaterem vezetője és Tóth Árpád, egy új mintájú műszáltakarót szemlél. Akkor Anglia rendelt jelentős mennyiségűt ebből a termékből, s a vásárlók között volt Jordánia és Irak is. Leghangulatosabb a harmadik fénykép. Munka közben ábrázolja a rongyválogatóban szorgoskodó Kossuth brigádot. Híres kis közösség. Ha szocialista brigádokról esik sző, elsők között őket említik. Jókedvű lányok, asszonyok. Nagy Erzsébet, Vörös Andrásné, Fülöp. Ilona, Duronyik Andrásné, Pőcze Ferencrié és a brigádvezető. Keresztes J ánosné nevét nem egyszer publikálta már az újság. Mi történt tíz esztendő óta a képeken szereplő emberekkel, a Kossuth brigáddal? Nem olyan egyszerű a nyomra találás első lépése sem a Finomposztóban. Igazgató, főmérnök, párttitkár, s régi megbízható informátorunk, Kiss .Gyula, házon I ben az egykori tűldicséréskívül van. Bácsalmáson, tői való viszolygás. Pesten, vb-ülésen a városban. Örülünk azonban Nyilas Emil igazgatási osztályvezetőnek is, hiszen szintén törzsgárdista. A kérdés lényegét hallva — mi történt a Kossuth brigáddal? — tréfásan fancsali arcot vág. — Könnyebbet nem tudnak kérdezni? Érthető az ösztönös védekezés : tíz év! Tengernyi esemény, élmény, küszködés, öröm egyetlen embernél is. Hát • még egy brigádnál. A neveket soroljuk, s erre felléiegzik. Papírt vesz elő, írja. Már eközben kiderül, majd minden brigádtagról tud. Hogy még hitelesebb legyen a tájékoztatás, nyúl a telefonhoz, tárcsáz. — Te vagy. Homány elvtárs? Mondja, mire vagyunk kíváiicsiak. Egy-két névnél tisztázza, jól tudjá-e, amit tud róluk, majd hozzánk fordul. — Homány Sándor üzemvezető volt a válogató vezetője a Kossuth brigád alakulásakor. Ö majd többet mesél... Menjünk át hozzájuk... — Hozzájuk? — Igen, ott van most éppen Netoleczky Jánosnál. Keresztes Jánosáé, a Kossuth brigád egykori vezetője még itt dolgozik a gyárban, Homány elvtárs majd megmutatja, hol. Tehát már két „főszereplő” megvan a 10 évvel ezelőtti képripbrtbóL De vegyünk csak hármat, hiszen Homány Sándor is „kortársa” a cikknek, ha nincs is a fotón. Nyilas elvtárs „lead” bennünket a két vezetőembernél, akikkel már magától értetődően a tárgyra térünk, hiszen a telefonon értesültek. — Hogy szokták mondani a televízióban az interjúalanyok? — mosolyog Netoleczky János, amikor — kézenfekvőén — tőle firtatnánk, mi változott az ő életében tíz év alatt. — „A kérdésfeltevés nem egészen helyes.” — Mégpedig? — megyünk bele a játékba. — Azért, mert egyrészt úgy irtózom a nyilatkozattételtől, mint ördög a tömjénfüsttől, másrészt pedig miért keli elővenni, ami már a hátunk mögött van. Aztán az a szabódás vége, hogy szinte kamaszos jókedvvel ismeri el, milyen észrevétlenül — ahogy ő mondja —, elterelő hadmozdulatokkal bonyolítottuk fotós kollégámmal a baráti évődést. Míg Homány Sándortól megtudtuk, hogy a tíz esztendővel ezelőtti félszáz munkással szemben ma legalább száz embert irányít nagy tapasztalattal, azalatt Netoleczky Jánossal is csak „kibeszéltettük” azóta megtett életútjának csomópontjait. De milyen jó az újságírói sejtés. Egyedül a Netoleczky elvtársról készült régi fotó aláírását nem olvastam el végig, úgy a füle hallatára idézve az egykori, ma már patetikusnak ható szavakat. Ezeket gyorsan átugrottam, mert ha most emlékeztetem arra, holtbiztos, hogy egy árva hangot nem ejt magáról. Megértettem az első mondatában emlegetett „tömjénfüst” értelmét. Tudat alatt még élt ebben a nyílt, csupahuncut, de őszintén szerény ember-Egyellen motívum, amit büszkén, szinte önkéntelenül árult el. Mikor munkaérdemrendjéről esett szó. — Még Dobi István aláírása van az okmányon. Vidám kajánsággal ingatja fejét, amikor anyagi helyzetének változását tapogatjuk: „Ilyen szenzációt nem kaptok.” — Háza? — Autója? — Nincs, nincs. Ekkor szól közbe, méltatlankodást mímelve, Flora ány Sándor. — Dehogy nincs „autód”; kettő is. Hát az egyetemista meg gimnazista fiaid? Most egyetért. Bazsalyog, aprókat bólogatva. 'Más vagyont nem gyűjtöttem. A Kossuth brigádról felváltva mondják. — Hatvankettőben még együtt volt. — Hatvannégyben is megvolt Mondja majd el Keresztes Jánosné. Homány Sándor kísér át a rongvválogatóba. Lépcsőn fel-le. Épületből ki, másikba be. Olvadó havon, fekete vizű tócsákon át járjuk a gyári labirintust. Közben: — Azóta új szövödénk van. Hatvankilencben indult. Üj fonoda, új kazánház. A hatalmas, építészetileg is esztétikus látványt nyújtó modern üzemrészek között már-már láthatatlanná igyekeznek válni a régi, fakó épületek. — Akkor itt volt a gyártelep határa — int néhány ódon építmény alkotta vonalra kísérőnk. A rongy válogató is gazdasági épület volt valamikor. Minthogy egykori vágóhidat is bekebelezett ■az alapos változáson átment posztógyár. A műhelyben sok-sok lány, asszony. Jó meleg van. —Hol van Bora? Keresztes Jánosné — Bora, Boriska, Keresztesnél — adják tovább vidáman. — Gyere, keresnek a rendőrségtől... Nevetnek. Már jön is elő egyik szomszédos helyiségből egy bekötött fejű, szürkülő hajú asszony. Állja, viszonozza is a pajzán huzakodást, mialatt elérünk egy kisebb irodába, ahol már egymás hangját is meghalljuk. Hamarosan nagy beszédbe merülünk. Keresztesné: — Tíz éven át volt együtt a Kossuth brigád. Hatvannyolcban szűnt meg. Vagy hogy is volt pontosan ? Mindjárt hozom a brigádnaplót. Míg odajár, az 1961-es újságfctó másik szereplőjéről, Tóth Árpádról derül ki, hogy az egykori normatechnikusból később főművezető lett, most pedig a gyár bácsalmási részlegének vezetője. Curnics Józsefné nyugdíjas már. Keresztes Jánosné hozza a naplót. Lapozza. — Ezerkilencszázhatvannyolcban még tudtuk értékelni a vállalásokat — hatvankilencben már nem. Tehát 1969-ben szűnt meg a brigád. Hol vannak a többiek? Sorolja. Nagy Erzsé- j bet elment, Vörös András- j né nyugdíjas, Fülöp Ilona J elment, Duronyik András-1 né... igen, ő még az üzem- I hez tartozik, de hosszabb j idő óta beteg. Pőcze Ferencné egy ktsz-ben dolgozik. • Ömlik, kérdezés nélkül ! patakzik a szó az évtize- j det megért brigád egykori vezetőjéből. • I — Hétszer nyertük el a ! szocialista címet... Most [ már nincs brigád..,. Sajnálom, mert nagyon szép tud lenni a brigádélet. Örömét, búját elmondja ! egymásnak az ember, j Gondjával senki sem pia- | rád magára. Ha beteg volt | valamelyikünk, elmentünk, ; segítettünk, mostunk, talca- i rítottunk neki... — összetartás volt... Meg mennyi ötlet! Mikor a bronz fokozatot elnyertük, meghívtuk hozzánk Kádár elvtársat. Egy pártközpontos elvtárs személyesen adta át a válaszát; köszönte a meghívást és azt üzente, hogy amikor | legközelebb Baján jár, feltétlenül eljön közénk, a brigádhoz. Homány Sándor a naplóban böngészget. Kivágott újságcikket mutat Éppen erről szól az 1968 áprilisából való írás. Fénykép beragasztva. Szocialista brigúdvezetők, tagok nagy' csoportja. Köztük Nagy Józsefné könynyűipari miniszter. — Ni, még én is rajta vagyok! — fedezi fel magát örömmel a fotón Homány Sándor. A brigádélet egykori kezdeményezései közül. Rendszeresen ellátogattak & szociális otthonba beszélgetni. Állandó kapcsolat a művelődési házzal. Nyomtatott program kerül Id a brigádnaplóból. Keresztesné gyorsan megtalálja a gazdag műsorban a rájuk vonatkozót. Csak ujjával | j mutatja. Egyik program- j pont: előadás a munkásak j I életéről, a brigádról, a | gyár termékeiről. A brigádvezető tartotta. Ha többet nem említ az | ötletekből, ez is önmagáért j beszél. Eredeti gondolat. : Önkéntelenül arra gondol , az ember: nem lehetne-e ugyanezt megcsinálni más művelődési házakban is? Sőt: érdekesen újszerű napirend lenne egy ilyen beszélgetés mondjuk egy járási-városi, vagy megyei népfrontbizottsági ülésen is. Hogy élőbbé váljon sok minden, ami a munkások életéről, szabályosan szerkesztett előadásokban csak statisztikába általánosítva jut tudomásunkra. Sajnálom, hogy szétszóródott , a brigád. — tér vissza azóta J is rejtegetett keserűségére Keresztes Jánosné. Mióta visszajött a naplóval, nem ül le, hanem a falnak tá- j maszkodva emlékezik — Alakúit volna azután új brigád, de csak nem maradt együtt. Kértek is, legvek vezetőjük, de nem vállaltam ... Valahogy belefáradtam ... Azt mondtam, szívesen segítek, de én nem. — Talán nem ment „már1 minden rendjén az utóbbij időkben? — Igen, az is. I. Valahogy" megbomlott az egy-, ség. Volt egy-kettő,. aki mindig mást akart, mint a többi. A munka, a sokirányú elfoglaltság - sose fárasztott ki. Ebbe viszont kimerültem. Meg talán az idő is eljárt... * j úl voltunk már a találkozásokon, és a műhelyek, udvarrészek útvesztőin át iparkodtunk a főbejárat felé, amikor kalauzunk megjegyezte. Netoleczky János — Az is volt már a Kossuth brigád feloszlása mögött, hogy egyesek — nevet nem tudnék mondani — féltékenykedtek, rivalizáltak: „Mindig csak a Keresztesné?” — Hogy ez( is belejátszott, valószínű. Lám, egy kis visszatekintés mindössze 10 évre, és egy brigád sorsán keresztül is előlopakodik egy gondolat, amely a szocialista munkaverseny új ■ igényét villantja fel. Igaz, ebben a brigádmozgalomban döntő a csoportteljesítmény, de meg kell találni jobban a módját annak is, hogy kellőképpen érvényesüljön e kis kollektíván belül az egyéni kezdeményezőkészség, ügyesség, rátermettség elismerése is. Tehát kicsit leegyszerűsítve: ne maradjanak nyolct’zszeres szocialista cím kiérdemlése után is „névtelenek” a brigádtagok, ne csak a brigádvezető neve, vagy a mozgalmi hősökről szimbólumként választott brigadnév fémjelezzen. Amikor olyan az egyéni teljesítmény, vagy átlagon felüli ötlet, elképzelés szülője valamelyik szocialista brigádtag, emeljék ki az ő nevét is. Többször, mint eddig. Rendszeresen. Mert természetes folyamat, hogy egy hosszú időn át szocialista címre érdemes brigád tagjai nemcsak együtt, hanem egymáshoz viszonyúivá is fejlődnek. Nem egy, de kettő, három is áikalmas például a brigádvezetó helyettesítésére. Ez a fejlődés rendje, s ha jelentéktelennek, nemlétezőnek tekintik ezt a szempontot, úgy lehet, a szocialista brigádélet egyik hajtóerejét semlegesítik. Hány régi, lelkes szocialista brigádvezető munkájába vinne új. stílust ennek a felismerése... Mintha ezt éreztük volna Keresztes Jánosné szavainak hangsúlyából, amikor ismételten megkérdeztük: mégis, ha őszintén a szívére hallgatna, nem vezetne el egy új: brigádót?-r- Talán ... talán azért elvállalnám. Már csak az örömhírért is, ami a napokban érte: az NDK-han dolgozó fia, aki a Finomposztó lakatosaként tanul odakint, megkapta azt a rangos kitüntetést, ami csak a legkiválóbb külföldi fiataloknak jár ki. * Tóth István Egyetlen megoldás Víz nélkül nincsen ékA Mégis milyen pazarló módon bánunk földünknek ezzel a kincsével. Ipari és mezőgazdasági üzemekből, háztartásokból a szennyező anyagok, a vegyszermaradványok tömege jut napról napra a vízfolyásokba és<a talaj víztároló rétegeibe. A bűnös hanyagság, vagy mulasztás következtében rohamosan csökken az ivóvízkészlet. Különösen azok tudják, hogy ez milyen nagy érték, aidk ritkán juthatnak hozzá. Dávodon például háromezer-kétszázötven ember szenved az immár krónikussá vált vízhiány miatt. Különösen a nyári hónapokban tarthatatlan a helyzet, a magasabban fekvő utcák ejektoros kútjaiból teljesen kiapad a víz, a laposabb helyeken pedig félnapokat állnak sorba az asszonyok, amíg megmeríthetik kannáikat. Mosásra már csak az ásott kutak fertőzött vize marad. Pedig alig múlt el fél évtizede annak, hogy megépítették a község törpevízmüvét. Akkor még 52 ejektoros kútból ömlött egész éven át az egészséges ivóvíz. Micsoda öröm! Kétszáznyolcvan család az otthonába is bevezettette. Az 1965-ben fúrott kút ma már képtelen a 15 kilométer hosszú vezetékhálózatot ellátni, annyira megnöveltedéit a fogyasztás. Mi sem egyszerűbb, mint újabb, nagyobb tömegű vizet szolgáltató kutat fúratni, ha összegyűlt rá a pénz. El is készült az eddiginél négyszerié több vizet adó kút, ezt azonban a hálózatra való rákapcsolás után nyomban le kellett záratni. Mérgező anyagokat tartalmaz a vize. A magyarázat a bevezetőben elmondottak alapján kézenfekvő. A talaj felsőbb rétegeiben felhalmozódott fehérje bomlástermékek, műtrágyamaradványok, ammóniumsók, amelyeket a baktériumok niíritté, majd nitráttá oxidáltak, akadálytalanul lejutnak a 45—50 méteres mélységbe. A nitritionok a szervezetbe jutva a vér oxigéni’elvevő-képességét befolyásolják, s ez a csecsemők számára halálos veszélyt jelent. Dávodon a vízmüvet kezelő Dél-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat mérései szerint a jelenleg is használt kisteljesítményű kúton kívül nincs más víznyerési lehetőség. A község az egész Bácskában egyedülálló geológiai adottságokkal rendelkezik, nincsen vízvédő talajrétege. A közeli püspökpusztai gyógyforrás vize sem alkalmas, mert annyira agresszív, hogy a közmű berendezéseit rövid idő alatt tönkretenné. Egyetlen megoldás kínálkozik: a Dávodhoz néhány kilométerre fekvő Csátaljáról kell odavezetni a vi- _ zef, ahogyan ezt annak idején Tataháza és Mátéíelke közös vízmüvénél megvalósították. A kiskunhalasi vállalat főmérnöke októberben elkészítette a tanulmánytervet, kivitelezéséhez azonban a vállalatnak és a helyi tanácsnak nincs pénze. Az OVH vízügyalapból pedig csak akkor támogathatják anyagilag a munkát, ha a megyei erőforrásokból már előteremtették a pénzügyi fedezet egy részét. Az erők mielőbbi összefogására van szükség, mert víz nélkül nincsen élet. ív. A.
