Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)

1971-12-25 / 304. szám

/ WH. december 83. gzombal 7. oldal Az elnök disszertációja Milyen okok késztetnek egy termelőszövetkezeti el­nököt arra, hogy doktori értekezést írjon. Erről fag­gatom dr. Németh Istvánt, áld fél évtizede került a rémi Dózsa élére. — Nyug­talan ember, mindig vala­mi újon töri a fejét — így jellemzik munkatársai, a termelőszövetkezet veze­tői. Én is ilyennek ismer­tem meg eddigi találkozás saink során. • Nem könnyű egy terme­lőszövetkezeti elnökkel za­vartalanul beszélgetni. Az irodában, ahol találkoz­tunk, gyakran félbe kell szakítani eszmecserénket. Sűrűn szól a telefon, nyí­lik az ajtó, különböző ügyekben kérik az elnök véleményét, döntését • OPTIMIZMUS Az enyhe mosoly csak néha-néha tűnik el arcá­ról. Talán a törhetetlen optimizmusa segítette át az élet támasztotta gondo­kon. Elmondja, hogy több mint egy évtizedig dolgo­zott állami gazdaságban. A különböző átszervezések őt is sodorták Mátételkétől Garáig. Később a Kiskun­­halasi Járási Tanácshoz került, a mezőgazdasági osztályra és 1967. február 1-én választották meg a szövetkezet elnökévé. A községben korábban három közös gazdaság működött, amelyek 1965-ben egyesül­tek. így alakult ki a 4 ezer holdas mezőgazdasági nagyüzem, melynek több mint félezer tagja van. 1966-ban még sok gonddal küszködtek, aztán fokoza­tosan évről évre előrelép­tek. 1967-ben 32, az idén már 110 millió forint ter­melési értéket érnek el. Ennyit tudok meg be­szélgetésünk elején a szö­vetkezetről. Az elnök 1968- ban végezte el a Gödöllői Agrártudományi Egyete­met. Sokféle tennivalója mellett tudományos mun­kát is végzett. Ennek alap­ján született a már emlí­tett disszertáció, melynek, témája a mezőgazdasági szállítások közgazdasági értékelése. Az értekezést a Marx Károly Közgazdaság­­tudományi Egyetemen véd­te meg. — Az anyagmozgatás a mezőgazdasági termelésnek nélkülözhetetlen alkotó ele­me. A fejlesztési célkitű­zések, ä hozamok növelése, az ipari eredetű anyagok felhasználásának arány­növekedése egyértelműen a szállítás növekvő szerepé­rt mutatnak. Egyes fő ter­mékek értékének 25—45 százalékát is eléri az anyagmozgatásra fordított költség. A téma már régen izga­tott, évek óta végzek meg­figyelő számításokat — tá­jékoztat A tanulmány nagy fi­gyelmet keltett szakmai körökben, hiszen ilyen té­mát kevesen dolgoztak még fel. REKORDTERMÉS — Egyre inkább bebizo­nyosodik — folytatja —, hogy a mezőgazdasági ter­melés nem nélkülözheti a tudományos kutató munka friss eredményeit. A mi szántóink nem a legjob­bak. Igyekszünk úgy ter­melni, hogy minél maga­sabb jövedelmet, hozamo­kat érjünk el a közepes földeken. A homokot erdő­vel, szőlővel hasznosítjuk. Alapos talajvizsgálatot vé­geztettünk, hogy megis­merjük, mire képes a föl­dünk. Tudjuk, hogy 40 mázsa szemeskukorica-ter­­més eléréséhez milyen talajerő-utánpótlásra van szükség. Természetesen ez nem elég. Megfelelő fajta, jó talajmunka és időben történő vetés is szükséges az eredményhez. Mind­ezekre ügyeltünk és az idén 45,62 mázsa holdan­ként termést értünk el májusi morzsoltban szá­molva, kukoricából. Ilyen­re még nem volt példa a községben. A legöregebb rémi gazdák sem akarták elhinni, hogy ez lehetsé­ges. Fél évtizeddelf ezelőtt csak 25 mázsa volt a hol­danként átlag, igaz, azt is nehezen akarták elhinni. Elárulhatom azt is, hogy volt olyan táblánk, ahol az idén 72 mázsa volt a ter­més. Ebből is látszik, hogy a hozamokat jelentősen le­het emelni. Ehhez azonban az kell, hogy tudományos alapossággal szervezzük meg a termelést. Nemcsak a kukoricánál, hanem min­den egyéb növénynél, sőt az állattenyésztésben is. Elmondja, hogy milyen összehangolt munkát kíván a baromfitenyésztés is. Meghatározott órára kell gondoskodni a keltető ál­lomáson napvilágra jövő aprójószágok elszállításá­ról, a növendékállomány helyének előkészítéséről és így tovább. Ha valahol becsúszik egy kis mulasz­tás, máris 100 ezres károk keletkezhetnek. áLDQZUTVALLflLAS — Sok lemondással, ál­dozattal jár egy szövetke­zeti elnök - feleségénék lenni. Ezt már Németh István­ná mondja, äki'ä közös1 Mindig akad megbeszélnivaló. A község tanácselnö­ke, Babicz Ferencnc és a termelőszövetkezet elnöke, dr. Németh István. gazdaság keltető állomásán tevékenykedik. — Nagy munkák idején hajnalban keltünk. Reggel ötkor tartották a vezetői értekezletet. Későn feküd­tünk le, mert hiszen min­dig sok a munka és együtt izgultunk, hogy hajnalban felébredjünk. Nagyot sóhajt, majd így folytatja: — Tudja, az­előtt a paphoz, meg a ta­nítóhoz mentek az embe­rek, ha valami gondjuk, bajuk volt. Most a terme­lőszövetkezet elnökéhez. Bizony azt is meg kell szokni, hogy korán reggel, vagy késő este keresik a férjemet személyes ügyek­ben, bár ezek a gondok rendszerint összefüggnek a közösséggel. Varrnak kellemes köte­lezettségek is, Csaknem minden . lakodalomba meg­hívnak bennünket. Termé­szetesen szívesen oszto­zunk az emberek örömé­ben. A termelőszövetkezet ma már meghatározó tényező egy községben. A közös­ben dolgozók öröme és bár nata, gondja más megíté­lést nyer, mint az egyéni gazdaságok korában. Egy­­egy embert érő érzelmi ha­tásokban, megnyilvánulá­sokban többen osztoznak. Az egyén életének válto­zásai szoros összefüggés­ben van a nagy családé­val. — Együtt sírunk és ne­vetünk, ahogy mondani szokták — fogalmazza meg tömören Németh Istvánné. Az elnök így búcsúzik: — Karábsonykor talán pihenünk egy kicsit, jól esik majd a munkaszünet. Utána aztán ismét kezdő­dik a hajrá, hiszen készül­nünk kell a zárszámadásra, véglegezzük a jövő évi tervet. Kereskedő Sándor Tőser dei kitérő Ki hinné, hogy a kora­tavasztól késő ) őszig oly sok látogatót, kirándulót vonzó Tőserdő december­ben is kínál kalandot?! Márpedig kínál, bár­mennyire hihetetlennek tűnik is. A telekellátás és te­lekgazdálkodás helyzetét, e népszerű üdülőterüle­ten vizsgáló népi ellenőr barátaim beszélték el a következő történetet: Ott ténykedtek a téli álmát alvó tőserdei hely­színen, amikor egy for­más kis autóbusz verte fel a kömvék csendjét, aztán megállt. A vizsgá­lat résztvevői ugyancsak nagyot néztek: Télen is akadnak, akik ide jönnek értekezni? Méghozzá eny­­nyire felpakoltan? Cso­dálkozásuk azonban nem sokáig tartott. Kiderült ugyanis, hogy a GB 42- 28 rendszámú, húszsze­mélyes Robur-busz öt utasa nem tanácskozásra érkezett. Csak egy kis ki­térőt tett fizetett mun­kaidő, üzemszemle köz­ben. A libasorban cipelt csomagjaikban sem ha­muban sült pogácsa, ha­nem csempe lapult. Egyi­kük nyaraló-építkezésé­nek kelléke... A történetnek ezúttal természetesen folytatása is lett. A tőserdei — fe­kete fuvaros — kitérő . résztvevői nem úszták meg dicsérettel. Lám, így legyen az ember „élelmes”, így próbálja összekötni a hasznossal a kellemest. Hiszen arról ők, öten te­hetnek a legkevésbé, hogy éppen a népi ellen­őrök karjába futottak ... —y —n _ Hagyja itt a kocsit a tanyán és ül­jön át hozzánk — hajol ki a sofőr a terepjáró abla­kán. — Majd csak meg­találjuk az Imre bácsit... Már-már lemondtam ar­ról, hogy az irdatlan pusz­tán, a zegzugos erdei ös­vényeken ráakadok Her­cegit Imrére, a köncsögi kerületvezetőre. Most, hogy a véletlen utamba sodorta a nyárjasi erdészet GAZ terepjáróját, feltámadt ben­nem a remény: eddigi bo­lyongásom nem volt hiába­való. Elindultunk. Egy-másfél kilométer után a bizonyos­ság súlyával nehezedik rám a felismerés: ha ma­gam vágok neki a további útnak, menthetetlenül el­tévedek. Hol benn az er­dőben haladunk, hol a szé­lén, füves puszták, szélben zörgő téli nádasok válto­gatják egymást. Annak, aki először járt itt, egyik olyan, mint a másik, akár a mo­dern városnegyedek lakó­házai. A sofőrön kívül még ket­ten ülnek a terepjáróban. Egy fiatal erdőmérnök. Felföldi Zoltán, aki csak két és fél éve végzett, meg Kazi Imre, a vágásvezető, aki viszont már majd húsz éve áll az erdészet szolgá­latában. Beszélgetünk. Sza­vukban nyugalom, bizton­ság, érezni, hogy ahol já­runk, az az ő világuk, ter­mészetes közegük. Látha­tóan fel sem veszik, hogy naponta átlag 200 kilomé­tert rázatják magukat, s ahol munka folyik az er­dészet területén, mindenütt megjelennek. szerveznek. Nyolcszáznegyven hektáros életmű programot csinálnak, In­tézkednek, irányítanak, meg ami kell. Fiatal fenyveserdő szé­lében haladunk. Fenyő­lombokból magasodó ku­pacok .tűnnek fel. Téliesen öltözött asszonyok, lányok állják körül, kezükben csetteg a metszőolló. Mire jó ez a művelet? — A íenyőlomb illó­­anyagokat tartalmaz — magyarázza az erdőmér­nök. — Ezeket vonják ki belőle a zalaegerszegi üzemben, ahová szállítjuk. De szó van arról, hogy a matkói dohányszárítóban is berendeznek egy lepárló­üzemet. Ez nagyon jó és hasznos volna, mert a nyersanyagot nem kellene az ország túlsó sarkába elszállítani. Meg azért is, gondolom, mert állandó munka- és kereseti lehetőséget nyúj­tanának az erdészet dolgo­zóinak. De arra, hogy tű­nődésemnek hangot adjak, már nincs alkalom, mert az erdei úton feltűnik a kerületvezető. Arca, mint a fák kérge, cserzett, oldalán lóg az elmaradhatatlan bőrtáska. Csakhogy a kocsinak In­dulnia kell vissza. Meg­állapodunk, hogy a tanyá­nál találkozunk, s ahová Imre bácsi kerékpárjával követ bennünket. Az L alakú tanya nád­tetős, ör.eg, csapzott épület — az erdészet három szol­gálati lakásával. Az egyik­be Ülés Istvánék laknak, egyéves kislányukkal. A fiatal férj traktorvezető az erdészetnél. Náluk várako­zom. Elmondják, hogy a portát, ahová építkeznek, már kiszemelték Orgová­­nyon. Mert most jó, hogy van fedél a fejük fölött — és mert a tanya jómódú emberé volt valamikor, padló a lábuk alatt —, de az életüket nem. kívánják végleg a tanyán beren­dezni. És nagyon sokan fgy vannak ma már Köncsög­­pusztán. Aztán Imre bácsi is meg­érkezik. Az életéről beszél: — És magam is tanyáról származom. Orgoványról. Félárva gyerek voltam. Pár hold rossz homok volt a tanya mellett. Erre nem le­hetett életet alapozni. Ezért kerültem el erdei munká­ra, alighogy elvégeztem az iskolát. De már iskolás ko­romban is nagyon szeret­tem fákat ültetni. Azokat a nagy fákat a göböljárá­si iskola mellett, még én ültettem, negyven évvel ez­előtt. Bugacon kezdtem. Hárdm éven át voltam fizetés nél­küli erdészeti és vadőri gyakornok. 42-ben Gödöl­lőn végeztem tanfolvamot, ahol a vadőri vizsgát is le­tettem. De a nagy fordulat 46-ban következett be az életemben, amikor ide, Kömpöcre kerültem. Akkor itt csak a nagy pusztaság volt, meg néhány kis fa­csoport, amit nem ültetett senki, csak úgy nőttek a fák, ahogy ^a szél elhordta a magot... No, gondoltam, van már hely, ahol terjesz­­kedhetem, csak ember is legyen hozzá. Hát, ember, az akkoriban volt jócskán, nem úgy, mint most, kel­lett nagyon a munkaalka­lom, mert akkor még nem volt sem állami gazdaság, sem kisvonat, amivel az emberek eljárhattak volna az iparba. így az első ősz­szel mindjárt betelepítet­tünk vagy 60 holdat. A kö­vetkező évben még többet. Gép nem volt semmi. Em­lékszem, Bugáéról hordtuk a csemetéket, Hamar János gazduram saját kertjéből. Mindent kézi erővel csi­náltunk. Ásóval forgattuk meg a talajt is, hatvan centi mélyen. Terület, mint mondtam, volt, a rossz, elvadult ho­mok nem kellett senkinek. Sem a tsz-nek, sem az ál­lami gazdaságnak. Kezdet­ben akácot és nyárféléket ültettünk. Azért, mert ezek gyorsan nőnek,, és hogy le­gyen tüzelője az itteni ta­nyai népnek. Később egy kevés tölgyet is. Az 50-es években már voltak trak­torok is, gépállomásiak, két körmös húzott egy ekét. Később elkezdtük a fenyő­ültetést is. Sok ember ak­kor azt gondolta, hogy el­ment a józan eszem, mivel fenyőt azelőtt soha nem láttak az itteni homokon. De hát a fenyő nagyon is jól megragadt itt. Ma a terület nagyobbik felén már fenyőt talál. Most már más a helyzet, yan mindenféle gép, 3—4 éve a csemetét sem kell kézzel ledugdosni. De amit kézzel kell csinálni, attól az emberek is nagyon hú­zódnak. Ilyen munkára csak öregeket kapunk, meg egé­szen csitri lányokat. De a 840 hektár erdő, mondha­tom, nagyon jót tett ennek a tájnak. Egészségesebb lett a levegő, nyáron nincs any­­nyi por, s északnyugati irányból is lelassult a szél­­fúvás. A páraképződés miatt több az eső is. Még a talajt is javítja. Pár év­századon át erdő, aztán ugyanennyi ideig mezőgaz­dasági művelés, így volt ez a világtörténelemben is. Bi­zony, a fákat az utódoknak ültetjük... A fenyvesek vágásfordulója 80—100 év. kitüntetést is kapott —, ha­nem a közösség részéről megnyilvánuló szeretetet, megbecsülést is. Immár 23 év óta egyfolytában párt­munkás, a nyárjasi erdé­szeti pártalapszervezet tit­kára. És 1950 óta helvéciai tanácstag — ugyancsak megszakítás nélkül. Idillikus élet? Inkább munkás, alkotó életforma. Ha a fizetést tekintjük, ta­lán nem is vitte sokra, 35 éves szolgálat után kap havi 2200-at. Felesége jó­szágot tart, tehenet, borját, sertéseket. Befit a község­ben, Helvécián, épülőfélben a családi ház. A nyugdíjig alig három év van hátra. Addigra elkészül... Búcsút tudna mondani az erdőnek? — Soha! — hangja most keménvedik meg először. — legalább heti két napot az­után is kinn akarok tölteni. Feleségével együtt hat gyermeket nevelt fel. A képzettség minimuma: a középiskola. Imre, a legidő­sebb, erdőmérnök Kerek­egyházán, Iván agrármér­nök, Margit szőlész- és bo­rászati agronómus, Jóska az Erdészeti Tudományos Intézet kecskeméti telepén dolgozik és a szegedi er­dészeti technikum levele­zője, Karcsi géplakatos, és jelenleg katona, Béla pedig műbútorasztalos. Ketten tehát apjuk hiva­tását folytatják. De a leg­fiatalabb, a Béla, szakmá­jával ugyancsak a fához kötődik. Hercegh Imre megbecsült ember. A köztisztelet nem­csak a hivatalos elismerést jelenti — ebből sincs hiány, pár évvel ezelőtt kormány­Azt már esetleg csak gon­dolja, -hogy a ’ többi napo­kon talán jut idő vadászni is, meg halászni is. Mert eddig is évente leváltotta az engedélyt. De csak na­gyon ritkán jutott el... A még telepítésre váró szűz terület nem több, mint 10—15 hektár. Azután csak az évenkénti pótlás adódik. Mert Köncsbgön tavaly ősszel zengett fel először a kézi motorfűrész sivító hangja. Az erdő sorsa beteljese­dik. Szerszám, bányafa, pa­pír, tűzifa lesz belől”. Ám ez nem jelenti az erdő ha­lálát. Csak folytonos meg­újulását. Hercegh Imre köncsögi életműve, a 840 hoi-fitros erdő — pusztít­­hatatlan. Hatvani Dániel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom