Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-29 / 229. szám

TÍZEZREK VÉGSŐ TISZTELETADÁSA Világ proletárjai, egyesüljetek! Dr, Romány Pált Megyénk gyászában osztozik az egész ország dolgozó népe az IBUSZ, a MALÉV küldöttsége és még sokan mások. Osztoztak a megye gyászában az egy­házak is. A kalocsai érsek képvisele­tében megjelent Kováts Géza kanonok, az Érseki Iroda igazgatója, ott volt Sto- lek Aladár kanonok, a Hazafias Nép­front megyei Katolikus Békebizottságá­nak elnöke, Görög Tibor evangélikus esperes és a református egyházmegye képviseletében Osváth Viktor lelkész. Bács-Kiskun megye dolgozóinak kép­viseletében dr. Romány Pál, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkárával az élen jöttek el a me­gye és a város párt- és tanácsi testüle­tének vezetői, az apparátus dolgozói, a közélet ismert képviselői. A város lakossága is megmozdult, aki csak tehette, csatlakozott ahhoz a vége­láthatatlan menethez, mely a Béke fa­soron át vonult 12 és 1 óra között a te­metőhöz. A barátok és tisztelők, volt munkatársak, iskola- és harcostársak, szomszédok és ismeretlen résztvevők rótták le kegyeletüket a ravatal előtt, 8 helyezték koszorúikat, virágcsokraikat a sírokhoz. Megdöbbentő és szivet ösz- szeszorító volt látni az egymás mellett sorakozó huszonhárom egyforma kopor­sót, s a feketébe öltözött gyászoló hoz­zátartozók sokaságát. Felvonult a hetven tagú múnkásőr díszszázad, elfoglalta helyét a harminc tagú pénzügyőr zenekar, s az óvónőkép­ző kétszáz tagú kórusa, felsorakozott a ravatal két oldalán a kétpercenként egymást váltó polgári dlszőrség is. Gyászindulók hangja szállt a szeptem­ber végi temetői csendben, majd az énekkar gyászdalokat énekelt. A díszőr­ség, a néma tiszteletadók soraiban ott voltak a régi barátok, munkatársak, a vállalatok, intézmények, tömegszerveze­tek képviselői, a járási, városi pártbi­zottságok első titkárai, a megyei, a járá­si, városi tanácselnökök, a honvédség, a BM országos és helyi parancsnokai, a me­gyei pártbizottságok és tanácsok, a szov­jet nagykcjpetség képviselői. A munkásőr díszszázad tiszteletadása következett a ravatal előtt, majd felcsendült a Him­nusz. A gyászbeszédek sorát dr. Ro­mány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun me­gyei Bizottságának első titkára nyitot­ta meg. Mély megrendüléssel ál-, lünk itt, hogy végső bú­csút vegyünk azoktól az elvtársainktól, barátainktól, akik azzal a szent szándék­kal keltek útra, hogy jó hírt visznek Magyarország­ról, baráti szót a testvér­megyéből és székhelyéről: Kecskemétről. Végtelen szomorú szív­vel kell tudomásul ven­nünk, hogy a tragikus sze­rencsétlenség megakadá­lyozta ezt a tervet és min­den más tervet, amit a szí­vükben, eszükben, kar­jaikban hordtak, amivel népünket szolgálni kíván­ták, amivel családjukról gondoskodni akartak. El­vesztettük mindannyiukat. Amióta tudjuk a hírt, az­óta gyászol Kecskemét, amely huszonhárom hűsé­ges polgárát temeti, gyá­szol Kalocsa és Kiskunfél­egyháza, gyászol Kiskun,7 halas, gyászol az egész me­gye, amely a tragédia min­den Bács-Kiskun megyei áldozatát testéből felsza­kadtnak érzi. Együtt gyászolunk a Kertészeti Egyetemmel, a légiközlekedés és az utazá­si vállalat dolgozóival, mindazokkal, akiket beár­nyékol ez a tragédia. Sokat, nagyon sokat Ve­szítettünk. Elvesztettük a megyei pártbizottság és a megyei tanács több tagját, megbecsült vállalati dolgo­zókat és tapasztalt, nagy tudású vezetőket. A gyász­hír családok százait, jó ba­rátok ezreit rendítette meg. Együtt érez velük megyénk minden barátja az ország­ban és határainkon túl is. Osztozik a gyászban az egész társadalom és oszto­zik, részt vállal a pótolha­tatlan veszteség enyhítésé­ben, a családokról való gondoskodásban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága, a sok nehéz időt megélt kommu­nisták, a család, minden jó barát és az egész megye lakossága nevében búcsú­zunk tőletek, drága elvtár­sak. Búcsúzunk a küldöttség vezetőjétől: Erdősi József­től, a nagy tapasztalatú, te­vékeny közéleti vezetőtől, a derék, családot nevelő apától, az embertől, akinek életútja egy volt a magyar munkásosztály felszabadu­lás utáni útjával. A vasipari munkás — vállalati igazgató, megyei titkár és tanácselnök korá­ban is — őrizte a munkás- osztály fiainak legjobb tu­lajdonságait. Tervszerű, fe­gyelmezett, szívós munká­jával vált ismertté és elis­A szeptember 16-i repülőszerencsét­lenség Bács-Kiskun megyei áldozatainak végső búcsúztatására és temetésére teg­nap délután tízezrek részvételével került sor Kecskeméten és a megye más hely­ségeiben. Kecskeméten, a városi közte­metőben ravatalozták fel azt a hu­szonhárom elhunytat, akiket az utolsó tiszteletadás után itt helyeztek örök nyugalomra. Köztük a Szimferopolba tartó megyei pártküldöttség négy tag­ját: Erdősi Józsefet, a megyei tanács el­nökét, Gyóni Lajost, a megyei pártbi­zottság titkárát, Havasi Istvánnét, a me­gyei pártbizottság tagját, a Kecskeméti Konzervgyár dolgozóját, Dudás Benjá­mint, a megyei pártbizottság osztályve­zetőjét, s azokat a tragikus sorsú kecs­kemétieket, akik turistaként utaztak a szerencsétlenül járt repülőgép fedélze­tén. Az egész országban, sőt határainkon túl is mély részvétet váltott ki a tra­gédia, mely pótolhatatlan veszteséget je­lent a családtagok százai, a megyei párt- és tanácsi szervek, intézmények, üzemek és gazdaságok számára. Érthető, hogy a végső tisztelgésre ezrek és ezrek jöttek el a megyéből, a fővárosból, a közeli és távoli országrészekből. Az MSZMP Központi Bizottsága kép­viseletében megjelent Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese és Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai, valamint dr. Molnár Frigyes, a KB tagja, a SZÖ- VOSZ elnöke. Megjelentek még: dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára, Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke, dr. Móna Gyula, az MSZMP KB agitációs és propagan­da osztályának helyettes vezetője és Nagy Tibor, az MSZMP KB párt- és tömeg szervezetek osztályának helyettes vezetője. A Szovjetunió magyarországi nagykövetségének képviseletében a gyászszertartáson részt vett A. M. Szo- rokin követtanácsos. Ott voltak az állami szervek, minisz­tériumok képviselői, a Belügyminiszté­rium, a honvédség országos parancsno­kai, a megyék párt- és tanácsi vezetői, a Központi Bizottság számos osztályá­nak vezető munkatársai, az INTURISZT, mértté mindenütt, a sző­kébb és tágabb hazában egyaránt. Üjat akart és tu­dott alkotni. Szervezett, tárgyalt, a haladást akarta mindig, kommunista mó­don. íróasztalának előjegyzési naptára októberre terve­zett tárgyalásokkal van te­le. Tárgyalási tervekkel a megye közlekedésének ja­vításáról, az ipar, a gaz­Nagy örömmel készült az útra. Egyik szép álmának, a népek barátsága ápolásá­nak megvalósulása lebegett szeme előtt a szimferopoli kiállítás megrendezésekor is. Ennek előkészítésén so­kat fáradozott, de sajnos, nem láthatta meg. Nem láthatta, de rá is emlékez­tek népeink zászlai, me­lyek együtt lengtek a tá­voli kiállítás előtt. Opti­daság további fejlesztésé­ről. Tudta: nagyon sokat kell még tenni, hogy célhoz érjünk, de azt is tudta, hogy jó úton járunk. Jól ismerte a Duna—Ti­sza közi tájat, emberi kö­zösségeit, vezetőit. Szívesen visszajárt a Dunához és városához, Bajára, amely­nek újjáépítésén még gép­lakatosként dolgozott, amely most mint küldött­jét gyászolja a megyei ta­nácsban. És mennyire tudott örül­ni az újnak, az általa any- nyira kedvelt technikai ha­ladás minden kicsi előrelé­pésének. Legszívesebben ta" Ián maga vezette volna be minden tanyai iskolába a villanyt, állította volna be mindenhová a korszerűbb gépeket. Mégis: a technikai tökély egy pillanatnyi ki­hagyásának lett ő is az ál­dozata. Nehéz folytatni a sort. Folytatni Gyóni Lajossal, a nagy műveltségű, fiatal ve­zetővel, aki úgy szerette az egész megyét, törekvő em­bereit és sok színű kultú­ráját, mint ahogyan szülő­faluját szerette, a gyakran felkeresett Kiskunmaisát. Elutazása előtti utolsó es­te még éiszakába nyúló eszmecserét folvtntott a megye színházkultúráiáról, a jó színházról és közön­ségéről. Mindennel törődött amitől szebbé, emberibbé válhat az élet. mizmusát, jövőbe vetett hi­tét, a szebb élet megte­remtéséért végzett munká­ját kettétörte a tragédia. Megyei pártbizottságunk elveszítette egyik nagy re­ménységét, pártunk tehet­séges, felkészült fiát, aki ebben a hónapban lett vol­na 40 éves. Vele együtt kell búcsúz­nunk legközelebbi munka­társától: Dudás Benjámin­tól — a pártbizottság osz­tályvezetőjétől —, a közne­velés és művelődéspolitika halk szavú, de belső tűztől fűtött, nagyszerű munká­sától. A tázlári hétgyermekes szegényparaszt fia textil­munkásként szerzett taní­tói végzettséget, majd böl­csészettudományi oklevél­lel tért vissza szülőföldjé­re, Bács-Kiskunba, hogy örökre eljegyezze magát a pedagógiával, a neveléssel. Nevelő volt mindig — a szó legnemesebb, legtelje­sebb értelmében —. kom­munista nevelő. Példamu­tató, kiegyensúlyozott em­berként emlékeznek rá a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben, ahol a pedagó­giát tanította. így emlékez­nek tanítványai, munka­társai, mindenki, aki is­merte és szerette. Mindig tanult, hogy taníthasson. Ezért készült nagy öröm­mel a szocialista forrada­lom hazájába vivő első út- (Folytatás a 3. oldalon)-KISKUN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG NAPILAPJA XXVI. évt. 229. szám U7L szept, 29, SZERDA m Arat 90 fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalom