Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1971-11-06 / 263. szám
Közérdekű témák a Kecskeméti Városi Tanács V. B. ülésén A megyeszékhelyen meglehetősen szegényes az egy lakosra vetített zöldterület nagysága. Míg például Dunaújvárosban megközelíti a 31, Kalocsán pedig 4 19,5 négyzetmétert az egy személyre jutó parkterület nagysága, Kecskeméten mindössze 2,2 négyzetméter. Tegnapi ülésén a városi tanács végrehajtó bizottsága lényegében ebből a helyzetből kiindulva tárgyalt a távlati — s ezen belül külön is az 1975-ig szóló — erdősítési, fásítási és parkosítási célkitűzésekről. A Magyar Közlönyben megjelent az Elnöki Tanács törvényerejű rendeleté, amely felhatalmazza a kormányt, hogy az óvodák, az alsó- és középfokú oktatási intézmények, valamint a múzeumok létesítésének és megszüntetésének egyes kérdéseit — átmeneti időre — az említett intézményekre vonatkozó törvényben, illetve törvény- erejű rendeletben foglaltaktól eltérően szabályozza. Egyidejűleg több kormányrendelet is megjelent, amelyek már konkrét intézkedéseket tartalmaznak. A Művelődésügyi Minisztériumban tájékoztatták az MTI munkatársát arról, mi tette szükségessé a változásokat, mi a céljuk és jelentőségük. — A módosításokra elsősorban azért került sor, hogy a szabályozások — ott is, ahol ez még nem volt meg — összhangban álljanak a tanácstörvénnyel: tovább növeljük a különböző helyi szervek és intézmények hatáskörét; megszüntessünk indokolatlan kötöttségeket. Mindez — úgyvéljük — egyszerűsíti, gyorsítja maid az ügyintézést is. Néhány példát a változások érzékeltetésére: elő volt írva, hogy községi vagy helyi tanács csak a megyei tanács végrehajtó bizottságának előzetes hozzájárulása alapján létesíthet óvodát. Ezentúl ez a helyi tanácsok joga. Kollégium létesítéséhez eddig a művelődésügyi miniszter előzetes hozzájárulása kellett. A jövőben erről a tanácsok döntenek. Korábban, ha egy általános iskolában külön fiú-, illetve leányosztály szervezése volt indokolt, ezt csak a felettes szakigazgatási szerv engedélye alapján tehették. Most az intézkedés joga az iskolaigazgató hatáskörébe kerül. — A tanácstörvény végrehajtási rendelete és a kormány most megjelent rendelete alapján — a tanácstörvénnyel összhangban — szabályozni kellett egyes művelődési intézmények létesítését, megszüntetését, tevékenységi körének megváltoztatását. Az új szabályozás során igyekeztünk tisztázni, hogy tanácsszintenként melyik ta- j nács milyen művelődésügyi intézményt létesíthet, figyelemmel a tanácstörvérr arra az előírására, a'1" -Ív. szerint a helyi tan.V •'!- sosorban a lakosság alapfokú művelődési igényeit köEzzel kapcsolatban a többi között egy mintegy 2,5 kilométer szélességű erdősáv telepítéséről határozott a hetényegyházi műút, valamint a Kisnyíri út közé ékelődő területen az ütemesen formálódó Széchenyi- város közegészségügyének szolgálatára. Az ifjúság munkára neveléséről szóló beszámoló jelentésen kívül megvitatta a végrehajtó bizottság az új telekrendelet végrehajtásáról, valamint a törvényesség helyzetéről előterjesztett tájékoztató jelentést is. telesek kielégítenél. Ugyanakkor tisztázódott az is, hogy a középfokú művelődési igények kielégítése a megyei, megyei városi, fővárosi, egyes középfokú intézmények esetében a fővárosi kerületi tanácsok feladata. — A most megjelent kormányrendelet tehát a tanácstörvénnyel összhangban, tanácsi szintenként szabályozza a létesítéssel, átszervezéssel, megszüntetéssel kapcsolatos tennivalókat, összegezve rögzíti mindazokat a szabályokat, amelyek eddig különféle jogszabályokban, szétszórtan voltak meghatározva. — A kormányrendeletek megjelenése lehetővé teszi, hogy gyors ütemben, elkészüljenek az egyes tanácsok művelődésügyi, szakigazgatási feladatairól szóló miniszteri utasítások. A községi, nagyközségi művelődésügyi szakigazgatási feladatokat tartalmazó miniszteri utasítás tervezete például már készen van, s az utasítás rövidesen megjelenik. Mindig izgalmas egy nagy történelmi egyéniség nézőpontján át szemlélni a valóságot; különösen izgalmas, ha ez az egyéniség maga Marx. Mert bár sokan látták ugyanazt, dolgok sorát csak ő volt képes meglátni — ezt igazolja az a válogatás, amely egy hasonló német kiadvány alapján készült, s amelyet a Kossuth Könyvkiadó jelentetett meg. Marx 1849-ben telepedett le Londonban, s haláláig Angliában élt. Ám az ország nemcsak lakóhelye, de munkássága témája is volt. Miközben nagy műveit írja, előadásokat tart a londoni munkásegyletben, rendszeresen cikkeket jelentet meg a lapokban — idézik az alsóházban mondatait, támadják és üdvöz- lik nézeteit lapok, egyesületek, közéleti személyiségek — odafigyel a hétköznapok apróbb, de jellemző eseményeire is. Akár egy frissen felbukkant politikus portréját rajzolja, ikár a felső tízezer legújabb botrányát tűzi tollhegyére vagy egy munkás- 1 iintetés szétverését örökíti is meg. mindenben a lé- 1 nyegest, az általánosíthaAz elsők Bácsból és Békésből érkeztek Az idei oktatási év téli szünetében ismét több száz szakmunkástanuló vesz részt szervezett üdültetésben. További 500, egészségileg rászoruló fiatalt a Zemplénihegységbe utalnak gyógyüdülőbe. ahol 21 napot töltenek, miközben — rendszeres konzultációk segítségével — lépést tartanak az iskolai tananyaggal is. Míg a korábbi években csak fővárosi szakmunkástanulók részesülhettek gyógyüdül- tetésben, tavaly, s már az idén is vidékieket utaltak be Űjhutára. Az első turnus résztvevői Bács és Békés megyei fiatalok, zömében vasipari szakmák tanulói. leendő esztergályosok, lakatosok. A november végi váltás zöme Békésből. Hajdú-Bihar, Illetve Szabolcs-Szatmár megyéből érkezik majd. (MTI) Igaz a mottó: Kell a !ó könyv A közelmúltban hirdette meg a Magyar—Szovjet Baráti Társaság a Magyar Írók Szövetségével és számos más szervvel együtt a „Kell a jó könyv” című olvasómozgalmat; s az első napok tanúsága szerint az érdeklődés máris számottevő. Az egy esztendeig tartó pályázati lehetőség iránt elsősorban munkások, parasztok, diákok és a katonafiatalok érdeklődnek. A pályázatban szereplő 43 irodalmi alkotás közül hatot választhatnak ki az érdeklődők. s az azokkal kapcsolatos kérdésekre kell felelniük. A könyvesboltok, könyvtárak országszerte felkészültek az akcióra, s a szóbanforgó művek többsége máris kapható, kikölcsönözhető a könyvtárakból, illetve előjegyzik az igényelt alkotásokat. (MTI) tót kutatja. Azt, ami az egyediben tipikus. A több mint harminc rövid írás, illetve hosszabb munkákból kivett szemelvény is körképpé tágul, de mondhatjuk úgy is, hogy a viktoriánus Anglia képévé. A jegyzetekkel, mutatóval, életrajzi adatokkal és forrásfelsorolással kiegészített kötetet Elizabeth Shaw szokatlan, de megkapó hangulatú illusztrációi díszítik. (m) Keresse a betűket! ÁÁÁ f Ili I 3 O 2n * Zm Rejtvényünk megfejtését egyszerűen leolvashatja, ha TRÉFÁS KÉP- ÉS BETÜ- REJTVÉNY-ISKOLANK 1. pontjára gondol. intézkedés a helyi szervek hatáskörének növelésére az egyszerűbb, gyorsabb ügyintézés elősegítésére Angol hétköznapok — ahogyan Marx látta Sportkitüntetések november 7-ére A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 54. évfordulója alkalmából számos megyei sportvezetőnk kapott kitüntetést. Pénteken délelőtt Budapesten a Népstadion sajtótermében dr. Beckl Sándor, az MTS OT elnöke adta át a kitüntetéseket. A „Sport Érdemérem” ezüst fokozatát kapta megyénkből: Balazsits István, az MTS bajai járási-városi tanácsának volt elnöke. Bronz fokozatot kapott Szabó Zoltán, a Petőfi Népe sportrovatának vezetője és Gyulai Ferenc, a KTE alapító tagja. Horváth István, a Kiskunmajsai Községi Tanács elnökhelyettesének az MTS Országos Elnöksége „A testnevelés és sport fejlesztéséért” kitüntető jelvényt adományozta. Kecskeméten pénteken délelőtt az MTS székházában Borszéki Lajos, az MTS megyei elnöke adta át a kitüntető jelvényeket. A kitüntetések átadásánál jelen volt Gera Sándor, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa. A „Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója” kitüntetést kapták: Kovács József bajai kosárlabdázó, sokszoros válogatott, a Bajai Bácska Posztó elnökhelyettese, Szecsei Ambrus, a Kecskeméti Építők SK elnöke, Virágh István, a Kiskunhalasi MEDOSZ labdarúgó csapatának edzője. Váczi József, az MTS Kecskemét Járási Tanácsának elnökségi tagja, Bódi Tiva- darné, testnevelő tanár, Kiskunfélegyháza, Selmeci Ernő, a Kecskeméti Dózsa gazdasági vezetője, Sohaj- da József, a K. Volán SK elnöke, Makó Gyula, a Kiskőrös Járás testnevelési szakfelügyelője, Vörös Márton, a Kalocsai Fiúnevelő Intézet testnevelő tanára. A „Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója” kitüntetést kapták: Förgeteg József testnevelő tanár, Kiskunfélegyháza, Iványi József, a Kiskunfélegyházi Vasutas SK elnöke, Gyöngyösi György, a lakiteleki Szikra Tsz SK elnökségi tagja, Márki András, a Tabdi SK elnöke, Schwarcz Iván, a bajai labdarúgó szövetség vezetője, dr. Ku- batov János, a Garai MEDOSZ gazdasági vezetője, Orbán Gábor, a Kiskunhalasi MEDOSZ labdarúgó csapatának intézője, Varga András, a Kecskeméti' Dózsa cselgáncs szakosztályának