Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1971-11-12 / 268. szám

1971. november 12. péntek 5. oldal üres katedrák Sok as állás, kevés a jelentkező oka. Az ok: a gyárak, vál­lalatok, intézmények elszí­vó hatása. Adatok bizo­nyítják, hogy egyik-másik szakágazat hány fiatal pe­dagógust „szippantott el” az iskoláktól. Ne beszél­jünk most arról, mekkora anyagi kárt okoz az állam­nak mindez, hány millióba került a leendő, de végül is másutt elhelyezkedő peda­gógusok taníttatása. Arra sem érdemes kitérni, hogy a szemrebbenés nélkül pá­lyát cserélő fiatalok bi­zony sok-sok, e szakterü­letre készülő társuk elöl foglalták el az egyetemi, főiskolai helyeket anélkül, hogy az égető pedagógus­hiányon enyhíteni tudtunk volna. Ellenben érdemes lenne mélyrehatóbban ta­nulmányozni annak gazda­sági és szociális hátterét, hogy az utolsó tanévüket kezdő fiatalok már nyíltan hangoztatják, ők bizony nem maradnak a pedagó­gus pályán. Nagyon jó len­ne azt is figyelemmel kö­vetni, hogy az oktatás mel­lett vajon milyen nevelő­munkát végeznek a felső- oktatási intézményekben? Mert nagy baj, ha népes iskolák mindhiába várják a pedagógusokat, ha egyre kevesebb szakember akad, aki a jövő nemzedékét fel­készíti az életre. E. L. Százötven előadás, kulturált körülmények Téli program a Duna menti községekben A kalocsai járás „északi községeiben” október kö­zepén megkezdődtek az ismeretterjesztő előadásso­rozatok. A TIT körzeti megbízottjának tájékozta­tása szerint Solton 36, Du- navecsén 40, Tasson 20, Apostagon 18, Szalkszent- mártonban, Űjsolton és Dunaegyházán pedig egy­formán 12—12 előadásra kerül majd sor. Örvendetesen növekedett az érdeklődés a dunavecsei ifjúsági klubban, ahol a tél folyamán művészeti és társadalomtudományi té­mákból négy önálló soroza­tot szerveztek. Ugyancsak figyelemre méltó változás: az idén első alkalommal az apostagi Duna Tsz is bekapcsolódott az ismeret- terjesztésbe — 13 előadásra kötöttek előzetes megálla­podást. A megnövekedett érdek­lődés ellenére — még akad egy-két „fehér folt”. A szalkszentmártoni és a du- naegyházi közös gazdasá­gok a mostani oktatási évadban egyetlen előadást sem kértek, pedig a tagság minden bizonnyal ott is örömmel fogadta volna a hasznos téli programot. A tervezett 150 előadás fele művészeti, illetve tár­sadalomtudományi kérdé­sekre ad választ, a többi pedig gazdaságpolitikai, r Értékes felfedezések Sok szó esik mostanában a végzős fiatalok elhelyez­kedéséről, az ifjúsági tör­vény is külön szakaszok­ban foglalkozik munkavál­lalásukkal, a társadalom különböző tevékenységi kö­reibe történő oeilleszkedé- sükkel. Érdemes például bete­kinteni a Művelődésügyi Minisztérium összesítésébe, amely a júniusi állapotok­nak megfelelően ad képet arról, hova mehettek és hová mentek az 1070—71-es tanévben végzett fiatal szakemberek. Az idén 11 4')0 kezdő szakember lé­pett az önálló élet útjára. Közülük 2200-an már ko­rábban szerződést kötöttek gyárakkal, intézményekkel, s most mint volt ösztöndí- ja sok létesítettek munkavi­szonyt. A fennmaradó, több mint 9000 fiatal pályázat­tal vagy másként vállalha­tott állást. Számukra az üzemek 15 800 helyet hir­dettek meg. tehát a kíná­lat a keresletnél jóval na­gyobb volt. Kétszeres kínálat A gondok érzékeltetésére elegendő egyetlen szakte­rületet alaposabban szem­ügyre venni: A pedagógus- képző felsőoktatási intéz­mények nappali tagozatán 2877 hallgató végzett, s le­számítva a társadalmi ösz­töndíjasokat, több mint 2600-an nyújthattak be pá­lyázatot. Részükre a taná­csok, illetve oktatási intéz­mények 3670 álláshelyet hirdettek meg. Az óvodai hálózat nagy­arányú fejlesztése is mind t< "b képzett óvónőt igé­nyel. A tanulmányaikat be-' fejezett óvónők számához kéoe=t kétszeres volt a fel- kin ált állások száma, s a létszámhoz viszonyítva ugyancsak több munkahely állt a frissen végzett álta­lános iskolai tanárok, taní­tók rendelkezésére. Kedve­zően alakult a tudomány- egyetemekről kikerülő kö­zépiskolai tanárok elhe­lyezkedési lehetősége is. Mintegy 62 százalékuknak középiskolai állást kínál­tak, emellett igen sokan osztott felsőtagozatú álta­lános iskolai státuszok kö­zött válogathattak. Válogattak is lehe­tőségeiknek megfelelően. A minisztériumi kimu­tatás szerint csupán az általános iskolai taná­rok és az óvónők túlnyo­mó része élt pályázati le­hetőségével. Ugyanakkor feltűnően magas — 50% — azoknak a középiskolai tanerőknek a száma, akik nem pályáztak oktatási in­tézményekhez. Ezért sok vidéki középiskolában, sőt bizonyos szakokon néhány fővárosi középiskolában is, maradt betöltetlenül állás. Soha ilyen törődés Az ember értetlenül szemléli a jelenséget, külö­nösen annak tudatában, hogy idén, eddig soha nem tapasztalt gonddal, törő­déssel várták szinte or­szágszerte a fiatal oktató­kat. Már-már közhely ar­ról beszélni hogy jelentő­sen emelték a pedagógu­sok jövedelmét, említsük hát meg, hogy ez évben sok tanács saját hatáskörében is intézkedéseket tett a pá­lyakezdő pedagógusok élet- és munkakörülményeinek javítására. Kétszázötven szolgálati lakást ajánlottak fel, emellett mintegy há­romszáz szolgálati szobát, valamint 450 albérleti le­hetőséget biztosítottak. Mindezeken túl a pályázati kiírásokban a tanácsok és intézmények egyéb szociá­lis juttatásokat is röezítet- tek: a többi között jó né­hány helyen biztosították olcsóbb illetményföldek ki­adását. A jelek szerint mindez kevésnek bizonyult. Mi a magyarázat, miről van sző? Arról-e, hogy az első tanévben még hivatás­tudattól duzzadó fiatalok az államvizsgákig kiábrándul­nak választott hivatásuk­ból? * Elégtelen a nevelőmunka? Sok-sok összetevője van a dolognak — de nem ez a lemorzsolódás legerősebb Az asszuáni gát az éven­te bekövetkező áradások megszüntetése mellett azt is lehetővé tette, hogy épí­tése során Karnak térsé­gében régészeti ásatásokat végezzenek és olyan lelete­ket hozzanak napvilágra, amelyek egykor elmerültek a vízben. Így a karnaki templomok tanulmányozá­sára alakult francia—egyip­tomi központ 1970—1971. évi munkája rendkívül eredményes volt. Jean Lauf fray, a köz­pont igazgatója a régésze­ti és irodalmi akadémiának adta az első tájékoztatást a felfedezésekről. A feltá­rási munkálatok során olyan feliratokat is talál­tak, amelyek a fáraók szent bárkájának vontatására és útjára vonatkoznak. A bár­ka padjai aranyborítású- ak voltak. Az ásatásokat végző ex­pedíció tagjainak meglepe­tésére más értékes leletek mellett két fekete gránit­mezőgazdasági-szakmai és egészségügyi témákkal fog­lalkozik. De az igényeknek megfelelően, sor kerül majd jó néhány helytörténeti té­ma feldolgozására is. A nemzetközi helyzet alaku­lása iránt megnyilvánuló érdeklődést hivatott kielé­gíteni az aktuális külpoli­tikai kérdésekkel foglalkozó sorozat, melyet most első ízben vett fel programjába a TIT körzeti szervezete. Hasznosítják az előző évek tapasztalatait: ugyanis a hallgatók kérték; legyen rendszeres szemléltetés, te­gyék színesebbé, közérthe­tőbbé a nehezebb témákat. Ezért az. előadások leg­többjén keskenyfilmeket és színes diaképeket vetíte­nek. Az irodalmi és törté­nelmi jellegű anyagoknál az előadás résztvevői ere­deti dokumentumokat, tér­képeket, valamint a kora­beli sajtó közleményeit ta­nulmányozhatják. A téli program sikeres lebonyolításának egyik fon­tos feltétele — a fűtött helyiség. Nos, erről is gon­doskodtak. Rendelkezésre állnak a művelődési ottho­nok előadótermei, az ifjú­sági és felnőttklubok, valamint a szövetkezetek ilyen célra igénybevehető helyiségei. Szükség esetén a pártszékházak és a ta­nácsi épületek is otthont szobor is napvilágra került. A régészek feltételezése sze­rint a szobrok korabeli kar­naki közéleti személyisége­ket ábrázolnak. Karnakban más régiségek is napvilágra kerültek, így pl. több lakóház és háztar­tási eszköz. Az Opet-temp- lom kriptáinak ibolyántúli sugarakkal történt vizsgála­ta feliratokat és egy fi­gurális díszítményt muta­tott. Ezek a leletek mind­máig ismeretlenek voltak. adnak egy-egy népesebb előadásnak. Tájékoztatást kaptunk arról is, hogy a másfél száz előadást 31 helyi, 10—15 megyei és 20 fővárosi szak­ember tartja meg. Néhány „kiemelt” témát az Orszá­gos Pedagógiai Intézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársai adnak elő. Tavaly mintegy 5 ezer hallgatója volt a sorozatoknak — most vár­hatóan több lesz. Az ered­ményes előkészületek és az eddig megtartott előadások alapján joggal lehet erre következtetni. Szabó Attila Kiskőrösi helynevek Sem a helytörténetírás­nak, sem a néprajznak nem vagyok avatott • művelője. Ezért csak a tájékozódni kívánó olvasó szomjúságá­val vettem kézbe azt a vé­konyka kis nyomtatott fü­zeiét, amely jó pár héttel ezelőtt jelent meg Helyne­vek Kiskőrös határában címmel. Hogy a tanulmány­ban közölt adatok, névma­gyarázatok mennyire helyt­állóak, vagy mennyire nem azok, annak elbírálása a szaktudományok művelőire tartozik. Dr. Meskó Sándor, a ta­nulmány szerzője láthatóan alapos munkát végzett: öt­venöt kiskőrösi helynévről szolgál részletes felvilágo- sítással. Középkorban, illet­ve a törökdúlás alatt el­pusztult falumaradványok­ról, halmokról, tavakról, vízfolyásokról, utakról, ku­takról ... Az egyhangúnak látszó sík vidék nagyon is változatos: minden darab­jához történelmi emlék, dráma, monda fűződik. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” — revelálhat- nánk Radnóti ismert vers­sorával. Hozzátehetnénk, hogy gépkocsiból szemlé­lődve sem látni sokkal töb­bet belőle. Dr. Meskó alig­hanem gyalog csatangolta be Kiskőrös határát. Eset­leg biciklin. Mi mindent tudhatni meg a tanulmányból? Azt pél­dául, hogy Akasztó nevé­nek eredetére kétféle ma­gyarázat is van. Az egyik szerint a tengelyig érő sár akasztotta meg az átutazók szekereit. A másik szerint a dunai hajósok itt akasz­tották ki csónakjaikat, ami­kor még a falu határában volt a Duna árterülete. A Bócsa név törökül kétéves bikát jelent. A Rác-kút ak­kor is bő vizet adott, ami­kor az Alföldön az összes többi kút kiszáradt. Még a Szabadka környéki rácok is idehajtották marháikat megitatni. Az Árpád-kori eredetű Kaskantyú nevére viszont semmiféle magyarázat nincs. Manapság, amikor a hely­történetírás megannyi prob­lémáiról esik szó a megyé­ben is, jólesik egy kézzel­fogható érvvel találkozni, a csöndes, hírverés nélküli tevékenység produktuma­ként. Es e megállapításban benne foglaltatik az az el­ismerés is, amely a tanul­mány kiadóját, a kiskőrösi járási hivatalt feltétlenül megilleti. —ni —el Bogár Imréék Az itt következőkben nem azokról lesz szó, akik ma ezt a tisztes nevet vi­selik, hanem a múlt század hatvanas éveinek azóta már — Rózsa Sándor és társai­hoz hasonlóan — legendák­ba vesző betyáralakjairól, akik a Duna—Tisza köze vadbozótos, lankás-bokros tájain garázdálkodtak. Száz-száztíz évvel ezelőtt még veszélyes állapotok uralkodtak Baja környékén. A forgalmas és gazdag vá­rosba messzetájról sereglett sok-sok falu és megye né­pe, akik a környező erdők­ben, félreeső homokbuckák között gyakran lettek pré­dájává az útonállóknak. Ilyen betyártámadás zaj­lott le 1861. december else­jén a bajai-szőlők mögötti területen.' Erről itt-ott még ma is említés esik Baján, természetesen a fantáziák szülte legszélesebb skálájú változatokban. Véletlen lehet, hőgv 'az elmúlt hetekben, a Rózsa Sándorról szóló tévéfilm vetítése idején került a ke­zembe — a 80 éves Antal Pál jóvoltából — ennek a támadásnak eredeti per­ina tanya g.a_ A faszlűsszálű. sárguló aktákból világosan kihámozódik, miként is zajlott le ez a