Petőfi Népe, 1971. október (26. évfolyam, 231-258. szám)
1971-10-22 / 249. szám
t9Tl. október 22, péntek 5. oldal folyóirat* szemle Hozzászoktunk már az utóbbi időben, hogy a folyóirataink egy-egy számával betekintést nyújtanak a környező országok magyar és nem magyar irodalmába. Alig van folyóirat Magyarországon, mely — több-kevesebb sikerrel — ne próbálkozott volna meg ezzel Most a debreceni ALFÖLD közöl egy összeállítást (októberi szám) a bolgár irodalomból Juhász Péter — aki legutóbb a Forrásban írt a mai bolgár líráról — igényes cikkben számol be a bolgár irodalom magyarországi elterjedéséről Hangsúlyozza ebben, hogy míg 25 évvel ezelőtt szinte ismeretlen volt nálunk a bolgár irodalom, ma már több antológia, és még több gyűjteményes kötet (Botev, Vapcarov, Milev stb.) ad alkalmat a hazai olvadónak e testvér nép irodalmában való tájékozódásra. Folytatja interjúsorozatát a pécsi JELENKOR melynek októberi számában Bertha Bulcsu a tőle régen megszokott közvetlenséggel és szókimondással Cseres Tiborról ír, kiemelve „alanyának” írói, emberi sajátosságait. Számunkra, Bács megyeiek számára ismét örömet okozott a Buda Ferencről írt szép cikk, melynek szerzője Borbély Sándor. Helyes az a megállapítás, hogy Buda jól ismeri az embereket, hogy „ ... benne lélegzik, egy levegőt szív a| kétkezi élettel és annak, szorgos munkásaival”, s atban is igaza van a szer-! zőnek, hogy „Buda Ferenc poézisében klasszikus összhangban van az értelem és az érzelem”. Kecskeméti vonatkozása is van a KORTÁRS úi számának. Kunszabó Ferenc Búvó élet címmel jelentette meg írását, melyben a Sárközről mond el (levéltári és mai — helyszíni — kutatásai alapján) sok értékes, hasznos gondöltöt. A táj és a tájon élő nép sajátos sorsának, életének formálódását s annak látható és kevésbé látható törvényeit kutatja a szerző —ahogy azt tőle sok hasonló témájú írása alapján már megszoktuk. írása — túlzás nélkül állíthatjuk! — lebilincselően izgalmas. Az ötvenéves szegedi egyetemeket köszönti egy tanulmánynak beillő cikkében Havasi Zoltán, a TISZATÁJ legújabb számában. Az 1921 óta működő első szegedi tudományegyetem Kolozsvárról került akkor Szegedre (míg a pécsi Pozsonyból). Érdekes színfoltja a szegedi egyetemnek, hogy olyan világhírű tudósok munkálkodtak ott, mint Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas, Haar Alfréd és Riesz Frigyes matematikusok. De Rusznyák István, Mészöly Gedeon és Sík Sándor neve is fémjelzi a szegedi egyetem történetét. Ha ehhez hozzáadjuk azt, amit az onnan elinduló szegedi fiatalok csoportja (Radnóti Miklós, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor) jelentett a magyar kultúra szempontjából, akkor látszik világosan: milyen jelentős is az összmagyar kultúra szempontjából ennek a városnak legfőbb kulturális intézménve. y. M. Látogatóban Diószegi Balázs festőművésznél Mint mindig — most is. ahogy Kiskunhalasra érek Pirtó felől — balra a házak között a szélmalom vitorláit kutatja tekintetem. Ma jobban megnézem a nádtetős parasztházakat, a kocsi elé fogott „egyszem lovakat” biztatgató emberek arcát, tartását, mozdulatait. Ez nem kuriózum — ez egy búcsúzó világ, ahonnan Tornyai, Nagy István, Koszta, Rudnay táplálta művészetét — és most erről beszél, mint a népmesékben a „legkisebb fiú” — az ötvenhét éves művész, Diószegi Balázs. — Halas? Szeretek itt élni — 1957-ben költöztem ide. Látta, hogy milyen szép, nemes arcú emberek élnek itt? Inkább nézze a rajzaim, hátha nem jól beszélek. Nem jó, ha a festők képeikről beszélnek, mert mindig azt mondiák el. amit még nem festettek meg. Tollrajzok tucatja: ráncoktól mélyen szabdalt arc, emberek csoportja a ! piacon, alku az állatokra, fejkendős néni és egy fiatal lány portréja, akt, emberek tehenekkel, lovakkal, kerékpárokkal, presszók törzsvendégei, barátok portréja... — Sokat rajzolok. A nyáron minden nap vázlatot készítettem. Sétáltam és rajzoltam, beszélgettem az emberekkel, mert ezek az élmény forrásai. A vázlatoktól termékenyülök meg. Szeretem a tiszta, egyszerű tájat. amit erre, Halas környékén látni. Mindent meg kellene örökítenem. Amikor feltöltődök, akkor veszem kézbe az ecsetet, és festek. Öt, tíz. ötven, száz rajz, és mondja: „Ez kell egy képhez, ez, is, ez is. Nézze ezt a mozdulatot! Ez egy motívum lesz egy nagy olajképhez.” — Mi lesz a szükséglakásával? — Nem is jő rágondolni. Több mint egy évtizede lakom olyan körülmények között, hogy jófor-Feleslegessé vált klasszikusok... » Vigyék el a könyvszekrényt A megyeszékhely egyik .peremkerületi iskolájának az igazgatója megkérte a Katona József könyvtárat, hogy „vigyék el a könyvszekrényt, szüntessék meg a náluk működő kölcsönző állomást”. Néhány hét múlva hiába keresik az ottani olvasók József Attia, Móricz Zsigmond, Jókai Mór műveit, a mesekönyveket, útleírásokat. Nem tudom, hogy hányán veszik közülük majd azt a fáradságot, hogy 2—3 kilométert gyalogoljanak a legközelebbi könyvtárig. Unalmukban majd ők is beülnek a közeli kocsmák valamelyikébe, ha ugyan jut még szabad aszal. Érzik-e a tanítók, tanárok felelősségüket, amikor a polcokkal, könyvekkel megrakott gépkocsi kigördül majd az iskola udvarából? Érzik-e, hogy valamit elvétettek? Hogy megnehezítették saját munkájukat? Az igazgató ugyanis arra hivatkozott, hogv a tantestület tagjai közül senki sem vállalta el a könyvtárosi tisztséget. * Lehangoló esemény egy könyvtár megszüntetése. Még az ilyen kis letéti állomásé is. Különösen az olyan körzetben, ahol szinte ez a szerény gvüjtemény jelenti az egyedüli művelődési lehetőséget, ahol a körnvezeti körülményekből adódóan az átlagosnál alacsonyabb a műveltség, gyengébbek a tanulmányi eredmények. A rádió, a televízió, a nanisa itó rengeteget fog lalkozik a hátrányos helyzetű munkás- és parasztgyerekek megsegítésének, támogatásának szükségességével. Konferenciákat, tudományos tanácskozásokat szerveznek hatékony módszerek kialakítása és elterjesztése érdekében. Hallunk bőségesen az úgynevezett szellemi fehér foltokról, az olvasómozgal«mról. Ennek a kecskeméti szellemi kaptárnak — tervezett — megszüntetése azt bizonyítja, hogy nem eleget. Ismerjük az ottani viszonyokat, tiszteljük a pe dagógusok erőfeszítéseit. És éppen ezért nem értjük magatartásukat, szemléié tűket. Mert miként vélekedjünk az olyan csónakosról, aki a gyorsabb előrehaladás érdekében kihajítja a feleslegesnek, terhesnek, akadéknak érzett evezőt. Talán Gárdonyi Gézának, a hajdani pályatársnak évtizedes pedagógiai tapasztalatait tükröző szép megállapítása mégis eszébe jut valakinek. „Minden jó könyv egy-egy tanítója nemzetének.” H. N. 1 mán még a képeimet sem tudom hova tenni. Megígérte a város, hogy az épülő, új lakótelepen kapok kétszobás lakást, ahol műtermet rendezhetek be. Otthon már nem férnek el a képeim, anyám is velem él betegen. Az iskolában van egy rajzszertár, ott dolgozom. Megyünk az iskolába. A tanári szoba falán öt új képét mutatja: egyszerű, tiszta formák és színek — Asszony a vonaton. Ablakok; vakító fehér házfal, nyugalmat árasztó, élénk színek, az Alföld kemény egyszerűségéből táplálkozó, csodálatos világ. Ez jellemző Diószegi Balázs képeire. Mint festőművész-rajztanárnak és szakfelügyelőnek az a véleménye, hogy az embereknek nagyon sok képet kell látni, mert ez az egyetlen útja, hogy értsék és megszeressék a festészetet. A gyerekek látásmódja tiszta, csak tudatosítani kell bennük a színeket, a formákat, és eredeti képzeletüket nem kell erőltetett pedagógiai módszerekkel átnevelni. — Talán ez a rajzpedagógusi ars poetica összefügg a Székely Bertalan emlékéremmel, amit a közelmúltban kapott? — Igen, a kollégákat mindig erre ösztönöztem, és szép eredményeket értünk el a járás iskoláiban a rajztanításban. — Milyen kiállítása volt mostanában? — Vaján. Szabolcs-Szatmár megyében egy gyűjteményes kiállításomat nyitotta meg a közelmúltban Pogány Ö. Gábor művészettörténész, a Nemzeti Galéria főigazgatója. Az egykori nyíregyházi szabadiskola mestere elviszi a Halas környéki tanyák világában fogant művészetét az ottani embereknek. —ó k— Bemutatjuk a színház új tagjait Baranyi László — A családunkban többen emlegették, hogy leszármazottja vagyok Kelemen Lászlónak, az első magyar Játék Színi Társulat megalapítójának. őseim békés polgárok és komédiások voltak. (A komédiások mindig bosszantották a békés polgárokat.) Én színész vagyok — és ha vér szerint talán nem is —, de most már Kelemen László utóda, mint mindenki ebben a társulatban. Én nem vallom, hogy Budapesten lehet csak boldogulni. Bosszantott X. filmrendező kijelentése, hogy az országban nincsenek megfelelő színészek. Y. barátom tömören válaszolt: a filmrendezők nem járnak színházba, főleg vidéki színházba nem. Ez igazabbnak látszik. Kecskemétre szívesen jöttem. Az itteni hálás közönség messze földön híres a színházak világában. Magamról annyit: mindenes vagyok. Még ebben az évadban szeretnék prózai szerepeket is játszani. Cs. K. Torma István — Nem árulom el, hány éves vagyok ... 1958-ban az Irodalmi Színpadnál kezdtem pályafutásomat. Pantomim színház létrehozásán fáradoztunk — sikertelenül —, de úgy érzem, ez a műfaj annyira sokoldalú, hogy mindenképpen előnyömre vált a továbbiakban : pontosabban az ember színpadi mozgása. Kicsi, de rendkvül fontos részletekre is önkéntelenül odafigyelek egy-egy szerep megformálásakor. Végzettségemet tekintve táncoskoreográfus vagyok, ebből adódóan többségben táncos-komikus szerepeket alakítottam, több vidéki színháznál A „mesterségemről” szólva az a véleményem, hogy negyvenéves kora után lesz valakiből valóságosan színész. Azt vallom, amit a példaképem, Jean Louis Barrault, hogy játsszon ki mindent magából az ember, ha már erre adta a fejét. A színésznek van-e „ars poetica”-ja? — Nekem van: soha nem kértem és nem utasítottam vissza szerepet. Ez nálam alapvető emberi norma is. Szeretem a közönséget és mindent megteszek a színpadon azért, hogy ők is szeressenek. Cs. K. ■MIMI — Es most hol van feleséged őnagysága — kérdezi Luciánó. — Nézzük meg. Odalép a kis biedermeier tükrös asztalkához és megnywn egy gombot. A tükörben megjelenik a kép: teniszpálya, ahol egy csinos fiatal hölgy, s egy néger fiatalember teniszeznek. — Amint látod, teniszezik, — Kivel? — A szeretőjével — És ezt te csak így mondod? — Hát hogy mondjam? Tudod milyen drága egy ilyen néger szerető? Többe kerül mint tíz miliőgép. — És ezt te fizeted? — Természetes. Nézd kiérlek, az én pozíciómban ez kötelező. Én mint volt igazgató nem engedhetem meg magamnak, hogy a feleségemnek ne legyen legalább egy színesbőrű szeretője. — És neked nincs senkid? — Nekem is van, de csak a látszat kedvéért. Tudod, hogy én meg Anita... szóval nekem nem kell más. Viszont a nyilvánosság előtt mindig ezzel a svéd lánnyal szerepelek. Megnyomott egy másik gombot a tükör előtt. A teniszpálya eltűnik és megjelenik a tükörben egy hosszú szőke hajú svéd lány, amint éppen fésülködik egy másik tükör előtt Tudja, hogy előhívták, és átmosolyog Darnógyöngyeire. Hamiskásan kiölti a nyelvét, még a hangja is hallatszik, amint töri a magyart: — Szervousz édes igaouzgatoum. Luciánó csak most ismeri fel a tükörbeli alakban régi ismerősét: Gvendolin Rheinmetallt összecsapja a kezét. — Gvendolin! — Ismered? — kérdezi Damógyöngyei csodálkozva. Luciánó idegesen fordul Damógyöngyeihez. — Hogy ismerem-e? Ö is lát és hall bennünket? — Ha akarod? — kérdezi, s ismét megnyom egy gombot. Luciánó Gvendolinnak a tükörbe mondja; — Gvendolin, megismer? Nem nyert a tippjeimmel Velencében? — De nyertem. — Mennyit? — Éppen annyit, hogy meg tudtam szerezni a beutazási engedélyt Magyarországra, és nemsokára állampolgárságot is kapok. Damógyöngyei rákoccint a tükörre. — Ha jól viseled magad, cicuskám. Luciánó negédesen mosolyog, Margitnak korántsem tetszik annyira ez az ügy. — Ki ez a nőszemély? Luciánó mentegetőzik: —• Hát az ő szeretője. Luciánó grimaszokkal integet Damógyöngyeinek, hogy kapcsolja ki Gvendolint. S ő meg is teszi. — S te honnan ismered? — Még Monte Cáriéból, a kaszinóból. — És mi volt köztetek? — Semmi, igazán semmi. Margit hisztérikus: — Nem igaz, nem igaz. Damógyöngyei fölényesein közbelép: — Kisasszony, engedje meg, hogy meggyőzzem: Pergessük le talán Gvendolin életfilmjét, és mindjárt meglátja, hogy Luciánó nem hazudik. És már mutat is át egy másik szobába. Tulajdonképpen egy kis házi vetítő. Átmennek oda. És már pereg is a film. A filmen látható: Gvendolin egy erdő szélén nyitott sportkocsiban csókolózik egy fiatalemberrel. Damógyöngyei így kommentálja az eseményeket: — Ez még az első szerelme. De ez nem is lényeges. Nyugodtan ugorhatunk. A vetítőn viliódzik, ahogy ugrik előre a film, aztán meglas'údik és már látható is Gvendolin találkozása Luciánóval. (Folytatása következik)