vezető edzője, Hegedűs Miklós, a lajosmizsei sportkör elnökségi tagja, Tóbiás Károly, a kiskunhalasi labdarúgó szövetség fegyelmi bizottságának tagja, Sá- reczki László, az MTS kiskőrösi tanácsának elnökségi tagja, Rigó Endre, a megyei asztalitenisz szövetség titkára, Tamás György, a Kalocsai VTSK elnöke, Deák Ferencné, a Kalocsai I. István Gimnázium testnevelő tanára. Pénteken délután Kecskeméten az MTS székházában Borszéki Lajos köszöntötte a megyei szövetségek társadalmi munkásait és 30 aktivistának jutalmat adott át. Hét végi sportműsor Járás) konferenciák A határidőre befejezett és sikeres sportköri közgyűlések után most már az MTS járási küldöttkonferenciái következnek. Kalocsán — mint arról már beszámoltunk — az elmúlt pénteken megtartották az első járási küldöttkonferenciát. Kiskőrösön és a Kecskemét járásban november 11-én (csütörtökön) tartják, Kecskemét városban pedig november 20-án. szombaton találkoznak a küldöttek. Elkészült már a megyei küldöttkonferencia beszámoló jelentése is. A megyei TS elnöksége november 1-én már .megtárgyalta és elfogadta a jelentést, amelyet az elnökség jóváhagyás végett november 8-án (hétfőn) terjeszt a megyei sporttanács elé. A megyei sporttanács által jóváhagyott jelentés kerül majd előterjesztésre a megyei küldöttkonferencián. SZOMBATON KOSAI! LABDA NB I-es női mérkőzés: BSE— Kecskeméti Dézsa, Városmajori fedettcsamok, 17 óra. NB n-s férfimérkőzés: Táncsics SE—Bajai Vízügy, Kaposvár 1« óra. NB n-s női mérkőzés: Szekszárdi Vasas—Bajai Fehéme- műgyár, Baja, 16 óra. RÖPLABDA NB JI-s férfimérkőzések: Bajai Fehémeműgyár—Székesfehérvári Volán, Baja, Petőfi- sziget, 15 óra. Dunaújvárosi Kohász—Kecskeméti Építők, Dunaújváros, Eszperantó u., 15 óra. Gödöllői EAC—Mezőfi SE, Gödöllő, 15 óra. ÖKÖLVÍVÁS NB I B-s mérkőzés, A csoport: Kecskeméti Fémmunkás —MGM Debrecen, Kecskemét, Fémmunkás-kultúrterem. 17 óra, vezetik: Pogány, Werling. Énekes István ifjúsági emlékverseny: Elődöntő mérkőzések, Budapest, Jégszínház, 17 óra. BIRKÓZÁS NB n-es CSB: Kecskemét, Üjkollégium, 17 óra. A Ferencváros országos ifjúsági szabadfogású Bokodi-em- lékversenye, Budapest, Vágóhíd u., 17 óra. CSELGÁNCS Országos junior csapatbajnokság: Budapest, Szentkirályi utca, 14,30. ASZTALITENISZ Asztalos János emlékverseny: II. osztályú és ifjúsági verseny, Budapest, Attila utca, 14 óra. TEKE Osztályozó mérkőzések az NB Il-be jutásért: Kecskemét, MÁV-tekecsarnok; Szeged, Epi- tők-pálya, 15 óra. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB I B-s mérkőzés: KecskeI méti Dózsa—Zalaegerszegi TE, Kecskemét, Széktói Stadion, 13.30, jv.: Zsolt. NB Il-es mérkőzés: Szegedi VSE—Kiskunhalasi MEDOSZ, Szeged, 10,30, jv.: Biróczkl. NB ni. Délkeleti csoport: Mezőfi SE—Szegedi AK, Kecskemét, Széktói Stadion, 10 óra, jv.: Balda. Makói Spartacus— Kiskunfélegyházi Vasas, Makó. 13.30, jv.: Oravecz. Szalvai SE —Kecskeméti TE, Békéscsaba, 10 óra, jv.: sári. NB m. Középcsoport: Kiskőrösi Gépjavító—Dunaújvárosi Építők, Kiskőrös, 13,30, jv.: Kocsányi. Bajai Vasas MTE—Bp. Elektromos, Baja. 13.30. jv.: dr. Horváth. Jánoshalmi Spartacus —ÉGSZÖV MEDOSZ, Jánoshalma. 13,30, jv.:,Fehér M. Megyei I. o. bajnokság: Gábor A. SE—Vaskút, jv.: szabó J., Kun Béla SE—Izsáki MEDOSZ. jv.: Nagy, Kiskunmajsa —Alpár, jv.: Vágó, Kecskeméti Volán—Radnóti SE, jv.: Szabó L., Hajós—Szamuely SE. jv.: Szűcs, Soltvadkert—Városföld, jv.: Tóth F„ Tompa—Bálái Bácska Posztó, jv.: Kürtösi, Bácsalmási MEDOSZ—Kalocsai VTSK, jv.: Kovács. Tiszakécs- ke—K. Fémmunkás, jv.: Pénzes. Valamennyi mérkőzés 13,30- kor kezdődik. Megyei II. o. bajnokság. Esza- j ki csoport: Kecskeméti MÁV— I Kecel. 11 óra. jv.: Vereb. Klap-1 ka SE—Kecskeméti Dózsa II., 10,30, Jv.: Benke. Kecskeméti Szolgáltató—Félegyházi Vörös Csillag, 10 óra, jv.: Gyökér, Kiskunfélegyházi Reménység- Kerekegyháza, 10 óra, jv.: Nyúl. A többi mérkőzés 13,30- kor kezdődik: Szánk—Kiskőrösi Spartacus, jv.: Tímár, Kun- szentmiklósi VÁV Vasas—Helvécia, jv.: Király, Apostag— Hetényegyháza, jv.: Navratil, Dunavecse—Solt, jv.: Czenczik. Déli csoport: Kinizsi SE—Bátya, 11 óra, jv.: Ferró. A többi mérkőzés 13,30-kor kezdődik: Kiskunhalasi MÁV—Kiskunhalasi MEDOSZ II., jv.: Lábas. Gara—Érsekcsanád, jv.: Lajtos, Miske—Kiskunhalasi Spartacus, jv.: Szalai, Kisszállás— Mélykút, jv.: Weisz. Bácsbo- kotí—Kelebia, jv.: Keresztes. Csávoly—Fájsz, jv.: Bélák. Katym ár— Császártöltés, jv.: Ulakity. Bajai járási bajnokság: Bácsborsod—Szeremle, Felsőszent- iván—Sükösd, BVMTE II.—Tataháza, Nagybaracska—Herceg- szántó, Dávod—Nemesnádudvar, Csátalja—Madaras, Bácska II.—Bátmonostor. A mérkőzések kezdési időpontjáról a járási labdarúgó szövetség értesíti a csapatokat. Kiskunfélegyházi Halápi Kupa: Építők—Vasas, Kun Béla SE II.—Pálmonostora. 0 órakor. Kunszállás—Kun Béla SE (Tisztek), 14 órakor. KOSÁRLABDA NB I-es férfi mérkőzések: SMAFC—Bajai Bácska Posztó, Sopron, Egyetemi tornacsarnok, 10,30. Kecskeméti Petőfi— Ganz-MAVAG. Kecskemét, Katona terem, 10,15. NB Il-es női mérkőzések: Belkereskedelmi Minisztérium —Kecskeméti Petőfi, Budapest, Szentkirályi utca, 14 óra. Kkfh. Vasas—Duna Cipő, Kiskunfélegyháza, József Attila Isk. 11 óra. KÖPI ABDA NB n-es férfi mérkőzések: Bp. Közgazdász—Kecskeméti Volán, Budapest, Körösi út, 11 óra. Kecskeméti Dózsa—Szolnoki TITÁSZ, Kecskemét, Május 1 tér, 11 óra. ÖKÖLVÍVÁS Énekes István ifjúsági emlékverseny: Döntő mérkőzések, Budapest, Sportcsarnok, 10 óra. BIRKÓZÁS NB Il-es CSB: Kalocsa, 11 óra. A Ferencváros országos ifjúsági szabadfogású Bokodi- emlékversenye, Budapest, Vágóhíd u., 9 óra. I ' CSELGÁNCS I Országos Ifjúsági és serdülő CSB: Budapest, Szentkirályi utca, 8,30. ASZTALITENISZ Asztalos János emlékverseny: I 8 órától a serdülő, 14 órától | I. o. mérkőzések kerülnek sor- j ra. Budapest. Attila utca. ! Területi II—III. osztályú verseny: ^Békéscsaba. 8-órától. Megyei bajnokság, nők: Kalocsa—Kiskunmajsa, 9,30. TEKE Osztályozó mérkőzések, a* NB II-be jutásért: Kecskemét, MAV-tekecsamok; Szeged, Epí- tők-pálya, 8 óra. SAKK OB n-es mérkőzés: Bakony Vegyész—Kecskeméti Építők, Veszprém, 9 óra.