Petőfi Népe, 1971. október (26. évfolyam, 231-258. szám)
1971-10-24 / 251. szám
f r Avar fejedelmi leletek a kecskeméti múzeumban A régészet olyan tudomány, amely következtetéseit kizárólag a korábban előkerült, s hovatovább két évszázadnyi kutatásból származó leletek egyre alaposabb megfigyeléséből, összehasonlításából és rendszerezéséből vonhatja le. Korunk ezért megcáfolhatja vagy megerősítheti az elődök megállapításait, de azt az ismeret- és forrásanyagot, amelyet a régebbi leletek jelentenek, nem nélkülözheti. Az utóbbi évtizedekben rohamosan megnövekedő lelet- és könyvanyag egyre nehezebbé teszi a kutatómunka jelenlegi feltételei mellett a szakember számára a széles körű nemzetközi tájékozódást, amely minden tudományos igényű és értékű feldolgozásnak alapvető feltétele. Így érthető talán meg, hogy évek telnek el, amíg egy lelet teljes egészében kiállításra, a látogató közönség elé, illetve tanulmány formájában a szakkörök kezébe került. Ez azonban csak általában van így. s a rendkívül kivételek ez esetben is megerősítik a szabályt. így történt, hogy alig fél éve, kevéssel az előkerülés után, megyei lapunk elsőként számolt be a kunbábonyi avar fejedelmi sírleletről. Az elmúlt hónapok alatt, a valóban szenzációs lelet híre még távoli földrészekre is eljutott. A rövid lélegzetű kiállításokon a látogatók tízezrei saját szemükkel győződhettek meg a tárgyak csodálatos művészi gazdagságáról. A napilapok és folyóiratok hasábjain megjelent, s a rádióban elhangzott közlések százezreket tudósítottak, s a tv jóvoltából ismét milliók gyönyörködhettek ezekben. Ám nemcsak a nagyközönség érdeklődését keltette fel, a nemzetközi tudományos élet több tucatnyi kiválósága „zarándokolt'’ Kecskemétre, hogy a legnagyobb elismeréssel adózzék a lelet szinte felbecsülhetetlen tudományos jelentőségének. Még a tavasz folyamán elhangzott az első előadás az Akadémia és a szegedi múzeum által szervezett nemzetközi régészeti konferencián a bábonyi, ,s a vele rokon hazai és európai leletek kapcsolatáról. Később a megyei tanács támogatása révén a megye archeológusai részt vehettek a régészek nemzetközi szervezetének Belgrádban megtartott világkongreszszusán. Régészeti kutatásuk újabb eredményei között e leletet is bemutathatták a világ minden tájáról összegyűlt szakembereknek. Talán ennyi is elegendő lenne, hogy érzékeltesse a kunbábonyi leteket a Kecskeméti Katona József Múzeumban egy héten át. mindössze e hónap végéig megtekinthető, kiállítás jelentőségét. Ezúttal azonban ennél többről van szó. A múzeumi hónap keretében két héten át a főváros lakossága láthatta a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében rendezett kiállításon a kincseket. A bábonyi lelet mellett helyet kapott a tárlókban, — ezt a kecskeméti kiállításon is teljes egészében bemutatjuk — a Nemzeti Múzeumban több mint egy évszázad alatt összegyűlt, (ritkán látott) valamennyi jelentős avar fejedelmi lelet. Ezek egymagukban is rendkívül tekintélyesek, s meggyőzően bizonyítják, hogy az avar birodalom központja évszázadokon át a Kárpát-medence sík vidékein helyezkedett el. Közülük is talán a legkorábban, a múlt század derekán került elő a kunágotai — lovával eltemetett aranyöves, aranykardos — fejedelem sírja. A melléhelyezett edények, a ló szerszámzatának díszei ezüstből készültek. Nemcsak aranyos díszű övét és fegyverzetet viselhetett, hanem aranyos szerszámzatú lovon is járt az éppen 100 éve az ozorai határban talált fejedelem. A leletből származó ékszerek, akárcsak a Szentendrén találtak, azt bizonyítják, hogy a fejedelmeket családjuk nőtagjaival együtt temethették el. Az eddig említett sírokat a bennünk talált bizánci aranyérmek a VII. század közepére, a század második felére keltezik. A talált és bemutatott avar fejedelmi leletek nagyobb részéből azonban — akárcsak a bábonyi leletből — nem került elő pénz. így sem a madarasi lelet néven számontartott aranyöves, arany lőszerszámos férfi, sem a cibakházi fejedelemasszony sírjának leletei között nem találtak pénzt, amint a bábonyi előkerüléséig legteljesebb leletünk, a bócsai sír tárgyai között sem volt. A kecskeméti múzeum korábban csak a város területéről gyűjtötte a leleteket, ezért a Magyar Nemzeti Múzeum tárta fel megyénk területén hosszú éveken át — egyéb korokról nem is szólva — az avar temetők egész sorát így került joggal, a kettős aranyöves karddal, tegezzel, ivókürttel és kehellyel eltemetett és gazdagon felékszerezett fejedelem sírja a fővárosba, csakúgy, mint a számos, egvegy fejedelmi leletet sejtető lelettöredék, vagy a keceli aranykardos vezér, s a fejedelmi család temetkezéseit is magába foglaló kiskörös-vágóhídi temető gazdag leletanyaga, amelyeket ezúttal viszontláthatunk. A2 avar fejedelmi leletek ilyen együttes bemutatása egészen kivételes — s egyhamar vissza nem térő alkalom — mind a látogató, mind a kutató számára. Lehetőséget ad egyrészt a hasonló darabok tüzetesebb egybevetésére, a tárgyakon látható műhelyfogások aprólékos összehasonlítására. Másrészt jó alkalom arra, hogy érzékeltesse: a bábonyi fejedelem 3 aranyövével, s az övékén viselt fegyverekkel,' a melléhelyezett ivóedényekkel és méltóság jel vényekkel, a temetkezés szertartásával messze kiemelkedik valamennyi hazai leletünk közül. így — bár szójátéknak tűnik, mégis igaz — száz év fejedelmi leletetí körében az évszázad avar fejedelmi leletét mutathatjuk be megyénk lakosságának. H. Tóth Elvira choepf urat, a bécsi Diana Reisebüro sofőrjét nem, túlságosan szerették munkatársai. Amióta turistaként megjárta Amerikát, úgy jött-ment a a világban, mintha övé lenne a Fehér Ház. Amikor kéthetes távoliét után megállt a garázsajtóban, a többi gépkocsivezető egyszerre hátrábblépett. Félbehagyott mondatok maradtak a levegőben, s fallá vált a hirtelen csönd, Schoepf úr nem szokott köszönni. Jelképesen, kézmozdulattal vagy a sapkaellenző megbökésével sem. Most azonban hangos „Hello”-val lépett be. Schoepf úr, aki semmiféle társalgásba sem szokott elegyedni, megszólalt: — Visszahoztam a barbárokat Párizsból! De a várt hatás elmaradt. Megismételte: ’ — A magyar csoportot. Ilyen embereket még hem láttam! Előre tanulmányozzák a prospektusokat, pillanatonként felugrálnak az ülésről: „Ez is műemlék, az is műemlék! Itt olvastam róla, ott olvastam róla, hát miért nem állunk meg?” Na, én megtanítottam őket a rendre. Annak kell történie, amit én akarok! Lefordította a tolmács, induláskor — bemutatkozásul. Azt hitték, nyelvbotlás. Nevettek és tapsoltak. Frau Gerda, az idegenvezető akkor még velük volt. Fene nagy izgalom, hiszen legalább ötven éve nem beszélt magyarul. Az igazi háborgás München miatt tört ki — folytatta. „Világváros sok sörrel és festővel..ennyi Ismertetés miért nem elég? Dugdosták orrunk alá a papírjaikat: „Be kell fordulni! Amott a városközpont! Elhagyjuk a Frauenkirchét! Program szerint itt városnézés lenne!” — Na és? Loholva, futva, bukdácsolva jöttek vissza. Egy se késett! Hadarták fájdalmaikat: „Nem láttak semmit! Messze vagyunk! Más buszok bementek a főtérre!” Kár a szóért! * Akkor még nem tudták. Leszálltam. Látványos lassúsággal kikerestem Frau Gerda csomagjait, lakkbőröndjét, kalapskatulyáit. Kezet fogott velem és a társaságnak hátát mutatva elvonult az állomásra, hogy az esti gyorssal hazautazzon. Mert úgy döntött, másfél napos idegenvezetői tevékenysége alapján Párizs utáni vágya és a csoport maximális információs igénye nincsenek arányban. Nem lesz több reklamálás, gondoltam akkor. Tévedtem! Frau Gerda végignézte beszálláskor a foglalkozási rovatokat. A fizetőpincért és a sportolót leszámítva, csupa orvos, ügyvéd. Mégis visszafelé, Innsbruckéi meg akartak verni. Százassal hajtottam. Esett, csúszott az üt. Zsibongtak. Hátraüvöítötfcem „Bűbe.. 1” Persze a borravalót forintban gyűjtötték össze! Sohülingjeikből mindössze két konyakra futotta. Két fél négycsillagos konyakra. Dljonban dobtam oda a csoportból két barátnő elé, némi gyengédség reményében. Kár volt. Megitták ugyan, s a cukrászdaajtón túl lerázták kezemet a vállukról. Elhúzták a derekukat. Mosoly nélkül ültek a helyükre. Én nem ehhez szoktam! Ügy látszik, a magyar hölgyek közmondásos temperamentuma egyszerűen eltűnt a szocializmusban! Schoepf úr ekkor vette észre, rajta kívül már senki sincs a garázsban. Minden kollégája meglépett. Kiköpte a rágógumit, és még mindig méltatlankodva, elhallgatott. Gimes Márta Árnyék a Szajnán Bodor Miklós: Madarak. Hatvani Dániel: Legjobb lesz mégis Csurog rólam cukros verejték járkálok térdig a csikkek csillagaiban homlokomon füst-láva kövesedik ragyog üvegszerűen mint itt a kisváros unalma vermuthos poharak örvényébe süllyednek a nők keresztbe rakott lábai Megnézhetitek mit ír a költő puha grafittal piszkálja fogát akár a rongyot széttépi rímeit hogy ne kelljen folyton émelyegnie a tortasziklák grankányonjaiban Lenne valami dolgom legalább hogy csövet fektessek le a központi vécéhez vagy barkácsoljak mini-tengeralattjárót röhögve hadd játsszam ki a vizek vámosait s magamhoz szelídítsem a halakat az utolsó boldog lényeket Legjobb lesz mégis ha elmegyek hogy belapátoljam a világ végtelen árkait A nagy béke (Indián vers) Van-e szebb ország mint az, amelyben nincsenek hősi sírok, ahol nem ismerik a félelmet és nem vérzik el a bátorság, mert nincsen többé ellenség, ahol száz és egy nemzet fiai kiássák a legnagyobb fenyőt és a tátongó , gödörbe dobálják puskáikat, melyen a föld ölébe hullatva a gyilkos fegyvereket és fölöttük újból elültetik a fát. Ha kivívják a nagy békét olyan országban élnek majd, ahol nincsen szó az igazságra, mert ismeretlen fogalom a hazugság, ahol nincsen szükség jótékonyságra, mert nem ismerik az éhséget, ahol senkiből sem lesz ismeretlen katona és nem születik többé próféta, mert szerbe árad a bölcsesség fénye. Fordította: Boldog Balázs Mátyás Ferenc: Csillagjós * Egy csősz áll kunyhója szájában, csillagot, csillagra számlálva. Messzi mind, de fényük ideér, s itt cincog az egy csősz tenyerén. Forgatja fejében a messzit, — s lassan a csillagig növekszik.