betyárrajta­ütés. Gál Mátyás nevű pusztá- zó legény 1861. november 30-án Borsódon parancsot kapott Galik Mihály me­gyei csendbiztostól, hogy a következő napon, december elsején induljon Bajára számára szállást rendelni. A legény a jelzett nap kora hajnalán el is indult, hogy nyolc órára a városba ér­kezzék. A Baia felé vezető úton mintegy ötven szekér és számos gyalogos verő­dött össze, akik a Miklós- napi vásárra igyekeztek. A bajai-szőlők alatti homok­buckákhoz érve, „az égből cseppenve” egyszerre öt, erősen felfegyverzett lovas betyár tűnt elő, akik közül ketten előbb a fegyveres legényt tették ártalmatlan­ná. aztán a másik három­nak segítettek „buczka süpoedékbe” terelni a szekereket. Itt aztán a raj­ta ülőktől elvették piszto­lyaikat, pénzértékeiket, (húszezer új forintot), s^űrbuncLáiJkai ezeken ki­Baján vül két sötétpej és tizenhat markos (izmos, vékonylábú, finom növésű) lovat. Akik nem voltak hajlandók átad­ni tárgyaikat, azokat meg­motozták és agyba-főbe verték. A rablók közül egyik köpcös termetű, mintegy negyvenöt éves, nagyhom- lokú, barna hajú, kissé ko­paszodó, tömött, barna baj- szú, kiberetvált körszakállú ember volt, aki jászkun pa­rasztöltönyt viselt, á sző­rén, pusztán nyereg nélkül ülte meg a lovát. Hárman fiatalabbak voltak, tizen- kilenc-huszonkét éves „su- hancok” és egv harminc­két éves körüli, alacsony termetű. gesztenyeszínű, körszakállú, ki kemény pa­rancsokat osztogatott a töb­bieknek. A támadás után, mely mintegy két óra hosszat tartott, minden szekeret és gyalogost útnak eresztettek. A pusztázó legénynek ..fo­hászkodására” visszaadták a lovát, aztán a bikityi (bo- kodi) út felé elnyargaltak. A7 ilvenfaita úton­állások tetteseinek sok esetben nyarai veszett A végtelen tanyavilág szá­mos orgazdát rejtegetett, akikkel nehezen boldogul­tak a hatóságok. Az itt említett támadás elkövetőire is csak tíz év után derült fény Szekeres Sándor, 43 éves számadó juhász önvallomásából, melyet Szegeden a királyi biztosi vizsgálóbíróság előtt tett 1872. január 7-én. Ebben elmondja, hogy 1862. augusztusában egy reggel, amint éppen a bir- géket legeltette a járáson, magához hívatta őt egy bi­zonyos Vancsura János ne­vű gulyás. Oda menvén Bo­gár Imrét és Bogár Jaka­bot találta Vancsura tár­saságában. Az utóbbi fel­szólította őt, hozzon nekik egy birgét és főzze is meg. Evés közben, többek kö­zött, a körül is forgott a beszéd, hogy az előző őszön Bogár Jakab, Bogár Imre, Bogár Miska, meg az ap­juk az öreg Bogár Imre, egy, számára ismeretlen be­tyárral, a bajai vásár előtt útonállási „követtek el”. Azt is mondták, hogy any- nyi pénzük volt, amennvi a szőrtarisznyába bele se fért. A bankók még a zsebeik­ből is kilógtak. Bogár Ja­kab mondta, hogy amikor rágyújtani akart és a zse­bébe nyúlt gyújtószerszá­mért, egy csomó bankó le­esett a földre. De biz’ ő restellkedefct leszállani a lo­váról érte! Ugyanekkor a Bogár­fiúk egyik „elhalt” társuk, Zsibita Sándor náluk levő lovára is alkudoztak. Már- már paroláig is jutottak, amikor a megyei csendbiz­tos közeledtét jelezték ne­kik. Erre gyorsan lóra kap­tak és elnyargaltak. Zsibita lovát a kommiszárius vit­te el magával. Szekeres Sándor a későb­bi kihallgatások során sem tudta megmondani a Bo­gár-féle bajai útonállásban részt vevő ötödik betyár nevét. Azt azonban ponto­san leírta, hogy hol volt az orgazda (és az útonállást kitervező) Vancsura János tanyája: „A rémi pusztán van, amely a balotai és dsi- dai pusztával határos Baja felől, Jankovácztól (János­halma) úgy két óra távol­ságra, ami Bajától sem le­het messzebb.” Az itt elmondott esemény felidézése nem Itülönös jelentőségű, de mint nem mindennapi ér­dekesség. figyelmet érdem­lő lehet. És hiteles doku­mentum arról, milyen be­tyárvilág volt e tájon száz­tíz évvel ezelőtt. Bárdos Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom