Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-29 / 229. szám

8. oldal

W71. szeptember 811. szerda

Megkezdődött az alkotmánymódosítás tervezetének társadalmi vitája

Kedd délelőtt a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Kállai Gyula elnök vezetésével kibővített elnökségi ülést tartott, amelyre meghívták a Népfront megyei elnökeit és titkárait is. A tanácskozáson megvitatták — amint a SZOT elnöksége is foglalkozott vele — az alkotmány módosításának tervezetét, amelyet az országgyűlés által megválasztott és a módosítás

í jra kiállít'ák a kunbábonyi aranyleletet

Az év egyik régészeti szenzációja volt a Bács- Kiskun megyében — Kun- szent rrii klós—Kunba bonva határrészen— felszínre került lelet: egy avar fejedelem — kagán — aranykincstára, és annak márciusi bemutatója a kecskeméti Katona József Múzeumban. Másfél nap alatt 3500-an tekintették meg az 1500 éves, világ- viszonylatban is jelentős leletet. Az avar „kincstár” most ismét közönség elé fcerül. az októberi múzeu- |ni hónapban kétszer is Semutatják. A mintegy 160 »ranytárgyból álló kunbá- bonyi leletet elsőként a budapesti közönség láthatja majd a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében ok* kér 2-án. szombaton délben megnyíló kiállításon. A kincsek otthonában, a kecskeméti múzeumban október 23-án mutatják be ismét a rendkívüli régészeti leletet.

előkészítésével megbízott bizottság dolgozott ki. E bizottsághoz a Hazafias Népfront Országos Elnöksége — a tervezet megvitatására felkért más társadalmi és tudományos szervezetek, a fővárosi és megyei tanácsok vezető testületéihez hasonlóan — eljuttatja majd észrevételeit, javaslatait.

Vetélkedő a klubban

A kecskeméti műszaki főiskola kollégiumának klubjában hasznos és ötletes sorozatot rendeznek a hallgatók számára. A Ki nyer ma? — játék és politika 15 percben elnevezésű klubrendezvény a rádió hasonló című műsorának ötlete nyomán a kül-, belpolitika, a kultúra és a sport hazai és megyei eseményeinek ismeretét kéri számon a vetélkedőktől, melyet minden szerdán megrendeznek.

„A VÉSZBEN FORGÓ HON LOBOGÓJA ALÄ” —

KORABELI TUDÓSÍTÁSOK AZ 1848—49-ES HONVÉDEKRŐL

„Kecskemét ezrei esküdjenek

ff

Békés természetűek a kecskemétiek. Törökkel, némettel egyezkedtek, amíg lehetett. Amikor Napóleon ármádiájának feltartóztatására sereget toboroztak, alig akadt jelentkező, pedig még a nemesi oklevelet sem kérték. Szép summát ígért a tanács a hadbaszál- lóknak, hogy szégyenbe ne maradjon, hasztalan.

fl szabadságharc

küzdelmeiben mégis részt vett a város apraja-nagy- ja. Az első hívó szóra, 1848. július 17-én hatszá- zan vonultak a ceglédi táFelderítők

SZEPTEMBER 29: FEGYVERES ERŐK NAPJA

Az alegység parancsnoka a küzdelmes évekről beszél. Náluk a legnagyobb erőpróba mindig az ejtőernyős ugrás volt.

— Vaszkó Vendelt nem felejtem el. Ez a nagyszerű fiú Endrődről vonult be. De, hogyan került hozzánk !... Mikor elmentem az egyik alakulathoz válogatni, elém pattant egy zömök, izmos legény és így szólt:

— Vigyen el engem százados elvtárs!

— Van ugrása? — kérdeztem.

— Kettő! — vágta rá

nagyon komolyan.

— Mikor ugrott?

— Hát, kicsit régebben, de azért ugrás volt az — mondta határozottan.

Csupa olyan katona között válogathattam, akik bevonulásuk előtt ugrottak az MHSZ-nél. A katona egészen közel lépett hozzám, és szinte súgva mondta:

— Velem jól jár a százados elvtárs!

Elnevettem magam: „Ha ennyire felderítő akar lenni, hát jöjjön!” Aztán Vaszkó a leszereléskor folyton a sarkamban volt.

A felderítő robbanótöltettel nyit kaput az akadályon

Nem tudtam elképzelni, mit akar. Gondoltam, majd csak kiböki. Búcsúzáskor végre elmondta:

— Százados elvtárs, nekem két ugrással kevesebb van, mint amennyit a könyvembe írtak.

— Tévesen írtuk be? — kérdeztem.

— Jól írták be, de ez az a két ugrás, nem volt igaz. Én hírét sem láttam ejtőernyőnek, amikor ide jelentkeztem ...

Képzelheted mit gondoltam. Nyomban elöntött a forróság. Nyugodt voltam,

hiszen mindenki ugrott bevonulás előtt, és akkor utólag kiderül, hogy egy kezdőt küldtem fel kikép- zetlenül ugrani. Vaszkó képes volt a gyakorlott ugrók közé állni. Odafigyelt a foglalkozásokon és a felkészülés során megtanulta, mit, hogyan kell csinálni. A századnak az első ugrás után bevallotta, hogy az volt az első ugrása és „fel is avatták”, de nekem senki nem szólt róla. Az ő titkuk maradt. Mert a fel- derítők ilyenek: tudnak titkot tartani... U. I.

•mess

14.

Hallani lehet, amint a hatalmas lakattal babrál, ahogy a lakatban fordul a kulcs, és ahogy kattan.

Luciánó mindezt eléggé szomorúan konstatálja. „Hát érdemes volt?” „Ezért?” Ez van az arcán.

Kis idő múlva feje fölött, a kis szoba plafonján valami gyanús mocorgás. Aztán félrehúzódik a mennyezeten egy tolóajtó. Luciánó elképedve nézi. De nem sokáig, mert az így támadt résen könnyed artista mozdulattal Max ereszkedik alá. és minden további nélkül, a lehető legtermészetesebb közvetlenséggel szembefordul Luciánóval.

— Te ilyen mamlasz vagy? Miért hagyod bezárni

magad?

— Te meg mit keresel itt?

— Erre jártam, gondoltam benézek — mondja

Max cinikusan.

Súlyos tekintettel méregetik egymást.

Max fenyegetően áll meg a bohóc előtt.

— Elárultad a társulatot, öt lottószám? Kétmillió forint? Kicsoda neked ez a pasas? — s azzal az ajtó felé bök, amerre Szántódi távozott.

Luciánó védekezik.

— Ö adott 15 ezer forint segélyt nekünk.

— Tizenötezret. És te egy milliót adsz neki vissza. Csakhogy ml ebbe nem egyezünk bele. barátocskám.

Luciánó csodálkozva kérdezi:

— Ki az a mi?

Ugyanott, ahol Max bepottyant. most egy sokkal súlyosabb test: Darnógyöngyel. Ez a válasz a kérdésre. ,

•

A falu postahivatala. Szántódi belép és az illetékes ablaknál kér egy lottószelvényt. Elvonul vele a levélírópolchoz, óvatosan kftrülsandít, hogy nem lesi-e valaki, aztán a zsebéből elővett papírlap alapján rendkívüli gonddal, pontossággal kitölti a szelvényt. Szabályszerűen letépi, és áhítattal beleejti az urnába.

Egy darabig nézi az urnát, aztán megindul kifelé. Az utcán magában morfondíroz.

— Azért ez ostobaság. Hátha egy vénasszony eltalálja. Tekeri a macska farkát... Hülyeség. Végül is adtam nekik 15 ezer forint segélyt. Ha én nem vagyok ilyen jó, akár éhen is halhattak volna. Ennek a buta kis bohócnak soha nem jut eszébe. S hátha történik valami? Elszabadul az oroszlán, és megeszi. A jövő heti számokat persze nem mondta meg a disznó. Nekem családom van, egész életemben csak melóztam, Most végre kezembe adta az isten a tárogatót. Hülye lennék, ha nem fújnék bele.

S ezzel máris visszafordul, és újra bemegy a postára.

A toronyszobában Luciánót teljesen sarokba szorították. Már négyen állják körül, föléhajolva, mintha vernék, de még nem verik. Max, Darnógyöngyei, a kis Darnógyöngyei és Anita.

Anita eddig hátul állt, most félresöpri a férfiakat és ő próbál hatni Luciánóra.

— Velem ezt nem teheted meg. Jó, hogy most Max kocsijában vagyok, de úgy látszik már elfelejtetted, hogy véled is voltam.

Luciánó már elfelejtette.

— Ez nem tartozik ide.

— Igenis ide tartozik. Én nem vagyok bosszúálló. Én csak a művészeti tanács tagja vagyok. Nem törvény az, hogy te legyél a szünet előtti utolsó szám!

Darnógyöngyei érti meg először a ráhatás irányát.

— Nincs is működési engedélye — mondja.

— Pláne. Én ezt nem is tudtam.

Luciánóra ez a fenyegetés valóban hat. Előveszi a noteszát.

— De csak egyet dobjatok be. Egyet

Lediktálja a számokat. A kis Darnógyöngyei ellenőrzi, hogy valódiakat diktál-e.

— 27, 28, 33, 64, 89.

Mindenki felírja.

Max kitöri az asztal lábát, és szétveri vele az ajtót.

Kibújnak.

Szántódi háza előtt megáll a Warszawa. Luciánó és Margit lépnek ki a kocsiból. Bemennek a kapun.

A ház előtt, a kis virágoskert mögött várja őket a Szántódi család, az asszony és a gyerekek, és a ház ura. Szántódi elébe megy Luciánónak, kezet fog vele, megöleli, aztán a felesége elé vezeti, s így mutatja be neki:

(Folytatása következik)

borba. A lakosság minden rétege kardot, puskát ragadott. A névsorban iparos segédeket és tekintélyes ügyvédeket egyaránt találunk. A gazdafiak és a honoráciorok sereglettek a legnagyobb számban a zászló alá. 1848 tragikus és dicsőséges szeptemberében Kossuth itteni beszédének hatására — „ma Kecskemét ezrei esküdjenek... már megindult a Dunához a felkelt nép” — több ezren „szálltak táborba”. Muraközy János híres száguldó csapataiban négyszázan harcoltak és ott voltak a hírős város ifjai a Károlyi huszárok között.

Értékes és érdekes dokumentumok rejtőznek mindmáig a levéltárakban és a könyvtárak polcain, mert a nagyszerű kor helyi eseményeinek alapos feldolgozására, elemzésére, a források számbavételére még nem akadt vállalkozó. A nyáron átnéztem a korabeli újságokat, érdemes volt. A beszámolók, tudósítások, kommentárok hitelesen közlik a hadi készülésekről, a belső osztályharcról, a közigazgatás átszervezéséről érkező híreket, felidézik az akkori feszült hetek, hónapok hangulatát, közlik a csaták leírását. Duna-Tisza köze, a mai Bács-Kiskun megye területén levő városok, községek neve sűrűn szerepel az újsághasábokon.

R pákozdi csata évfordulóján, a fegyveres erők napján kevésbé ismert dokumentumok közlésével adózunk a hősök emlékének.

Valamennyi kecskeméti Gömöry fiú harcolt a honvédseregben. Frigyes közülük is kitűnt demokratikus gondolkodásmódjával, ügybuzgalmával. Már 1848. márciusában népies magyarázatokat készített a 12 ponthoz és beadványban kérte a politikai röpirat sokszorosítását, hogy a köznép maradéktalanul megértse a reformokat és „azok üdvhatását”. Többször tudósította a Március 15-ét, a szabadságharc legkövetkezetesebb, legbal- oldalibb harcos újságát. Világjárt szerkesztője, Lukács László kecskeméti származású nyomdász szívesen közölte földije írásait.

