Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1971-11-03 / 260. szám

«. oldal 1971. november S. szerda Fiatalok vállalkozása Cukorrépa-betakarítás Uj szövetkezet Kiskőrösön Még június elején felhí­vást tett közzé a MÉSZÖV lakásszövetkezeti titkársá­ga a kiskőrösi üzemek, szakszövetkezetek dolgozói közt. Ez a javaslat a lakás­gondok leggyorsabb és anyagilag legkedvezőbb megoldását tartalmazta: az érdekeltek tömörüljenek lakásépítő szövetkezetben, s igyekezzenek a lakásnehéz­ségeken közösen segíteni. Száznál többen jelentek meg az első, tájékoztató jellegű gyűlésen, s a je­lentkezők soraiból válasz­tott szervező bizottságmun­kája eredményes volt: szep­tember utolsó napjaiban megalakult — 110 taggal — a Kiskőrösi Ligeti Károly Lakásépítő Szövetkezet. Az alakuló közgyűlésen választott szövetkezeti el­nök, Újvári Pál, a tervek­ről rövid tájékoztatót tar­tott — A jelenlegi tervidő­szak végéig három rész­letben 100 lakást szándé­kozunk építeni — mondot­ta. — Az épületeket há­romemeletesre tervezzük. A tagság igényétől függően, a lakások két-három szobá­sak lesznek. A munkát a jövő év első felében kezd­jük meg. A helyi tanácstól egyébként ígéretet kap­tunk, hogy közművesített telkeket bocsátanak rendel­kezésünkre. A rövid ismertetőt kőve­tően a lakásszövetkezeti tagság hozzászólásaiból ki­rajzolódott a két legnehe­zebbnek ígérkező problé­ma: az építőipari kapacitás hiánya, valamint a befize­tendő összeg előteremtése. Az első kérdésre nyomban sikerült megnyugtató vá­laszt kapni: — A MÉSZÖV lakásszö­vetkezeti bizottsága igyek­szik az újonnan alakult kö­zösségeknek messzemenő támogatást nyújtani — hangsúlyozta Bercsényi Jó­zsef. a MÉSZÖV lakásszö­vetkezeti titkárságának ve­zetője. — Tárgyalásaink nyomán eddig néhány je­lentős megállapodás szüle­tett. Fővállalkozóul az épít­kezésekhez a Kiskőrösi Ál­lami Gazdaság ajánlkozott. Az ő építőrészlegük azon­ban csupán a hagyományos technológiához igazodik, így alvállalkozóként a Bács- Kiskun megyei Állami Épí­tőipari Vállalat húzza majd fel a lakások falait, kor­szerű blokkos elemekből. A szövetkezet tehát jó­formán kész helyzet előtt álL Az induláshoz szüksé­ges pénzösszeg előteremté­se azonban nem kis gondot jelent. A tagoknak ingat­lanjuk nincs, tehát a Kis­kőrös környékén fő jöve­delmi forrásul szolgáló szőlővel vagy gyümölcsös­sel nem rendelkeznek. Többségük — 85 százalék — ipari üzemek dolgozója, s egyetlen kereseti forrá­suk a munkájukból szár­mazó átlag háromezer fo­rint, családonként. Ebből kell fedezni mindenekelőtt a megélhetést, ezenkívül pedig a „beszálláshoz” szükséges mintegy 50 ezer forintot. A lakásszövetke­zeti tagok átlagéletkora 30 év. szinte kivétel nélkül fiatal házasok, családon­ként egy gyermekkel. Az eddig gyűjtött tőkéjük — ha van is ilyen — minimá­lis. Jelenlegi lakásviszo­nyaikat illetően egyébként az albérlet váltakozik a szülőkkel közös háztartás- saL Az elmondottak alapján érthető, hogy sok kedvező előjel ellenére is mind a vezetőségnek, mind a la­kásszövetkezeti tagságnak, számos nehézséggel kell megküzdenie. Mindeneset­re — néhány üzem, válla­lat és szövetkezet részéről — számos jó példa is akad már a gondok könnyítésé­re. amelyeket a többi üzem gazdasági vezetőinek a fi­gyelmébe is ajánlhatunk. Az anyagiakban ugyan nem bővelkedő, de lelkes és tettrekész tagság számít a MÉSZÖV lakásszövetke­zeti tikárságának, a helyi tanácsnak és saját válasz­tott vezetőségének a támo­gatására, hogy szép szán­dékaikból mielőbb — la­káskulcs is legyen. Vlocskó András S aa | «« 1 ■■ ukosdon A Hosszúhegyi Állami Gazdaság sükösdi kerületében az idén már a 180 ezer forintért vásárolt francia beta­karító gépsorral szedték fel a cukorrépát. Naponta át­lagosan 8—9 holdról, takarították be a kétszáz mázsás holdankénti termést. A gépek alkalmazása jelentős élőmunka-megtakarítást eredményezett és így lehetővé válik, hogy jövőre már az ez évi területnek kétszere­sén — 200 holdon — termessze a gazdaság az élelmi­szeripar fontos alapanyagát. (Pásztor Zoltán felvételei) A városéit Azt írtuk: „A város iránti szeretettel és felelősség- tudattal” vitatta meg a kibővített népfrontbizottság Kecskemét új városközpontjának rendezési tervét, s a jelölő gyűléseken felmerült közműigényeket, illetve az ezekből eredő további intézkedéseket. Tömör tájékoztatás hangzott el egyrészt arról, hogy a kecskeméti választópolgárok részéről bejelentett igé­nyek kielégítésére 131 millió forintra lenne szükség, másrészt, hogy a számvetés szerint közel 100 millió áll rendelkezésre. Azaz, elég biztató a helyzet, hiszen a kívánatos összeg háromnegyedrészt megvan. Az is tagadhatatlan azonban, hogy annyi pénz még sincs, amennyiből minden kívánságnak eleget lehetne tenni. Mire is terjednek ki — sok más között — a válasz­tópolgárok óhajai, s mibe kerülne a megvalósítás? Útépítésre 38 millió forintot kellene fordítani, ha az erre vonatkozó kívánságokat pénzértékben összegez­zük. 15 millióba a csatornázás kerülne, 13 és felet a gázvezeték-építés vonna el, 11 milliót a járdaépítés, hétmilliót a vízvezeték, — hogy csak az igények ele­jéből emeljük ki a legfogósabb tételeket. Mert foly­tathatnánk a sort az óvodával, 'villannyal, parkoló­hellyel, ifjúsági klubbal, öregek otthonával, sport­pályával meg telekigénnyel, s akkor is csak ízelítőt adnánk a kívánságokból. Amelyről — el kell ismerni — nem mondhatunk mást: jogosak, ésszerűek, szükség van rájuk. Igen ám, de nem kell ma már „szentbeszédet” mon­dani a közmondás értelmezéséről: Addig takaród - zunk, ameddig a... Tehát: többet nem költhetünk, mint amennyi pénzünk van. S jelen esetben a meg­levő 100 millióból például útépítésre szigorúan csak 4 és fél millió forintot lehet fordítani. Tessék ezt összevetni az igények szerinti 38 millióval. Amiből — többek között — új utat kell építeni odáig, ahol a házgyár készül majd. S nem imilyen- amolyan út lehet ez, hiszen annak idején 120 vagon anyagot szállítanak rajta naponta a gyárba, és ugyan­annyi terméket az üzemből kifelé. Egy-egy fuvar súlya 200 mázsa körül lesz. Ez a helyzet az útépítésnél. Más beruházási kere­teknél lehet hasonló helyzet, de kedvezőbb is. Szép summa a gázvezeték-építés költsége is — 13 és fél mil­lió —, de koránt sincs szó itt az útépítésnél vázolt gon­dokról; a DÉGÁZ jelentős összegekkel segít éven­ként... De visszatérve az ,.