Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-29 / 306. szám
4. oldal 1911. december 29, szerda Várossal együtt születő palota Kiskőrösi építők vállalása Még csak nem is „termelői” beruházásról van szó. De az alig féléves munka eredménye már látszik: a kiskőrösi új művelődési palota zsalukba, állványokba öltöztetett betonoszlopai már az emeleti szinten magasodnak a lejtős színházterem alapvonalai kirajzolódtak, már látni hol lesz a bejárati nagy csarnok, melyik folyosón lehet a klubokat megközelíteni, s az emeletre is immár a főlépcsőn lehet feljutni. Egyébként majdnem úgy kezdtem ezt az írást, hogy a járási székházzal átellenben az építkezés megszokott látványa fogad. A különbség „csak” annyi, mintha itt jobban haladnának ... Takács István, az ÉM Bács-Kiskun megyei Állami Építőipari Vállalat fiatal építésvezetője ezt mondja: , — Áprilisban kezdtük a felvonulást. Június végén még mindig nem állt rendelkezésünkre összefüggő munkaterület. De tovább nem várhattunk, hozzá kellett látnunk, ott, ahol lehetett mozogni... Kicsit lassú j ütemű volt a kisajátítás. . Most már rendben vannak I a dolgok, az anyagellátás- I ra sincs panaszunk. Pilla| natnyilag csak cementből 1200 mázsával rendelkezünk. Kétségtelen hogy az enyhe december segítségük- 1 re van. Ám felkészültek arra is hogy az idő esetleg keményebbre fordul. i Gőzfejlesztő apparátussal ; rendelkeznek, s ennek mű- I ködtetésével mínusz 15 fo! kig betonozhatnak. A föld■ szinti rész már olyan ál- 1 lapotban van, hogy még az j ennél hidegebb idő sem okozna zavart. — Hányán dolgoznak . itt? — A szorosan vett építőmunkában negyvenketten. Ez lényegében a kiskőrösi 2/2-es építésvezetőség dolgozóinak létszáma. De most itt dolgozik a zsaluzáson a vállalat huszonnyolc tagú vándorló ácsbrigádja is. Kiskőrösiek? Nem sok helybeli van közöttük. A vállalatnak inkább a környező falvakból sikerült embereket toborozni. Jórészt olyanokat, akik korábban csak a mezőgazdaságban dolgoztak. A legtöbb gondot a szakmunkások összeválogatása okozta. Eleinte felvettek mindenkit, aki jelentkezett. Azóta a gárda jótékonyan „megrostálódott”. Olyan jelentkezővel, akinek az idén már két munkahelye volt, szóba sem állnak. Amiben a vállalat következetes : az évenkénti 4 %-os bérfejlesztés nem marad el. Azt pedig külön érdemes volna nyomon követni, hogy a „szedett-vedett” népségből miként válik hatékony éoítőipari együttes. Legutóbb két brigád nevezett be a szocialista cím elnyeréséért. Egyébként maga az építésvezetőség is célul tűzte ki a „Szocialista munka építésh Nemrég KlSZ-alapszervezet is alakult. Az igaz, hogy az életkori adottságokat illetően ennek nem volt különösebb akadálya, minthogy az itt dolgozók egyharmada KlSZ-korosztálybeli. Többféle vállalásuk közül itt csak egyet említenék: a járás néhány tanyai iskolájának villamosítása. Az eddigiek bizonyára sejtetik: a kiskőrösi művelődési palota építésének befejezési határideje nincs veszélyben. Gondolni, talán azért, mert a szerződésben rögzített határidő — 1973. október 25. — még eléggé messze van. Igen ám, de közben, azaz egy év múlva Kiskőrös nem akármilyen események színhelye lesz. Ekkor ünnepük Petőfi Sándor születésének másfélszázados évfordulóját, s legjobb úton vannak afelé, hogy ezzel egyidejűleg várossá nyilvánítsák a költő szülőhelyét. Mindehhez méltó környezet szükségeltetik. S ez nem lehet más, mint az új művelődési otthon. Az itt dolgozó munkások idejében tudomást szereztek a tervezett ünnepségek híréről. Megszületett a vállalás: a művelődési otthonnak már a jövő év végére el kell készülnie. Takács István a hevenyészett iroda ablakán az építkezésre mutat: — A vállalás nem „lentről” indult, még csak nem is én szorgalmaztam, hanem azok, akik ott az állványok körül sürögnek-forognak. — És teljesíthető a vállalás? — Véleményem szerint igen. Amennyiben az alvállalkozók is átveszik az általunk diktált ütemet. A berendezés jelentős kő- és faipari munkát igényel. A könyvtári részleg belső kiképzése húzódna csak át 1973-ra. Nem rohammunkáról van szó! A vállalat profilja egyébként is a blokkos építkezés. Ez egyedi munka; jószerint hagyományos módon kell építkezni. A monolit-beton készítése meglehetősen munkaigényes. Nem gondolom, hogy az volna a lényeges: az építők közül ki hány Petőfiverssort tud idézni. Azt viszont érzik, hogy valahol nagyon mély öszszefüggés rejtőzik a költő szelleme, a várossá nyilvánítás és a művelődési otthon elkészülte között S ezt, főképpen a fiatalok, már pár hónappal korábban is érezték, amikor a rájuk köszöntő egyik szabad szombaton nem széled tek szét, hanem átvonultak a költő omladozni készülő szülőházához, s két napon át, szakadó esőben aláfalazták a nádtetős ház alapját Ennek egyenes folytatása a mostani vállalás. Hatvani Dániel Megismerni és megtartani Az elmúlt hetek számos helyi és megyei jellegű rendezvényén — Soltvadkerten, Dunapatajon, Kecskeméten és másutt — a hatóságok, az érdekvédelmi szervek, a tömegmozgalmi testületek képviselői tanácskoztak a mezőgazdasági üzemek dolgozóinak élet- és balesetvédelméről. A résztvevők intézkedéseket sürgettek és foganatosítottak a 125 ezernél több szövetkezeti gazda, alkalmazott testi épségének, egészségének megóvása érdekében. A kecskeméti járás egyik gazdasága közelmúltban munkavédelmi év indítását kezdeményezte, amelynek lényege: a munkabiztonság fejlesztésével, az óvórendszabályok következetes megtartásával, szociális intézmények létesítésével, korszerűsítésével a mezőgazdasági üzemekben is teremtsenek belátható időn belül jobb munkakörülményeket. A mozgalmat felkarolta a homokhátsági területi szövetség, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, az SZMT munkavédelmi felügyelősége, s azóta már több területi szövetség körzetének gazdaságaiban talált visszhangra. Jelentőségét alátámasztja az a körülmény, hogy a három tájkörzet, a Bácska, a Dunamente és a Homokhátság 177 termelőszövetkezetében, 9 mezőgazdasági társulásában és 69 szakszövetkezetében dolgozik Bács-Kiskun megye foglalkoztatott lakosságának 52,9 százaléka. Egy másik statisztikai adat szerint az elmúlt év üzemi baleseteinek 48,1 százaléka Számvetés előtt Két Duna menti termelőszövetkezetbe látogattunk, hogy megtudakoljuk, miként zárták az 1971-es gazdasági évet? Igaz, a zárszámadó közgyűlések időpontjáig még kismértékben változhatnak az eredmények, de a legfontosabb adatokat ismerik a legtöbb közös gazdaságban. A SZALK9ZENTMÄRTONI PETŐFI TSZ-BEN Gál József elnök, a kezében levő kimutatásra célozva megjegyzi: „Ez még nem végleges összegezés — nyésztés. Az állomány növelése mellett elsősorban minőségi javításra törekedtünk ebben az évben. Selejteztünk és sikerült megoldanunk a tbc-mentesítést a tejelő és a hízó állománynál egyaránt. Űj hizlalási eljárást alkalmaz-66 tonna sertéshúst bocsá tunk a népgazdaság ren- JH11. melynek lényégé: a delkezésére hízó bikák csak koncent_ Pénzügyi helyzet’ rált abraktakarmányt kap— Várhatóan 28 milliós nak és.12—14 hónapos korárbevétellel számolhatunk, han elérik az 560 kilogramde számottevő eltérés már ez 6 millióval több, mint mos átlagsúlyt. Ezzel az nem várható.” a tavalyi eredmény. Tíz- expresszhizlalasi eljaras-Nézzük az „előzetest”. A milliót osztunk fel tagjaink ^al teljesíteni tudtuk 100 tavalyi 12 mázsás búzaát- között —, ami a kedvezőbb olasz exportszerlagtermés helyett most 18 1969-es évi jövedelemszint- zodesünket. mázsával számolhatnak. A tel azonos lesz. 1973-tól a Jelentős gondot okozott kukorica is több lett — sertéskombinát teljes üzem- viszont a _sertésállomány, májusi morzsoltban számít- beállítása után, a folyama- —. .,F^J;0“ , belgyulladas va az idén kevés híján 24 tos bevételeink lehetővé miatt 200 hizo_ elpusztult mázsa termett holdanként, tesznek további bérszínvo- a kar 1110 ,forir]t- Hasonló mértékű növeke- nal-emelést. , ,Ml.yei? jövedelemre dés lett burgonyából és lu- A TASSI RÁKÓCZI TSZ- számíthat a tagsag. cérnából is. Kivétel a cu- BEN Kovács László a kö- — Tavaly egy tagra 27 korrépa — ahol hoidan- zös gazdaság főkönyvelője ezer forint jutott, most ként több mint 100 mázsás elégedett az eredmények- ezer forinttal megtoldhatcsökkenés van. Az ok: is- kel. A 24 milliót meghaladó juk. Már huzamosabb idő meretlen gyökérbetegség és árbevételből a növényter- óta 20 százalékos nyereségnem egészen szerencsés ta- mesztés nyolc és fél milliót, részesedést fizetünk taglajmegválas^ás. az állattenyésztés kilenc- jainknak. erre ezúttal is — Az állattenyésztés? milliót, a melléküzemágak sor kerül. A zárszámadó — a inhtenvéczté^el elé- pedig közel 6 milliót szol- közgyűlésen most is bejegedettek vagyunk A bir- Sáltattak. A melléküzem- leüthetjük: szövetkezetünkkánkénti ß «7 kilogrammos ágak közül különösen jó nek nincs banki tartozása. gySfúhozam “TZb eredményt ért el a hegesz- saját pénzeszközeinkkel ten Vészkos és a 800 darab tő- és lakatosreszleg: a ta- gazdálkodunk, sót takarpecsenyebárány leadása - valyi termelési értéket ál- mányt sem vásárolunk álmegnyugtató eredmény. A htották elő lami készletből, mert masertéstenyésztési ágazat, a - A legsikeresebb vallal- gunk termeljük. Ügy gon-37 milliós beruházással kozás? dolom. ezek is az eredmészarvasmarha-te- nyes gazdálkodás mutatói. épülő sertéskombinát függvénye. Az új létesítmény kihasználását már ebben az évben elkezdtük 450 koca beállításával. Az építkezés előrehaladásával egy időben növeljük az állományt és 1972 júliusáig elérjük a íye” cím megszerzését. 3300-as létszámot. Évente — A A két szövetkezet tagsága és vezetősége sikeres gazdasági év után tervezheti meg a soron következő tennivalókat. Már bizonyos, hogy további előrelépést hoz a jövő év is, mert a legfontosabb előfeltétel adott: a saját erőből megteremtett anyagi bázis. Szabó Attila a mezőgazdasági szövetke- egyik ipari üzeme robbazetekben történt. Ez elég násveszély miatt leállított tekintélyes szám, hiszen gépi berendezést adott el harmadéve 3149, tavaly ja termelőszövetkezetnek 3376, az idén 2401 három I szárítási célokra. A közös napon túl gyógyuló üzemi baleset volt a közös gazdaságokban. Bár az idei eszgazdaságok kiegészítő üzemágaiban sok az ipari üzemekből származó, kisetendő baleseteinek száma jlejtezett, védőberendezékevesebb a korábbiakénál, sektől megfosztott, balesetmég mindig nagyon sok a veszélyes gép. Bonyolult tennivaló. Munkában megfáradt, idős emberek dolgoznak a szövetkezetek natechnikával rendelkező állattenyésztő telepeket építenek, helyeznek üzembe gyobb részében, iskolai szerte a megyében, műsza végzettségük, műszaki ismeretekben való jártasságuk nem azonos az ipari üzemek, vagy akár az ál- bér nélkül. ki ismeretekben jártas közép- vagy felsőfokú végzettségű irányító szakemami gazdaságok dolgozóiéval. Most találkoznak — a mezőgazdaság gépesítése, kemizálása következtében — először a modem technikával. Ez is a balesetek egyik forrása Az sem titok, hogy a mezőgazdaság erő- és munkagépállományán belül a termelőszövetkezeteké és a szakszövetkezeteké a kevésbé korszerű. Sok helyen még a gépjavító állomásokról származó, felújított, de a munkabiztonsági követelményeknek már nem megfelelő gépekkel dolgoznak. Szűkös beruházási adottságú szövetkezetekben — pótlásuk is csekély mértékű. Kormányhatározat, miniszteri rendelet. Az életvédelmi rendszabályokat az tudja megtartani, illetve megtartatni, aki ismeri azokat. Több területi szövetség a közgyűlés által választott szövetkezeti bizottságok vezetőinek, tagjainak oktatásánál ezek elsajátítását beiktatta a tananyagba. A kiskunsági és bácskai tsz-szövetség kezdeményezésére Kiskunhalason megnyílt tsz-szakvezető továbbképző tanfolyamon, a Szakszervezetek Megyei Tanácsával együttműködve a balesetvédelmet is oktatják. Ez a két tsz-szövetség tett lépéseket abban az irányban, hogy a mérnöktovábbképző intézet által szervezett oktatási formák Imlönböző szintű és rangú tómatervében szerepeljen utasítások ellenére a mezőgazdasági létesítményekmezőgazdasági munkavédelem. A kiskőrösi területi nek már a tervezésénél is | szövetség t elhanyagoljak a munkabiz- i hogy ne csak a termelést tonsági előírásokat. Több tízmillió forint értékű közvetlenül szolgáló beru-i „ . , , . , házasokért járjon anyagi szakosított telepek épülnek | támogatás, hanem a dolfel anélkül, hogy azok rendszeres karbantartásának az elemi feltételeit megteremtenék. A kereskedelemben forgalmazott gépek, vegyianyagok, eszközök használati utasításához ritkán mellékelik a munkavédelmi leírást Kétségkívül jelentős eredmény várható a járásivárosi munkavédelmi felügyelők, szövetkezeti biztonsági megbízottak tevékenységétől, a dolgozók balesetvédelmi oktatásától, a különböző hatósági intézkedésektől, a gyorsabb előrehaladást azonban a szemlélet változása idézheti elő mezőgazdasági dolgozók életének, testi védelmében. épségének A megye i gozók munkabiztonságát előmozdító létesítményekért is. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa a megyei \ tanács mezőgazdasági szakigazgatási szerve pedig azon fáradozik, hogy az üzemi vezetők figyelmét a jövőben méginkább ráirányítsa az óvórendszabályok megtartására. Ily módon, a társadalom erőinek összefogásával, az eddigi szemlélet megváltoztatásával lehet gyökeres fordulatot elérni a mezőgazdasági szövetkezetek tagjai munkakörülményeinek megjavításában, életének, testi épségének megóvásában. K. A. Karácsonytól — szilveszterig Ötfordulós gyermekrejtvény 3. KÖZMONDÁS Rejtvényünk két hosszú sorában egy aktuális közmondást rejtettünk el. Beküldendő: a vízszintes 1. és 43. számú sorok megfejtése. Beküldési határidő: 1972. január 8. VÍZSZINTES: 10. Női név. 11. Kíván. 12. Festék, vagy zománcréteg. 13. Névutó. li. Ilyen hal a békaporonty. 10. Mássalhangzó kiejtve. 17. Balatopi üdülőhely. 19. Határrag. 20. Rangjelzés. 21. Fényit. 23. Legelő. 24. Érzékszerv. 26. Képző. 27. Tegnap után. 29. Indulatszó. 31. Második legnagyobb folyónk. 33. Mint a vízszintes 26. számú. 36. Hím állat. 38. A Balaton fölös vizét vezeti le. 39. Rag, -nak párja. 40. Arab állam. 42. Orosz becenév. FÜGGŐLEGES: 1. Fajtiszta. 2. Színtelen gáz. 3. Sportöltözék. 4. Tova. 5. Zoltánka. 6. Lásd vízszintes 27. 7. Földművelő szerszám. 8. Becézett Gábor. 9. Éneklő madóc, névelőSfr 3* © © IP c* 6£ • a: © zs S£ SC © »£ ££ 3£ l£ © Of 62 93 © LZ 93 © psre S3 m PZ V....íí ^\,AAr £3 © m zz 13 03 © 61 © 81 Zl © 91 SÍ © Pl £1 © 31 II © 01 6 8 L 9 S P £ 3 t vel. 13. Fordított énekhang. 14. Fa része. 17. Alomba ringat. 18. íz. 20. Éva betűi, keverve. 28. Időmérő. 25. Nem látnak. 28. Zár. 30. Égési termék. 32. Kötősíó. 33. Egyenletes felületű. 34. ZO. 35. Belső, bab-alakú kiválasztó szerv. 37. Viszsza: eszme. 39. Rag. -nél párja. 41. Kettősbetű. 42. ME. Beküldendő: a vízszintes 1.» és 43. számú sorok megfejtése.