Gömörynek Csányi Jánoshoz, a hírős város fő- bírájához. Katona József hajdani főnökéhez küldött levelei forrásértékűek. A kecskeméti levéltárban őrzik a magyar sereg első győzelméről készített beszámolói át. Tudvalevő hogy szeptember 26-án „mint valami zászlós tábor mozdult Kecskemét népe” a Székesfehérvár térségében előretörő, Budát fenyegető Jellasich-hadtest ellen. Az első sorokban haladt, harcolt Gömöry Frigyes, a későbbi honvéd százados.

Folyamatosan tudósít az eseményekről. Október 8- án, Mosonvban kelt levelében az előnyomulásról ad érzékletes képet. „Gyalázatosabb hadviselőt a Hor- vát—Nagyúrnál a história nem igen fog említeni. Jellaslch négy napi itteni mutatása után —

1 nyakra-főre futása

mából történt — tegnap délután sebes marsokban megindult — mint mondják Bécs felé. Mi egy hét óta, oly meneteket teszünk, aminőket alig tett valaha egyik vagy másik hadsereg. Tegnap értünk ide, az egész város pompásan ki volt világítva... De az is igen valószínű, miszerint Bécsben mi is meghordozzuk győzelmes fegyvereinket.”

fl remény nem teljesült, akárcsak 1849. áprilisában, amikor Schwe- chatnál szenvedett vereséget a honvédsereg, öccsé- nek bánatos levélben számol be a kudarcról és ottani sebesüléséről. „A harc vérengzős, s hol mi vívtunk, eredménydús vala. Ausztriában a magyar haderő vissza lön verve.”

Az Esti lapok 1849 márciusában még harcias húrokat is pengetett és helyt adott a száguldó csapatok táborából az akkor Debrecenben tartózkodó Jókai Mór szerkesztőhöz címzett levélnek. Lelkesülten ír szerzője parancsnokáról, Muraközy kapitányról: „Azt mondják, hogy egyszer egy vasas németet lovastul együtt kétfelé hasított egy csapással. En elhiszem. Mint hallom ki- gyelmeddel együtt járt hajdan iskolába ... Éppen a napokban értünk Kecskemétre. Lógott a szörnyű sárga zászló valamennyi toronyból. A nemes tanács 120 szekér szénát küldött Jellasich uram után. Ez sem eszik abból a szénából. Utána iramodtunk és a szekereket Körösre beérve szépen eltérítettük gazdáikkal Czibakházára.” (1849. március 31.)

A tavaszi támadás sikersorozata a csüggedőket is bátorította; újra reménykedni kezdtek. A Március 15-e taljes terjedelmében közölte (május 5-én) Horváth Döme nemzetőrparancsnoknak, — a majdani Deák-párti politikusnak — toborzóját:

Itt van immár a közelben Itt több lelkes táborunk:

S a szabadság szent harcában Víni csak mi nem fogunk? ...

Tíz nap múltán arról írtak, hogy a trónfosztó nyilatkozatot lelkesen fogadta Kecskemét népe: „Tegnap a városban polgári ünnepély lévén a nemzet és hon függetlenségi nyilatkozatát a szabad téren és az esteli kivilágításnál az összes polgárság által igazán nagy részvét és folytonosan áradozott nagy lelkesedéssel ünnepelték meg. (Május 15.)

Mésult is hasonló lelkes hangulat uralkodott. Álljon itt bizonyítékul egy solti tudósítás. A Pesti Hírlap 1848. július 6-i számából idézzük: „Alig esett értésünkre a fegyverre hívó miniszteri körlevél, már is minden kovács műhelyek a kaszák egyenesíté- sével és lándzsák készítésével foglalkoztak, öregek és fiatalok, családosok, és nőidének, mint egy villány- erőtől áthatva seregiének a vészben forgó hon lobogója alá ... Mintegy negyed- félezer lelket számító városunkban 470-en esküdtünk meg a szabad ég alatt, hogy elöljáróink parancsainak vakon fogunk engedelmeskedni... pedig a szegény földművelő nép földeit tavaly, s az mely , idén is vír-r borította”, alkal- Ueltai Nándor