út”-ra: vegyünk el erre a célra más keretből? Melyikből? A lakásépítésre szol­gáló pénzekből? Ugye, még „viccnek is rossz”? Az óvodákéból? Mikor a tanács és az üzemek együtt sza­porítják a felelősök ősz hajszálait a fejtörésben: hogy lehetne 20—30 hellyel többet elővarázsolni? Szóval: sok minden fontosabb még az útnál. Vannak tehát arányok, szigorúan betartandó sorren­dek az önmagukban ugyancsak fontos igények között is. A kapott tájékoztatás, s a felszólalások megerő­sítették a résztvevőket abban, hogy mennyire fontos a tanácstagok, népfrontaktivisták, a közéleti személyi­ségek szerepe a közvélemény alakításában, a város- politikai, fejlesztési, rendezési elképzelések, tervek, feladatok helyes megismertetése szempontjából. Hogy ők maguk, tájékozottságuk birtokában, segítsenek a lakosság informálásában, az igények megvalósítási sorrendjének a lehetőségekhez mért kialakításában. A döntések megmagyarázásában. Abban is, hogy ahol „nincs miből”, őszintén, a választók megértésében bízva mondják ki a nemet is. Tehát ne csak a kéré­sek közvetítői legyenek, hanem adjanak választ, fel­világosítást is olyan kérdésekben, amelyeknél eltérések lehetnek a lakossági igények és a megvalósítás lehe­tőségei között.-th -n. Tanácsot kérnek Barátaim, és tisz­telőim régen tudják, hogy ügyes-bajos dolgaikban a legna­gyobb készséggel állok rendelkezé­sükre, ha hivatalos óráim alatt felke­resnek az Aligátor kávéházban, a be­járattól mindjárt balra. Nem azért mon­dom, de kétségte­len, hogy az embe­ri lélek útvesztői­ben otthonosan mozgok, és számos szerelmi csalódá­som révén valósá­gos specialistája vagyok a női lélek­nek. Kiváltképpen, ha a mások dolgá­ról van szó. Legkevésbé sem lepődtem meg te­hát, amikor tegnap délelőtt Miska és Ilonka állított be hozzám. Helyet fog­laltak, s Miska azonnal elárulta, hogy létfontosságú ügyükben jöttek ta­nácsot kérni tőlem, mert szilárdan bíz­nak éleslátásomban, nyers őszinteségem­ben és pártatlan jó­indulatomban. Tudtam, hogy Miska két éve ud­varol Ilonkának, szerelmük kölcsö­nös. Kérdő pillan­tást vetettem felé­jük. Negyedóra hosszat vitatkoztak, melyikük adja elő a problémát. Végül is Miska győzött: — Tudod, hogy Ilonka és én szeret­jük egymást. En­nek ellenére éle­tünk merő vitatko­zás és veszekedés, nincs a világon semmi, amiben egyetértenénk. Azon felül, hogy mélyen és őszintén szeret­jük egymást, semmi kapocs sincs közöt­tünk. Civakodunk vendéglőben és szín­házbanj a Margit­szigeten és a Dtma­korzón. Veszeke­dünk reggel, délben és este, olykor — ha időm engedi — délután is. Hallot­tál már ilyent? S ami a legszomo­rúbb, néha egészen jelentéktelen okok miatt. Például ve­szek a múlt héten magamnak egy zöld kalapot... Ilonka egyszeribe kipirosodott, és ide­gesen vágott közbe: — Ugyan kérlek, hogyan állíthatod azt, hogy az a ka­lapügy jelentékte­len volt? Ide fi­gyeljen, Lajos... Miska vett magá­nak kétszáz forin­tért egy méregzöld bársonykalapot, sö­tétzöld szalagnál, hátul apró tollal. Kétszázért! Kérdem tőle: hát uradalmi intéző vagy te, Mis­ka? Hogy lehet ilyen kalapot hor­dani egy milliós városban? Most mondja. Lajos... Volt ebben valami sértői Ugye nem volt. Miska mégis kijött a sodrából, összekaptunk. De ez még hagyján. Ha­nem olykor csak­ugyan ok nélkül ve­szekszünk, ez a szo­morú! Például a napokban azt mon­dom Miskának: „Szivecském, el kell látogatnunk Terka né..." Miska az asztalra ütött: — Nahát, ez mé­giscsak furcsa! Hogy akkor nem volt okom a dühöngés­re? Ide hallgass, Lajos ... Van egy nénje Ilonkának, ez a Terka néni. Lehet, hogy kitűnő asz- szony, lehet, hogy nagyszerűen főz, hogy elmélyült ter­mészetbúvár — mit tudom én. Nem sze­retem. Ehhez csak jogom van? Amikor én most egy fél é''n vázoltam a jövőt Ilonka előtt, azt mondtam neki: „Fiacskám, m.inden jel szerint boldo­gok leszünk. Szép lakásunk lesz, egy drótszőrü foxid, nyaranként eluta­zunk, veszünk egy kétszemélyes szín­házbérletet, és so­hasem fogjuk Ter­ka nénit látni." Szó­val én világosan megmondtam, ho­gyan képzelem a boldogságot. Erre mi történik? Min­den héten elcipel Terka nénihez. Ne­kem hetenként vé­gig kell néznem Terka néni családi képesalbumát, vé­gig kell hallgatnom a piaci helyzet is­mertetését, és kell innom egy kávét, amelyet Terka néni bizonyára azért főz olyanra, amilyen, mert tudja, hogy nem szeretem úgy. Hát kötelezhető va... — Elég!! — szól­tam közbe erélye­sen. — Most majd én beszélek. A lé­nyeg az, hogy mind­ketten hibásak vagytok, mert a ve­szekedéshez kettő kell: egy, aki ve­szekszik, s egy, aki-. vél veszekednék. E gyikőtöknek al­kalmazkodnia kell. Miska, légy te az engedékenyebb, és... — Hogy én? Er­ről szó sem lehet! Nézd kérlek, min­denki azt mondja, hogy én vagyok a férfi. Miért legyek én az engedékeny? Hiszen mindig ne­kem van igazam... — Szent ég!! — slkoltott Ilonka. — Hogy neki van iga­za! — Csend! — szól­tam. — Hallgassa­tok meg türelem­mel. Az életetek így pokol. Annak elle­nére, hogy szereti­tek egymást. Ha egyikötök sem akar alkalmazkodni, van más megoldás. Elgondolkoztam. Nem szeretek felü­letes tanácsot adni. Alaposan mérlegel­tem a helyzetet, az­tán így szóltam: — Hát akkor csak egu lehetőséget lá­tok. Búcsúzzatok el egymástól. Jól meg­gondoltam, mielőtt ezeket a súlyos sza­vakat kimondtam. De ez az egyetlen lehetőség, amit lá­tok. A szerelem nem minden, s az olyan szerelem, amely ál­landó viták közt él, nem sokkal ér töb­bet a hajítófánál. Ha alkalmazkodni sem tudtok, békülni sem tudtok, csak veszekedni tudtok — váljatok szét bé­kességgel. Lehet, hogy egy-két napig nehéz lesz, de majd találtok valakit, aki a nyugalom kelle­mes érzésével aján­dékoz meg benne­teket. — Azt mondod — kérdezte komoran Miska —, hogy ne találkozzunk többé? — Azt. Legyetek erősek, és meg tud­játok tenni. És nyu­godt életetek lesz. — Telefonon se hívjam fel Miskát? — kérdezte Ilonka megdöbbenve. — Nem hát. Kész. Slussz. Vége. Nem szabad erőltetni a dolgot. A maguk szerelme optikai csalódáson alapul. Ne találkozzanak többé. — Mit szólsz eh­hez, Miska? Miska felemelke­dett a helyéről. Kü­lönös mosoly lebe­gett ajka körül. Ilonkára nézett, rám mutatott és azt mondta: — Ez bolond ... Ilonka is felkelt. Belekarolt Miskába, s felnevetett. Mint­ha egy kis gúny is megcsillant volna a hangjában: — A barátod! Azzal karonfog­váét otthagytak a saját faképemnél. Még láttam őket el­vonulni az ablak­üveg előtt. Miska élénk tanleitéseki'e! magyarázott vala­mit. Nézetem sze­rint azon vitatkoz­tak, hogy bolond vagyok-e vagy sem. Tabi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom